28 elképesztő előtte-utána fotó Alepporól, a lerombolt szíriai városról

Aleppo a világ egyik legrégebb óta lakott települése, megszámlálhatatlan történelmi emlékkel és pótolhatatlan hagyatékkal. A szíriai polgárháború majdnem az egész várost romba döntötte. következő fotósorozatot Hannah Karim fotós készítette, amelyen 28 képpárban mutatja be, milyen volt Aleppo, a világ egyik legrégebbi városa a szíriai háború előtt. Az UNESCO által világörökség részének nyilvánított város mára teljesen lakhatatlanná vált. A 2012-es bombázások alatt több ezer ember vesztette életét, és több százezer szíriainak kellett elhagynia az otthonát. A város jelenleg két részre van osztva, a keleti, nagyobbik felét az iszlamista lázadók foglalták el, ahonnan a lakosság többségének el kellett menekülnie. 200 ezer és 400 ezer közé tehető a városban ragadt civilek száma; ők a kormányerők kezén lévő nyugati városrész és a lázadók közé szorulva próbálnak túlélni. Fotók: Hannah Karim forrás: erdekesvilag.hu
Frantic Joe: ez volt a háború egyik legpusztítóbb napja

A német megszállás után az amerikai és brit bombázók többé nem kerülték el Magyarországot – a legintenzívebb támadást 1944. június 2-án érte az országot. Ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, Magyarország II. világháborús bombázása abban a percben dőlt el, amikor hadat üzentünk a Szovjetuniónak, nagy-Britanniának és az Amerikai Egyesült Államoknak. Először szovjet távolsági bombázók szórták meg hazánkat 1942 szeptemberében, majd hosszú “nyugalmas” időszak következett. A Vörös Hadsereg gépei majd csak a szárazföldi csapatok útját egyengetve jelentek meg ismét a légtérben. A nyugati szövetségesek ’43 januárjában Casablancában határozták el, hogy a légitámadásokat kiterjesztik Kelet-Európára is. A Tunéziából felszálló amerikaiak Ausztris felé átrepültek a Nyugat-Dunántúl felett, de nem szórtak bombát, és a magyar légvédelem sem nyitott tüzet. Nyíregyháza bombázása 1944-ben (Fortepan/National Archives) Haladék Magyarország a szicíliai partraszállás után került célkeresztbe, az európai főparancsnok, Eisenhower 1943 novemberében engedélyezte hazánk bombázását. Mégis kaptunk néhány hónap haladékot, míg 1944. február 2-án a 15. AAF és a vele együttműködő brit 205. bombázó csoport megkapta a parancsot: „Budapest: Budapest, Hungary I/A (Industrial) Aircraft factory – azaz a budapesti repülőgépgyárak. A főváros felett tomboló ítéletidő viszont ismét haladékot adott, majd a brit hírszerzés jelezte, a németek Magyarország megszállására készülnek. A szövetséges hadvezetés ezért elhalasztotta a támadás megindítását, arra várt, vajon a magyarok ellenállnak-e? Miután március 19-én ez nem következett be, feloldották a tilalmat. Pontos terv szerint haladtak: elsőként a vadászrepülőgyárakat, majd a vasúti közlekedést kellett elpusztítani, majd mindenfajta üzemanyag bányászatának, gyártásának és finomításának ellehetetlenítése, végül a harckocsigyártás és a hadiipar megsemmisítése következett. A szobi vasúti híd bombázása 1944-ben (Fortepan/National Archives) A legpusztítóbb csapás A legintenzívebb támadás 1944. június 2-án érte Magyarországot a Frantic Joe hadművelet keretein belül. A normandiai partraszállás előkészítéseként, a kelet-nyugat irányú vasúti összeköttetés megbénítása érdekében Szolnokot, Szegedet, Debrecent, Miskolcot, Püspökladányt, Nagyváradot, Kolozsvárt támadták a bombázók. Országszerte csak ezen az egy napon 1800 magyar civil és honvéd, valamint mintegy 200 német katona és egészségügyis vesztette életét. A háború végéig Magyarországon mintegy 20 ezer áldozatot szedtek a légitámadások. Csaknem tízezer amerikai gép: összesen 3048 B17-es repülő erőd és 6370 B24-es Liberátor nehézbombázó 9400 bevetésen több mint 26 ezer tonna bombát dobott le az ország mai területére. (Kiemelt képünkön egy B24-es bombázó a Csepel sziget felett. Forrás: Fortepan/National Archives) forrás: 24.hu
