Mi lehet ez a fény a Marson?

Az UFO kutatók körében régóta megalapozott a gyanú, hogy a NASA manipulálhatja a Hold és a Mars képeit. Számtalan fotót ismerjünk, melyen ismeretlen, mesterséges eredetű tárgyakat lehet megfigyelni, amennyiben nem manipulálták a képet. Ellenkező esetben a retusálás nyomai még ekkor is szemmel láthatók. Ugyanakkor sokszor kiderült az is, hogy egy ismeretlennek vélt objektum valójában egy furcsa formájú szikla, vagy valamilyen légköri jelenség okoz fénytörési hibát. A napokban a Curiousity egy olyan meghatározhatatlan fényforrásról készített fotót küldött, melyre nincs magyarázat. A fényforrás a szondától nagyobb távolságra látható, de a képen így is feltűnő a fénypont. Az objektum éppen egy síkságon, annak horizontján látszik, a háttérben egy hegyvonulat, jobb oldalt egy másik hegy húzódik meg. Jobban ráközelítve a képre úgy látszik, hogy a fényforrás fehéren ragyog a távolban. Egy mesterséges objektum látható a képen? Vagy egy élőlény bocsátja ki azt? Esetleg optikai hibáról van szó? A kérdés még nem tisztázott, de egyre több utaló jel van arra, hogy a Marssal nincs minden rendben. forrás: paranormal.hu
Neked volt már déjá vud? Vajon mi lehet ez a jelenség?

A tudósok a 19. század óta gondolkoznak azon, hogy mi is a déjá vu. A mostani hivatalos konszenzus szerint az agy félrecsúszott kommunikációjának köszönhető a furcsa jelenség. Mindannyian éreztük már azt, hogy egy teljesen új helyzet tökéletesen ismerősnek tűnt számunkra. Persze azt sohasem tudjuk visszakeresni, hogy pontosan mikor is életük meg ugyanazt az eseményt. A nyíltabb kutatók szerint a párhuzamos univerzumokkal van összefüggésben az érdekes jelenség. A déjá vu mindenkivel megtörténik időről időre. Kapcsolatos lehet igazából bármivel: egy beszélgetéssel, egy illattal, egy emberi arccal és még sorolhatnánk. Lehetséges lenne, hogy egy előző életben éltük meg ugyanazt? A déjá vu olyan jelenség, amelyre senki sem tud tiszta magyarázattal szolgálni, ennek ellenére számos kísérletet végeztek már az ügyben. A Colorado Egyetem kutatói arra jutottak, hogy képesek előidézni a jelenséget videojátékok segítségével. A Sims elnevezésű játék déjá vu-t okozott. Ügyesen rendeztek be virtuális épületeket az önkéntes résztvevők számára, amely később felkeltette a furcsa érzést. Ez a kísérlet azt implikálja, hogy a déjá vu a memória félrecsúszott működése, amelyet egy olyan dolog kelt fel, amelyet már ténylegesen láttál valahol, de képtelen vagy bárhová elhelyezni. Érdekes, hogy az epilepsziában szenvedők sokkal többször számolnak be déjá vu érzéséről, amely szintén furcsa agyi kapcsolatokat feltételez. Természetesen vannak ezeknél érdekesebb teóriák is. Páran úgy gondolják, hogy két párhuzamos világ fut egymás mellett, amely néha szinkronba kerül egymással. Dr. Micho Kaku szerint a déjá vu jelenség során a két univerzum egy pillanatra átfedi egymást. Ez hasonló ahhoz, amikor egyszerre két rádióadót fogunk be. Mindenki döntse el maga, hogyan is gondolkodik a jelenségről. forrás: bizzariummagazin
Ilyen még nem volt: ejtőernyős filmezte le a meteort

