RETTEGÉS: KÍSÉRTET LAKIK A SZELLEMBABÁK SZIGETÉN
Mexikó fővárosától néhány kilométerre található a rémisztő Játék babák szigete, amely a világ egyik kedvelt, ám hátborzongató turistacélpontja. A fákon több száz játék baba himbálózik – mintha csak egy horrorfilm díszletei között lennénk. Lógnak bokrokon, kerítéseken, faágakon, mosolyognak, grimaszolnak, piszkosak, sérültek, gyakran végtag nélküliek. Üvegszemeik mintha követnék az arra sétálókat, akik mindenfelől hátborzongató suttogást hallanak. Pedig ez nem mozi. Ez az Isla de las Munecas, Mexikóváros mellett. A sziget egyetlen lakója Don Julian Santana volt, aki több mint ötven éve bukkant a csatornáknál egy kislány holttestére. Mellette egy babát látott a vízen lebegni, amelyet aztán felakasztott az egyik fára. Hitte ugyanis, hogy a gyerekjáték segít majd megnyugtatni az elhunyt kislány lelkét, mely a legenda szerint nem tudta elhagyni a szigetet. Később azt mesélték, hogy a kóbor lélek a babákba költözött. A lány holtteste mellett talált játék volt az első a több ezerbôl, amelyeket Don Julian Santana később a fákra aggatott, ez ugyanis a szenvedélyévé vált. Egészen a haláláig dekorálta a sziget fáit a megcsonkított, félelmetes külsejű figurákkal. A férfi 2001-ben fulladt bele ugyanabba a csatornába, amelyben anno a holttestet megtalálta. Santana halálának körülményei csak még hátborzongatóbbá tették a helyet, mert persze azóta úgy hiszik, az ő szelleme sem hagyta el Isla de las Munecast. Egyesek úgy vélik, hogy a babák gonoszak, mások viszont úgy gondolják, csak őrzik a szigetet, mindenesetre a rettegni vágyó turistákat vonzzák. Mexikóvárosból a Cuemanco-csatornán át gondolával megközelíthető szigetre a hagyomány szerint ajándékként egy babát, gyertyákat és cukorkát kell magunkkal vinnünk, hogy megbékítsük az ott bolyongó lelkeket. Félelmetes erdők A Bács-Hója erdő egyike a világ legrémisztőbb erdőinek: akik ott jártak, állítják, hogy szorongást éreztek, és a legendák szerint voltak, akik soha nem tértek vissza a fák közül. Az erdő egy kör alakú tisztás közepén fekszik. A területen már több mint ötven éve zajlanak a paranormális jelenségekre irányuló kutatások. A németországi Fekete-erdő sem kevésbé félelmetes. A helyi legendák szerint varázslók és boszorkányok lakják. A Grimm testvérek meséiben is gyakran fordult elő rémisztő helyszínként. Az angliai Wychwood sem a szép történeteiről híres: Amy Robsartot, a leicesteri gróf feleségét 1560-ban kitört nyakkal találták ott meg, állítólag az asszony azóta kísért a fák között. A japán Aokigahara erdőről a helyiek azt állítják, hogy hallják a fák közül a szellemek sikolyát. Úgy tartják, hogy démonok lakhelye, emellett pedig az öngyilkosok is nagyon kedvelik: 1950 óta több mint ötszázan vetettek ott véget az életüknek. forrás: borsonline.hu
A halottidézés 5 módja
Mint láthattuk, már az írott történelem hajnalán találunk beszámolókat olyan személyekről, akik megidézték a holtak szellemét és kérdéseket tettek föl nekik. Sőt, forrásainkból nagy vonalakban még az is rekonstruálható, hogy milyen szertartásokat végeztek ennek érdekében… E téren a bibliai szöveg a legszűkszavúbb, ami nem csoda: az ótestamentumi iratok összeállítói, a szigorú vallási törvények értelmében, igyekeztek minél kevesebb részletet megörökíteni e kárhozatos praktikákról. Az antik Hellaszban, ahol nyilvános szentélyei voltak egyes alvilági isteneknek, jóval liberálisabb felfogás uralkodott. A