Halottak között ébredt fel reggel a férfi
Számos olyan hátborzongató szakma van, amely nem túl népszerű. Mégis akadnak, akik nagyon szeretnek a temetőben vagy akár a börtönben dolgozni. — Harminc éve vagyok sírásó, nagyon szeretem ezt a munkát — mondta a törökszentmiklósi Víg László. — A nagyapám és a dédnagyapám is szakmabeli volt. Mondhatnám azt is, hogy a temetőben nőttem fel. Hétéves koromban láttam először boncolást, melyet igen érdekesnek találtam. Azért is szeretek itt dolgozni a temetőben, mert senki nem beszél vissza — jegyezte meg egy fanyar mosoly kíséretében. — Hogy viccelődnek-e velem a szakmám miatt? Akik ezt tették, azokat már mind eltemettem — mondta, hozzátéve, hogy rendkívül komolyan veszi a munkáját. — Körülbelül négyezer fölött van azok száma, akik temetésén dolgoztam. Ma is meg tudom mutatni, kinek hol található a sírhelye. Jobban ismerem a temetőt, mint más a lakóhelyén található utcákat — árulta el. Mint elmondta, ő maga a református temetőben lakik és hajtja álomra a fejét esténként. A kísértetektől és szellemektől nem fél, bár eddig még eggyel sem találkozott. — Hogy stresszes-e a munka? Csak akkor, ha a szomszéd temetőben van halott, itt pedig nincs — zárta szavait a szakmában szokásos humorral. Elhunyt személyekkel akad dolga munkája során egy fiatal szajoli hölgynek, dr. Tóth Melindának is. — A patológia igazán érdekes és sokszínű — állította. — A legtöbben még mindig úgy gondolják, hogy a munkánk egyenlő a boncolással, valójában azonban manapság ez már a munkaidő alig húsz százalékát teszi ki. Annak idején már arról is nagyon nehezen határoztam, hogy az orvosin tanuljak-e tovább, hiszen én egy oltástól is rosszul voltam. Végül az emberi szervezet működése iránti érdeklődésem legyőzte az alkalmasságomat érintő fenntartásaimat. Ugyanakkor a betegek fájdalma túl közelről érint, így olyan szakterületet kerestem, ahol nem találkozom velük közvetlenül — árulta el. (részlet a Phatology c. filmből) Akadnak olyan munkavállalók, akiknek a szakmája másképpen hátborzongató. — Hosszú évek óta alkalmaznak egy húsfeldolgozó üzemben — mesélte Anikó. — Azon a részlegen dolgozom, ahol a hőmérséklet mindig fagypont alatt van. Természetesen beöltözünk védőruhába, mert ez kötelező — jegyezte meg. Anikó elmondta, hogy a hideget sokkal jobban viseli, mint a hőséget. Az előbbi ellen tud védekezni, hiszen jó melegen felöltözik. — De mit tegyek negyven fokban? Nem vetkőzhetek le alsóneműre — mondta. A szolnoki Kis István egyetemistaként többször vállalt hólapátolást. Előfordult, hogy hajnali öt órakor riasztották. — Keményen dolgoztunk, de a viccelődés elkerülhetetlen volt — árulta el. — Egyszer egy srácból, aki nem akart dolgozni, együttes erővel egy méretes hóembert készítettünk. Amikor seprű helyett a lapát is a kezébe került, egyszer csak melegséget érzett a lába szárán. Egy kóbor kutya állt meg mellette és „jelölte meg” — tette hozzá nevetve. forrás: szoljon.hu
Szörnyet halt a temetőben!
1996-ban történt Miklósfán, hogy egy 35-éves férfi ellátogatott mindenszentekkor s nagyapja sírjához, kissé ittas állapotban. A helyiek a férfit úgy ismerték, hogy eléggé babonás volt, és hitt a különböző természet feletti dolgokban. Ezért is történhetett meg az a tragikomédia, hogy mikor sötétben sétált a sírhoz, hirtelen úgy érezte, hogy megragadja valaki, vagy valami a pólóját és erről úgy vélte, hogy egy sírból kinyúló holttest volt az. Mint később kiderült, egy sírkeresztbe akadt bele a pólója, de ezt csak feltételezik, ugyanis a férfit holtan találták meg és az orvosi jegyzőkönyv szerint, szívrohamban szörnyethalt. A története azóta is városi legendaként él tovább.
Dartfordi temető titka!
A Dartford temető körül rengeteg történet kering, ami évről évre turisták ezreit vonzza magához. A következő történetet egy szemtanú meséli el: Abban az időben középiskolás voltam. A barátaimmal kalandot kerestünk Halloween éjszakáján és a választásunk a Dartford temetőre esett, ami Green Lake-ben volt. A temető csak 20 percre volt, ezért úgy döntöttünk, hogy este 10 körül elmegyünk, és átvizsgáljuk a helyet. Miután megérkeztünk, nem volt semmi különös a temetőn. A két barátommal besétáltunk, és az egyetlen fényforrás a sírköveken tükröződő holdfény volt. Volt ott egy mauzóleum, amiben állítólag olyan gyerekeket temettek el, akik gyermekbénulásban haltak meg. Ahogy sétáltunk, ráléptem egy sírra, és egy jéghideg tapintást éreztem a lábamon. Mintha megragadott volna. Feliratot kerestem a sírkövön, de az már túl kopott volt ahhoz, hogy olvasható legyen. Amikor odaértünk a mauzóleumhoz, úgy döntöttünk, hogy ráülünk. A legenda szerint ha valaki ráül, lelöki valami láthatatlan onnan. Csak a barátom, Josh és én tudtunk erről a próbáról. Üldögéltünk, rágyújtottunk, és kezdtünk csalódottak lenni. Úgy döntöttünk, hogy lelépünk. Ahogy Josh és Én leugrottunk, azt láttuk, hogy a barátunk nagy hévvel esik le a sírról, mintha valaki lelökte volna. Nagyon megijedt és mondta, hogy ne szórakozzunk, mert egyáltalán nem vicces. Mi győzködtük, hogy egész végig előtte álltunk, lehetetlen, hogy mi löktük volna le. Milyen érdekes, hogy pont az a személy érezte, hogy valami lelöki a sírról, aki nem is tudott a próbáról. Elmeséltük neki az egészet, és eléggé meg volt ijedve. Soha többé nem mentünk vissza a temetőbe. forrás: ghosthun.gportal.hu