Articles You Might Like

Share This Article

Vámpírnak hitték, cölöppel szúrták át a mellkasát!

Vámpírként kísértett halála után a családanya, ezért vertek cölöpöt a mellkasába – állították a nőről saját rokonai. A családtagok ellen halottgyalázás miatt indítottak büntetőeljárást a romániai Medgidia város hatóságai.

kepA rokonság váltig állította, hogy Ghiulten Memedali rendszeresen „fantomként”, vérszívó vámpírként kísért éjjelente. Bár egyetlen családtag nyakán sem jelent meg a hollywoodi filmekből jól ismert, két véres pontocskából álló harapásnyom, a fokhagymát és más „vámpírűző” eszközt bevető rokonok nem nyugodtak.

A hozzátartozók ezért tavaly májusban felnyitották a sírt, hogy „véglegesen megöljék” a nőt. A rokonság vámpírellenes technikával felszerelkezve felnyitotta a sírt, és egy kihegyezett cölöpöt vert a halott asszony mellkasába.

medgidia

A hatóságok azután kezdtek nyomozni az ügyben, hogy az asszony húsz esztendős fia, Daniel Ghica feljelentést tett. „Semmiféle vámpír nem létezik. Az egész azért volt, hogy Enver nagybácsi (a halott asszony fivére) megszerezhesse azt a harminc gramm aranyat, amely anyám birtokában volt” – mondta a fiú. Szerinte a kísértetmesét nagybátyja azért találta ki, hogy elhitesse a családdal: nővére holtában azt szeretné, hogy az arany a testvéréhez jusson.

A feljelentés után mindenesetre a hivatalos szervek feltárták a sírt, és valóban azt találták, amire számítani lehetett: a holttest mellkasában állt egy pózna. Megállapították azonban, hogy a temetés pillanatában – a boncolás nyomán – már nem volt szíve a holttestnek, tehát „hiába” verték bele a hegyes szerszámot.

A rendőrség jelen pillanatban öt személy ellen nyomoz halottgyalázás miatt. Köztük van a fivér, az egyik sírásó, aki segített a bűncselekmény végrehajtásában, akárcsak Metin Cerchez, a romániai török-muzulmán egyesület elnöke, aki állítólag maga is részt vállalt a bűnügyben. Ez utóbbi viszont a hatóságokat készül feljelenteni, egészen a román főügyészig terjesztve fel panaszát. Azt állítja, hogy éppen a hatóságok követtek el halottgyalázást, hivatali visszaélést.

(MTI)

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Magyarországon is törvényes lesz a halálbüntetés

Minap egy hír röppent fel miszerint, a következő év első döntése az lesz a parlamentben, hogy törvénybe hozzák a tényleges halálbüntetést. Ez azért fontos, mivel hazánkban már nagyon elfajultak a helyzetek és megnőtt a bűnözés. A döntés németországi politikusok nyomására történt meg. Hivatalos bejelentés még nem érkezett erről a döntésről és úgy

Tovább a cikkre »
cinkes

(+18) sokkoló kép – Emberölés miatt 15 évet is kaphat a tulajdonát féltő gazda!

Mérgezés – V. Pál, 37 éves vácszentlászlói férfi a police.hu-n közzétett közlemény szerint október 24-én  fagyállót öntött a pincéjében található hordóba. A mérgezett borból Sz. Sándor több flakonnal is eltulajdonított, és a gyanú szerint október 27-én mérgezés miatt kórházba került, ahol november 1-jén elhunyt. – Írja a boraszportal.hu Érdekes ez a kérdés,

Tovább a cikkre »
Életmód

Olvadnak a kilók a maszturbálós diétától

Elképesztő fogyási technikával állt elő egy ázsiai férfi. Állítása szerint az önkielégítés hatékonyabb diéta bármi másnál. Még az orvosok érdeklődését is felkeltette egy távol-keleti blogger bejegyzése. A 28 éves, Yuichi Ito néven futó férfi állítja, két hónap alatt 5 kilótól szabadult meg maszturbálás segítségével. Az Inquisitr információi szerint, a bámulatos

Tovább a cikkre »