rendelkezésünkre álló forrásokból mindenesetre egyértelműen kiderül, hogy a nekromantikus rítusoknak két fő összetevője volt: az áldozat és az invokáció, azaz a holtakon uralkodó istenekhez intézett könyörgés. Az áldozatnak kettős célja volt. Egyrészt mintegy „megvesztegették” vele a holtakat felügyelő isteneket, hogy rövid időre bocsássák el alattvalóikat a hatalmuk alól, és a fölöttük való rendelkezés jogát ruházzák át a rítus végrehajtójára. A nekromanta így ideiglenesen isteni hatalommal bír: képessé válik rá, hogy parancsoljon a holtaknak, és kérdései megválaszolására kényszerítse őket. Az áldozat második, nemkevésbé fontos funkciója, hogy rövid időre hasonlatossá tegye a holtat az élőhöz. Máskülönben a szellem – aki lényegénél fogva más világba tartozik, mint megidézője – nem tudna kommunikálni a nekromantával. Az így nyert hasonlatosság természetesen múlékony és felszínes. Sem Odüsszeusz, sem Aeneas nem volt képes megérinteni az elhunytak lelkét; mintha csak füstfoszlányokat akartak volna ujjaik közé ragadni. Később majd látni fogjuk, hogy a leghatalmasabb nekromanták bizonyos titkos rítusok segítségével állítólag fizikai valójukban is meg tudták idézni az elhunytakat; ehhez azonban a két hős tudománya kevés volt, hisz ők a legjobb esetben is csak afféle botcsinálta mágusoknak számítottak. A hasonlatosság elvéből következik, hogy az áldozatot valami életet hordozó, életadó anyagból kell bemutatni, hiszen csak ez kölcsönözhet a szellemnek életerőt. A nekromanta rítusokban az áldozatnak ötféle típusát különböztethetjük meg. 1. Italáldozat. Az ital lehetett víz és mézes tej is, leggyakrabban azonban a bort használták erre a célra. Csupa életet hordozó, erőt adó, tápláló folyadék. A bor kiemelt szerepe részint azzal magyarázható, hogy átmelegíti a kihűlt tagokat, mintegy életet lehelvén beléjük; részint pedig azzal, hogy hasonlatos a vérhez. 2. Ételáldozat. Odüsszeusz fehér daraliszttel köríti az áldozógödröt, de az ételáldozatra való utalást láthatunk abban is, ahogy az endori boszorkány a sikeres halottidézés után megvendégeli Sault. Mint emlékezhetünk rá, ő is fehér lisztből gyúrt lepényt süt királyi vendégének (sőt, még egy hízott borjút is levág, ez azonban már az állatáldozat témakörébe tartozik). 3. Véráldozat. Valamennyi áldozatfajta közül ez a legjelentősebb; a nekromantikus szertartások elmaradhatatlan eleme. A vér az élet ősi hordozója, és a halottak meg vannak fosztva tőle; nyilván csillapíthatatlan, mohó szomjúság gyötri őket utána. Ha a nekromanta a sikeres megidézést követően nem végzi el előírásszerűen az elbocsátás szertartását (amiről, ellentétben a hívással, alig van adatunk), a halott az élők között marad, és megpróbálja elorozni a vérüket: vámpír lesz belőle. 4. Állatáldozat. Minél nagyobb szabású a szertartás, annál több állatot kell áldozatul adni maguknak a holtaknak és a fölöttük uralkodó isteneknek. Az állatokat kivéreztetik, majd elégetik. A nekromancia alapszabálya, hogy a feláldozott állatoknak mindig feketéknek kell lenniük; a fekete szín az éjszakára és a sötétségre utal, s ezek ősidők óta a halál, az elmúlás jelképei. Számos nekromantikus szertartás meddő nőstényállatok feláldozását írja elő. Ez első pillanatra furcsának tűnhet, nyomban rábukkanunk azonban a magyarázatra, ha belegondolunk a rítus mélyebb szimbolikájába. A nekromantikus áldozatnak ugyanis az élettel kell kapcsolatban lennie, nem pedig a termékenységgel. Ez az oka annak, hogy egyes közkeletű áldozattípusok – sperma, vetőmag, rituális nemi aktus – a nekromanciában sohasem használatosak. 