Újra embert küldene a Holdra a NASA – miért csak 60 év után?

A költségvetés meghúzása ellenére a NASA és a kutatók is emberes küldetésekben gondolkoznak, embert vinnének a Holdra: először 2021-ben az égitest és a Föld úgynevezett L2 Lagrange-pontjához, ami a Hold túloldalának felszínétől körülbelül 60 ezer kilométerre van. Majd 2028-ban a felszínre is leszállna egy emberes küldetés.  Az új Orion űrhajó első tesztje 2014 szeptemberében kezdődik, 2017-ben legénység nélkül körberepüli a Holdat, így David Kring, a missziót tervező tudós szerint 2021-re már emberek is utazhatnak vele. Egyelőre a hivatalos tervekben nincs szó emberes Holdhoz repülésről, az Orion űrbeli tesztelését viszont régóta tervezik.Persze, hogy nincs szó emberes küldetésről. Miért is lenne? Néhány volt NASA alkalmazott tudja a választ, mégpedig azt, hogy a Holdon hemzsegnek a földönkívüliek. Ezt a NASA asztronauták megerősítették a hetvenes években, ebből pedig több UFO kutató arra a következtetésre jutott, hogy a NASA-t elijesztették attól, hogy valaha is visszatérjen a Hold felszínére. Feltehetnénk a kérdést, hogy ha a NASA attól retteg, hogy a holdra-szállásokkal magára haragítja az állítólagos idegeneket, akkor miért küld oda szondákat továbbra is? Talán mert nem akar emberéletet kockáztatni, így beéri a szondákkal is? Említésre méltó, hogy a világ valamennyi részén, köztük a náci Németországban, a csillagászok évszázadok óta számolnak be arról, hogy UFO-k röpködnek a Hold felszínén. Nézzük meg, milyen furcsaságai vannak a Holdnak: A Holddal kapcsolatos rendellenességekről a NASA az 1960-as végének híres Apolló küldetései előtt készített jelentést. A NASA több mint 3 éven keresztül fizetett néhány kutatótudóst, hogy állítson össze egy katalógust azokról a rendellenes fényekről amelyekről vezető csillagászok és tudósok számoltak be a Hold felszínével kapcsolatban az Erzsébet kor óta. A NASA 1968-ban R277 dokumentum címen tette közzé a NASA kutatás publikus változatát. A NASA holdbeli ufókról szóló vizsgálatának e publikus változata közel 600 különös eseményt sorolt fel amelyek 1540 és 1967 között történtek. A NASA például közölte a kiváló francia csillagász, Gian Cassini beszámolóját is, aki fehér felhőt látott lebegni a Hold felszíne fölött 1671-ben. Egy másik beszámoló arra engedett következtetni, hogy a Holdnak valamiféle légköre van, mert két csillagász villámot látott a hold felszíne fölött 1787. május 18-án.  Továbbá mindössze egy hónappal előtte ugyanabban az évben, az a férfi, aki felfedezte az Uránuszt, a modern csillagászat egyik úttörője, Sir Frederick William Herschel azt állította, hogy több fényes fényt figyelt meg a hold felszíne felett cikázva. Ezenkívül több mint 200 alkalommal számoltak be kisebb világító sugarakról, amelyeket általában fényességnek nevezünk. 1977. februárban fehér fénycsíkot figyeltek meg több mint egy órán keresztül. 1915. április 23-án fénysugár volt látható a Clavius kráteren belül. A Hold felszínén az egyik legforgalmasabb UFO hely a Plato kráter, ahol több tucat világító sugárról számoltak be a csillagászok. A Hold felszínén észlelt ufókon kívül a NASA titokzatos árnyak létét is rögzítette. 1882-ben a Hold felszínén, az Arisztotelész területhez közel több sötét árny volt látható. 1959. szeptember 13-án a csillagászok nem tudták lefényképezni a Hold felszínének Littrow részét a felszínt eltakaró nagy sötét tömeg miatt. 