Katonák a háború előtt, közben és után

Ezeket a portrékat Lalage Snow, fotós, újságírós és filmes készítette azokról a brit katonákról, akik önkéntesen mentek ki Afganisztánba 7 hónapra. A képek szolgálat előtt, közben és után készültek, a katonák pedig saját rövid leírásaikkal, naplóbejegyzéseikkel egészítették ki portréikat, a háborút egy új, ijesztően életközeli oldalról bemutatva. Chris MacGregor, 24 Március 11, Edinburgh: A családom egyértelműen nagyon fog hiányozni, leginkább talán a kutyáim, de a TV is hiányozni fog. Próbálok nem a legrosszabbra gondolni. Június 19., Afganisztán: Szerintem a félelem tart minket életben itt, bár azt gondolom, ha valami meg fog történni, az ellen semmit sem tehetünk. Ha odafent tudnák irányítani a dolgokat, nem lennének halott katonák, mind életben maradtak volna. Szörnyű érzés hallani, hogy valaki nem élte túl, mindig arra gondolok, hogy min mehet keresztül a családja. Megkérdezem magamtól, hogy miért haltak meg, mit érnek el a halálukkal. Fogalmam sincs. Augusztus 28., Edinburgh: A térdeim feladták és haza kellett jönnöm. A testem folyamatosan követelte, hogy adjam fel. Minden katona érzi magában még a dühöt és az adrenalint, mikor hazaér. Ezután nekem is segítségre volt szükségem – most már csak elviszem sétálni a kutyákat, ha bármikor ugyanazt a dühöt érzem, ez a legjobb módja a kikapcsolódásnak. Miután hazaértem, az első dolgom volt a feleségem megcsókolgatása után, hogy levigyem őket egy hatalmas sétára. Órákig csak mentünk és mentünk, végre nem kellett figyelnem, hogy hova lépek. Steven Anderson, 31 Március, Edinburgh: Hogy őszinte legyek, valószínűleg borzasztó lesz. Nem is a haláltól félek a legjobban, hanem a lábaim elvesztésétől – az lenne a legrosszabb. Június, Afganisztán: Nehezen lehet leírni, hogy mi folyik itt. Gyakran, amikor beszélek a barátnőmmel telefonon és megkérdezi, hogy miért nem beszélek rendesen… nem érti, kimerült vagyok, koszos, és néha napokig nem eszem. Elég víz sincs, a kiszáradás szélén vagyunk. Szerencsére eddig nem voltam igazán halálközeli helyzetben, és most már csak reménykedem, hogy ép kezekkel és lábakkal mehetek haza. Október, Edinburgh: Odamegyünk, megpróbáljuk meggyőzni őket és megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, de ezek az emberek alig 45 évig élnek a szegénység és a gyógyszerek hiánya miatt. Teljesen máshogy látják az életet. Egy gyerek meghalt, semmi köze sem volt a háborúhoz, csak beteg volt. Elvitték a testét egy táborba, meglőtték, és azt állították, mi lőttük le, felháborodva, pénzt követelve. Őket nem lehet megváltoztatni. Alec McBroom, 24 Március 11., Edinburgh: Nem bánom, hogy oda kell utaznom, végül is ez a munkám, de nagyon fog hiányozni a családom, még a szobaszőnyeg és a papucsom is – tudom, furcsán hangzik, de az apró részletek összessége az, ami az igazi változást jelentik. Június 12., Afganisztán: Szörnyen hiányzik a családom. A feleségem, a gyerekeim, a tulajdonságaik és furcsa szokásaik, de nekik valószínűleg még rosszabb csak ülni és várni, hogy hazaérjek. Nem félek. Legutoljára Írországban féltem igazán, de az már nagyon régen volt. Október 12., Edinburgh: Mindig ott a kétségbeesettség – mi fog történni, ha valami robban? Amikor megtörtént, akármennyire is lehetett rá számítani, a világ legnagyobb meglepetése és legijesztőbb dolga volt. Azért mentem el otthonról, hogy én is tegyek valamit, ahogy a többi katona