Címke: létezés

Az emberi létezés eltorzult oldala

A most következő illusztrációk kíméletlenül rámutatnak a társadalmunkat átható eltorzult mintákra és képmutatásra. A legdurvábbak azok, amik az emberek közösségi médiához való beteges kapcsolódásait ábrázolják. A vágyott online identitás megalkotásához egy függésen alapuló, méltóságot hátrahagyó offline (valódi) személyiség társul, ahol leginkább (és többek közt) az intimitás és a magánszféra sérül. A képeket egy kedves ismerősöm küldte át megtekintésre, és hiába próbáltam, nem sikerült kideríteni ki készítette őket. Ha valaki tudja írja meg kommentben, szívesen megnéznénk a készítő más munkáit is.                                         forrás: newhorizon.hu  

Megérkeztek a perui Nefilim koponya DNS vizsgálatának eredményei

Mi a magyarázata a több ezer éves, hosszúkás koponyáknak, amelyek „nem emberektől, főemlősöktől vagy egyéb állattól származnak”? Sokan hónapok óta várták kíváncsian az első DNS vizsgálat eredményeit, amit a híres Paracas koponyákon végeztek. Az egyik koponyán végzett vizsgálat eredményei megérkeztek és ezek szerint egy „új, emberszerű teremtménnyel” van dolgunk, amelyhez hasonlót eddig még nem találtak. Lehetséges, hogy ezek Nefilim koponyák? Vajon egy olyan időből származnak, amikor földünk jobban hasonlított a Gyűrűk Urából megismert világra, mint azt sokan hinni merik? Egyesek úgy gondolják, hogy akkoriban tényleg ilyen bizarr hibrid fajok is éltek a földön. Az idő előrehaladtával egyre több tudományos bizonyíték bukkan fel, ami a Nefilimek földi jelenlétét erősítik. Érdekes lesz látni, milyen irányban befolyásolja majd ezeknek az információknak a terjedése a történelem eddig tanított változatát. Azok számára, akik nem ismerik a Paracas koponyák történetét, az alábbi cikk jól összefoglalja a lényeget: Paracas egy sivatagos félsziget az Inca régió Pisco megyéjében, Peru déli partjai mentén. Ez az a hely, ahol Julio Tello, perui archeológus még 1928-ban egy hatalmas temetőt talált, telis tele a valaha feltárt leghatalmasabb, nyújtott koponyákkal. Ezek Paracas koponyákként váltak ismertté. Tello összesen 300 koponyát talált, amelyekről úgy gondolják, hogy körülbelül 3000 évesek. Brien Foerster DNS vizsgálatot kezdeményezett ezen koponyák egyikén, amelynek előzetes eredményeit most nyilvánosságra hozták. Ahogy azt April Holloway fenti cikkében olvashatjuk, a vizsgálatokat Brien Foerster vezeti. Az első eredmények közzétételével valószínűleg egyre komolyabb érdeklődés várható a koponyák iránt. A vizsgálatokban résztvevő genetikus a következőket mondta (A Brien Foerster Facebook oldalán található nyilatkozatot olvasva emlékezzünk, hogy a genetikusnak semmit nem mondtak a koponyák eredetéről a vizsgálat előtt, hogy minden előítélet nélkül tudja végezni munkáját.): Akárhonnan is származott a 3A címkével ellátott minta, az olyan mtDNS mutációkat tartalmazott, amely semmilyen emberben, főemlősben vagy állatban nem található. Azok alapján a darabok alapján, amelyek szekvenciáját meg tudtam határozni a 3A mintából azt mutatják, hogy amennyiben ezek a mutációk valósak, egy új emberszerű lénnyel állunk szemben, ami nagyon távol áll a Homo sapienstől, a Neandervölgyitől és a Denisovan-tól. A koponyák korábban végzett törvényszéki elemzése azt mutatta, hogy nem gyerekkori koponyanyújtásról van szó, ami gyakori volt az indiánoknál az ókorban. (Ezt úgy érték el, hogy a csecsemők homlokára párnát, fejük hátsó részére deszkát kötöttek.) A Foerster által vizsgált koponyák ezektől lényegesen különböznek. April Holloway a következőket írta még ezzel kapcsolatban: A koponya térfogata esetenként 25 százalékkal nagyobb és maguk a koponyák 60 százalékkal nehezebbek mint egy átlagos emberi koponya, ami azt jelenti, hogy nem szándékos, kötözéssel és lapítással elért deformálásról van szó. Egy másik különbség, hogy a koponya falcsont kettő helyett, egy lemezből áll össze. Az a tény, hogy a koponyákat formája nem deformálással jött létre, azt jelenti, hogy a hosszúkás jelleg oka rejtély és ez évtizedek óta így van. Korábban az egyik koponyáról származó hajmintát is elküldték laboratóriumi vizsgálatra, ami azt mutatta, hogy a hajszál nem emberi eredetű. Vagy legalábbis nem teljesen. Vajon ezek az eredmények kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Nefilim koponyákkal állunk szemben? Mindenesetre sok kutató rendkívül izgatott az új információ miatt, mások viszont óvatosságra intenek. L.A. Marzulli például a következőket mondta: Genetikusunk teljesen el volt képedve, ahogy azt az emailjéből láthatjuk, azonban amíg nem vizsgáljuk meg a bizonyítékokat, óvatosnak kell lennünk következtetéseinkkel. Ezt figyelemben tartva nézzük meg alaposan a képen látható két koponyát. Ezt a képet én készítettem, amikor visszatértem a Chongos Necropolis helyszínére néhány héttel ezelőtt. A baloldalon látható koponya falcsontja egyetlen lemezből áll és varrat sincs rajta. [Az agykoponya csontjai varratosan ízesülnek egymáshoz, ez azt jelenti, hogy miután véglegesen kialakultak, nem tudnak elmozdulni egymáshoz képest.] Vajon ez egy olyan ez egy olyan genetikai jellemző, amit csak a Paracas koponyáknál lehet megfigyelni? Amennyiben a válasz igen, mi ennek a jelentősége? Chongos az egyik legjelentőségteljesebb hely, ahol valaha jártam. Legutóbbi látogatásunkkor maga a polgármester és teljes fegyveres kíséret jött velünk. Chongos-ból származik a DNS minta, ami alapján a fent említett vizsgálatokat elvégezték. Valóban Nefilim koponyák lennének? Véleményem szerint a bizonyítékok egyre inkább ezt a feltevést erősítik, de óvatosnak és türelmesnek kell lennünk, amíg minden bizonyíték be nem érkezik. A DNS vizsgálat eredményeivel kapcsolatos részletekről többet is megtudhatunk az alábbi (angol nyelvű) videóból: A Brien Foerster-rel készült interjú pedig itt látható: Természetesen nem ez az első alkalom, hogy egy bizarr koponyát komoly vizsgálatnak vetettek alá. Egy korábbi cikkben szó volt már a Starchild-féle koponya DNS vizsgálatáról, aminél szintén arra az eredményre jutottak, hogy a lelet nem emberi eredetű. Kik lehettek ezek a furcsa külsejű, emberszerű lények, akik néhány ezer évvel ezelőtt a földön éltek? Lehet, hogy tényleg a Nefilimek vagy leszármazottaik maradványait találták meg a kutatók? forrás: paranormal.hu