1967. szeptember 11-én kanadai csillagászok számoltak be arról, hogy szélein ibolyaszínű fekete felhő lebegett a Nyugalom tengere fölött, pontosan ott, amelyet a NASA az első Apolló Holdra szállásra választott ki 1969-ben. Wernher von Braun a következőket mondta 1959-ben: “olyan erőkkel találjuk magunkat szemben, amelyek sokkal erősebbek, mint amit eddig feltételeztünk, és akiknek a működési bázisa jelenleg ismeretlen számunkra.” Az ominózus holdjelentés publikálása előtt, 1965-ben a NASA elindított a Moon Blink projektet, amelyben a világ több vezető obszervatóriuma vett részt. A NASA célja az volt, hogy adatokat gyűjt a Hold felszíne fölött repülő nagyszámú fényességről. A Moon Blink művelet egyúttal azokat a különböző szerkezeteket is vizsgálta, amelyeket a legénység nélküli műholdak fényképeztek le. A szerkezetek közül néhány gyanúsan mesterségesnek látszott. 1953-ban a New York-i Herald Tribune tudományos szerkesztője arról számolt be, hogy egy 12 mérföld hosszú szerkezetet (feltehetően hidat) láttak a Mare Crisum kráter szélén. Ezt a szerkezetet vulkáni tevékenység okozhatta. H.P. Wilkins brit csillagász és a világ leghosszabb ideig tartó TV-sorozatának a Sky at Night műsorvezetője, Sir Patrick Moore egyaránt beismerte, hogy a Mare Crisium kráteren az ún. híd csakúgy a semmiből tűnt fel. A NASA Apolló Hold küldetéseinek előkészületeként pályára helyezték a hármas űrállomást, hogy fényképeket készítsen a hold néhány legérdekesebb alakzatáról. A Hold Ukert területén egy nagy függőleges alakzat áll büszkén a fénylő felszínen. A Shard becenevet kapta. Egy másik furcsa alakzat, amit a hármas űrállomás készített, az ún. Torony, amely néhány csillagász szerint több mint 1 mérföld vastag és akár 5 mérföld magas. Miután gondosan átvizsgálta a hármas űrállomás, és korábban a kettes űrállomás által földre küldött több száz fényképet, egy amerikai szerző, George Lenord könyvet adott ki a Valaki más van a Holdon címmel. George Lenord több fényképet bemutatott a könyvben, némelyiken nagyon hosszú nyomvonalak láthatók a Hold porán. Nyomvonalak, amelyeket szerinte az idegen lények jártak ki. David Kring szerint a Holdat nem lehet megérteni anélkül, hogy ember látogatna oda. Egy ilyen küldetés pedig sokat hozzátenne az égitest geológiai megismeréséhez is. Utoljára 40 éve, az Apollo–17 járt a Hold felszínén. Vajon David Kring tisztában van-e a kiszivárogtatott információkkal? Ha igen, minden bizonnyal nevetségesnek találja ezeket, de kérdés, hogy a NASA valóban vállal-e egy ilyen kockázatos küldetést a fenti tények ismeretének birtokában, vagy csupán mindez egy megnyugtató állítás, hogy lecsillapítsa azon kedélyeket, melyek megkérdőjelezik, miért nem járt hosszú ideje ember a Holdon? Az Orion űrhajó a Hold gravitációját használja majd, hogy eljusson majd a neki kijelölt helyre. Ezzel 15 százalékkal többet utazik majd, mint az Apollo űrhajói, a legénység pedig akár két hetet is tölthet a mélyűrben. A felszíni küldetéshez rovereket is tesztelnek. A küldetés azért is fontos, mert újra kőzetmintákat hozhatnánk haza a Holdról: az Apollók által visszahozott darabok túl kicsik ahhoz, hogy az égitest keletkezéséről bármit elmondjanak. A Holdról még sok a bizonytalanság. Egyesek szerint mesterséges objektumról van szó, márpedig ha ez így van, ne csodálkozzunk azon, ha tényleg tele van földönkívülivel. De mi alighanem túlságosan kicsik vagyunk ahhoz, hogy megtudjuk az igazságot. Hát még a NASA… forrás: paranormal.hu

