És természetesen ez fordítva is igaz! Az állatok kedves, figyelmes barátok és a szeretetük is önzetlen.

























forrás: vilagunk.hu
És természetesen ez fordítva is igaz! Az állatok kedves, figyelmes barátok és a szeretetük is önzetlen.

























forrás: vilagunk.hu

A megyét rettegésben tartó férfi szexjáték közben ölhette meg saját szerelmét, majd hagyta elégni. Miután letöltötte büntetését, kegyetlenül megkínzott és megerőszakolt egy nőt. Ez még a sokat tapasztalt zsaruknak is sok volt. Mark Rice márciusban került szabadlábra, de azóta gyerekrablásért, szexuális erőszakért és súlyos testi sértésért máris letartóztatták – írja

A floridai nő lámpát és súlyokat használt fegyverként, aztán jött a kés. Mikor a rendőrök kiérkeztek, minden úszott a vérben. Nem tudni, a 34 éves Ferna Quesner miért tette, amit tett, de amikor a rendőrők – a névtelen bejelentés után – a helyszínre értek, a nő csupa vér volt, 59

Öt év kutatási eredményét fedte fel a Sasquatch Genome amerikai cég, amely 105 millió forintnyi összeget költött arra, hogy bebizonyítsa: Bigfoot, a Nagy lábú létezését. Meg lett az eredménye, mert egy eddig még nem látott videót mutattak be a tudósoknak, amelyen egy emberre hasonlító, szőrös alak látható Kentucky erdős részén. – Ez