5. Emberáldozat. A legszörnyűbb, egyben azonban a leglogikusabb áldozatfajta. Ugyan mi adhatná vissza hathatósabban az életet egy időre a halottnak, mint egy eleven emberi lény föláldozása? Emberáldozatról direkt módon sem az Odüsszeiában, sem az Aeneisben nem olvashatunk, a szövegek gondos áttanulmányozása után azonban a szemünkbe tűnik egy aggasztó momentum. Közvetlenül a nekromantikus szertartás leírása előtt mind Odüsszeusznak, mind Aeneasnak meghal egy társa. A haláluknak ugyan semmi köze nincsen a rákövetkező rítushoz (Elpénór részegen a nyakát szegi Kirké házában, Misenus pedig a tengerbe zuhan és megfullad), a baljós egybeesés azonban sokatmondó. Aligha kételkedhetünk benne, hogy itt a rituális emberáldozat emléke sejlik föl a szövegek mögött. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a holtaknak bemutatott ital-, étel-, vér-, állat- és emberáldozat az ókorban csaknem mindenütt bevett gyakorlat volt; egy etruszk sz*rkofágon még olyan jelenettel is találkozhatunk, ahol a sírjából kikelt múmiaszerű tetem együtt lakomázik a gyászolókkal! Ez azonban nem nekromancia! Az ilyen szertartásoknak mindig engesztelő jellegük volt: azért végezték el őket, hogy megakadályozzák a halott visszatérését, elhárítsák az élők iránt táplált rosszindulatát. Mivel holtában nem juthatott hozzá az ételhez, italhoz, vérhez stb., a hátramaradottak inkább önként felajánlottak neki egy keveset áldozat gyanánt, mintsem vállalják a kockázatot, hogy erőszakkal szerzi meg őket magának. A nekromanta mágikus rítusaihoz éppen azért tapad annyi sötét és blaszfém vonás, mert ő fordít egyet ezen az okoskodáson: azért áldoz az elhunytaknak, hogy megidézze őket. Ami az invokációt illeti, a nekromantának ilyenkor az alvilág sötét isteneihez kell fohászkodnia: Hádészhoz, Perszephonéhoz, Hekatéhoz és a Fúriákhoz. Ezek az istenalakok – talán az egy Perszephoné kivételével – cseppet sem kegyes szívükről és jóindulatukról nevezetesek, a nekromantának tehát ugyancsak vigyáznia kell, nehogy magára haragítsa őket. A Fúriák – görög nevükön erinnüszök – szörnyűséges banyák, akik vénebbek Zeusznál és az olümposzi isteneknél, és semmibe veszik a hatalmukat: hajukban kígyók tekergőznek, szénfekete testüket csúf denevérszárny repíti, kutyapofájukból vérben forgó szemek villognak elő, ahogy rézszöges korbácsukat csattogtatva vetik magukat az áldozataikra. Hárman vannak; a nevük Tisiphone, Alecto és Megaera. Még náluk is félelmetesebb azonban Hekaté, az éj királynője, aki elfátyolozott arccal, kezében fáklyával jelenik meg a keresztutaknál, olykor pedig alvilági kutyafalka kíséretében kóborol a holdfényes temetőkben. Ő a nekromanták patrónusa és védistene; tőle tanulták a halottidézés mesterségét Médeia és Kirké is, akik a leányai voltak. Az ilyen isteneket nem lehet hebehurgya módon, nyakra-főre szólongatni; az invokációk szövege a varázslók legféltettebb titka volt, nemzedékről nemzedékre adták tovább a tiltott igéket, s ölni is képesek voltak, hogy megakadályozzák avatatlan kézbe jutásukat. Később, a kereszténység diadala után, az antik istenek fokozatosan démonokká, alvilági lelkekké korcsosultak a közfelfogásban; és ezzel párhuzamosan egyre inkább elmosódott a határvonal a nekromanták és a fekete mágusok között. Mutatóba idézünk egy ilyen
Kísértetet fotóztak a temetésen.