is tette, ne csak kényelmesen üljek a papucsomban és nézzem a TV-t, miközben odakint emberek halnak meg. Most már olyan, mintha két életem lenne: az egyikben minden veszélyes és mindenki meg akar ölni, míg a másikban itthon vagyok, kinézek az ablakomon, és rózsaszín hajú, békés embereket látok. Teljesen más világ. Mindig is mélyes vallásos voltam, az események hatására pedig egyre többet beszélgetek Vele. Hálás vagyok, hogy valaki figyel rám. Sean Patterson, 19 Március 11, Edinburgh: Korán fogok elbúcsúzni a családomtól, mivel utálok búcsúzkodni. Hiányozni fognak, de nem félek, igazából nagyon várom. 15 évesen csatlakoztam a háborúhoz, mindig is ezt akartam csinálni. Június 20., Afganisztán: Borzasztó volt. Amikor végre biztonságos helyre értünk, elkezdtem zokogni. Mindenki sírt. Nem tudtam aludni aznap éjjel, arra gondoltam, milyen lehet otthon. Előtte is voltak nehéz éjszakáim, rémálmokkal, álmatlansággal, ha végre elaludtam, pár óra múlva leizzadva keltem fel. Nem sokkal később visszamentünk a terepre – megint tüzeltek ránk, kezdődött minden előröl. Ketten elvesztették a lábaikat és hazaküldték őket. Szar volt látni az egészet újra. Mindig elmondok egy imát indulás előtt, de mindig csak arra tudok gondolni, hogy egy darabban érek-e majd vissza, vagy csak egy lábbal. Mindig félek, utálom az egészet. És még 84 nap van, mire hazaérek. Október 7., Edinburgh: Az emberek azt hiszik, hogy túlélni és leélni egy életet könnyű, pedig egyáltalán nem az. Bármikor elüthet egy busz, és akkor vége. Fogalmunk sincs, mi fog történni, a háborúban végképp nincs, elég egyszer rossz helyen állni, és ennyi volt. Eddig nem gondoltam így, de hagyni kéne őket. Túl sok embert vesztettünk el. Túl sokan jönnek vissza végtagok nélkül, akik képtelenek lesznek visszatérni a rendes életükhöz. Fraiser Pairman, 21 Március 11, Edinburgh: Egy kicsit félek, de annál sokkal jobban várom, hogy végre elinduljak. Mondjuk a barátnőm és a fagyasztott pizza nagyon fog hiányozni. Jőnius 11., Afganisztán: Eddig minden rendben ment a melegtől eltekintve. Az itteni emberek egészen kedvesek, vettünk tőlük görögdinnyét. Sokat gondolkozom azon, hogy hogy a francba kerültem ide pontosan, utána néha csak el akarok innen menekülni, haza akarok szökni. Október 6., Edinburgh: Gyorsan hozzá lehet szokni a lövések hangjához, egy idő után meg kell tanulni nem félni. Egyszer bekerítettek minket, ott ragadtunk 24 óráig, hatalmas szerencsénk volt, hogy élve megúsztuk. Nem tűnik úgy, hogy fél évet távol voltam, de nagyon jó érzés megint itthon lenni és jó látni anya megkönnyebbült arcát is. Órákig szoktam zuhanyozni és végre azt veszek fel, amit akarok. Biztos bele fog telni pár hétbe, mire az egészet megszokom. forrás: newhorizon.hu
Megrázóan gyönyörű képek: esküvő a halott városban

A szerelem erősebb a halálnál, az élet győzedelmeskedik – hirdetik ezek a fotók. A szíriai szerelmespár úgy döntött: a rommá bombázott halott városban, Homsban örökítik meg egybekelésük pillanatait. A drámai képekkel a fotós, Jafar Meray azt kívánja ábrázolni, hogy az élet erősebb a halálnál. JafaR Photography Facebook A szerelem és a háború azonos síkon való ábrázolása, az éles kontraszt még jobban kihangsúlyozza mindazt a szörnyűséget, amit egy véres polgárháború és annak évtizedekre szóló utóhatásai jelenthetnek. A szerelmespár, akik a szörnyű díszletek közé elhozzák a fényt, a 18 éves Nada Merhi és a 27 esztendős Hassan Youssef, aki a szíriai hadsereg katonája. JafaR Photography Facebook A képek fogadtatása azonban megosztotta a közvéleményt. Vannak, akik a szíriai kormány propagandájának tekintik a fotósorozatot. Többen kétségbe vonják. hogy ilyen körülmények között egyáltalán lehetséges volna hasonló fényképeket készíteni – háborús övezetről beszélünk, a beállított képek elkészítése pedig nem pár pillanatos tevékenység. forrás: ma.hu