Szabad akarat vagy sorsszerűség?

Egy férfi felkereste Dzsunnaidot, a szúfi misztikust és megkérdezte: – Mi a véleményed az eleve elrendelésről, a kiszmetről, a sorsról és az ember szabadságáról? Az ember szabadon teheti, amit csak akar, vagy csupán dróton rángatott bábu egy ismeretlen bábjátékos kezében? Dzsunnaid a világ legcsodálatosabb misztikusa. Rákiáltott a férfira: – Emeld fel az egyik lábad! A kérdező dúsgazdag ember volt, és ezt Dzsunnaid tudta is róla. Valamennyi tanítványa, az egész iskola tisztában volt ezzel – ám Dzsunnaid mégis hangosan és durván reccsent rá: „emeld fel az egyik lábad!” A gazdag ember soha életében nem követte senki parancsait, és el sem tudta képzelni, hogy bárki ilyen erőszakolt, a tárgytól elrugaszkodott válasszal álljon elő a kérdésére. Azonban amikor egy Dzsunnaidhoz hasonló emberrel néz szembe, egyszerűen követnie kell. Felemelte hát az egyik lábát. Mire Dzsunnaid így szólt: – Ez nem elég. Most emeld fel a másikat is! A férfi bizony zavarba esett, és egyben fel is dühödött. – De hát te képtelenségeket kérsz! – mondta. – Azért jöttem, hogy feltegyek egy fontos kérdést, mire te egyszerűen válasz nélkül hagyod a kérdésemet, és arra kérsz, hogy emeljem fel az egyik lábam. Most meg hogy emeljem a másikat is?! Mit akarsz? Hogy emelhetném fel mindkét lábamat? – Értsd hát meg a lényeget: amikor arra kértelek, hogy emeled fel az egyik lábad, egyaránt szabadságodban állt a jobb és a bal lábadat választani. Senki sem rendelte el, hogy melyiket emeld fel; te magad választottad a jobb lábadat. Mihelyt azonban a jobb lábad mellett döntöttél, a balt már nem választhattad. A szabadságod rendelte el a rabságod tényeit. A bal lábad immár béklyóba volt kötve. Az ember fele részben szabad, fele részben rab, de a kettő közül a szabadság az első. Rabságát pedig épphogy a szabadsága határozza meg – az, hogy miként él a szabadságával. Senki sem ücsörög odafent azzal bajlódva, hogy előre bevésse a sorsod a fejedbe, vagy vonalakat rajzoljon a tenyeredre. Még egy mindenható Isten is belefáradt volna mostanra, ha ilyen ostobasággal kellett volna foglalkoznia, hogy vonalakat rajzoljon az emberek tenyerére? Nem Isten felelős a tetteidért. Isten nem létezik. Ezek csak a mi stratégiáink arra, hogy másra hárítsuk át a felelősséget. Szabad emberi lény vagy, azonban a szabadság minden egyes megnyilvánulása felelősséggel jár – és ez jelenti rabságodat. Egyaránt nevezheted a dolgot rabságnak, ami nem valami tetszetős szó – vagy felelősségnek – jómagam így szoktam nevezni. Szabadság és következmény Megválasztasz bizonyos cselekedeteket – ebben áll a szabadságod. Azonban a további következményekért neked kell vállalnod a felelősséget. Tökéletesen egyetértek azzal a tudományos elképzeléssel, hogy ok és okozat elválaszthatatlanul összefonódik. Ami az okot illeti, szabad vagy. De aztán nem szabad megfeledkezned róla, hogy az okozatról te magad határoztál az okod révén. Voltaképpen ebben a tekintetben is szabad vagy; az okozat a te szabadságod folyománya. Fogd fel az életet igen egyszerűen, minden teológiától mentesen, és meg fogsz lepődni: a problémáid tovatűnnek! Az élet egy rejtély, nem egy probléma. Probléma az, amit meg lehet oldani; rejtély az, amit át lehet élni, megoldani azonban soha. A meditáció pedig nem egyéb, mint e rejtély felfedezése – nem a magyarázata, nem is a megoldására irányuló kutatás, hanem a felfedezése? Hogy lassanként feloldódj a rejtélyben, ahogyan egy hullámfodor olvad vissza az óceánba; ez a fajta beolvadás az egyetlen vallásosság, melyet ismerek. Minden egyéb badarság? (Részlet Osho Végzet, szabadság és lélek című könyvéből) forrás: astronet.hu