[dropcap]Mintha a halott szelleme ragaszkodott volna egy utolsó fényképhez a saját temetésén. [/dropcap] A kép 1955-ben készült Grass Valley városában California államban Arnold DeRose búcsúztatásakor. A férfi 76 évet élt és veseelégtelenségben hunyt el. A fotót hosszú éveken keresztül őrizgette a család, mikor is az egyik dédunoka Joseph Dobrean az emlékek között kutakodva ráakadt a rég nem látott felvételre. „Egyből feltűnt hogy valami nem stimmel!” Mondta a 45 éves férfi és jobban szemügyre vette a képet. „Először nagyítóval nézegettem, majd a digitális technológiáknak és a modern kor vívmányainak köszönhetően alaposabban is megvizsgálhattam. Akkor már nem csak azt tudtam biztosan hogy a fényképen egy kísértet is szerepel, hanem azt is hogy az a dédnagyapám.” Elsőre fel sem tűnik hogy a tömeg előtt felravatalozott koporsón egy idős ember ül, igaz csak a körvonalai kivehetőek és azok is eléggé életlenek, de felnagyítva és kellő mértékben kontrasztosítva egyértelművé válik hogy valóban szerepel még valaki a csoportképen. Arnold DeRose A szkeptikusok mindig ugyan azt mondják. Fotózási hibáról beszélnek, vagy nem ritkán egyszerű hamisítványnak titulálják ezeket az úgynevezett kísértetfotókat. Vajon Mr DeRose szelleme valóban jelen volt 1955-ben akkor és ott? Vagy csak Joseph Dobrean nevetséges tréfája lenne az egész? Sajnos manapság rengeteg állkísértetfotó lát napvilágot különböző képszerkesztő programok és azok felhasználóinak köszönhetően. Néha a szakértőkön is kifognak a jól sikerült hamisítványok. [PA]
Egyre többször látnak kísérteteket a digitális fotókon
[dropcap]Az elmúlt években megszaporodtak a kísértetekről és egyéb parajelenségekről készített képek Nagy-Britanniában. Mi ennek az oka?[/dropcap] Jóval több kísértetfotót küldenek be Caroline Wattnak az Edinburgh Egyetem parapszichológiával foglalkozó tanszékére, mint tíz évvel korábban – írja a New Scientist című tudományos-ismeretterjesztő lap. Ezt erősíti meg egy másféle forrás is, amely paranormális jelenségekkel foglalkozik: tavaly minden korábbinál több szellemfotót kaptak. A jelenség oka a telefonokkal való fényképezés – írja a New Scientist. Számos készülékbe olcsó optikát építenek, és ezek hibái hoznak létre olyan formákat a fotókon, amelyeket néhányan természetfeletti jelenségnek tartanak. A lap egy hét képből álló képgalériát közölt a leggyakoribb fényképezési hibákra és ezek jellemző félreértelmezésére. [dropcap]Kapcsolódó videó:[/dropcap]
Rejtélyes gyilkosságok az erdőben!