Még sosem történt ilyesmi: egy ejtőernyős fejkamerája rögzítette a mellette elhúzó meteort. A felvétel 2012 nyarán készült, az ugrásban a videót készítő Anders Helstrup mellett az oslói ejtőernyős klub más tagjai is részt vettek. Helstrup a norvég médiának azt nyilatkozta, hogy már az ugrás közben is érezte, hogy valami furcsa történt, de nem tudta, pontosan micsoda. Csak a földet érés után, a felvétel visszanézésekor látta meg, hogy kis híján agyonütötte a derült égből lehulló kődarab. A férfi jelentette a dolgot az oslói Természettudományi Múzeumnak, a videót pedig meteorszakértőkkel is megosztotta. Mint kiderült, ő lehet az első a világon, akinek sikerült egy meteort nem az okozott felvillanás alapján lefényképeznie. „Még soha nem filmeztek le a Föld felé zuhanó meteort ebben a pályaszakaszban” – mondta Hans Amundsen geológus. A tudós szerint a filmen látható kő semmi más nem lehet, ha figyelembe vesszük a formáját: valószínűleg egy nagyobb meteorból szakad ki, amikor az 20 kilométer magasan szétrobbant. A meteorok általában teljesen elégnek a légkör felsőbb rétegeiben, de néha akár nagyobb darabok is túlélik, ezek azonban már lelassulnak annyira, hogy ne izzon fel körülöttük a levegő, és ők maguk se forrósodjanak fel eléggé ahhoz, hogy az fényjelenséggel járjon. A zuhanásnak ezt a szakaszát angolul dark flightnak, vagyis sötét repülésnek nevezi. Molnár László, az MTA CSFK csillagásza az indexnek úgy fogalmazott, hogy ez az a kialvás utáni szakasz, amikor a meteorit (vagyis a meteornak az a része, ami a földfelszínig is eljut) már lelassult, és csak szabadesésben zuhan. Amundsen számítása szerint a videón látható kőzetdarab 300 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott el az ejtőernyős mellett. Hogy nagyjából be tudjuk lőni, mekkora esélye is van annak, hogy a legközelebbi ejtőernyős ugrásunkkor mellettünk is elszáguld egy, az űrből érkező szikla, Amundsen elmondta: az valószínűbb, hogy megnyerjük a lottó főnyereményét, akár háromszor is, egymás után. forrás: index.hu
Hátborzongató! Ezrek álmodnak ugyanazzal a férfival

Minden éjjel emberek százai álmodnak vele. Kattints a képért! Te álmodtál már vele? Szoktak lenni különös, visszatérő álmaid? Több ezer embernek igen, ráadásul mind ugyanazt álmodják, vagy legalábbis ugyanazzal. Mindegyikük ugyanazt a férfit látja álmában. Az egész egy New York-i pszichiáter rendelőjéből indult, és mára világméretű hálózat alakult ki azok közt az emberek közt, akik már álmodtak a képen látható, furcsa tekintetű alakkal. Így kezdődött 2006 januárjában egy ismert New York-i pszichiáter egyik páciense papírt és ceruzát ragadott, és lerajzolta annak a férfinak az arcát, akivel rendszeresen találkozik álmában. Elmondása szerint a férfi általában tanácsokkal látja őt el magánéleti kérdéseket illetően. A dolog furcsasága, egyben hátborzongató pikantériája azonban, hogy a való életben nem ismeri ezt a férfit. A pszichiáter, miután befejezték a beszélgetést, félretette a rajzot, és fogadta a következő betegét, aki azonban a foglalkozás közben véletlenül meglátta az asztalon heverő képet, és felismerte a férfit a saját álmaiból. Ez már önmagában is különös dolog volt a pszichiáter számára, de amikor kiderült, hogy ez a páciense sem ismeri a férfit a valóságban, már kifejezetten kíváncsi lett. Fogta a rajzot, másolatokat készített belőle, és elküldte néhány olyan kollégájának – valószínűleg szakmai tanács reményében -, akik visszatérő álmoktól szenvedőkkel foglalkoznak. Pár hónapon belül négy újabb beteg ismert rá a dús szemöldökű, kopaszodó alakra. Egyre többen látják 2006 januárja óta több mint kétezer újabb emberrel bővült azoknak a csoportja, akik állításuk szerint rendszeresen találkoznak ezzel a férfival álmukban. Los Angelesből, Berlinből, Stockholmból, Párizsból, Új