Ezért ne lopj radioaktív izotópot

Mexikói tolvajok valószínűleg nagyon pórul jártak: radioaktív izotópokat loptak, ráadásul felnyitották a védőkonténert, akár halálos sugárzás is érhette őket. De miért kerül egyáltalán egy kamionba ilyen anyag? Mire használják? Van még esélyük a bűnözőknek a túlélésre? Hétfőn elloptak egy kamiont Mexikóban, ami radioaktív kobalt-60-as izotópot szállított. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség híre szerint pénteken megtalálták az izotópforrásokat a benzinkút a közelében, ahonnan elrabolták az orvosi kezelésekhez használt anyagot szállító kamiont. A szállítmány eredetileg egy radioaktívhulladék-lerakóba tartott a kiselejtezett izotópforrással, amikor fegyveresek támadtak a sofőrre, aki azért állt meg a benzinkúton, mert aludni szeretett volna kicsit. A rablók kidobták a sofőrt a kamionból, és elhajtottak a radioaktív anyagokkal. Ez volt az első ballépésük, a másik, hogy kinyitották az izotóptárolók védőburkát. Ebbe valószínűleg pár napon belül belehalnak, mert az anyag közelről igazán veszélyes. Pedig az eddigi információk alapján a tolvajok nem magát a sugárforrást akarták megszerezni, hanem egyszerűen a kamiont akarták ellopni. A környéken nem mértek jelentős radioaktív sugárzást, így a város lakói nincsenek veszélyben. Instant halál A NAÜ a legveszélyesebb sugárzási kategóriába sorolja a kobalt 60-as izotópot, nem véletlenül. Az ügynökség szerint az ellopott forrás 111 terabecquerel aktivitású, ami tíz a tizennegyediken bomlást jelent másodpercenként, azaz nagy számú, nagy energiájú gamma-részecskét bocsát ki, amelyek közelről erősen károsítják a szervezetet. Egy ilyen forrás közelében akár pár perc alatt is halálos dózist lehet kapni. forrás: index.hu

DÖBBENETES OKBÓL GYILKOLTÁK MEG A SÉRÜLT GIMIST

A szellemi fogyatékos Christian Masseybe azért eresztett öt golyót a rabló, mert nem volt hajlandó odaadni frissen vásárolt fülhallgatóját, Még élt, amikor a rendőrök rátaláltak, így el tudta mondani mi történt. A 21 éves, szellemileg visszamaradott fiú még gimnáziumba járt, ám az iskola közössége nagyon szerette a sportokban egyébként jeleskedő, hatalmas termetű Christiant. A „gyengéd óriásnak” becézett Chris rajongott az elektronikus dolgokért, és nagyon büszke volt legújabb, 300 dolláros (68 ezer forintos) menő fülhallgatójára. Múlt szombaton is rajta volt, amikor egyik barátjához igyekezett, ekkor lépett oda hozzá egy fegyveres, és el akarta tőle venni féltett kincsét, amit Christian nem akart odaadni, és fogyatékossága miatt valószínűleg fel sem fogta, hogy az életével játszik. A szellemileg sérült fiú ragaszkodott kedvenc tárgyához. Ez lett a veszte. A támadó feldühödött, és öt golyót eresztett a szerencsétlen fiú testébe. A lövések hangjára a környéken lakók értesítették a rendőröket, akik a helyszínre érve még életben találták Christiant. Még el tudta mondani mi történt, ám fél órával később belehalt sérüléseibe, írja a NyDailynews. A tettest egyelőre még keresik. forrás: borsonline.hu

A MINIMÁLBÉRBŐL NEM LEHET KÉNYELMESEN ÉLNI

101 ezer 500 forint lesz a havi minimálbér jövőre. Mire elég ez a fővárosban, egy nagyvárosban és egy községben? Mennyi pénz biztosítja a kényelmes életet? 98 ezerről 101 500 forintra nő a minimálbér – jelentették be. A 3,57 százalékos emelés nagyobb, mint a tervezett 2,5 százalékos infláció, így tényleg többet érhet a fizetés. A 3500 forintos plusz jól hangzik, igaz, a minimálbér már rég nem adómentes, így a levonásokat követően a jövő évi emelés után 66 ezer forintot kap kézhez a minimálbéres dolgozó, aki adókkal és egyéb járulékokkal együtt 130 ezer forintjába kerül a munkaadójának. Mindez a cégeknek azt jelenti, hogy az év során több mint egymillió forintot fizetnek minden minimálbéresük után. De Bod Péter Ákos közgazdász arra figyelmeztet, hogy a dolgozóknak sem mindig jó az emelés. – A fővárosban, illetve az ország keleti és nyugati részén más és más összeg szükséges a megélhetéshez. Ám hiába akad valahol olyan munkakör, amit kevesebbért is betöltenének, a munkaszerződést pont a minimálbér miatt nem tudják megkötni. A minimálbér-emelés munkahelyi feszültséghez is vezethet, hiszen könnyen kialakul egy olyan igazságtalan helyzet, amelyben pont a rendelkezés miatt a pályakezdő is egyből annyit kap, mint egy régebbi, tapasztaltabb dolgozó – figyelmeztet a szakember. Hozzáteszi: volt időszak, amikor a munkaadók a minimálbér-emelés betartása miatt kénytelenek voltak több dolgozót elbocsátani. Budapesten kevesebbet ér  A fővárosban több szempontból jóval drágább az élet, mint vidéken. A tömegközlekedés jövőre csökkentett havidíja eléri a 9500 forintot, amit egyből megspórol az, aki egy kistelepülésen kerékpárral vagy gyalog jár dolgozni. Az albérlet szintén húzós: kétszerese, háromszorosa is lehet a vidékinek. Bár a kistelepülések élelmiszerárai átlagosan húsz százalékkal magasabbak, mint egy nagyvárosi hipermarketé, a vidéken élők sok mindent megtermelnek. Persze, azzal is munka van. Mennyi az annyi? A Bors által megkérdezettek és az átlagos árak és kiadások ismeretében havi nettó 200-250 ezer forint az az összeg, ami elég lehet a kényelmes, de nem pazarló élethez. Ennyi pénzből futja egy hatmillió forintos használt lakás húsz éves hiteltörlesztésére vagy albérleti díjra. Bár a rezsivel és a közös költséggel együtt így elmegy a fizetés fele, kerékpáros közlekedéssel vagy kedvezményes bérlettel, szezonvégi kiárusítások és az akciók kihasználásával akár havi 5-10 ezer forint is félretehető vésztartaléknak, illetve utazásra, nagyobb tervek valóra váltására. forrás: borsonline.hu

