Articles You Might Like

Share This Article

UFO a kastély felett?

Nagyon meglepődött, mikor a kastélyról készült képeken egy légijármű vonalai rajzolódtak ki.

Corinne Federer és édesanyja a múlt hónapban egy Amsterdam melletti Muiderslot kastélyba látogattak el, ahol a 43 éves hölgy lelkesen fényképezte a megkapó tájat. Nagy dinamikatartományú (high-dynamic-range, azaz HDR) technikát használt, melynek köszönhetően lehetővé válik, hogy megjelenjenek a felvételen a jelentősen eltérő fénysűrűségű témák, különösen kültéren.

ufó

Amikor pedig visszanézte a felvételeket meglepődve konstatálta, hogy az egyiken, melyet masinája tulajdonképpen öt egymásra vetített felvételből állított össze, egy „tubusszerű, S alakú szárnyakkal rendelkező tárgy” látható.

„Semmit se hallottunk, a környéken csend honolt.” – mesélte a holland hölgy a Huffington Postnak.

„Már elég régóta fényképezgetek, és láttam már ilyesmit a hírekben, de a saját szememmel soha.” – tette még hozzá. Elmondása szerint a fényképezőgépe a másodperc 1/250-ed része alatt kattintotta el a képeket. Mivel se a kép készítése előtt, se utána nem látta a tárgyat a gép keresőjében, úgy véli, hogy annak igencsak gyorsan kellett mozognia.

A felvételek további mazsolázgatása közben a holland nő azt is észrevette, a furcsa tárgy az egyik képen a jobb szélen van, de a következő felvételen már a bal oldalon látható egy töredéknyi belőle. Szerinte ez is azt támasztja alá, hogy a repülő akármi óriási sebességgel szelte az eget.

A pályafutása során több ezer UFO képet és videót elemző Ben Hansen volt FBI ügynök úgy véli, hogy a képek valódiak. „A tárgy megjelenésében konzisztens a felvétel többi részével. Vegyük például a tárgy alján lévő sötétebb részt és hasonlítsuk össze a felhőkkel.”

ufó2

„A nap a képben nagy segítség, mivel a segítségével kiszámítható, hol kelle árnyékoknak lenni. Ezt is azt erősíti, hogy a tárgy a fényképezőgéppel lett felvéve, és nem később retusálták rá a képre.”

Azonban ő már nem látja a másik képen a tárgyat, és szerinte a tárgy nem más, mint valamilyen rovar, melynek a szányai is látszanak a fotón.

UFO vagy rovar? Te melyik teóriára szavazol?

forrás: donnna.hu


Ez is érdekelhet még:

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

A világ legerőszakosabb nagyvárosai

Kiugróan sok latin-amerikai nagyváros nevével találkozhatunk a mexikói Közbiztonsági Tanács szokásos éves jelentésében és ezúttal nem hogy nem túlzunk, de talán még visszafogottan fogalmaztunk. Mert hát minek lehet azt nevezni, hogy az ötvenes listán szereplő településekből 41 ebben a régióban található, ráadásul 21 Brazíliában. Általában véve is elmondható, hogy Latin-Amerikában nagyon rossz

Tovább a cikkre »
Egyéb

METEORIT ZUHANT A HÉTÉVES GYEREKRE

Rejtélyes dolog esett egy amerikai kisfiúra az égből. A Floridai Egyetem kutatói egyelőre vizsgálják, mi zuhant a gyerekre. Egy floridai férfi álltja, kisfiára egy meteor esett – írja a Huffington Post. Az apa elmondása szerint éppen a konyhában volt, mikor hallotta, hogy hétéves gyereke a kertben a fájdalomtól üvölt. A

Tovább a cikkre »
Érdekesség

„Igenis vannak UFO-k, és mi láttuk őket!”

Legendák keringenek a világűrben élő idegen lényekről, kiket mi csak UFO-kként emlegetünk, és olyan színes történetek látnak napvilágot a velük való találkozásokról, melyek állítják: látták már őket az égbolton elsuhanni. Ez az eset azonban gyök Hatalmas sikersztoriként robbant a hír, amikor 1969-ben az Apollo 11 űrhajósai a történelemben elsőként a

Tovább a cikkre »