Delhiből, Moszkvából, Rómából, Barcelonából és még megannyi más pontjáról a világnak, egymástól teljesen függetlenül felbukkantak olyanok, akik álmodtak már a titokzatos alakkal. Már egy weboldal is készült, ami egybegyűjti mindazokat, akik közéjük tartoznak. Itt megosztják tapasztalataikat, és közösen próbálnak rájönni, ki lehet a férfi az álmukból. A weboldalon egyébként megtekinthetők a vele álmodók által készített fantomképek is. A hasonlóság döbbenetes. Ki lehet ő? Számos elmélet létezik arra nézvést, hogy ki lehet ez a férfi. Az egyik elmélet vallási hátteret feltételez. Eszerint a férfi tulajdonképpen a Teremtő megtestesülése. Az elméletben hívők szerint a férfi annál is inkább lehet Isten, mivel az álmodóknak rendszerint tanácsokat ad, hogyan oldják meg magánéleti problémáikat. Egy másik elmélet, mind közül a legkevésbé tudományos szerint a férfi egy álomlovas, akinek megvan az a képessége, hogy belépjen az emberek álmaiba, valamiféle pszichológiai adottságának köszönhetően. Néhányan úgy vélik, a különleges tehetséggel rendelkező férfi ugyanúgy nézhet ki a való életben is, mint az álmokban, mások elképzelése szerint azonban egész más lehet. Vannak a fentieknél gyakorlatiasabb magyarázatok is. Az egyik, hogy ez a férfiarc egyfajta sablon, amit az ébren lévő ember az álmában megjelenő, utólag nehezen felidézhető arcok helyébe helyez. A másik lényege pedig, hogy mindazok, akik már valaha értesültek ennek az álmokban felbukkanó férfinak a „létezéséről”, és látták a képét, olyannyira ledöbbentek az eset hallatán, hogy álmukban ők is találkoztak aférfival. Így lett idővel négy emberből kétezer. Hogy mi az igazság, illetve miért állítják ezrek, hogy ugyanazt a férfit látták álmukban, azt senki nem tudhatja, mindenesetre a jelenség rendkívül rejtélyes. Te álmodtál már ezzel a férfival? forrás: femina.hu
Két nap az égen! Hogyan lehet ez?

Kétoldali melléknapot lehetett megfigyelni a főváros térségében pénteken, a napfelkeltét követő 2-3 órában – írta az OMSZ, amely több fotót is közzétett a jelenségről és saját webkamerájával is megörökítette a látványt. A melléknap egy fénytörési jelenség, amely a Naptól oldalirányban 22-30 fok távolságra jelenhet meg. Belső oldala vörös, a külső pedig kékes, ám gyakran csak fehéres foltként látjuk. Sokszor csak a Nap egyik oldalán látható, gyakori, hogy egy elhaladó repülőgép kondenzcsíkján alakul ki, ha az megfelelő pozícióban van a Naphoz képest – tették hozzá a meteorológiai szolgálatnál. „Esetünkben a keleti égboltot vékony, összefüggő fátyolfelhőzet borította, a fátyolfelhők jégkristályai megtörték a fényt, létrehozva a melléknap jelenségét a Nap mindkét oldalán” – írták. forrás: hvg.hu Fotó: met.hu
JELZETT AZ ÚR AZ UKRÁNOKNAK – FOTÓVAL

Olaj kezdett csorogni több ukrán freskó szeméből is az elmúlt időben. A hívők szerint ez Istentől érkező figyelmeztetés. Hetek óta olajat könnyeznek az ukrajnai Rosztov, Odessza és az oroszországi Novokuznyeck kolostoraiban elhelyezett freskók. A csodaszerű jelenségre ugyan van tudományos magyarázat is, de a babona szerint akkor történik ilyen, amikor az emberek kétségbeesésükben Istenhez fordulnak, mert úgy érzik, hogy nagy nehézségek előtt állnak a közeljövőben. A teremtő állítólag ezzel a jelzéssel figyelmeztet mindenkit, hogy hagyjon fel az emberiség az erőszakkal. Az is biztos, hogy általában nagy történelmi események kapcsán fordul elő a különlegesség, a nagy októberi szocialista forradalom, a cári Oroszország felbomlása, illetve legutóbb a Szovjetunió felbomlása után történt ilyen, most pedig az ukrán–orosz konfliktus lehetett az apropója. Kapcsolódó videó: forrás: borsonline.hu
TITOKZATOS KAVICSON PÖRÖGNEK A MARS-KUTATÓK

A Mars felszínén ismeretlen körülmények közt felbukkant tíz centis kődarab izgatja a tudósokat. A titokzatos kavics darab a marsjáró egyik képén nem szerepel, a másikon pedig már igen. A Mars felszínén a gyenge légkör miatt ritkán történik bármilyen változás. Épp ezért keltett nagy megdöbbenést, hogy az Oppurtinity marsjáró előtt hirtelen megjelent egy ökölnyi kavics darab. A hatalmas felfedezést az marsjáró küldetésének tizedik évfordulójának kapcsán megrendezett konferencián jelentették be – írja a Mirror. A jelenség megmagyarázására két feltételezés látott eddig napvilágot. Az egyik szerint egy közeli meteorit becsapódásának törmeléke fúródhatott a bolygó talajába. A másik szerint, maga a gépezet lökött maga elé egy követ miközben megfordult maga körül. A kutatók most ezerrel vizsgálják a kő eredetét. forrás: borsonline.hu
Ijesztő: Az akaratával mozgatta a tárgyakat a nő a kávézóban! [VIDEÓVAL!]

Jó páran beijedtek egy amerikai kávézóban, ahol egy dühős nő a tudatával mozgatta a tárgyakat. Így kezdődne a hír, ha tényleg egy paranormális jelenségről lenne szó, azonban az interneten terjedő videó csupán egy gerilla marketing része, amely a hamarosan mozikba kerülő Carrie film remake apropójából készült – szinészekkel, és egy hozzáértő technikai stábbal. Mindenesetre érdekes nézni az emberek reakcióját, akik többnyire nem menekülnek el a helyszínről, miközben szemmel láthatóan mégis be vannak gazolva a látottaktól. A videó népszerűsítése tényleg jól sikerült, ugyanis pár nap alatt már 28 millióan nézték meg a youtube-on.
Felvillanások az agyhalál után?

Korábban sosem látott agytevékenységet figyeltek meg mélykómában fekvő betegeknél a Montreali Egyetem kutatói. Az agytevékenység megfigyelésére használt EEG-n csak a filmekből is ismerős egyenes vonal futott, ami az orvostudomány jelenlegi állása szerint valóban a semmivel egyenlő: se agytevékenység, se esély az életre. A mostani felfedezés egy teljesen új, eddig ismeretlen területre vezetheti el az emberi és az állati agyat kutató orvosokat. A kutatók egy román orvos, Bodgan Florea jelzése alapján kezdtek bele a vizsgálatokba. A román eseténél egy epilepsziás, kómába esett betegnél fedezték fel az anomáliákat az EEG adataiban, a kanadai kísérleteknél macskákat használtak fel az igazolásra. A vizsgálatokat vezető Florin Amzica és csoportja mély, de átmeneti kómába helyezte az állatokat, akiknél az EEG valóban hozta az elvárt egyenes vonalat. Ez azt jelenti, hogy az agykéregben semmilyen aktivitás nem mérhető. A csoport minden egyes macskánál képes volt azonban aktivitást mérni a hippokampuszban, az emlékezetért és a térbeli tájékozódás működéésért felelős agyrészben. A korábban ismeretlen, felvillanásszerű jelenség a mérések szerint az agykéregig is eljutott. A nu-komplexnek elnevezett jelenség a kutatók véleménye alapján mind az emberi, mind az állati agyban reprodukálható és felismerhető. Amzica szerint azonban nem arról van szó, hogy az eredmények alapján át kellene gondolni az agyhalál megállapításának körülményeit, illetve változtatni kéne az ezt követő eljárásokon. „Akik korábban az EEG nulla agytevékenységet mutató egyenes vonala láttán döntöttek úgy, hogy egy rokonukat már le lehet húzni a