A semmiből előkerülő holttestek, szétszabdalt állatok és hátborzongató jelenések színhelye volt évtizedekig az angliai Clapham-erdő, amit a mai napig nem szívesen közelítenek meg a helyiek. Megmagyarázhatatlannak tűnő fényekről, földönkívüliekkel kapcsolatos látomásokról és furcsa erők jelenlétéről már számos helyszín kapcsán születtek írásos feljegyzések a történelem folyamán. Ezen helyek egyike a Clapham-erdő Angliában, Sussex megye nyugati részén – azzal a különbséggel, hogy míg máshol az állítólagos szemtanúk bizonyítékokkal aligha tudták alátámasztani történeteiket, addig ebben az erdőben számtalan kézzelfogható, hátborzongató jelét találták annak, hogy valóban történik valami rémisztő a fák között. Érthetetlen sugárzás, holttestek és jelenések Az erdő az 1960-as években került az érdeklődés középpontjába, amikor többen is beszámoltak szokatlan fényekről, amelyeket földönkívülieknek tulajdonítottak. Mások azt mesélték, az erdőhöz érve érezték, ahogyan egy láthatatlan erő nyomja be őket a fák közé, megint másokat erős hányinger fogott el, amikor a Clapham közelében jártak. Többen azt állították, látták, amint a fák közötti ösvényen egyik percről a másikra hátborzongató szürke köd jelenik meg foltokban, mások úgy érezték, követik őket, amikor az erdőben jártak. A fényekre, az émelygésre és a ködre még lett is volna magyarázat, arra a Geiger-számlálóval mért sugárzásra azonban – amit az erdőben mértek – aligha: a mérőeszköz enyhén emelkedett háttérsugárzást mutatott ki, ami azért meglepő, mert a Clapham meszes területen található, melynek köztudottan alacsony a sugárzása. Állati és emberi áldozatok A furcsa észlelések mellé hamarosan kézzelfogható jelek sorakoztak fel, melyek arra utaltak, hogy valami valóban nincs rendjén a környéken. Miközben az 1970-es, 1980-as években számtalan bejelentés érkezett a helyi hatóságokhoz állatok eltűnéséről az erdőben, egyre szaporodtak a halálesetek is. Elsőként 1972-ben a 46 éves, kitűnő egészségi állapotnak örvendő, volt haditengerész Peter Goldsmith tűnt el túrázás közben, majd került elő 6 hónappal később, holtan. Testére egy bokorban találtak rá. 1975 augusztusában a nyugdíjas Leon Foster holtteste került elő három héttel az eltűnése után, őt 1978-ban a korábbi tiszteletes, Harry Neil Snelling követte, akinek mindenszentek estéjén veszett nyoma, miközben hazafelé tartott. 3 évvel később találták meg a maradványait, szintén a fák között. Az utolsó emberi áldozat, akit feljegyeztek, a 37 éves hajléktalan, skizofrén Miss Jillian Matthews: eltűnését követően hat héttel bukkantak rá az erdőben. Minden bizonnyal megerőszakolták és megfojtották. 1975-ben már az országos lapok is írtak az erdőben történt érthetetlen eseményekről, de egészen 1987-ig egyetlen elfogadható magyarázat sem született, és soha senkit nem gyanúsítottak az ügyben. A sátán keze A Clapham-erdő rejtélye nem csak a helyieket foglalkoztatta: a különös esetek Toyne Newton, Charles Walker és Alan Brown figyelmét is felkeltették, akik A démoni kapcsolat című könyvük kapcsán alaposabb nyomozásba kezdtek, és arra jutottak, hogy az erdőt vélhetően egy sátánista szekta vette birtokába, akik magukat Hecate barátainak (Friends of Hecate, röviden FoH) nevezik, és az erdőt rituális szertartásaikhoz használják. Ugyan bizonyítékot nem találtak, a könyv 1987-es megjelenését követően mintha elvágták volna az események fonalát: megszűntek az eltűnések, a jelenések, és bár az erdő továbbra sem volt közkedvelt kirándulóhely, érthetetlen fényekről, erőkről és ködről sem számoltak be a helyiek. Egészen 1996-ig. Máig a fekete mágia központi színtere Abban az évben ugyanis egy Hecate of Friends-szektatag – aki magát csak T-nek nevezte – kapcsolatba lépett Charles Walkerrel, és elmesélte neki, hogy valóban a szekta volt felelős a rituálisan megkínzott és megölt áldozatokért. A férfi azt is elmondta, hogy a FoH még legalább egy évtizedig kívánja használni a helyet, mielőtt újat keres magának. Charles és T találkozásai során az is kirajzolódott, hogy vélhetően magas rangú személyek is érintettek voltak a szekta tevékenységeiben, ami azt is megmagyarázza, hogy miért nem gyanúsítottak senkit hosszú éveken át a gyilkosságokkal, és miért nem avatkoztak be a hatóságok akkor sem, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy valami zajlik az erdőben. T ráadásul nemcsak mesélt a szekta tevékenységéről, de egy alkalommal megmutatta Charles Walkernek azt a helyet is, amely az otthonául szolgál az erődben. A fákból tákolt építményben két helyiség volt található, akkorák, melyekben két-három ember kényelmesen elfér a rituálék közben. A meditatív hangulatot árasztó építmény belsejében azonban volt valami rémisztő, megmagyarázhatatlan, valami, ami azt sugallta, hogy a hely rendszeresen otthont ad az okkult szertartásoknak, és használói nemcsak a fekete mágia alapos ismerői, hanem akár paranormális képességekkel is rendelkező személyek. Meglepő módon Charles és T 1996-os találkozása után ismét megszaporodtak az eltűnések, az ufóészlelések és a sejtelmes erőkről szóló beszámolók, ráadásul időről időre olyan, az okkult tudományokat gyakorlók által használt eszközökre, gyertyákra, tűzrakó helyekre bukkantak, melyek egyértelműen arról árulkodnak, hogy valakik továbbra is folytatják rettegett tevékenységüket a Clapham-erdő sötét mélyén. forrás: life.hu
Megvan a bizonyíték a halál utáni életre?