Másnak és ugyanannak lenni?

Sokat beszéltem az átalakulásról és a változásról. Az odafigyelés megváltoztatja az embert, aki nem ugyanaz többé. De ennek is megvannak a maga paradoxonjai. Könnyű elszánni magunkat, és azt gondolni, hogy „meg akarok változni. Jobb, együtt érzőbb emberré akarok válni. Jó buddhista akarok lenni” – de ez így nem fog menni. A cél az, hogy „én” váljak jobb emberré. Ám ha én egyáltalán nem vagyok maradandó valami, akkor világos, hogy ez nevetséges. Az akarás csak megerősíti a sóvárgó ént, és nem hogy nem csökkenti, hanem fokozza a vágyat. Az odafigyeléssel mindez megkerülhető. Most teszem meg, rögtön. Nem a jövőben tervezem, nem kötöm valamilyen más helyhez. Odafigyelés ez most rögtön, akármilyen most rögtönről van szó. Ennyi az egész. Bármilyen átalakulás megy végbe, magától történik. Azért olyan ijesztő ez, mert valóban nincs mihez ragaszkodni. Csak a jelen van, és az már tova is tűnt. Mindazonáltal, paradox módon, ez a módja a félelemtől való megszabadulásnak is. Az odafigyelés gyakorlásával eljutunk ahhoz a bizonyossághoz, hogy mindig van egy most, amelyben jelen vagyunk. Minden múlt és minden jövő az elme konstrukciója. Ha gondolkodom felőlük, gondolattá válnak az odafigyelésben. Ha nem gondolkodom róluk, nincsenek. Ha minden jelen pillanat elviselhető, ha nincsenek akadályok a gondolat előtt, mert megtanultam mindenre odafigyelni, akkor igazából nincs miért félni. Minden „most”, amelyet a világ elém lök, jó lesz. Ez a bizonyosság azt jelenti, hogy nyitottabbak lehetünk mások iránt, és kevésbé leszünk elfoglalva saját énünkkel. Nem szükséges azt akarnunk, hogy jobb emberré váljunk, sem rettenetesen törekednünk arra, hogy jót tegyünk másoknak. Ez valójában csak táplálná a jó és a rossz ellentétét, és ahogyan a falban lévő kis papírdarab Maenllwydnél figyelmeztet, „Amikor ellentétek támadnak, a Buddha-értelem elveszett”. Az odafigyelés azt jelenti, hogy most rögtön ott vagyunk, ahol valakinek szüksége van ránk. Gyanítom, hogy ez biztosabb módja az együttérző cselekedetnek, mint bármekkora adag akarat a jóra. És itt akkor most megállok, mert elbizonytalanodtam. Számtalan komplex dolog látszik létezni, amely könnyen összezavarhat, ha megpróbálom végiggondolni. Amit mondtam, a saját korlátozott gyakorlati tapasztalatomra alapoztam, és valójában nem tudom, mi volna a következő megtanulni való. Csak azt mondhatom, hogy úgy tűnik, az odafigyelés, amint a csan tanítja, megéri a kemény munkát és megéri a rémületet, amelyet kelt. Az odafigyelés a legkeményebb dolog, amit ismerek, de még csak nem is én vagyok az, aki csinálja. Mert ahol valóban tiszta odafigyelés van, ott nincs én. Ennek ellenére nem összeegyeztethetetlen ez a tanítás a mi összetett nyugati életünk élésével. A csan inspiráció az élethez, és én mélységesen hálás vagyok azért, hogy rátaláltam. Mert most már folytatni fogom az odafigyelést, minthogy azt gyanítom, nincs más teendő.