A legelső, Mars kolónia megalapításának első lépéseként több mint 200.000 lelkes asztronauta jelölt adta be jelentkezését a csak oda útra szóló kalandra.

A nonprofit Mars One alapítvány célja, hogy 2023-ban négy űrszállító hajót küldjön a Mars bolygóra, hogy ott megalapítsák az első kolóniát. A 19 hetes jelentkezési fázis Augusztus 31.-én záródott le, melynek eredményeképp 202.586 önkéntes jelentkezett az expedícióra.
Az egyetlen kritérium az, hogy a jelentkező minimum 18 éves legyen. Azok, akik alkalmasnak találtattak a következő válogató körre, év végén értesítik őket.
Az elkövetkezendő két évben, a kiválasztásért felelős tanács 40 főre fogja ritkítani a lehetséges jelöltek számát ez által elindítva számukra a hét éves asztronauta képzést. Nyilvános szavazás fogja eldönteni annak a 4 embernek a sorsát, akik először léphetnek a Mars felszínére, azzal a kristálytiszta céllal, hogy a Mars bolygón telepedjenek le.
A jelentkezők tábora igen sokszínű, több mint 140 ország képviselteti magát az eseményen. Közölt adatok alapján a jelentkezők ¼-e Amerikából származik. A jelentkezők 10%-a Indiai származású, így Ők foglalják el a második helyet a nemzeti mezőnyben.
A Mars One alapítvány célja azonban nem teljesen zökkenőmentes, központjuk Hollandiában található és bizony komoly technikai és pénzügyi nehézségekkel kell szembe nézniük. Egyenlőre még nincs biztosítva a megfelelő utas szállítás, beleértve az űrhajót illetve szállító rakétákat. Az első csapat célba juttatásának a teljes költsége körülbelül 6 billió amerikai dollár, míg az ezt követő csapatoké nagyjából 4 billió amerikai dollár.
A finanszírozás első állomásaként a jelentkezőktől jelentkezési díjat igényeltek, melynek mértéke 5$-75$-ig terjedt, attól függően, hogy milyen országból nevezett az adott személy.
A Mars One projekt nagyban bízik a valóságshow bevételében, melynek keretei között mutatják be az asztronauták felkészítését és kiképzését.
A Mars One projekt a későbbiek során folyamatosan szeretne új jelentkezőket toborozni, hiszen az első sikerek után céljuk nem más, mint ténylegesen kolonizálni a Mars bolygót.
Rövid menetrend a projekt kapcsán:
- 2016 – kommunikációs műhold telepítése valamint 2500kg élelem eljuttatása a Marsra
- 2018 – Mars járó gép, mely kiválasztaná a kolóniának a legjobb helyszínt a letelepedésre
- 2020 – Az első lakókabinok megérkezése a Marsra
- 2022 – Az első csapat indulása a Földről a Marsra
forrás: tudnodkell.info
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek