UFO és rejtélyes esetek, melyeket sosem cáfoltak meg – A brazil UFO katasztrófa
A kérdés, hogy létezik-e élet a Földön kívül, a kezdetektől foglalkoztatta az emberiséget. Az olyan megmagyarázhatatlan esetek, mint a titokzatos gabonakörök vagy az azóta is összeesküvés-elméletek tucatjainak alapjául szolgáló azonosítatlan repülő tárgyak lezuhanása 1947-ben Roswell mellett, pedig csak erősítik a kíváncsiságot – még akkor is, ha egyik-másik esetről azóta kiderült: csupán olcsó trükk volt. A tudósok nem vetik el a lehetőségét annak, hogy élnek rajtunk kívül is értelmes lények az univerzumban, de a megmagyarázhatatlan esetek legnagyobb részére van elfogadható tudományos válaszuk. Kivéve néhányat, melyeket idáig még cáfolni sem tudtak. A varginha-i UFO incidens 1996-ban egy figyelemre méltó eset történt Brazíliában. A közvéleményt megosztotta, hogy csak a média átveréséről volt-e szó vagy valami hiteles dologról, de ugyanakkor felbukkant több szemtanú és otthoni videó. Először egy UFO-t láttak az égen, majd nem sokkal később furcsa lények rótták az utcákat. Az egyik idegent a hadsereg tisztjei lelőtték és foglyul ejtették, míg a másikra három fiatal lány bukkant rá. Szerintük a lény 160 cm magas volt, hatalmas fejjel és nagyon sovány testtel, V-alakú lábbal, barna bőrrel és hatalmas vörös szemekkel. Reszketegnek, bizonytalannak tűnt, és a lányok szerint megsérült vagy beteg volt. Azt is hozzátették, hogy a lény erős, kellemetlen szagot árasztott. A fura teremtmény tetemét két nappal később találták meg. Úgy vélik, hogy a Sao Paolo-i Egyetem egyik biztosított laborjában boncolást hajtottak végre mindkét lényen, mielőtt az USA-ba szállították volna őket egy jelzés nélküli gépen. Egy katona, aki jelen volt az egyik idegen elfogása során, néhány héttel később ismeretlen eredetű bakteriális fertőzésben elhunyt. A Shag Harbour-eset 1967. október 4-én éjjel ismeretlen tárgy csapódott a tengerbe a Kanadához tartozó Új-Skócia déli partjainál fekvő apró halászfalu, Shag Harbour mellett. Legalább 11 szemtanú látta, hogy egy alacsonyan repülő, fényes objektum fejjel lefelé zuhan a kikötő felé, majd hangos robaj és éles fényvillanás kíséretében a vízbe esik. Mivel először repülőgépnek hitték, azonnal értesítették a kanadai rendőrséget, akik közül három tiszt 15 percen belül a helyszínre is ért. Így ők is szemtanúi lehettek, ahogy sárgás-fehér fény lebeg a víz felszínén, de mire segítséget kérhettek volna a tárgy kimentésére, az eltűnt a vízben. A fél óra múlva a helyszínre érkező mentőalakulatok már csak furcsa habot találtak a tenger felszínén, mely 80 méteres szélességben és közel fél mérföld hosszan lebegett a vízen, ott, ahol vélhetően a tárgy lezuhant. A baleset kivizsgálása azonnal megkezdődött. A roncsok keresésébe és az eset körülményeinek feltárásába minden fontosabb kanadai szerv bekapcsolódott, a rendőrségtől a haditengerészetig – ám eredménytelenül. Sem roncsokat, sem más maradványokat nem találtak. Mivel hamarosan kiderült, hogy egyetlen légitársaság egyetlen gépe sem tűnt el azon a napon, a kanadai katonai parancsnokság és a tengerészet ufó-ügyként kezdte kezelni a balesetet – a kanadai kormányzati dokumentumokba is mint azonosítatlan repülő tárgy balesete került rögzítésre az eset. A hivatalosan is dokumentált ügyet azóta is több hivatalos szerv vizsgálta Kanadán belül és kívül, magyarázatot azonban máig nem találtak. A Kelly-Hopkinsville Találkozás A Kelly-Hopkinsville Találkozást szintén számos dokumentum rögzíti, és máig nincs egyértelmű magyarázat az esetre. Tucatnyi szemtanúja volt, közöttük katonák és rendőrök, az eset kapcsán indult nyomozásba pedig az amerikai légihadsereg is bekapcsolódott. A különös esemény 1955. augusztus 21-én, az esti órákban kezdődött, amikor az egyesült államokbeli Kentucky egyik kisvárosában, Kelly-ben, valamint ugyanebben az időben szintén a kentucky-i Hopkinsville-ben két család is különös lények jelenlétére lett figyelmes a házuk előtt. A kelly-i Sutton-család körülbelül három méter magas, egyenes, hegyes fülű, rendkívül vékony és hosszú kezekkel, valamint lábakkal rendelkező lényekről számolt be, melyek valamilyen ezüstös színű fémet viseltek magukon, és nem hatott rájuk a gravitáció: imbolyogva mozogtak, kissé lebegve a föld felett. A házba nem léptek be, csupán az ablakon keresztül látta őket a család, ám a látvány így is hisztérikus őrjöngést váltott ki. Azonnal a helyi