20 kép a múltból amit érdemes megnézni

A Vörös hadsereg össze graffitizte a Reichstag-ot miután elfoglalták 1945-ben. Gyerek munkások 1910-ből Hatalmas sor Moszkvában mikor megnyitották az első McDonald’s-ot Oroszországban. (1990) Mickey Mouse klub a korai 30-as években. Egy Saigon-i rendőrfőkapitány le lő egy Vietcong-ot, (1968) Ez a fénykép Einstein asztaláról készült a halála másnapján. Egy nemest cipel a nép szolgája Koreában 1900 körül. Az első atombomba 1945-ben Paul Tibbets kapitány pár perccel a felszállás előtt, miután ledobta az atombombát Hirosimára. 1945 Anya és gyermeke Hirosimában, 1945 december Ópium barlang, Szingapúr, 1941 Akkor amikor végetért a szesztilalom 1933-ban Amerikában. Rudolf Heß parancsnokot felakasztják az Auschwitzi koncentrációs táborban a krematórium mellett. (1947) Számi család Észak-Norvégiában, 1900 körül Californiai favágók kivágtak egy óriás fenyőt a 20. század elején. Brit és Német csapatok együtt ünnepeltek egy karácsonyi fegyverszünetben. (1914A ) A 17 éves Yamaguchi meggyilkolja egy késsel a szocialista politikus Asanuma-t Tokioban. (1960)
17 bizarr történelmi fotó aminek nem lett jó vége

Gyakran látunk olyan képeket amelyek érdekesek, viccesek olykor meghökkentőek de a képet látva felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a fotózás pillanata után vajon mi is történhetett a helyszínen. Ilyenek ezek a fotók is amelyeket bemutatunk nektek. 1. Baba ketrec – amelyet arra használtak, hogy amíg az anyukák otthon végezték a házimunkát addig a gyereket betették egy ilyen ketrecbe hogy nyugodtan tudják csinálni a dolgukat. 1923. 2. barnító automata: 1949-ben találták fel ezt a gépet, hogy akkor is tudjanak barnulni az emberek ha nem süt éppen a nap, mindössze egy fillérért használhatták. 3. Elvis Presley 1958-ban katonának állt, de a többi katonát még a táborokban is szórakoztatta lenyűgöző hangjával. Presley ügynöke viszont tiltotta neki hogy koncerteket tartson mert a kormány nem engedte neki. 4. Ide ne lépj be!: Az amerikai hadsereg használta széles körben a dél-csendes-óceáni második világháború alatt. Ennek a táblának a közelében helyezkedett el egy kórház ahol a maláriát próbálták gyógyítani. 5. Volt idő mikor nem volt probléma egy nagy hordó heroint reklámozni. A heroint eredetileg fájdalomcsillapítóként használták, mielőtt betiltották. 6. Szesztilalom (1920-1933): Ez nem egy árvíz, hanem egy étterem illegálisan forgalmazott szeszes italt amikor a rendőrség rajtaütött a tetteseken. Az illegális szeszes italt kiöntötték az ablakon. 7. Gázbiztos: Ez a kép úgy tűnik, mintha valami régi sci-film lenne, viszont akkoriban(II. Világháború) az angol lakosság rettegett attól, hogy Hitler, mérgező gázokat vett be a háború során. 8. Minden űrhajós kap speciális kiképzést, beleértve Ham Space-t a csimpánzt akit a Mercury-ra küldtek. 9. Atombombák partiján: Egy „átlagos” délután, amikor anya, és fia az atom bomba teszteket nézi a nevadai Las Vegas-ban. ” A legjobb dolog ami történhetett Las Vegas-ban az az atombomba.” 10. Botrány 1907: Ez a fénykép talán ma már nem megrázó, de annak idején ez volt a megtestesült botrány 1907-ben, amikor egy női aktivista Anette Kellerman felvett egy egybe részes fürdőruhát, hogy tiltakozzon az ellen, hogy bárki is megszabja mit hordjanak a nők. Ez sajnos rosszul sült el, mert azonnal le tartóztatták illetlen viselkedése miatt. 11. Ronald McDonald: Ez egy eredeti fotó a Ronald McDonald-ról 1963-ban, vajon miért váltottak azóta? 