Ez a történet csak egy újabb rémes tanmese arról, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Tíz szúrás
Csendes kis falu volt, hétköznapi lakosokkal: mezőgazdasági munkások, eladók, feltörekvő fiatalok és idős emberek tengették ott békés napjaikat. A rendőrségnek nem sok dolga akadt, néhány lopáson és családi perpatvaron kívül általában semmi különös nem történt arrafelé.
Egészen addig a borzalmas napig. Az egyik gazdát sokkoló látvány fogadta, amikor hajnalban az istállóba ment, hogy megfejje a kecskéit. Mindhárom a földön feküdt, alattuk vértócsa, s amikor a férfi közelebb lépett, hogy jobban megfigyelje a tetemeket, mindegyik mellkasán tíz, egészen pontos kerek szúrást látott.
Azonnal jelentette az esetet a rendőrségen, s az illetékesek megkezdték a nyomozást az ügyben, ám napokig semmit nem találtak. Az állatelhullások folytatódtak, s még az állatorvos sem tudott rájönni, mi öli halomra szerencsétlen párákat.
Egyik este a falu péke, Fred a szokottnál később indult haza. Sötétedett, és egy lélek sem volt a környéken, amikor furgonjához lépett, s már épp beszállni készült, mikor a pislákoló közvilágítás fényében egy furcsa, sötét alakot látott közeledni.
– Hé, ki az? Ne gyere közelebb!
– kiáltotta, s a kocsiajtóhoz nyúlt, ám nem volt elég gyors. A gyilkos lény nekiugrott, s az ordító Fred már csak az éles fájdalmat érezte a mellkasában, azután elsötétült előtte minden.
Másnap reggel találták meg vérbe fagyott holttestét, mellkasán pontosan tíz szúrással. A településen gyorsan terjedt a hír, teljes pánik tört ki, de két bátor ifjú, John és Jacob megesküdött rá, ha más nem, ők biztosan előkerítik a tettest.
Miután elköszöntek édesapjuktól és idős nagyanyjuktól, walkie-talkie-kkal és késekkel fellfegyverkezve alkonyatkor útnak indultak: John a gyilkosság helyszínére állt őrködni, Jacob pedig a környéken járkált.
Kicsivel éjfél előtt John bokorrecsegésre, majd egy ordításra lett figyelmes a közelben. Azonnal futásnak eredt, hogy megmentse bátyját a bestiától. Szerencsére még időben érkezett, ugyanis a fekete alak épp készült mellkason szúrni áldozatát, ahogy a többivel is tette, de Jacob elkapta egyik kezét, s levágta az ujjait.
A lény felvisított, majd eliszkolt. Jacob mentőt hívott, s a kórházban, ahol ellátták a fivérét, mindenki elismerését fejezte ki a testvérpár bátorságáért. A két fiú hajnali hat körül érkezett haza. Csak a nagyanyjukat találták ébren, így gondolták, nem is zaklatják föl a rémhírekkel ilyen korán, inkább mindketten megpuszilták őt, s elköszöntek tőle, mielőtt aludni tértek volna. Egyikük sem vette észre, hogy egyik kezéről hiányoznak az ujjai.
Mi az igazság?
Senki sem gondolná, hogy békés, kedvesnek tűnő idős hölgyek brutális gyilkosságokra is képesek, pedig a médiában felbukkanó hírekben nem egyszer olvashattunk ördögi nagymamákról. Ez a legenda természetesen csak kitaláció, ám hasonló esetek már történtek: egy öregasszony például 13 éves unokája életét oltotta ki egy veszekedést követően, de akadt a démoni anyókák között sorozatgyilkos is. Közülük az egyik leghíresebb Dorothea Puente volt, akit kilenc ember megölésével vádoltak, igaz, nem tudták mindegyik esetet rábizonyítani, ő pedig mindvégig teljesen ártatlannak vallotta magát.
Dorothea élete nem volt fenékig tejfel, elárvult, több házassága dőlt dugába, és úgy tűnik, időskorára annyira megkeseredett, hogy már semmi sem számított neki, csak a pénz. Egy időben panziót működtetett, s az ott megszálló idős, beteg emberek közül többet is hidegvérrel tett el láb alól, hogy pénzüket megszerezze.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül, 2011-ben hunyt el 82 évesen. Tudjátok, mi durva még? Hogy barátságot kötött egy újságíróval, aki interjúsorozatot készített vele, de a néni nemcsak válaszokat küldött neki, hanem recepteket, melyekből Főzőcske egy sorozatgyilkossal címen bestseller íródott. Nekünk valahogy nem lenne gyomrunk hozzá.
forrás: neon.hu