létfenntartó gépekről, ne gondoljanak semmi rosszra és ne kérdőjelezzék meg az orvosaik szakértelmét sem. Az agyhalál beálltának megállapítása szigorú feltételrendszer mentén történik. A mostani eredmény talán hosszú távon átírja majd ezt, de egyelőre még nagyon messze vagyunk bármi ilyesmitől. A tanulmány és a felfedezés lényege korántsem ez.” A szakértők szerint inkább a terápiás felhasználás az, ami fontos lehet. A súlyos sérülést szenvedő betegek egy részét művi kómába juttatják azért, hogy védjék az agyat és a testet a sokkhatástól. Amizca szerint azonban a macskáknál is használt extrém mélységű kóma még hatékonyabb lehetne. A kómából visszatérő inaktív agy sokkal rosszabb állapotban van, így már a minimális agytevékenység is előrelépést jelentene, ha közben a kóma pozitív hatásai is megmaradnak. „Ugyanakkor az eredmények arra is utalhatnak, hogy az agy még különösen mély kómát is túl tud élni, ha a nem éri szerkezeti sérülés” – nyilatkozta Daniel Kroeger, az eredményeket összegző tanulmány első szerzője. „Az is kiderült, hogy a hippokampusz képes parancsokat küldeni az agyat amúgy irányító agykéregnek. És végül az sem lehetetlen, hogy egy új módszert találtunk a tanulás és az emlékfeldolgozás folyamatainak mélykómában végzett vizsgálatára. Egy halom alapkutatás előtt nyílt meg az út.” index.hu
Létezik telepátia?

Szinte mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy ismerősünkre gondoltunk, majd hamarosan megcsörrent a telefon, és az illető volt a vonal végén. Az sem ritka jelenség, hogy megérezzük, ha valamelyik szerettünket baj vagy nagy öröm érte. Véletlen lenne mindez, vagy létezik egy olyan különleges kommunikációs csatorna, ami az érzékszerveink felett áll? A legtöbben hiszünk benne A tudományosan extraszenzoros percepciónak nevezett jelenség létezésében az emberek többsége hisz, legalábbis ezt támasztják alá a közvélemény-kutatások. Egy 2005-ös felmérés során kiderült, hogy a megkérdezettek 41 százaléka hisz benne, 30 százalékuk szerint képesek vagyunk kommunikálni az ismert érzékszervek megkerülésével, 26 százalék pedig azt mondta, hogy az emberi elme képes látni a múltat és a jövőt is. A megkérdezettek között volt 92 pszichológushallgató is, és 73 százalékuk azon a véleményen volt, hogy a jelenség létezése tudományosan is bizonyított. Nemcsak a pszichológushallgatók többsége képviseli ezt a nézetet. Egy másik kutatásban természettudománnyal foglalkozókat kérdeztek erről, és a válaszadók több mint fele vélekedett úgy, hogy az extraszenzoros percepció létezése jól megalapozott tény vagy valószínű lehetőség. Nem véletlen, hogy ilyen sokan hisznek ebben a jelenségben: egy 1500 személy részvételével végzett vizsgálat során a megkérdezettek 67 százaléka azt állította, hogy volt már ilyen jellegű élménye. Jung szerint mindenki gondolatolvasó A jelenség létezésében Jung sem kételkedett, és igyekezett tudományos magyarázattal szolgálni rá. Úgy vélte, hogy az extraszenzoros percepció magyarázata a kollektív tudattalan lehet. Ez az emberiség ősi, közös tapasztalatait tartalmazza, és születésünktől fogva mindannyiunk tudatában ott vannak ezek a tartalmak a személyes tapasztalatainktól függetlenül. Jung szerint ez a rendszer nemcsak információkat tárol, hanem egyfajta csatornaként is működik, így elképzelhető, hogy két ember tudata ezen keresztül összekapcsolódik, így képesek kommunikálni egymással fizikai érzékszerveik használata nélkül. Rhine-ék kártyái