🙂 12. Eladó gyerekek: Három fiatal kis gyerek van ezen a képen, akiket felkerestek 2013-ban hogy nyilatkozzanak erről a képről. Az egyik azt állította, hogy szörnyű vissza gondolni erre az emlékre. Az anyja azért adta el őket, mert kellett neki a pénz hogy tudjon bingózni, másrészt pedig azért mert az új barátja nem szerette a gyerekeket. 13. Hógolyó harc: A régi időkben tényleg minden keményebb volt. Ez a három fiatal a Princton egyetem által rendezett hógolyó párbajon vett részt. Ha ők voltak a nyertesek, vajon hogy néztek ki a vesztesek? 14. Első plasztikai sebészet: Az első világháborúban is sok katona kényszerült arra, hogy az akkori plasztikai sebészek kései alá feküdjenek. Walter Yeo mikor megkapta első bőr átültetését 1916-ban, akkor nem csak az arcát javították meg, de a szemhéjak működését is könnyebbé tették számára. 15. Tandem kerékpár 16. Fürdőruha hosszúság: 1920-ban a strandon, járőrök ellenőrizték a nők fürdőruhájának a hosszúságát. Aki vétett a szabály ellen, azt megbüntették. 17. Disneyland-i kávézó 1961
10 paranormális fotó, amiben nincs semmi paranormális

Teljesen logikus magyarázat áll azoknak a fényképeknek a hátterében, amelyek valamiért híresek lettek. Figyelem! Durva illúziórombolás következik! Ha eddig hitt a következő 10 paranormális fénykép történetében, akkor most szembesülnie kell a lelombozó valósággal, ami az, hogy ezekben a képekben nincs semmi paranormális. Nessie: Rengetegen próbálták megtalálni a Loch Ness-i szörnyet, amitől sokan rettegnek. Ők teljesen feleslegesen pazarolták az idejüket és az energiájukat. A képről, amit egy nőgyógyász készítette a feleségével a Loch Ness tó partjainál, ugyanis kiderült, hogy hamis, és Nessie valójában egy játék tengeralattjáró. Nagyláb: Nessie mellett ez a másik leghíresebb szörny, amiről fénykép készült. A fotót Roger Patterson és barátja, Robert Grimlin készítették. Később többen is bebizonyították, hogy a fényképen egy férfi látható beöltözve. Tündéres képek: Az egész világ, és még a híres Arthur Conan Doyle is elhitte a két kislánynak 1917-ben, hogy tündérekkel pózoltak a fényképezőgép előtt. Hetven évvel később a lányok bevallották, hogy egy mesekönyvből merítették az ihletet, és kartonpapírra megrajzolták a tündéreket, amikről aztán elhitették, hogy igaziak. A Mulmer szellemfotó: Az ékszerkészítő Mulmer nagyon szeretett fényképezni, és állítólag érdekes szellemképeket is csinált. Az egyik ilyenen, ami híres lett, Abraham Lincoln özvegye látható. Később kiderült, hogy csalással készült a fotó. Vénuszi felderítőhajó: George Adamski fényképezte le a felderítőhajót, és állította, hogy kapcsolatba lépett a vénusziakkal. Erről több előadást is tartott. A probléma csak az, hogy mindez hazugság. A vénuszi felderítőhajó valójában egy lámpabúra, amelyre pingpong labdákat raktak. Gondolatvetítés: Ted Serios arról vált híressé, hogy képes volt a gondolatait filmre vetíteni. Ez úgy nézett ki, hogy a férfi leitta magát, majd ordított, miközben egy apró szerkezetet tartott a kezében. Ted képein autók, épületek és emberek láthatóak. Ez annyira megfogta anno az X-akták íróinak a fantáziáját, hogy ennek szenteltek egy epizódot. Később kiderült, hogy az egész gondolatvetítés csalás. Kislányos szellemkép: Shropshire-ben égett le az az épület, amiben állítólag egy kislány miatt keletkezett tűz. Később Tony O’Rahilly azt állította, hogy lefényképezte a lángok között álló gyermeket, akinek a ruházata azt a benyomást keltette, mintha 1677-ből került volna a fotóra. Évekkel később kiderült, hogy a fénykép régebb óta létezik, és a kislányt valószínűleg utólag tették rá. A Los Angeles-i csata: 1942-ben a Pearl