Articles You Might Like

Share This Article

Terminátor készül az amerikai hadseregnek?

[dropcap]A DARPA humanoidja úgy mozog mint egy ember, és nagyon erős.[/dropcap]

A 190 centiméter magas, a mérlegen pedig 130 kilót nyomó, Atlas nevű humanoid robotot az amerikai hadsereg csúcstechnológiai fejlesztéseiért felelős ügynöksége, a DARPA számára fejlesztette ki a Boston Dynamics nevű amerikai cég. Ez a társaság, amely korábban egy nagytestű kutyára hasonlító, négylábú teherhordó robotot is kifejlesztette.

petman

A mellkasán egy monitort viselő robotembert a DARPA által meghirdetett versenyre fejlesztették, melyen az indulóknak egy olyan robotot kell létrehozniuk, amely természeti katasztrófák helyszínein segédkezik az emberek mentésében.

A versenykiírás értelmében a robotnak nyolcféle különféle, ehhez kapcsolódó feladatot kell tudnia végrehajtani. Bár Atlas már egy valódi ember ügyességével képes egyensúlyozni, lépkedni, ugrálni, vagy akár nehéz terepen is mászni, a kitűzött feladatok végrehajtására hét, civil fejlesztőkből álló fejlesztőcsapat fogja felkészíteni.

Számukra a gyártó már korábban a elérhetővé tette az Atlas működését vezérlő rendszer szimulátorát, ennek megfelelően bizonyos mértékig már kitapasztalhatták a hidraulikus motorokkal mozgatható végtagokkal szerelt robot képességeit. A fejlesztők csak ezen a héten találkozhattak először a valóságban is a Terminátorra hasonlító robottal, amelynek térérzékelését digitális kamerák mellett a Street View autókban is alkalmazott lézerradarok (LIDAR) biztosítják.

Az egyébként a civil szférában tevékenykedő fejlesztőcsapatok által már megírt programokat csak a közeljövőben fogják lefuttatni a valódi roboton. Öt hónap áll rendelkezésükre a robot felkészítésére egy elődöntőre. Ezen Atlasnak várhatóan olyan feladatokat kell majd végrehajtania a versenyen, mint az autóvezetés, a létrán való felmászás, az ajtók kinyitását gátló törmelék eltakarítása, vagy egy fecskendő csatlakoztatása egy tűzcsaphoz – írja a BBC.

A DARPA által meghirdetett robotversenynek  csupán egyik indulója lesz Atlas, a kétmillió dolláros fődíjú versenyen további olyan humanoidok indulnak, amelyek mentési feladatokra lesznek bevethetők.

forrás: origo.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Hír

Megdöbbentő: A román kisfiút megszállják a szellemek!

Érdekes események zajlanak Lupényben (Lupeni – Románia), ahol egy kisfiú, több beszámoló alapján; szellemeknek képes kölcsönözni a testét. A gyermek szülei, korán rádöbbentek hogy fiúk, nem mindennapi képességgel van meg”áldva”. Yanko Fierar (9 éves) ugyanis képes arra, amelyet eddig csak filmekben láthattunk, miszerint holtak lelkeit képes befogadni, hogy azok ezután kommunikálni legyenek képesek

Tovább a cikkre »
Életmód

A HALÁLHOZÓ VÉNYKÖTELES GYÓGYSZEREK – DÖBBENETES TÉNYEK

     A világ legnagyobb üzlete a gyógyszer. Ennek megfelelően a gyógyszerlobbi mindent elkövet, hogy ebből az üzletágból minél több profitot tudjon kihúzni.   Még akkor is, ha a profit érdekében alkalmazott módszer nem tisztességes. Még akkor is, ha ezzel emberek tömegei halhatnak meg. Egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek

Tovább a cikkre »
Egyéb

21 lány, aki nem tudja, hogyan kell kinéznie a szemöldöknek

A szemöldök nagyon fontos, meghatározza az arc karakterét. Nem lehet sem túl vékony, sem túl vastag, fontos, hogy ne szökjön az egekbe, és ha stencil kell ahhoz, hogy megrajzold, valamit rosszul csinálsz. Sok lány szeretné a különleges sminkjével kifejezni az egyéniségét, úgyhogy nem ítélkezhetünk felettük, mert ők is egészen biztos,

Tovább a cikkre »