Kezdőoldal / Érdekesség / Érdekesség: Két nap lesz az égen?
Érdekesség: Két nap lesz az égen?

Érdekesség: Két nap lesz az égen?

Egy ausztrál fizikus szerint– ideiglenesen – két napot is láthatnak az égen a földlakók, mivel az egyik legfényesebb csillag rövidesen szupernóvává alakul és ennek fénye lesz majd látható a Földről.

két napA Huffington Post amerikai online lap értesülései szerint az elmélet dr. Brad Carter, a University of Southern Queensland fizikusának a nevéhez fűződik. A szóban forgó égitest, a Betelgeuse, amely az Orion csillagkép második legfényesebb csillaga. A szakember szerint az égitest tömege folyamatosan csökken, ami arra utal, hogy az összeomlás szélén áll. Miután a csillagnak elfogy a „tüzelőanyaga”, szupernóvává alakul és egy gigantikus robbanás során megsemmisül – írja a hvg.hu.

Carter szerint, amikor ez megtörténik, néhány héten keresztül egy második napot is láthatunk majd az égen, akárcsak a Csillagok háborúja című filmben. Az sem elképzelhetetlen, hogy ez idő alatt éjszaka sem lesz sötétség a bolygón. A fizikus számításai alapján ez akár a jövő év során is bekövetkezhet, azonban tény, hogy a hatalmas távolság miatt – körülbelül 640 fényévnyi távolságra – sok időre lesz szükség, mire a sugarak eljutnak a Földre. A robbanás eredményeként neutroncsillag, vagy egy fekete lyuk jöhet létre. „A robbanást követően hatalmas mennyiségű kozmikus részecske szóródik szét az űrben, ezek pedig idővel a Földre is eljutnak” – tette hozzá Carter. „Ezek a nagy energiájú neutrínók áthaladnak mindenen, a testünkön is, azonban károsodást nem okoznak.”

forrás: 168ora.hu

Megjegyzések:

megjegyzés

Powered by Facebook Comments

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top