Harbor katasztrófája után bukkantak fel a furcsa fények Los Angeles egén. Másnap az újságok a címlapon közölték le a sztorit, hogy UFO-t láttak az égen. A kormány azt állítja, hogy ez félreértés, és a fények forrása valójában egy meteorológiai léggömb volt. A lebegő ember: Colin Evan, egy spiritualista médium azt állította, hogy képes lebegni, mert a lelkek felemelik. Az emberek elhitték, amit Evans állított, ezért elmentek a műsorára, ami annyiból állt, hogy a férfi ugrált egy széken. A közönség ezt megdöbbenve nézte, és közben arra gondoltak, hogy miért adtak ki pénzt egy ilyen butaságra. Az időutazó hipszter: 1941-ben egy hídavatáson készült a fénykép, amin egy olyan férfi látható, akinek a ruhája nem illik a korhoz. A napszemüveges alakról, akinél egy elektronikus eszköz volt, elhíresült, hogy időutazó. Később kiderült, hogy a negyvenes években is lehetett kapni ilyen ruhát, és az eszköz valójában egy fényképezőgép. (Forrás: bizzariummagazin)
A jövő háborúi

A robotokról beszélve nem mehetünk el a harci drónok mellett. Képzeljük el magunkat egy középkori lovag helyében, aki egész életében harcolni tanult és egy szép napon lelövi egy paraszt, aki alig két hetes kiképzést kapott arról, hogyan kell használni a puskát. És most képzeljük el, hogy a mai háborúk hogyan változnak meg azzal, hogy megjelennek a pilóta nélküli harcirepülők, a robotkatonák, akiket bármikor be lehet vetni, csak pénzkérdés az egész, még családjuk sincs, aki tiltakozzon ez ellen. Ez a jövő sincs messze, az amerikai hadsereg komolyan fontolgatja, hogy katonák ezreit helyettesíti robotokkal. Ezzel még messze vannak attól, hogy Tökéletes Katonákból álló hadsereget állítsanak fel, hiszen egyelőre inkább robotjárművekről van szó, amelyek az utánpótlást vagy a katonákat szállíthatják a műveleti területekre. Hosszútávon azonban ne legyenek kétségeink, robotok is fognak harcolni a csatamezőn emberekre lövöldözve. Ez pedig örökre megváltoztatja a háborút, hiszen jó eséllyel az nyeri a háborút, akinek több pénze lesz, az emberélet ilyenkor már nem fog számítani. Kicsit továbbgondolva, a robothadseregek megjelenése a társadalmat is megváltoztatja, hiszen egyre olcsóbb lesz egy elnyomó rendszert fenntartani. Nézzük meg azokat a társadalmakat, ahol a pénz nem az emberi munkából, hanem a természeti erőforrásokból folyik be, mint például Szaúd-Arábia vagy akár Oroszország. És nézzük meg, hogy ezekben az országokban mit tesz a kormány az emberek jólétéért. Semmit, de ha olcsóbb lesz az elnyomó rendszer fenntartása, állandósul ez az elnyomás. Vajon Európa, Észak-Amerika, Ázsia ellen tud állni a kísértésnek? forrás: index.hu
17 hátborzongató orvosi eljárás a múltból

A történelem során az orvostudomány fejlődésével tudósok számos orvosi eljárást fedeztek fel különböző betegségek kezelésére. Egy Reddit felhasználó osztotta meg az alábbi képeket, melyeken évtizedekkel ezelőtt használt orvosi berendezés és eljárás látható. Csak annyit mondhatok, hogy a modern orvostudomány többé már nem is tűnik olyan ijesztőnek… 1. Chicago-ban, az Orphan Asylum kórházban szoláriummal segítik pótolni a babák D-vitamin hiányát a téli időszakban. 2. Walter Reed féle fizioterápia az 1920-as években 3. Olaszországban, az orvosi iskolákban evvel a modellel segítettek szemléltetni a diákoknak a szülést 4. Szégyenlős hölgy művégtagokkal (1890-1900) 5. Műtéti felszerelés a polgárháború alatt az 1860-as években 6. Dr. Clark féle gerinc gyógyító készülék (1878) 7. Lewis Sayre féle kezelés gerincferdülésre (1850-1900) 8. Antik szülőszék (1800-as évek) 9. Korai sebészeti beavatkozásoknál etil-étert használtak érzéstelenítésre és altatáshoz (1855-1860) 10. Radioaktív víz (1900-as évek) 11. Radiológiai ápoló szakember az első világháború idején, Franciaországban (1918) 12. Ideggyógyászati vizsgálat elektromos készülékkel (1884) 13. Fából készült kéz protézis (1800) 14. Arcon lévő bőrsérülésekhez használt pótlások (1900-as évek) 15. Régi láb protézis 16. Hagyományos vérátömlesztő üveg Angliából (1978) 17. Az orvosok pestis járvány ideje alatt olyan maszkot viseltek, melynek csőre meg volt töltve erős illatú levendulával (1600-as évektől) forrás: erdekesseg.hu