Kiszámlázták a torrentezőknek a letöltött filmet!

Több mint 300 lengyel internetezőnek küldött fizetési felszólítást engedély nélküli filmletöltés miatt egy szerzői jogok védelmével foglalkozó német cég egy lengyel producer megbízásából. A Fekete csütörtök című filmet Antoni Krauze rendezte, és 2011 februárjában kezdték vetíteni a lengyel mozikban. Szinte dokumentarista hűséggel mutatja be az 1970-es lengyel tengermelléki munkásfelkelést. A Baseprotect német cég az IP-címek alapján megállapította, hogy a netezők a uTorrent program segítségével töltötték le a filmet. Egy ügyvédi iroda megegyezést ajánlott az internetes kalózoknak: ha befizetnek 550 zlotyt (40 ezer forint), nem kezdeményez bírósági eljárást ellenük. A netezőktől befolyó összegen az ügyvédi iroda 50, a német cég és a producer 25-25 százalék arányban osztozik – adta hírül a Gazeta Wyborcza című lengyel lap. Az ügy valósággal sokkolta az érintetteket. Különösen azon döbbentek meg, hogy az ügyvédi iroda honnan tudja a lakcímüket. Az illetékes ügyészség közölte, hogy a német cég hozzájuk fordult a személyes adatok ügyében, az ügyészség pedig az internet-szolgáltatókhoz továbbította a kérést. „Ez teljesen legális” – szögezte le az ügyészség illetékese. Ha a felszólított netező nem fizeti be a megadott határidőre a kért összeget, az ügyészség eljárást indít. Ez esetben a büntetés elérheti a 2000 zlotyt (144 ezer forint) is. Az ügyvédi iroda közölte, hogy nem állnak meg a 300-nál, tovább folytatják a levelek kiküldését, sőt további lengyel filmek illegális letöltését is vizsgálják. MTI

