A jövő háborúi

A robotokról beszélve nem mehetünk el a harci drónok mellett. Képzeljük el magunkat egy középkori lovag helyében, aki egész életében harcolni tanult és egy szép napon lelövi egy paraszt, aki alig két hetes kiképzést kapott arról, hogyan kell használni a puskát. És most képzeljük el, hogy a mai háborúk hogyan változnak meg azzal, hogy megjelennek a pilóta nélküli harcirepülők, a robotkatonák, akiket bármikor be lehet vetni, csak pénzkérdés az egész, még családjuk sincs, aki tiltakozzon ez ellen. Ez a jövő sincs messze, az amerikai hadsereg komolyan fontolgatja, hogy katonák ezreit helyettesíti robotokkal. Ezzel még messze vannak attól, hogy Tökéletes Katonákból álló hadsereget állítsanak fel, hiszen egyelőre inkább robotjárművekről van szó, amelyek az utánpótlást vagy a katonákat szállíthatják a műveleti területekre. Hosszútávon azonban ne legyenek kétségeink, robotok is fognak harcolni a csatamezőn emberekre lövöldözve. Ez pedig örökre megváltoztatja a háborút, hiszen jó eséllyel az nyeri a háborút, akinek több pénze lesz, az emberélet ilyenkor már nem fog számítani. Kicsit továbbgondolva, a robothadseregek megjelenése a társadalmat is megváltoztatja, hiszen egyre olcsóbb lesz egy elnyomó rendszert fenntartani. Nézzük meg azokat a társadalmakat, ahol a pénz nem az emberi munkából, hanem a természeti erőforrásokból folyik be, mint például Szaúd-Arábia vagy akár Oroszország. És nézzük meg, hogy ezekben az országokban mit tesz a kormány az emberek jólétéért. Semmit, de ha olcsóbb lesz az elnyomó rendszer fenntartása, állandósul ez az elnyomás. Vajon Európa, Észak-Amerika, Ázsia ellen tud állni a kísértésnek? forrás: index.hu

Átfogó etikai rendszer kell a robotok számára

Az Osztrák Mesterséges Intelligencia Kutatóintézet (OFAI) egyik kutatója úgy véli, hogy ha megjelennek a robotautók és -ápolók, s gépek fognak az emberek helyett harcolni, akkor egyedül kell majd meghozniuk etikai döntéseket. Porszívózásnál még nincs szükség elvekre Robert Trappl, az OFAI munkatársa kifejtette: nem hiszi, hogy egy önállóan közlekedő járművet lehetne úgy programozni, hogy az egy bizonyos helyzetben kikerüljön egy az úttesten lévő vagy azon átkelő állatot. Bonyolultabb lenne a helyzet, ha a robotautónak el kell döntenie, hogy nekimegy-e az úton hirtelen felbukkanó három gyalogosnak, vagy inkább nekihajt a falnak és ezzel kockára teszi a benne ülők életét. A szakember számos európai és amerikai kollégájával folytatott beszélgetést ebben a kérdésben és a felmerült javaslatokat hamarosan kiadják könyvben is. A mű tartalmazni fogja azt is, hogy milyen etikai követelmények alapján kellene biztosítani a robotjárművek működését. A céljuk egy etikai rendszer kidolgozása gépek számára. A programozási szempontok között lehet majd, hogy egy robot csak akkor cselekedhet, ha ezzel senkinek sem árt és nem korlátozza a rábízott személy szabadságát. Egy másik elv lehet, hogy a nehéz helyzetekben a gép a másodperc tört része alatt átnézi a világhálót hasonló esetek leírásai után, s igyekeznek megfelelő és etikailag is korrekt megoldást találni az adott problémára. Trappl szerint minél szorosabb lesz a kapcsolat a robotok és az emberek között, annál pontosabbaknak kell lenniük az etikai előírásoknak. Amennyiben egy robot egész nap egy idős nőt ápol, akkor valószínűleg szükség van arra, hogy ismerje a személyiségét és az elveit. Amennyiben az ápolást végző gép túlzottan beavatkozik az illető életébe, akkor ő egy idő után nem tart majd igényt a segítségére. Kérdéses lesz az is, hogy az emberek mennyire akarják majd elfogadni ezeket a rendszereket és ki fog például robotautót vásárolni, főleg, ha tudja, hogy a jármű inkább az árokba hajt, csak hogy ne üssön el egy előtte az úton hirtelen felbukkanó gyereket. Egy héttel ezelőtt Hermann Winner, a Darmstadti Műszaki Egyetem professzora azt nyilatkozta, hogy a Daimler városi környezetben végzett tesztje során kiderült, hogy az önállóan közlekedő gépkocsik még nem tudnak együttműködni a közlekedés többi résztvevőjével. Szerinte a robotjárműveknek szükségük lesz irányelvekre. forrás: sg.hu