[dropcap]A természetfeletti kutatása[/dropcap] Íme, hét kutatás, mely arra keresi a választ, mi történik a láthatatlan világban. A természet- és humántudósokat is régóta foglalkoztatják a paranormális jelenségek, és közülük nem egy találta már magát a megmagyarázhatatlan, misztikus jelenségek szintjén olyan kutatás kapcsán, melyet a szigorú tudomány területén kezdett. Minden eredménynek vannak hívei és cáfolói, a következő kutatások mindenesetre elgondolkodtathatnak a láthatatlan világról. Gary Schwartz, az Arizonai Egyetem pszichológiaprofesszora arra volt kíváncsi, tényleg kapcsolatba tudnak-e lépni a médiumok a halottakkal. A médiumok átlagosan 83%-os pontossággal számoltak be eltávozott hozzátartozókkal kapcsolatos információkról, míg a kontrollcsoportnál az eredmény 36%-os volt. 1907-ben dr. Duncan MacDougall kissé bizarr kísérletben próbálta lemérni a lélek súlyát. Hat haldokló páciensét mérleggel ellátott ágyra fektette. Eredményei szerint a lélek távozásával a testek súlya 21 grammal csökkent. Gary Schwartz, az Arizonai Egyetem pszichológiaprofesszora arra volt kíváncsi, tényleg kapcsolatba tudnak-e lépni a médiumok a halottakkal. A médiumok átlagosan 83%-os pontossággal számoltak be eltávozott hozzátartozókkal kapcsolatos információkról, míg a kontrollcsoportnál az eredmény 36%-os volt. Az Isten sisakja egy olyan szerkezet, mely a temporális lebenyt stimulálja annál, aki felveszi. Stanley Koren és Michael Persinger neurológus mutatta be 1990-ben, céljuk a kreativitás vizsgálata volt, de pácienseik Isten jelenlétét érezték a fejfedő viselése közben. A Zener-kártyákat a harmincas években fejlesztette ki az észak-karolinai Duke egyetem pszichológusa, Joseph Banks Rhine, a pszi képességek tesztelésére. A 25 lapból álló csomag minden kártyáján más minta található – a vizsgálatban a küldő a lapok egyikét nézi, a fogadó pedig igyekszik kitalálni, hogy melyiket. A szellemdetektorok kétféleképpen működnek, vagy a mágneses sugárzást mérik, vagy a hangokat rögzítik, melyek közül utólag kivehető a kísérteteké is. A szellemkereső alkalmazás immár mobilra is letölthető. Rupert Sheldrake biológus a telepátiát és az állatok különleges képességeit érintő kutatásai miatt vált híressé, ő vezette be a morfogenetikus mező fogalmát, mely olyan közös, tudati térnek felelhet meg, ahol minden információ megjelenik. Ian Stevenson kanadai pszichiáter több száz olyan interjút készített, melyben alanyai előző életükre emlékeztek. forrás: femina.hu
Munkások szelleme kísérti a kihalt falut: íme, a titokzatos hely