Fura tudományos teóriák a Mikulásról

Miért piros a rénszarvas orra, a hangsebesség hányszorosával halad a Télapó, és árt-e gyerekeknek a Mikulás meséje? Íme a legbizarabb tudományos eredmények a piros kabátos Mikulásról. Ezért piros Rudolf, a rénszarvas orra A British Medical Journal weboldalán megjelent karácsonyi összeállítás szerint a Mikulás rénszarvasának azért vörös az orra, hogy meg tudjon birkózni a repüléssel. A piros színért a kutatók szerint a Rudolf orrában lévő vörösvérsejtek a felelősek. A magas vörösvérsejtszám ugyanis elengedhetetlen a hatékony oxigénszállításhoz és a testhőmérséklet szabályozásához olyan extrém körülmények között, mint a repülés. Holland és norvég kutatók videómikroszkóppal vizsgálták meg emberek és rénszarvasok orrát, és azt találták, hogy a rénszarvasok orrában lényegesen több apró vérér található, amelyek vörösvérsejtekben különösen gazdagok. „Ezek a tényezők jól magyarázzák, hogy miért vörös Rudolf, a Mikulás szolgálatában álló rénszarvas orra és azt is jól mutatja, hogy Rudolf jól alkalmazkodott a rendkívüli megterheléssel járó munkavégzéshez.” – szögezik le a kutatók tanulmányukban. Télapó a matematikus és a fizikus szemével A Gothenburg-i egyetem matematikai tanszékének vezetője a Télapó munkáját próbálta meg számszerűsíteni. „Becslése szerint a világon nagyjából kétmilliárd gyermek él, de a Télapó nem látogatja meg a muszlimokat, hébereket, buddhistákat, így összességében csak 380 millió gyereket kell meglátogatnia„ – számolta ki Stefan Lemurell, a numerikus analízis ismert szaktekintélye.  Ha feltételezzük, hogy egy családban átlagosan 2,5 gyermek található, akkor 152 millió otthont kell a Télapónak meglátogatnia, azaz kilencszázat másodpercenként. A számításba a fizikusok is beszálltak: ha feltételezzük, hogy a házak száz méterre vannak egymástól, és a Télapónak időbe telik, míg megfelelően leparkol a szánnal, bemászik a kéményen és kiosztja az ajándékokat, akkor a Télapó átlagos sebessége 90 ezer km/órásra becsülhető. Ez a hangsebesség több, mint 250-szerese. „Hasznos lenne megtudni, hogy ezt hogyan oldja meg a Télapó, mert ez áttörést hozhatna az űrkutatásban is” – nyilatkozta Maria Sundin, az egyetem Fizika Tanszékének docense. Nem káros a mítosz Sok szülő érzi úgy, hogy hazudik a gyermekének a Télapóról, és ez megingathatja a bizalmat közte és gyermeke között. A Montreali Egyetem kutatói szerint azonban erről nincs szó, a gyerekek egyfajta beavatásként élik meg a Télapó történetét. Serge Larivée, pszichológus szerint a gyermekek jelentős része magától kitalálja, hogy a Télapó nem létezik, amint logikai képességeik eléggé kifejlődnek. Amikor rájönnek az igazságra, a gyermekek elfogadják a játékszabályokat és továbbra is úgy tesznek, mintha hinnének a Télapóban. „Ez egyfajta rituális beavatás, amelyben a gyermekek elfogadják, hogy többé már nem kisbabák”. A kérdést egyébként már 1896-ban is vizsgálták a kutatók, és arra jutottak, hogy a gyermekeknek csak két százaléka érzi magát elárulva, amikor kiderül, hogy a Télapó nem létezik, és ez az arány napjainkra sem változott. A ma ismert piros kabátos Mikulás A Mikulás eredete tisztázott kérdés, ám a ma ismert piros kabátos, szőrmegalléros Mikulás egyelőre komoly viták tárgya. A legtöbben úgy vélik, hogy a vidám külsejű Mikulás az eredeti legenda része, ám ez csak részben igaz. A ma élő Mikulás-kép elterjedése nagyban a Coca-Colának köszönhető. Az üdítőital gyártó ezzel a figurával népszerűsítette üdítőitalát 1931-től. Egy kutató azonban rábukkant a New York Times 1927-es számában egy cikkre, amely azt ecsetelte, hogy a gyerekek a Mikulást a piros kabátjával kötik össze, így ez az elmélet megdőlt. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a mai piros ruhás Mikulás, egy archaikus Mikulásképet őrzött meg. A korai kereszténység idején ugyanis a püspökök hagyományos viselete a fehér-vörös volt, és csak később vált a lila szín meghatározóvá. Miklós püspök, a mai Mikulás őse, pedig ebben a korban élt és hajtotta végre jócselekedeteit. Aki ennél is több részletet szeretne megtudnia a Mikulást övező tudományos kérdésekről, az iratkozzon be a Wisconsin Egyetem Santa Claus kurzusára. forrás: borkabatbolt.hu

Nagy gondot jelentenek az alkoholista szülők?

