79 EMBERT ÖLT MEG, PEDIG MÉG CSAK 20 ÉVES

Egy mexikói bandatag 79 ember életének kioltásáért felelős, pedig még csak 20 éves. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy ez csak kicsit kirívó eset. Egy 20 éves mexikói férfi beismert 45 gyilkosságot, a hatóságok pedig további 34 elkövetésével vádolják – írja az ausztrál News. Juan Pablo Vazquezt a hónap elején fogták el a rendőrök, és drogkereskedéssel is vádolják. A férfi a gyilkosságokat 2012-ben követte el, amin a helyiek nem akadtak annyira ki, hiszen 2007 óta 80 ezer ember lett gyilkosság áldozata, havonta pedig mintegy 1000 ember fizet az életével a drogkartellek közti háború miatt. Mondjuk 20 évesen nem gyakori, hogy ennyi ember vére tapad valakinek a kezéhez. forrás: borsonline.hu
NOSTRADAMUS KELETRŐL INDULÓ HÁBORÚT LÁTOTT!

A saját és világunk jövője mindenkit érdekel. Vannak, akiket ez annyira foglalkoztat, hogy jósokhoz járnak, vagy híres jövendőmondók fennmaradt írásait tanulmányozzák. Sokan úgy tartják, hogy számos eseményt megtudhatunk előre Nostradamus jegyzeteiből is. Nostradamus jövendöléseinek megítélése két táborra szakítja az utókort. Az emberek egy része kétségbe vonja ezek valóságalapját, mások hisznek benne, és minden jelentősebb katasztrófa után találnak egy próféciát, mely szerintük pontosan megjövendölte az eseményt. Néhány részlet különösen aktuálissá vált napjainkban. Aktuális jóslatok a prófétától A közelmúltra, napjainkra és a néhány évvel későbbi időszakra vonatkozó látomások nem mutatnak valami jól. Tragédiák, háborúk és betegségek követik egymást. Annyi vigaszunk lehet, hogy ennek a folyamatnak a jóslatok szerint már el kellett volna kezdődnie, de szerencsére egyelőre kevés nyoma van az előre leírtaknak. Pénzügyi válság 2009-re vonatkozó jövendölése részben megvalósult: „A hét nemzet porba hull, midőn az arany sárrá változik”. Michael McClellan Nostradamus-szakértő és -kutató ezt a gazdasági világválság eljöveteleként írta le, mikor számos tehetős ember vagyona lesz semmivé. Ezt mindenki a saját bőrén érezheti az utóbbi években. Eltűnő földrész Körülbelül a 2010-es évet jelölte meg időpontként a következő jóslat: „A nagy birodalom a tengerbe fúl, a hatalmasok felosztják az új földeket.” Francois Pignon, a Nostradamus Future Research Institue egyik vezetője szerint ez a jóslat az Egyesült Államok süllyedését jelentheti, mind természeti, mind pedig politikai szempontból. A jövendölés azt vetítette előre, hogy a földrész egy része víz alá kerül. Ez szerencsére nem valósult meg. Másrészről azonban azt is jövendöli, hogy Amerika alul marad a Kelettel vívott harcokban. Harmadik világháború A „Rejtett halált hoznak a borzasztó gömbök” és a „Hosszú harcok vezetnek majd a harmadik nagy háborúhoz” – leírások háború kirobbanását ígérték 2010-től, mely 2014-ig fog tartani. Az elméletek szerint a borzasztó gömbök az atombombákat jelzik. A jóslat folytatása szerint Franciaországot és a keleti országokat éri nukleáris támadás. A Harmadik Világháború a jóslatok vizsgálata alapján Kelet felől indul majd. És mi van a valósággal? Egy-egy tragédia után vagy a vészterhes politikai időkben menetrendszerűen számíthatunk rá, hogy valaki előhúz a farzsebéből egy több száz éve megírt jóslatot, ami pont a megtörtént eseményre illik. Érdekes azonban, hogy ezeket mindig csak utólag lehet magyarázni. A borzongásra vágyók időnként megpróbálkoznak ugyan az előzetes értelmezéssel is, de ezzel időről időre csúnyán befürödnek. Gondoljunk csak a 2000-es évfordulónál a Y2K-ra, mikor azt várták, hogy leáll az összes számítógép, káoszba fullad a világ, mert a masinák nem tudják majd értelmezni ezt az évszámot. Vagy emlékezzünk a tavalyi maja világvége jóslatra, aminek 2012. december 21-én kellett volna bekövetkeznie. A rendszeres melléfogások ellenére azonban sokan nem tudnak felhagyni a belemagyarázós, „megmondták előre” okoskodásokkal, hiszen borzongani is kell néha. És ehhez úgy látszik, már nem elég maga a tragikus esemény. borsonline.hu [dropcap]Kapcsolódó videó:[/dropcap]
A „Világ csendőrei” – A Gémkapocs-hadművelet

