Articles You Might Like

Share This Article

MEGGYÚJTOTTA HALOTT MENYASSZONYÁT AZ ERŐSZAKOLÓS RÉM

A megyét rettegésben tartó férfi szexjáték közben ölhette meg saját szerelmét, majd hagyta elégni. Miután letöltötte büntetését, kegyetlenül megkínzott és megerőszakolt egy nőt. Ez még a sokat tapasztalt zsaruknak is sok volt.

Mark Rice márciusban került szabadlábra, de azóta gyerekrablásért, szexuális erőszakért és súlyos testi sértésért máris letartóztatták – írja a Dreamin’ Demon.

A rendőrségi nyomozó állítja, olyan szörnyű bűncselekményt életében nem látott még, mint amikor a férfi megvert egy nőt. “Sérülések voltak az arcán. Sérülések voltak a torkán. Egy elektromos kábel segítségével kötözte a lámpához. A fenekén és a hátán is sebek voltak a szexuális támadás miatt” – mondta Glenn Grannan főnyomozó.

ap_burned_bodies_mi_130809_16x9_992

A megvert és megerőszakolt nőre szobatársa talált rá, és nagyon okosan nem kezdett el egyedül hősködni, hanem hívta a rendőrséget. A kiérkező rendőrök eszméletlenül találtak rá a férfira, aki felvágta az ereit, de még életben volt.

Rice alig pár hónapja szabadult, miután négy évet ült egy még szörnyűbb rémtett miatt.

Pontosan nem tudni, mi történt, de a lényeg, hogy a rendőrök egy elszenesedett nő testét találták meg. Ő volt Natasha Carpenter, Rice menyasszonya. Ahogy a megtört férfi mesélte, évfordulójukat egy fojtógatós, kötözős (bondage) szexpartival ünnepelték, de a lány egyszer csak öklendezni kezdett, majd elájult és amikor Rice felébredt, már halott volt.

Ettől annyira bepánikolt, hogy kaliforniai otthonukból Mississippi államba, saját szülőhelyére autózott a holtesttel, ahol saját szüleit kezdte el öngyilkossággal fenyegetni.

Amikor egyik családtagjának sikerült tőle elvenni a fegyvert, bemászott a járműbe, amivel érkezett, és egyszerűen magára gyújtotta az egészet, benne saját szerelme holttestével.

A kiérkező rendőröknek sikerült megmenteni az őrült férfit, de egyikük súlyos füstmérgezést kapott.

Mivel menyasszonya Kaliforniában halt meg, a férfit Mississipiben nem tudták elítélni emberölésért. Kaliforniában viszont nem találtak elég bizonyítékot arra, hogy gyilkosság történt, így megúszta kisebb büntetéssel.

Bármi is volt az igazság, valószínűleg nem szabadott volna ilyen hamar kiengedni.

borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

cinkes

AZ ÓCEÁN TÖNKREMENT?

Egy ausztrál vitorlás versenyző döbbenetes beszámolója szerint tíz év alatt szinte kihalt a Csendes-óceán. Először a nyomasztó csend hökkentette meg Ivan Macfadyan newcastle-i vitorlásversenyzőt, aki nem először tette meg az utat Melbourne és Oszaka között Funnel Web nevű vitorlásán. A hullámok természetesen locsogtak, ahogy a hajótestnek ütköztek, és tompa puffanások

Tovább a cikkre »
Egyéb

Valóban léteznek űrlények?

 Nagykanizsa – Dr. Almár Iván, a magyar csillagászat és űrkutatás nagy öregje már nagyon várja, hogy végre bizonyítékok is alátámasszák: a Földön kívül is van élet. Az eddig ismert ufó-jelenségek ugyanis szerinte nem igazolják az űrlények létét. Dr. Almár Iván a hetvenes évek második felétől foglalkozik a SETI-vel, az angol

Tovább a cikkre »
Egyéb

Elképesztő – Kínában már a tojást is hamisítják. (Videóval)

[dropcap]Bizarr gondolat, de már nincs szükség baromfira hogy az ember megegyen egy rántottát.[/dropcap] Kínában bármi lehetséges. Felfedezések terén ez az ország már évszázadok óta az élen jár. Ők találták fel az iránytűt, hallottunk már olyat hogy emberi ürülékből gyártottak húst és most a legújabb mánia a szintetikus tojás. „Mint két

Tovább a cikkre »