Articles You Might Like

Share This Article

Ezért nem érdemes a kígyóval aludnod!

Egy kicsit naiv volt az a nő, aki minden este a kígyójával együtt bújt az ágyba, ugyanis azt gondolta, hogy a kígyó pusztán szeretetből kúszik köré. Azonban az állatorvos felvilágosította őt, nézd meg, mi történt, tanulságos!

 

Egy nő, aki él-hal az állatokért, legfőképpen a kígyókat szereti, ráadásul annyira, hogy minden éjszaka beengedte az ágyába az óriás pitonját. Erről a jószágról tudni kell, hogy a kifejlett példány akár a 7 méteres hosszúságot is elérheti, de átlagosan 3-6 méterre nő meg. Ezzel a mérettel a világ leghosszabb kígyója és hüllője, méregfoga nincsen, éppen ezért nem tartják veszélyesnek az emberekre nézve. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kifejlett egyedek simán képesek egy felnőtt ember megölésére. Természetes élőhelyén emlősökkel, madarakkal táplálkozik, a kisebb példányok áldozatai inkább a rágcsálók, patkányok, a nagyobb egyedek a cibetmacskákat, majmokat, de még a disznókat is elfogyasztják!

 

Az eddigi legnagyobb dokumentált zsákmány egy 23 kilogramm súlyú maláj medve volt, de 60 kilogrammnál nehezebb disznókról is vannak feljegyzések.  Általános szabályként elmondható, hogy a kockás pitonok saját hosszuknak egynegyedét elérő, és saját súlyukkal megegyező súlyú zsákmányt képesek elfogyasztani. Mint a pitonok általában, a kockás piton is lesből támad, addig várakozik, amíg zsákmánya elérhető távolságba kerül, majd a zsákmányra tekeredve megfojtja azt. Ezeket a dolgokat a nő bizonyára nem tudta, elérkezett a nap, amikor a piton már nem volt hajlandó semmit sem megenni, amit a gazdája adott neki, egy hét elteltével kihívta az állatorvost, mert aggódni kezdett.

Nem kellett volna a kígyóval aludnia minden este

A nő kétségbeesett, azt hitte, hogy a kedvenc „kis” állatának valami baja van, és ezért nem eszik már egy jó ideje. Az állatorvos azonban felvilágosította, szerencséjére még időben…. A kígyó ugyanis azért hagyta abba a táplálkozást, mert nagyobb áldozatra tartogatta a hasát, és ezért folyamatosan ürítette ki a szervezetét. A piton nem volt buta, azért tekeredett a nő köré minden egyes éjjel, mert eddig még soha nem volt dolga ilyen nagy táplálékkal és ezért fel akarta mérni, hogyan tud egy ekkora testet áldozatul ejteni. A koplalás ezután következett, felmérte a gazdája méreteit és súlyát, hogy lassan, de biztosan felfalja őt.

 

A nőnek szerencséje volt, hogy még időben jött ki az állatorvos, nagyobb tragédia is bekövetkezhetett volna, a piton ugyanis simán képes lett volna megfojtani és felfalni a gazdáját!

 

 

forrás: agraroldal.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Földönkívüli létformák lehettek az indiai vörös esőben [VIDEÓVAL!]

Az indiai eső vizét egy helyi fizikus, Godfrey Louis vizsgálta meg, és 2006-ban nagy feltűnést keltetttanulmányával, amiben azt állította, a vízben olyan egysejtűeket talált, amelyek semmilyen földi létformára nem hasonlítanak. Elmélete szerint földönkívüli eredetűek lehetnek, és az atmoszférában felrobbant meteoritból kerültek az esőfelhőbe, a vizet pedig a meteorit pora festette

Tovább a cikkre »
cinkes

Michael Schumacher MEGHALT – Terjeszti egy weboldal!

Az alábbi sorokat a szarvasember.org álhír portál írta: Tegnap este, miután pár napig kómában feküdt egy síbaleset miatt a híres Forma 1-es autóversenyző, Michael Schumacher hozzátartozói úgy döntöttek, hogy lekapcsoltatják a gépekről. Nem akarták, hogy így lépjen át az újesztendőbe. Neki most véget ért ez a futam. Egy legenda hagyott el minket lassan

Tovább a cikkre »
Egyéb

A legmegdöbbentőbb anatómiai múzeumok és kiállítások

Vrolik Múzeum Az 1789-től 1859-ig élt Gerardus Vrolik kora egyik legfontosabb holland tudósa volt, matematikával és anatómiával foglalkozott. A Vrolik Múzeumot ő indította a 18. század végén embriókat és anatómiai abnormalitásokat kiállítva. Fia, Willem Vrolik anatómiával, pszichológiával és zoológiával foglalkozott, és bővítette apja gyűjteményét, állati testekkel is. Halála után holland polgárok egy csoportja vásárolta meg, és ajánlotta

Tovább a cikkre »