Articles You Might Like

Share This Article

DIMENZIÓKAPUKON MÚLIK AZ EMBERISÉG SORSA?

A NASA állítása szerint bizonyítékot talált a dimenziókapuk létezésére. A feltevések szerint ezek segítségével térben és időben is lehetséges a közlekedés. Az elméleti fizikus szerint bele kell húzni a kutatásba.

[divider]

Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) bejelentette: bizonyítékuk van a dimenziókapuk létezésére. A sci-fi szerzők egyik kedvenc témája a kapu vagy féregjárat, egy különleges átjáró az időben vagy a térben, amelyen át az utazók hatalmas távolságokra juthatnak el egyetlen szempillantás alatt. De eddig még soha nem sikerült a féregjáratok létezésére bizonyítékot találni.

wormhole2

Egy, a NASA által támogatott kutató, az Iowai Egyetemen rájött, hogyan lehet megtalálni őket.

Hisznek a kapuban

– Vannak helyek, ahol a Föld mágneses mezeje összekapcsolódik a Nap mágneses mezejével, létrehozva ezzel egy folyamatos járatot, amely a mi bolygónkat és a tőlünk 150 millió kilométerre lévő Nap atmoszféráját köti össze.

A nyitott kapukon át tudnak áramlani az energiarészecskék, felhevítve ezzel a Föld atmoszférájának felső rétegeit, mágneses viharokat és sarki fényjelenségeket idézve elő – mondta el Jack Scudder, az Iowai Egyetem plazmafizikusa. A NASA 2014-re új missziót tervez, melynek feladata a jelenség tanulmányozása lesz.

A fizikus kételkedik

hqdefault

Lukács Béla professzor, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézet elméleti fizikusa kissé szkeptikus a felfedezést illetően.

– Egyelőre kétlem, hogy a Napból érkező részecskék egy féregjáraton keresztül érkeznének a Földre. Ennek magyarázata egyszerű: ha így jönnének, akkor azonnal megjelennének itt, nem tartana nekik 8 perc 18 másodpercig az idefele vezető út. Ennyi idő alatt ér el ugyanis a fény is ide – fejtette ki Lukács Béla általános relativista a Borsnak.

Példaként hozta fel, hogy amikor erősödő napfolttevékenységet figyelnek meg, akkor sem azonnal jelentkeznek annak embereken észlelhető hatásai (pl. szívérrendszeri panaszok), hanem csak késve. Hozzátette: a Nap légköre és a földi légkor közötti kapcsolat megkérdőjelezhetetlen, s az is meglehet, hogy erősebb, mint amit a tudósok feltételeznek.

Baljós elôjelek

– Attól viszont nagyon meg lennék lepve, hogy ha a Nap és a Föld mágneses tere együtt olyan erős lenne, hogy kaput bírjon nyitni egy másik dimenzióba. Hiszen a Föld mágneses terénél sokkal erősebb tereket hoznak létre ma már laboratóriumokon belül, mégsem volt senkinek találkozása féregjáratokkal és dimenziókapukkal – folytatta Lukács Béla professzor.

A szakember szerint az biztos, hogy a fizikusoknak elő kell állnia valamilyen megoldással a csillagközi utazások felgyorsítása érdekében, mert a Földön tapasztalható túlnépesedésnek száz éven belül már fájdalmas következményei lesznek.

wormhole_graphic

Lakható égitest kell

– Azt már tudjuk, hogy a 20,3 fényévre lévő Gliese 581 g az a bolygó, aminek egy részén folyékony víz lehet. Ez az alapfeltétele annak, hogy egy égitest élhető legyen. De a jövőben a legjobb technikával is minimum 40–50 évig tarthat az oda-vissza út – mutatott rá Lukács Béla.

– Ezért, ha valami nagyon nagy újdonság nem lesz a fizika fejlődésében, akkor nem lesz tartós csillagközi kapcsolat. A Mars vagy a Vénusz lakhatóvá tételével csak kevés időt nyer az emberiség. De, ha tudunk kapukat vagy féregjáratokat találni, akkor be lehet telepíteni a tejútrendszert. Ha már találtak egy alagutat, akkor a fizikusok azt már gyorsan ki fogják deríteni, hogy hol kell megváltoztatni a relativitáselméletet, s azon az alapon akkor már lehet egy űrhajót építeni – mondta el a professzor, majd hangsúlyozta: örülne, ha a derék amerikai kollégájának sikerülne valamit találni.

Einstein hiába kutatta

images (1)A témával olyan fizikusok foglalkoztak már a világtörténelem során, mint Albert Einstein, vagy napjaink egyik legismertebb tudósa, Stephen Hawking. De eddig még soha nem sikerült a féregjáratok létezésére bizonyítékot találni. Nekik biztosan nem.

A Gliese 581 g lesz az új föld?

A Gliese 581 bolygórendszernek hat égiteste van és 20,3 fényév távolságra található a Földtől. Ennek a rendszernek a része a Gliese 581 g, az első olyan beazonosított exobolygó, amely alkalmas lehet akár az emberi életre is.

 forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Hát­bor­zon­gató lény ko­po­nyá­ját tár­ták fel – ide­gen ci­vi­li­zá­ci­óra gya­na­kod­nak

Orosz­or­szág­ban a he­gyek­ben egy fur­csa, ti­tok­za­tos do­bozra és két meg­döb­bentő for­májú ko­po­nyára buk­kan­tak a tu­dó­sok. A rejtélyes dobozra és a két koponyára Adigeföldön a hegyekben találtak Oroszország déli részén – írja a Komsomolskaya Pravda.  A cikk szerint a dobozon az „Ahnenerbe” logója látható. Az Ahnenerbe a második világháború idején működő titkos náci

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Elhagyatott, szellemjárta intézet Magyarországon

Rejtélyes történet övezi az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet hátborzongató épületét. Nem kell ahhoz külföldre elutaznunk, hogy kísérteties helyeket keressünk fel, hiszen hazánkban is akadnak olyan épületek, amelyeknek már a kinézete is megijeszt, a hozzátartozó történet pedig végképp ránk hozhatja a frászt. Magyarország egyik legismertebb szellemjárta helye az Országos Pszichiátriai

Tovább a cikkre »
Egyéb

A MINIMÁLBÉRBŐL NEM LEHET KÉNYELMESEN ÉLNI

101 ezer 500 forint lesz a havi minimálbér jövőre. Mire elég ez a fővárosban, egy nagyvárosban és egy községben? Mennyi pénz biztosítja a kényelmes életet? 98 ezerről 101 500 forintra nő a minimálbér – jelentették be. A 3,57 százalékos emelés nagyobb, mint a tervezett 2,5 százalékos infláció, így tényleg többet érhet

Tovább a cikkre »