Az összeesküvés-elméletek kapcsán a legtöbb ember csak hümmög, ingatja a fejét még akkor is, ha igazságtartalmáról még akár meg is győzik: „-Ugyan, mit tehet a kisember, ezt a játszmát már úgyis lejátszották felette…”. A napvilágot látott összeesküvés-elméletek, konspirációk talaján azonban sokszor csak az igazság magvai, féligazságok, ferdítések fedezhetőek fel, ezért az alább írtakat kéretik fenntartással, utánjárással kezelni. Mostanság e teóriával több helyen is összefutottam. Maga a történet lényege, hogy a III. Birodalom náci (és nem náci) tudósait a világ nagyhatalmainak titkos gyámkodása alatt (főként Amerika) szó szerint kimenekítették a felelősségre vonás alól, cserébe tudásuk, technológiáik legjaváért. Vitathatatlan, hogy a XX. század első felében, még a vesztes I. világháború ellenére is Németország volt a gazdasági, technikai fejlődés fellegvára. Mind a haditechnikában, mind az orvostudományban, mind a fizikában kiemelkedő német tudósok hada ért el kimagasló, világszínvonalú eredményeket. Sok kutatásuk azonban nem mindig látott napvilágot a nagyközönség előtt, sokszor a pénzhiány, sokszor a vezetés hibái miatt nem valósultak meg zseniálisabbnál zseniálisabb tervek. A feltételezések szerint a II. világháború alatt a koncentrációs táborok egyfajta „tudományos műhelyként” is szolgáltak, az élettani kísérletek ill. a vegyi fegyverek tesztelésére, fejlesztésére. Így eshetett meg az a szégyen, hogy a háború után a lágerekben működő tudósok a XX. század második felére neves amerikai hivatalokban, tudományos szervezetek élén tűntek fel-, majd miután esetleg lelepleződtek, szépen el-…mint például Hubertus Strughold. A dachaui tábor orvostudományi kísérleti megbízottja volt. Vizsgálati területei közé tartozott az emberi test szinte minden reakciója. Pl.: Hogyan reagál az ember a fagyra. Módszerei közé tartozott többek között fagyos téli estéken vízzel locsolni a hóba kihurcolt táborlakókat, majd otthagyni őket pár órára. Később már (60-70-es ésvekben) az amerikai űrkutatás nagy szaktekintélye között tűnt fel, s az űrhajósok és az űrben tapasztalható hideg kapcsolatát, élettani hatásait vizsgálta… oly sikeres módon, hogy még díjat is alapítottak a nevére („Hubertus Strughold Award”) Érdekes módon nevét csak az elmúlt év során törölték az amerikai űrkutatás dicsőségfaláról. A másik érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy igen nehéz internetes anyagban erre a témára rálelni, az erre mutató linkek nagytöbbségben: „404, not found”… A III. Birodalom tudósainak és magasrangú funkcionáriusainak háború utáni életét előrelátóan megszervezték, lásd az ODESSA programot (Organisation der SS Ehmaligen Angehörigen). Azonban nem midneki tudott elmenekülni az igazságszolgáltatás súlyos kezei alól (hála a Wiesenthal-központ valamint a MOSZAD „áldásos” tevékenységének). Nem egyszer fordult elő, hogy a különféle titkosszolgálatok egymást előzgetve happolták el egymás elől a tudósokat, háborús bűnösöket, hogy féltve őrzött hadititkokat, technológiákat, információkat sajtolhassanak ki belőlük, cserébe a büntetés elmaradásáért. Amerikai részről a hajszát a 1945-ig az OSS, majd 1947-ben alapított CIA felügyelte, az ún. „Gémkapocs-hadművelet” (Operation Paperclip) keretében. A tudomány azon képviselőit kellett felkutatniuk, akik repüléstudomány, a vegyi hadtechnológiák és az élettani kutatások magas szintű szaktekintélyeinek számítottak. A Gémkapocs-hadművelet részeként külön projektet képzett az úgynevezett Alsos program, mely a német nukleáris energia, illetve e terület úttörőinek felkutatását képezte (érdekesség: az ‘alsos’ görög szó, jelentés ‘liget’. A program a fedőnevét a Manhattan-terv irányítójáról, Leslie Grovesról kapta. Az amerikai ‘grove’ szó is ligetet jelent:). Több, mint valószínű, hogy az ún. Manhattan-project, az amerikai atomfegyver kifejlesztésére irányuló törekvés csak így lehetett sikeres. Az Alsos-akció keretében 10 német fizikust tartóztattak le, köztük a méltán híres Werner Heisenberget. A program léte -aligha kell ecsetelni- számos etikai kérdést vet fel, s betekintést enged a XX. század megannyi titkos, piszkos üzelmébe és játszmájába. A hadművelet részeletei még mindig nem nyilvánosak, s amíg ez a nagyhatalmak érdekeit szolgálja, a nagyvilág számára minden bizonnyal csak tudományos fantasztikum, amolyan „James Bond”-történet marad. A kétkedők számára pedig egy kapaszkodó a múlt sötét árnyaiba, melyek valaha bűnös és veszélyes érdekeket szolgáltak. forrás: brigad.blog.hu