Articles You Might Like

Share This Article

Több rab megölte magát, miután megjelent nekik egy kísértet!

Nem kell Angliába, illetve külföldre mennünk valódi, és ijesztő szellem sztorikért, hiszen hazánkban is történt épp annyi megmagyarázhatatlan rejtély.

haz_02A Budapesten található épület 1886-ban épült, és zárdaként használták több évtizeden át, amíg a második világháború után kénytelenek voltak átadni az orosz megszállóknak. Ők azokat a katonákat tartották itt, akiket később vissza szállítottak Oroszországba különböző bűncselekmények miatt.

Az orosz rabok azonban nem túl sokáig élvezhették az ominózus ház „vendégszeretetét”, ugyanis sorról-sorra kezdtek öngyilkosak lenni a cellájukban.

Az orvosi jelentésből kiderült, hogy mindegyik öngyilkosságot elkövető rab beszámolt egy kislányról, aki éjszaka bújt elő, és folyamatosan beszélt hozzájuk, és megpróbálja öngyilkosságra késztetni őket.

Az épület átadásánál (elfoglalásánál) történt, hogy az orosz megszállók több fiatal lányt is megerőszakoltak, illetve különbözőképp bántalmaztak. Így történt az egyik kislány esetében is, akit kegyetlenül molesztált több katona is, amíg végül belehalt a sérüléseibe.

haz_01

Később a rabok ennek a lánynak (szellemének) tulajdonították az öngyilkosságokat, és az intézmény vezetői úgy döntöttek hogy az épület nem alkalmas a rabok elszállásolására. Elhagyták a házat.

[dropcap]Bennjártunk a házban:[/dropcap]

[divider]

Kíváncsiak voltunk a házra, ezért úgy döntöttük, hogy körbe nézünk. 🙂

 

fotók: bco.gportal.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

A TÚLVILÁGRÓL ÜZENT A FÉRJE: TALÁLJON MAGÁNAK ÚJ SZERELMET

A kínok kínját kellett átélnie egy brit asszonynak, amikor egyik napról a másikra elveszítette férjét. Nicola Campbell blogot kezdett írni, hogy fájdalmát enyhítse. Aztán megtudta, férje már azelőtt új társat kívánt neki, mielőtt meghalt volna. 2012. február 25., délután 3 óra 1 perc – ez az időpont örökre beleégett a

Tovább a cikkre »