Articles You Might Like

Share This Article

Dartfordi temető titka!

A Dartford temető körül rengeteg történet kering, ami évről évre turisták ezreit vonzza magához.

A következő történetet egy szemtanú meséli el:

Abban az időben középiskolás voltam. A barátaimmal kalandot kerestünk Halloween éjszakáján és a választásunk a Dartford temetőre esett, ami Green Lake-ben volt. A temető csak 20 percre volt, ezért úgy döntöttünk, hogy este 10 körül elmegyünk, és átvizsgáljuk a helyet. Miután megérkeztünk, nem volt semmi különös a temetőn. A két barátommal besétáltunk, és az egyetlen fényforrás a sírköveken tükröződő holdfény volt.

Volt ott egy mauzóleum, amiben állítólag olyan gyerekeket temettek el, akik gyermekbénulásban haltak meg. Ahogy sétáltunk, ráléptem egy sírra, és egy jéghideg tapintást éreztem a lábamon. Mintha megragadott volna. Feliratot kerestem a sírkövön, de az már túl kopott volt ahhoz, hogy olvasható legyen.

Amikor odaértünk a mauzóleumhoz, úgy döntöttünk, hogy ráülünk. A legenda szerint ha valaki ráül, lelöki valami láthatatlan onnan. Csak a barátom, Josh és én tudtunk erről a próbáról. Üldögéltünk, rágyújtottunk, és kezdtünk csalódottak lenni. Úgy döntöttünk, hogy lelépünk. Ahogy Josh és Én leugrottunk, azt láttuk, hogy a barátunk nagy hévvel esik le a sírról, mintha valaki lelökte volna. Nagyon megijedt és mondta, hogy ne szórakozzunk, mert egyáltalán nem vicces. Mi győzködtük, hogy egész végig előtte álltunk, lehetetlen, hogy mi löktük volna le. Milyen érdekes, hogy pont az a személy érezte, hogy valami lelöki a sírról, aki nem is tudott a próbáról. Elmeséltük neki az egészet, és eléggé meg volt ijedve.

Soha többé nem mentünk vissza a temetőbe.

forrás: ghosthun.gportal.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

13 hihetetlen véletlen a világ minden tájáról

Enzo Ferrari, a Ferrari alapítója 1988-ban hunyt el. Körülbelül egy hónappal később megszületett Mesut Özil, labdarúgó. A fényképeiket elnézve, akár ikertestvéreknek is gondolhatná őket az ember. Lehetséges, hogy Ferrari Özilben született újra?   Újabb bizonyíték az időutazásra? Jennifer Lawrence kiköpött mása a filmezés ezüstkorában tündöklő egyiptomi színésznőnek, Zubaida Tharwatnak. A

Tovább a cikkre »
Egyéb

Teherbe ejtette 14 éves barátnőjét a vele egyidős fiú

Az ügyben tavaly indult eljárás, a zalaegerszegi kórház orvosai értesítették a rendőrséget, miután egy 14 éves, várandós lány jelentkezett náluk ellátásra. A gyanú szerint egy vele egyidős fiú ejtette teherbe, akivel 2012 tavaszán ismerkedett meg. A nyomozók mindkét gyermek édesanyját meghallgatták. A szülők állítják, fogalmuk sem volt arról, hogy szexuális

Tovább a cikkre »
Egyéb

Fejével együtt emlékeit is újranövesztheti az örvényférgek egy csoportja

A Tufts Egyetem kutatói kísérletileg igazolták, hogy egyes emlékek mindent képesek túlélni, akár a fej elvesztését is. Az örvényférgek közé tartozó planáriák közismerten kiváló regenerációs képességekkel rendelkeznek, egy nemrég megjelent tanulmány szerint azonban ez nem csupán a szervek újranövesztésének szintjén valósul meg: a kutatók által vizsgált állatok fejük levágása után

Tovább a cikkre »