Articles You Might Like

Share This Article

Tudósok felfedezték az anyagot, amelytől evés helyett edzeni lesz kedvünk

Ha azt gondolná, hogy az edzés az akaraterőn múlik, téved. Egy új vegyületről kiderült, az hozza helyettünk a döntést, ha az evés és az edzés között kell választani.

Végre egy jó hír azoknak, akik nehezen hagyják el a fotel gravitációs mezejét!

Az ETH Zürich kutatócsoportja megállapította, hogy az agyunkban található oxerin nevű vegyi anyag döntő szerepet játszik abban, hogy a testmozgás mellett döntsünk.

A szakemberek egereken vizsgálták, hogyan lehet befolyásolni a kísértés hatását a szervezetre. Egereket helyeztek egy kamrába, amelyben egyenlő távolságra különböző folyosók voltak.  Néhány üres volt, néhány végén futókereket helyeztek el, máshol epres turmix várta a rágcsálókat.

A neurokémiájukba való beavatkozás nélkül az egerek megosztották az idejüket az edzés és a turmix elfogyasztása között, amikor azonban a kutatók gyógyszerrel vagy genetikai módosítással blokkolták az oxerin elnevezésű vegyület felszabadulását, az egerek lényegesen kevésbé voltak hajlandók edzeni, és inkább csak a turmixot iszogatták.

 

A tudósok szerint ennek a vegyi anyagnak ugyanilyen hatása lehet az emberekre is, ez a felfedezés pedig idővel akár egy olyan tabletta előállításához is vezethet, amely edzéskedvet vált ki bennünk.

Ha megértjük, hogyan dönt az agy az ételfogyasztás és a fizikai aktivitás között, akkor hatékonyabb stratégiákat dolgozhatunk ki a globális elhízás-járvány és a kapcsolódó anyagcserezavarok kezelésére

– fogalmazott d r. Daria Peleg-Raibstein, a kutatás társszerzője. A tudósok k orábban a dopamin nevű vegyület hatásmechanizmusát is vizsgálták, hiszen ez az anyag étkezés és edzés közben is felszabadul az agyban, ám arra jutottak, hogy az úgynevezett boldogsághormonnak nincs köze a döntéshez, hogy melyiket választjuk inkább.

(msn.com)

(Borítókép: Egy vidám pár az edzőteremben. Illusztráció: Getty Images)

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

A halottidézés 5 módja

Mint láthattuk, már az írott történelem hajnalán találunk beszámolókat olyan személyekről, akik megidézték a holtak szellemét és kérdéseket tettek föl nekik. Sőt, forrásainkból nagy vonalakban még az is rekonstruálható, hogy milyen szertartásokat végeztek ennek érdekében…  E téren a bibliai szöveg a legszűkszavúbb, ami nem csoda: az ótestamentumi iratok összeállítói, a

Tovább a cikkre »
Egyéb

FURCSA GABONAKÖRRE BUKKANTAK KALIFORNIÁBAN

Egy hatalmas és bonyolult gabonakört fedeztek fel az egyik gazdaságban. Még a helyiek sem tudják, mikor és hogyan kerülhetett oda. Egy hatalmas gabonakör jelent meg az egyik farmon – írja a Ny Daily News. Mindezt hétfőn egy légi felvételeket készítő fotós fedezte fel, és a lap szerint ez lehet 2013

Tovább a cikkre »