rendőrőrsre menekültek segítséget kérni, és rövidesen már Russel Greenwell sheriff, valamint 20 további fegyveres rendőr kíséretében tértek vissza. A házból, melyet addigra megrongáltak, különös fények és zajok szűrődtek ki. Hamarosan a rendőrök is szembesültek a félelmetes lényekkel, ám hiába próbáltak rájuk lőni, a fegyverek hatástalanok voltak velük szemben. A közeli Hopkinsville-ben a Taylor-családnak néhány óra múlva hasonló élményben volt része. Ők is, valamint a helyszínre hívott rendőrök ugyanolyan lényekről számoltak be, mint amilyeneket a Sutton-család írt le, és amelyek ellen éppen olyan hatástalanok voltak a lőfegyverek. Az Egyesült Államok légiereje komolyan vette a szemtanúk és a rendőrök állítását, és vizsgálni kezdte az ügyet, de nem talált ésszerű magyarázatot az eseményekre. Az eset máig a megmagyarázhatatlan címkét viseli a hivatalos szervek dokumentumai között. Különös esetek sora a Clapham-erdőben A Clapham-erdő az angliai Sussex megye nyugati részén található. Több haláleset és megmagyarázhatatlan jelenség helyszíne, legfőképpen az 1960-as évek óta. Ekkoriban számoltak be ugyanis először különös lények észleléséről, valamint megmagyarázhatatlan érzésekről, melyek különösen erősen a hatalmukba kerítették azt, aki az erdőben járt. Egyeseket erős hányinger fogott el egyik pillanatról a másikra, mások egy láthatatlan erőt éreztek, ami egyre csak tolta ki őket az erdőből. Olykor foltokban szürke ködöket láttak megelevenedni közvetlenül az erdei utak felett, melyek éppen olyan gyorsan el is tűntek, mint ahogy megjelentek. Egyszer egy Geiger-számlálóval térképezték fel az erdőt, ami meglepő módon rendkívül erős sugárzást mutatott ki – miközben az erdő meszes területen található, melynek sugárzása általában alacsony. Számos személy állítja, hogy különös lények körvonalait is látta már az erdőben, mely nem mellesleg több haláleset helyszíne is volt – a körülmények a mai napig nem tisztázottak. Az első 1972 júniusában történt: Peter Goldsmith rendőr az erdőben tett túrája során tűnt el, holttestét hat hónap múlva találták meg. Leon Fosterre 1975 augusztusában találtak, három hét keresés után került elő. A harmadik áldozat a tiszteletes, Harry Neil Snelling volt, Clapham egykori plébánosa, aki 1978 októberében tűnt el – testét csak három évvel később találták meg. A halottkémek egyik esetben sem jutottak egybehangzó véleményre a halálok tekintetében – és arra sincs magyarázat, hogy honnan kerülhetett elő a tiszteletes holtteste három év után. forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu/
Megváltoztatták az élet egyik alappillérét egy baktériumban
A biológia mélyszerkezetébe nyúltak bele amerikai tudósok azzal, hogy átírták egy baktérium genetikai kódszótárát. A „meghekkelt” kódú baktérium ellenáll a vírusoknak, környezetbarát, és különleges fehérjéket termelhet. A genetikai kód univerzális – tanítják ma már a középiskolai biológiai órákon is, ami nem mást jelent, mint hogy a DNS négy „betűjéből” (A, C, G és T) összeálló valamennyi hárombetűs „szó” minden élőlényben ugyanazt a fehérjealkotó aminosavat képviseli. Az, hogy a teljes élővilág egyetlen genetikai nyelvet beszél, számos fontos következménnyel bír, részben magukra az élőlényekre nézve – például egymással nem rokon baktériumfajok is szabadon cserélgethetnek egymás között hasznos géneket –, részben a modern biotechnológiára nézve, hiszen ennek révén akár egy élesztőgombával is megtermeltethetünk egy táplálkozásban vagy gyógyászatban fontos emberi fehérjét. A kód univerzalitásának ugyanakkor kellemetlen mellékhatásai is vannak. Ez teszi például lehetővé a vírusok számára, hogy gazdasejtjeik genetikai fordítóberendezését, amely a DNS-RNS kód tolmácsolásával a fehérjéket termeli, saját nukleinsavukkal átprogramozzák és a maguk hasznára működtessék. S ez a fajok közötti átjárhatóság az, ami a génmódosított élőlények ellenzőit is aggasztja: ők attól tartanak, s nem minden alap nélkül, hogy a GM-növények az ember által átfabrikált DNS-szakaszokat terjeszthetnek el vadon élő rokonaik között. (illusztráció) A vírusokkal szembeni ellenállás kialakítása és a GM-élőlények genetikai „elszigetelése” napjaink biotechnológiájának nagy megoldatlan problémái közé tartozik. S hozzájuk sorolhatjuk még azt a természet adta korlátozást is, amely abból ered, hogy az élővilág mindössze 20 fajta aminosavat használ általánosan a fehérjék felépítésére, miközben