Föld méretű exobolygót találtak

Az MTI azt írja, most először fedeztek fel egy Föld méretű bolygót egy másik csillag lakhatósági zónájában. Az eredeti, a Science-ben megjelent tanulmány szerint a Kepler-186f felszínén a víz folyékony halmazállapotban lehetne jelen – ez az alapvető feltétele az életnek. A kutatást az amerikai Seti Intézet végezte, Elisa Quintana vezetésével, de egyelőre nem találtak az életre vagy a vízre utaló jeleket a bolygón, ami egyébként egy 490 fényévnyire lévő naprendszerben van. A bolygót a NASA Kepler-űrteleszkópja észlelte. Az adatok szerint az átmérője alig 10 százalékkal nagyobb a Földénél. Ez az első, egyértelműen Föld méretű bolygó, amely egy másik csillag körüli életre alkalmas zónában van. – mondta Quintana a hivatalos közleményben. (Az életre alkalmas zóna az a tartomány, amely se nem túl meleg, se nem túl hideg ahhoz, hogy a víz folyékony halmazállapotú legyen rajta.) Fotó: NASA/JPL-Caltech/Handout / Reuters A méret a lényeg Exobolygókat már korábban is felfedeztek, sőt, kimondottan Föld-szerű példányok is vannak közöttük. Ilyen például a Kepler-22b is; ez nagyjából két és félszer akkora, mint a Föld. Erik Petigura, a Berkeley kutatója, aki sokat dolgozott a Kepler adataival, azt állítja, a Föld-szerű bolygó nem számít ritkaságnak. Csakhogy. A bolygók keletkezését leíró modellek szerint a Föld átmérőjénél legfeljebb másfélszer nagyobb bolygók körül nem alakul ki a Naprendszer gázóriásaira jellemző vastag gázburok. Legalábbis ezt állítja a NASA Kepler-programjában dolgozó Thomas Barclay. A Kepler-186f valószínűleg kőzetbolygó, ebben a tekintetben pedig a Földhöz, a Vénuszhoz és a Marshoz hasonlít. – mondta Barclay. A Seti Intézet szerint az eddig felfedezett, nagyjából 1800 exobolygó közül nagyjából húsz kering a csillaga körüli élhető zónában, de ezek jóval nagyobb a Földnél, így nem dönthető el róluk, hogy a Földhöz, a Marshoz és a Vénuszhoz hasonló szilárd felszínű bolygók, vagy a Neptunuszhoz és az Uránuszhoz fogható gázbolygók. forrás: index.hu

A Föld napjai meg vannak számlálva!

A Föld 1,75 milliárd év múlva elhagyja a Nap lakhatósági zónáját, ez azt jelenti, hogy nagyjából ennyi ideig tud otthont adni az életnek. Az Astrobiology szaklapban megjelent számítások azt is megmutatják, hogy a Naprendszeren belül mely bolygók lesznek lakhatóak, vagyis hova vándorol a lakhatósági zóna. Egy csillag körüli lakhatósági zóna az a távolság, ahol a hőmérséklet alapján a bolygók felszínén előfordulhat folyékony halmazállapotú víz. Ez azért fontos, mert a víz elengedhetetlen feltétele az általunk ismert élet kialakulásának. A közelebbi bolygókon a víz elpárolog, a távolabbi égitesteken pedig jéggé fagy, így ott nem alakulhatott ki élet. A Naprendszerben például a lakhatósági zóna 0,95-1,37 csillagászati egység tartomány közé esik. A lakhatósági zóna helye nem állandó. A csillagok összetétele és kémiai reakciói változnak az idő folyamán, ez befolyásolja fényességét is. Ez a folyamat kitolja a lakhatósági zónát néhány milliárd év alatt.   Idén márciusban újradefiniálták a lakhatósági zónát, mert azt feltételezik, hogy a csillagokban lévő elemek állandó változása befolyásolja a zónák helyét. Kiderült, hogy a Föld a lakhatósági zóna belső szélén van, mert az eddigi zóna kitolódott, 0,99-1,7 csillagászati egység közé teszik most. A most közzétett számítások szerint a lakhatósági zóna belső széle évente egy méterrel tolódik ki. Ez azt jelenti, hogy a Földnek összesen 6,3-7,8 milliárd éve van összesen a lakhatósági zónában, és ennek a 70 százalékán már túl van. A zóna kijjebb tolódásával azonban a Mars bekerülhet a zónába, így ha évmilliárdok után még létezik az emberiség, valószínűleg a szomszéd bolygóra kell költözzön. index.hu