Articles You Might Like

Share This Article

Óriási űrhajó Moszkva felett – Videóval!

[dropcap]Hihetetlen videofelvételek járják a világot – a napokban egy hatalmas UFO-t filmeztek le, ami órákig lebegett a Kreml fölött.[/dropcap]

ufo-russiaOroszország évtizedek óta próbálja leelőzni Amerikát az űrkutatásban – eddig mindhiába. Azonban úgy tűnik, hogy először a bajkonuri tudósoknak sikerült kapcsolatot teremteniük a földönkívüliekkel. Legalábbis Moszkvát látogatta meg egy óriási űrhajó a napokban. A hatalmas objektum órákig lebegett a Kreml fölött, százakat vonzva ezzel a Vörös térre, pedig az éjszaka nem a legkellemesebb hely az időtöltésre. A szemtanúk szerint a különleges jármű nem csinált semmit, csak apróbb mozdulatokat tett. Sokak úgy írták le a jelenséget, mint Darth Vader Birodalmi Cirkálóját a Star Warsban. A légi jármű olyan hirtelen el is tűnt, ahogy jött, de azóta már milliók látták a róla készült felvételeket.

A tudósok először természetesen átverésre gyanakodtak, de a különböző szögekből felvett videókon látszik, hogy eredeti volt az égi csoda. A ballon, illetve más légtéri kísérletek is teljességgel kizárhatóak, mert a hatóságok nem adtak ki ilyenre engedélyt, és egy több kilométer kerületű objektumot azért nehéz lett volna titkolni a fellövés pillanatában. Az orosz parlament, vagy a rendőrség még nem adott ki hivatalos közleményt a történtekről.

forrás: storyonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Hogyan kerültek ufóábrák a gabonatáblába?

Bonnya — Ufók üzentek, vihar pusztított, vagy ősi romokat rejt a föld, esetleg, ahogy a helyi polgármester mondta: egyszerűen csak „megdőlt cseppet sávokban az árpa”? – két napja tartják lázban az országot a titokzatos bonnyai gabonanégyzetek. A rejtélyre S. András (41) hívta fel az index.hu figyelmét. – Száz méter széles

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Az idegenek nem olyanok lehetnek, mint ahogy elképzeljük őket

Kicsi, zöld, vagy szürke emberkék nagy fejjel és hatalmas szemekkel: egy friss tanulmány szerint az egyik jellemző biztosan hamis. Az űrből érkező idegen lényeket Steven Spielberg ET-jéhez hasonló, kistermetű, nagyfejű lényekként képzeljük el leggyakrabban. A legelterjedtebb, az amerikai 51-es körzetről szóló UFO összeesküvés-elméletben szereplő idegen lény is kisgyermek méretű, de

Tovább a cikkre »