elvben ennél nagyobb kémiai sokféleség létrehozására is megvolna a lehetőség. Mindezen kihívásokra egyszerre próbált megoldást keresni az a több neves amerikai egyetem munkatársaiból összeállt kutatógárda, akik létrehozták az első teljes egészében átalakított – mondhatnánk azt is: „megberhelt” – genetikai kódú organizmust. A Farren J. Isaacs vezette csoport nem kevesebbet tett, mint hogy újraírta a jól ismert E. coli baktérium egyik törzsének komplett genetikai anyagát, méghozzá oly módon, hogy a három, közönségesen „állj!” parancsként működő RNS-szó egyikét módszeresen eltávolította a fehérjekódoló génszakaszok végéről. Ezáltal a három úgynevezett stop-kodon – RNS-bázisokkal írva: UAA, UGA és UAG – egyike, az UAG megszűnt megállj-jelzésként funkcionálni, s egyidejűleg szabaddá vált arra, hogy újfajta alkalmazásával a módosított baktérium genetikai kódszótárába rendhagyó, a természetben nem használatos aminosavakat illesszenek. Az eredményekről beszámoló közlemény a Science most megjelenő, október 18-i számában lát napvilágot. A kutatók kiemelik, hogy az átírt genetikai szótárú organizmus nemcsak hogy ellenállóvá válik a vírusok támadásaival szemben – hiszen hibásan olvassa le a vírusok által ráerőszakolt géneket –, de a bábeli nyelvösszezavarás révén a rajta kívül álló élővilág egészétől elszigetelődik, miáltal lezáródik a közte és a többi élőlény között lezajló géncsere lehetősége. Egy átprogramozott genetikai kóddal rendelkező GM növény például egyszerre lenne mentes a vírusok kártételétől és a természetes rokonok felé történő génátadás kockázataitól. Ráadásul olyan, eddig legfeljebb vegyészek által, laboratóriumban szintetizálható fehérjéket tudna előállítani, amelyek a nem-természetes aminosavak beláthatatlan kémiai gazdagságát csempésznék be a proteinek hagyományos világába. Az így módosított baktériumok egészen egzotikus, minden eddigitől eltérő tulajdonságú biopolimereket tudnának gyártani, akár ipari mennyiségben is. forrás: origo.hu
Kotta rejtheti a nácik aranyát
Leon Giesen holland filmes és zenész úgy gondolja, megtalálta a nácik eltemetett kincsét, amelyről régóta legendák szólnak. Egy német kisvárosban, a bajorországi Mittenwaldban állt neki ásni, állítása szerint egy kottában talált rejtjelezett kód vezette ide. Az elmúlt hetekben a filmes háromszor fúrta meg a földet. Bár a lyukakat azóta betemették, a próbálkozások helyei még most is jól látszanak az őszi levelek alatt. A helyi hatóságok engedélyezték a kincskeresést, ami hamar a helyi lapok címoldalára került, a Garmisch-Partenkirchner Tagblatt például „Vadászat a náci aranyra” címmel hozta a sztorit. Giesen szerint a nácik kincsének a mittenwaldi utak alatt kell lennie. A titkos aranyról szóló legendák régóta tartják magukat, Bajorország pedig a náci párt erősségének számított. 1944-ben Heinrich Himmler ide tervezte az alpesi erődöt, sőt a tervek szerint 1945 áprilisában a Wehrmacht és a Reichsbank (német központi bank) megállapodott, hogy tartalékaikat Einsiedlben, egy Mittenwaldhoz közeli városban tárolják. Egy részüket átadták a szövetséges csapatoknak, de legalább száz aranyrúd, valamennyi dollár és svájci frank biztosan hiányzik. Zenés térkép Giesen úgy gondolja, a kincs pontos helyét a Gottfried Federlein által komponált March Impromptu című mű kottája rejti. A legenda szerint a második világháború utolsó napjaiban Adolf Hitler titkára, Martin Bormann írogatott betűket, jeleket, rúnákat a kottára, és ezek valójában a titkos náci kincs koordinátái. A kottának Münchenbe kellett volna eljutnia valakihez, de ez sosem történt meg. Évtizedekkel később egy holland újságíró, Hammer Kaatee fedezte fel a jeleket, ő éveket töltött a kód feltörésével, de miután nem járt sikerrel, tavaly decemberben nyilvánosságra hozta a teljes dokumentumot. Giesen viszont viszont úgy gondolja, megfejtette a kódot: a kottában lévő „Wo Matthias die Saiten Streichelt” (ahol Matthias a húrokat pengeti) sor célzás Mittenwaldra: itt alapította Matthias Klotz hegedűkészítő műhelyét. A filmes szerint a kotta sematikus diagramban ábrázol a városon áthaladó vonatokat, a szöveggel együtt pedig úgy tűnik, hogy a vágányok végén van a kincs. Az ásatásokból nagy mennyiségű azonosítatlan fém, került elő. Giesen szerint a geológusok úgy gondolják, ez egy anomália, ennek az anyagnak nem kellene itt lennie. A kincs még nincs meg, robbantással folytatják a kutatást. forrás: index.hu