[dropcap]Tajvan északi partvidékén máig elhagyatottan áll San Zhi üdülőparadicsomnak szánt övezete.[/dropcap] Tajvan jogi és politikai státusza körül több vita is kialakult, a sziget a második világháborút követően mégis hihetetlenül gyorsan gazdasági nagyhatalommá vált. A hely technológiai ipara kulcsfontosságú szerepet játszik a világgazdaságban, így még különösebb, hogy miért áll évtizedek óta befejezetlenül San Zhi, az üdülőváros. A hetvenes években megkezdett építkezést máig senki nem fejezte be, de ismeretlen okokból a romok eltakarítására sem vállalkozott senki. A helyiek szellemekről suttognak. Mintha megállt volna az idő San Zhi megálmodói szerint egy luxus-üdülőváros lett volna, ahol a tehetős városiak eltölthetik a hétvégéiket. Az építkezést a hetvenes években kezdte meg egy gumigyár, ekkor épültek meg az első, akkor nagyon modernnek számító, mára leginkább bizarr, UFO-alakú házak. Csakhogy a cég a nyolcvanas években tönkrement, és egy ingatlanfejlesztő társaság vette át a szépreményű beruházást. Alig egy évvel később azonban az építkezés hirtelen leállt. A hivatalos indoklás szerint a pénzhiány és a munkaerőhiány, illetve a befektetők közötti széthúzás volt az oka annak, hogy a projektet sosem fejezték be, a környékbeliek azonban másról beszélnek. Ők úgy tudják, az építkezés közben több különös haláleset is történt, és szerintük ez a magyarázat arra is, hogy senki nem merte átvenni a beruházást. Hivatalos magyarázat nincs arra, hogy miért nem takarították el eddig a félbehagyott épületeket – a helyiek szerint azért, mert az itt veszett munkások szelleme még mindig kísért a romok között, és nem szerencsés háborgatni a bolyongó lelkeket. Különös helyek a világban San Zhi mellett még sok olyan helyet rejt a világ, amely egy különös történetet vagy a múlt lenyomatát őrzi. Kattintsd végig képgalériánkat, és ismerd meg a többit is! forrás: femina.hu
Telefonon hívogatja a halott férj az asszonyt!
[dropcap]Bizarr, és érdekes dologgal fordult a rendőrséghez egy Skóciában élő idős asszony, ugyanis minden éjszaka telefonon zaklatják.[/dropcap] Ez ebben a formában nem lenne érdekes, talán csak bosszantó, azonban a telefon hívások a három évvel ezelőtt elhunyt férje telefonjáról érkeznek. (illusztráció) A nő felkereste a telefonszolgáltatóját, hogy magyarázzák meg az esetet, azonban ők is tanácstalanul állnak az eset előtt, ugyanis a telefonszám már deaktiválva lett, azaz ki lett vonva a forgalomból. A rendőrség sem tud túl sokat tenni az ügyben, hiszen nem tudják a deaktivált sim kártyát beazonosítani, lévén hogy a telefonszám a régebben elhunyt férj nevén van még mindig. Hasonló történetek elég gyakran előfordulnak egyébként, és sokan azzal magyarázzák az esetet, hogy valószínűleg a férj valamilyen formában üzenni akar a feleségének valamit. Sokan úgy tartják, hogy a szellemek, illetve kísértetek képesek lenyomatot hagyni elektromos készülékeken, illetve ezen keresztül kommunikálni, feltételezhetően azért, mert eme „túlvilági entitások” olyan frekvencia tartományban rekedtek, amely kompatibilis sok elektronikai műszerek vételi frekvenciájával. Ezért használnak a kísértet vadászok gyakran diktafont a szellemgyanús helyszíneken (elektronikus hang jelenség – EHJ). Neked mi a véleményed, szerinted lehetséges az ilyesféle kommunikáció a túlvilágról?
Nem minden kísértetfotó, ami fénylik!
