Articles You Might Like

Share This Article

A DNS teszt szerint tényleg a jetit és fiát lőtte le a vadász – újabb fotók a lényről és beszámoló

Egy amerikai férfi az állítja, hogy lelőtte a Nagylábút és a fiát. Rick Dyert csak Bigfoot-vadászként emlegetik. Dyer állítása szerint már évek óta vadászott a lényre aztán 2012-ben sikerült leterítenie.

A napokban újra előtérbe került hírben, Rick Dyer korábbi hamisnak vélt bejelentését a DNS-teszt is igazolta. A lelőtt lény DNS-e a tudósok szerint semmilyen állatéval nem egyezik meg, teljesen egyedi. Most már biztos, hogy a Nagylábút terítette le és február elején világkörüli turnéra indul vele. Eddig 10 országgal állapodtak meg, ahol ki fogják állítani a szenzációt.

A vadász állítása szerint a hatalmas hím mellett egy fiatal másikat is leterített, a tetemeket már ki is tömték.

1622141_593584664051692_1293262321_n

Dyer több fotót is bemutatott, most pedig újabbakat közölt a New York Daily News. Ezek között olyan is van, amelyen a boncolás során keletkezett heg látható.

bigfoot29n-3-web

Az emberek először nem akartak neki hinni, de azután 100 embernek megmutatta a trófeát és videóra vette a reakciójukat.

Közben pedig a washingtoni egyetem tudósai több vizsgálatot is elvégeztek a tetemeken, az egyik közel 15 hónapig tartott.

A szövetminta a Nagylábtól származik. A haja sokkal durvább szerkezetű mint az emberé, vagy a lóé:

yetidns

Hajszál mikroszkopikus vizsgálata. Embertől eltérő szerkezetű:

image-1-1473921

A boncolás során megállapították, hogy sem állati sem emberi lények nem lehetnek, mert a DNS-ük egyik fajhoz sem köthető. Gyorsak voltak és eszesek, karmaikkal fára tudtak kapaszkodni, a nemi szervük pedig az emberéhez hasonló. A hím magassága kb. 2.5 méter volt, a súlya pedig több mint 360 kg. A San Antonio melletti hegyekben nőstények is élhettek.

hank1

Dyer a hegyekben élő hajléktalanoktól szerzett tudomást a lények létezéséről és hosszú ideig vadászott rájuk. Elmondása szerint csalival tudta elkapni, mielőtt lelőtte. Mivel úgy tudta, hogy odavannak a szarvas húsért, a hentesnél vett sült sertésbordát szarvasvizelettel öntötte le. Ezzel odacsalta őket egy fához. Mikor a hím a zsákmányból enni kezdett agyonlőtte.

Dyer tisztában volt vele, hogy élve kellett volna befognia, de erre nem voltak eszközei sem anyagi forrásai, csak vadászengedélye.

team-tracker-press-confrence-withe-rick-dyer-statement

“Kicsit megsütöttem a húst, hozzászögeztem néhány fához ott, ahol már látták őket” – számolt be a Bigfoot-vadász. ”A nagy hím letépte a húst, és amikor el akart vele menni, céloztam. A szemem könnyben úszott, teljesen lebénultam közben. Miután eldőlt, odamentem hozzá. Ez egy igazi szörny, olyan, mint egy óriás gorilla és az ember keveréke” –mesélt tovább Dyer.

Egyelőre azt nem árulta el, hogy a fiatalabb hímet hogy terítette le. Őt egyelőre még a laborban vizsgálják. Dyer azt is elmondta, hogy látott egy harmadik lényt is, aki nőnemű lehetett. A most bemutatott képek alapján a lény úgy néz ki, mint az ember és a gorilla kereszteződése lenne.

Dyer célja, hogy meggyőzze a szkeptikusokat, hogy a rejtély megoldódott és a kiállított tetem alapján hogy a lelőtt lény a Nagylábú volt.

forrás: http://paranormal.hu/

 

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

cinkes

BÉNA VÉGET ÉRT A FÉRFI KARÁCSONYI BULIJA

A csontrészeg pasi annyira be akart jutni egy pub karácsonyi bulijára, hogy amikor a biztonságiak elküldték, megpróbált bemászni a kerítésen. Nem sikerült. A northamptoni Fiddlers pubban szombaton tartották a karácsonyi bulit, ám az egyik vendég annyira részegen igyekezett bejutni, hogy az ajtóban álló biztonsági őrök elzavarták. Az illető azonban egyáltalán

Tovább a cikkre »
Egyéb

MEGGYÚJTOTTA HALOTT MENYASSZONYÁT AZ ERŐSZAKOLÓS RÉM

A megyét rettegésben tartó férfi szexjáték közben ölhette meg saját szerelmét, majd hagyta elégni. Miután letöltötte büntetését, kegyetlenül megkínzott és megerőszakolt egy nőt. Ez még a sokat tapasztalt zsaruknak is sok volt. Mark Rice márciusban került szabadlábra, de azóta gyerekrablásért, szexuális erőszakért és súlyos testi sértésért máris letartóztatták – írja

Tovább a cikkre »
Érdekesség

Ez a valaha készített legélethűbb ufós videó?

Az ufókról készült videók egyik közös jellemzője leginkább az, hogy homályosak a felvételek, remegő kézzel rángatják a kamerát, és közben ováció közepette kommentálják hogy épp egy idegen űrhajót látnak. Egy Hollywood-ban dolgozó rendező elhatározta, hogy megalkotja a legélethűbb ufós videót ami valaha létezett, és egyúttal bizonyítani szerette volna, hogy számítógéppel

Tovább a cikkre »