A szovjetek elfelejtett csodafegyvere

A szovjetek hetvennégy évvel ezelőtt már megcsinálták azt, amire a világ modern hadseregei még csak készülődnek: távirányítású egységeket küldtek harcba egy nagyon is valóságos harcmezőn, olyan ellenség ellen, ami vissza is lőtt. A Teletank nevű találmány nem volt összetett dolog: a szovjet hadmérnökök egy nagy halom hidraulika és egy rádió-adóvevő segítségével egyszerűen távirányításúvá szereltek át egy T–26-os könnyű harckocsit. Az irányítónak azonban csak annyival volt könnyebb dolga, hogy nem a tankban kellett ülnie, a vezetéshez ugyanis nem analóg joystickot kellett használni, hanem minden funkcióra egy külön gombot egy nagy panelről. Mindezt azonban csak úgy, hogy semmilyen szenzoros jel nem érkezett vissza a tanktól, nem volt kamera, nem volt mikrofon, az egyetlen automatizmus az volt a gépben, hogy a rádiójelek hatósugarán kívülre érve a tank az utolsó parancstól függetlenül fél perc után megállt és mozdulatlanul várta, amíg újra utasítást nem kapott. A Teletankot a finn-orosz háborúban vetették be, a kevés rendelkezésre álló adat szerint a summai csatában mindenképp, de más ütközetekben is megjelenhetett. A távirányított harckocsi szerepe főleg a rászerelt lángszóró használatában merült ki, és a lényege is ez volt: a személyzet kockáztatása nélkül alkalmazhatták a használójára is igen veszélyes fegyvert. Finnország és a Szovjetunió 1940. március 13-án fegyverszünetet kötöttek, és ez nemcsak a háború végét jelentette, de hosszú időre a távirányítású fegyverek használatáét is. Bár a szovjetek hamarosan egy sokkal brutálisabb háborúba kezdtek, a Teletank ott már nem kapott szerepet. A T–26-os felett nagyon hamar átlépett a haditechnika, sem a páncélzata, sem a fegyverzete nem tudott lépést tartani a német tankok diktálta ütemmel, az igazat megvallva már a finnek tankelhárító ütegei ellen sem volt képes megvédeni magát. A modern orosz hadsereg sem feltétlenül az ember nélküli megoldásairól híres, a közelmúlt konfliktusaiban soha nem kaptak szerepet a drónok, a légi csapásokat hagyományos, ember irányította gépek hajtották végre. Ez azonban most változhat, a hírek szerint az orosz repülőgépgyárak közül többen is olyan szerződéseket nyertek, amik keretein belül harci drónokat kell tervezniük és gyártaniuk. A Szuhoj például egy 20 tonnás monstrumon dolgozik, a tervek szerint 2018-ra kell elkészülniük. Szakértők szerint egyértelmű, hogy az oroszok erőltetett menetben próbálják utolérni a világot a távirányítású és önműködő hadi eszközök területén, az orosz védelmi minisztériumnak külön programja is van a témakörre. A Teletank öröksége sem veszett kárba teljesen. Bár soha senki nem mondta, hogy az eszköz valós akcióban is bevetésre kerül valaha, az MRK–27 BT egy létező robot. A lánctalpas robotra a moszkvai Bauman Műszaki Egyetem munkatársai komoly fegyverzetet pakoltak: van rajta géppuska, gránátvető és lángszóró is. Az MRK–27 valószínűleg pontosan ugyanazt a szerepet tölti majd be, amit nyugati társai. Elméleti szinten bármikor bevethető lenne, de valójában csak laboratóriumi körülmények között kap lehetőséget. forrás: index.hu