Ma küldte egy olvasónk ezt a képet, szeretett volna információt kapni róla, hogy miképp kerülhetett oda az az áttetsző alak a tűz mellé. Ami elsőre feltűnik a képen, hogy a nő a jobb oldalon hasonlóképpen van elmosódva mint a „szellemalak”. Balatoni nyaralásunk során készítettem ezt a képet egy este arról ahogy a szomszéd éget a jobb oldalt a kocsifelhajtón látható ember aki lehajol a szomszéd. És bal oldalon kb az út közepén látható a „szellem”. Láthatóan átlátszó és csámpásan áll és a felsőteste kb a deréktájtól homályos lesz. Nem tudtuk mivel magyarázni. Egy a biztos az égetőn és rajtam kívül senki nem volt az utcán hajnali 2-kor, ráadásul direkt akkor fényképeztem le a tüzet amikor nem ment arra senki. Elkértem ezután emailben az eredeti fotót, mert a facebook-on átküldött képről leszedi az oldal az információkat, hogy milyen beállításokkal készült a kép, milyen típussal, stb. Nézzük meg a beállításokat (jobb sarok) Ezután kíváncsiságból elővettem a fotó masinámat (Finepix S4000), és ugyanezekre az értékekre állítottam. Ime az elkészült kép, amit nagyjából hasonló erősségű fény mellett fotóztam a monitorom előtt: Mint látható, elégé nagy a hasonlóság. Nagyjából annyit kell tenni egy ilyen fotó elkészítéséhez, hogy a rekesz időt magasabbra kell állítani, és így a mozgó tárgyak (esetemben a kezem) áttetszőek lesznek. Nem csak a digitális fényképezőkkel lehet ezt megcsinálni, és nem is egy új találmány ez. A fotózás őskorában percekig kellett állni a fényképező előtt mozdulatlanul, különben szintén ilyen elmosódott alakok jelentek meg a képen. A fentebbi képen is jól látható, ahogy a nénike nem bírta kivárni hogy elkészüljön a kép, és amint elsétált a helyéről, máris áttetsző lett. Éppen úgy, ahogy a bácsika mozgó keze is. Szóval nem is kell Photoshoppot használni egy „élethű kísértet fotó”-hoz, olykor elég egy jó beállítás!
Egy régi fotón találtak rá a Kör c. film kísértet lányára!
[dropcap]A képet egy olvasónk küldte érdekességképpen. [/dropcap] A fekete-fehér kép Anyámról készült 1944-ben Kaposfüreden. A háttérben álló lányól senki nem tudott és nem tud semmit. Csupán azóta lett „feltűnő” amióta láttuk a Kör című filmet. A filmet megelőzve, Anyám mögött fényképezték le??? Nincs a lánynak arca, nem látni a karját, az árnyéka más irányba mutat, mint a kép többi árnyéka, és van aki azt is vitatta, hogy merre áll a lábfeje. Szerintem az előre. Nézzük meg a képet nagyítva is, és kissé világosítva; szemmel láthatóan tényleg nem háttal áll a kislány: A képen látható lányról egyébként a rokonok nem tudnak semmit, nem a családhoz tartozik, ez egészen biztos. Érdekes viszont a hasonlóság Samarával, a Kör c. filmből, akit édesanyja egy kútba zárt, ugyanis így próbálta megóvni magát, illetve családját a kislány gonosz tetteitől. A Kör c. film sztoriját vélhetően a Bloody Mary legendájából merítették, amely nagyjából úgy szól, hogy a tükör előtt kell háromszor kimondani a Bloody Mary nevet, és miután ez megtörtént, megjelenik a kísértet. Azonban nem volt ajánlatos megidézni, ugyanis a monda szerint Bloody Mary egy gonosz lány volt, aki körmeivel kikaparta az áldozata szemét, vagy addig kisértette az illetőt amíg az öngyilkos nem lesz. Hasonló ez a történet ahhoz, amelyet pár napja közöltünk, és ide kattintva olvashatsz el —> KLIKK IDE Köszönjük a képet, és az infót Szigeti Gyöngyinek! 🙂