J. B. Rhine és felesége, Louisa szintén meg voltak győződve arról, hogy létezik telepátia, és ezt laboratóriumi körülmények között is igyekeztek bizonyítani. Ennek érdekében az 1920-as és 30-as években kísérletsorozatot végeztek az észak-karolinai Duke Egyetemen. Kísérleteikben az úgynevezett Zener kártyákat használták. Ezeken a kártyákon kör, csillag, kereszt, négyzet és hullámvonal szerepelt, a kísérleti alanyoknak pedig ezek sorrendjét kellett kitalálniuk. Többféle kísérleti elrendezést is alkalmaztak. Volt, hogy két személy vett részt a vizsgálatban: az adó egy távoli helyiségben egy véletlenszerűen összekevert paklit nézett, miközben a vevőnek ki kellett találnia a sorrendet. Máskor adó nélkül kellett meghatározni a pakli sorrendjét, amit Rhine vagy a felesége tett az asztalra. Olyan is volt, hogy egy később összekevert pakli sorrendjét kellett megtippelni az előérzetre hagyatkozva. Minden kísérletnél 20 százalékos találati arányt lehetett várni a véletlen alapján, ezt azonban minden alkalommal túlteljesítették a résztvevők. Ebből Rhine-ék arra következtettek, hogy létezik valamiféle érzékszerveken túli érzékelés. Gondoltam egy képre… Rhine-ék kísérleteit számos kritika érte. A legtöbben azzal vádolták őket, hogy a vizsgálatok során a kísérleti alanyoknak lehetőségük nyílhatott meglesni a lapokat, így az eredmények nem hitelesek. A Ganzfeld-vizsgálatok ezeket a módszertani hiányosságokat igyekeztek kiküszöbölni. Több ilyen kísérletet is végeztek, melyekben az a közös, hogy két kísérleti alany vesz részt benne. A vevő szemét félbevágott pingponglabdával takarják le, fülére fülhallgatót tesznek, melyen keresztül fehér zajt (hangfrekvenciák random keveréke) hall, a szobát pedig szórt piros fény világítja be. Az adó egy másik helyiségben ül, és arra kérik, hogy rajzok, képek vagy rövid filmjelenetek közül válasszon ki egyet és koncentráljon rá. Ezalatt a vevőnek az a feladata, hogy minél pontosabban beszámoljon arról, hogy milyen gondolatok vagy képek futnak át az agyán. A kísérlet végén a vevőnek négyféle rajzot, képet vagy filmjelenetet mutatnak, és azt kell megmondania, hogy melyikre gondolhatott a vevő. Egy vizsgálat során áttekintették az össze Ganzfeld-vizsgálatot, és arra jutottak, hogy a vevők 38 százaléka találta el, hogy mire gondolhatott az adó, ami jóval meghaladja a véletlen alapján várható 25 százalékos találati arányt. Mit mondanak a szkeptikusok? Hiába hisznek olyan sokan az érzékszerveken túli érzékelés létezésében, és hiába vannak olyan kísérleti eredmények, amik bizonyítani látszanak a létezését, szép számmal vannak olyanok is, akiket ezek az eredmények nem győznek meg. Ők azzal érvelnek, hogy a jelenség létezése ellentmond a legtöbb fizikai törvénynek. Szerintük a telepátiában való hit egyszerűen abból az emberi igényből ered, hogy szeretnénk valamiféle rendszert és célt látni a rengeteg véletlenszerű eseményben, ami életünk során ér minket. Az emberi emlékezet pedig asszisztál ehhez, ugyanis jobban emlékszünk azokra az eseményekre, amelyek alátámasztják az elképzeléseinket, mint azokra, amik cáfolják. Épp ezért, akik hisznek a telepátiában, vagy bármilyen paranormális jelenségben, jobban megjegyzik azokat a tapasztalatokat, amit alátámasztják ezt. Ha például rágondolnak egy ismerősükre, és az hamarosan felhívja őket, emlékezni fognak az esetre. Viszont elfelejtik azt a rengeteg esetet, amikor rágondoltak valakire, ám az nem hívta fel őket. forrás: life.hu