Ebben a cikkben egy szerencsétlen 19 éves fiúról olvashattok, akit a szülei alkoholgondjai miatt bocsájtottak a munkahelyéről. A fiú szegény családban született. Szerencséjére keresztapám Kastélyában kapott munkát. Képzelem, milyen boldog lehetett, hogy ilyen helyen kapott állást, talán kilábalhat a családi gondokból a kapott fizetéssel. Főállása kertész volt, de azon kívül bármit elvállalt a Kastélyban, és azon kívül. Ha valaki „csettintett” neki, azonnal ottermett, nem csak lazán odasétált, mint egyéb más munkatársak. Mindenre talált megoldást. Mindig becsületesen végezte a munkát, mindenki maximálisan megbízott benne, amíg egy szülők általi hiba nem történt. Az alkoholista szülők megfenyegették, ha nem visz haza a kastélyból italokat, kizárják otthonról, soha többé nem mehet haza. Pénzt nem adtak a fiúnak, sőt, elvették tőle a megkeresett munkabért. Nem tudott mást tenni, minthogy szó nélkül vigyen alkalmanként haza alkoholt a szomjas, lázadó szülőknek. Volt már rá példa, hogy a fiút kizárták otthonról, és a Kastély udvarában kellett éjszakáznia egy padon. Ez igaz, ezt a fiú maga mondta el nekem. Talán verték is, nem tudom, erről nem beszéltünk. Valaki egyszer figyelmes lett arra, hogy fogy az alkohol a raktárból. A Kastély minden egyes dolgozója ki lett kérdezve az esetről, mire a fiú bevallotta, hogy ő volt. Menten elbocsájtották. Én tudom, hogy nem magának vitte folyton haza az alkoholt. Nem az az ivós fajta. Egyszer a Kastély büféjében vettem egy szimpla dinnye ízű Breezert. Megkínáltam, de nem kért. Szóba jött az alkoholfogyasztás. Megkérdeztem, hogy milyen gyakran iszik. Azt felelte, hogy nem szokott inni, buliba se jár el. Hiszek neki. Megkértem keresztapámat, hogy tegyen valamit a fiú érdekében, fogadják vissza, adjanak neki egy utolsó esélyt. Hiszen sosem kellett benne csalódni.-Mindenki tudott a szülei alkoholizmusáról.- Minden egyes munkát elvégzett hibátlanul. Kerti munka, pincér, büfés, tárlatvezető, technikus, asszisztens, mosogató és egyéb fizikai és nem fizikai munkák. Nekem is mindig segített, ha egy kicsit is megingtam valamiben. Nem kapott utolsó esélyt. Tudom, hogy a családi gondokat nem lehet bevinni a munkahelyre, de legalább egy ember rajtam kívül megérthette volna, milyen sajnálatos helyzetbe került a fiú az alkoholra szomjas szülők miatt. Én mellette állok, akárki akármit mond. Ti mit tettetek volna a fiú helyébe? Ellentmondtatok volna szüleiteknek, hogy aztán ne léphessétek át azt az otthon küszöbét, ahol eddigi életeteket leéltétek? írta: Cseresnyés Éva

Szerelem ígéretével csalt ki pénzt!

Csalás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség két kiskunfélegyházi fiatal nő ellen, írja a police.hu. A rendőrség szerint B. Éva társkereső hirdetésekben vadászott az áldozataira, akiket hosszú távú kapcsolattal hitegetett, de miután pénzt és háztartási eszközöket kért és kapott a férfiaktól, otthagyta őket. Barátnőjét, J. Katalint azzal gyanúsítják, hogy hathatós segítséget nyújtott a pozitív imidzs kialakításában és a férfiak bizalmának elnyerésében. A 36 éves B. Éva és a 30 éves J. Katalin a rendőrség tudomása szerint két férfit csapott be így. Az első áldozattal februárban ismerkedtek meg, elhitették vele, hogy B. Éva közös jövőt szeretne vele, majd különféle indokokra hivatkozva pénzt kértek tőle, illetve háztartási eszközöket és műszaki cikkeket vásároltattak vele. B. Éva azt ígérte, visszafizeti a kölcsönöket. A másik férfival május és július között tartotta a kapcsolatot. B. Éva előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség, barátnője szabadlábon védekezhet. forrás: index.hu

Leharapta egy nő egy férfi ajkát a sörünnepen- VIDEÓ

Bár az eset még az Oktoberfesten történt, csak most került fel róla videó az internetre. A LiveLeak-en közzétett felvételen látható összecsapásban nem két német esett egymásnak a müncheni Oktoberfest egyik sátrában, hanem két turista, akik egymástól igen távoli helyekről érkeztek, hogy aztán lerészegedve jól egymásnak essenek. A harminc éves nő az Egyesült Államokból, a 23 éves férfi pedig Ausztráliából. A news.com.au cikke idézi azt az embert, aki a felvételt készítette (és felrakta a YouTube-ra, ahonnan azóta levették, mert sértette a felhasználási feltételeket). A videózó azután kezdett filmezni, hogy a páros lökdösődni kezdett, megörökítve így az utókornak az elképesztő jelenetet, ahogy a nő pár ütés után ráharap a férfi alsó ajkára. A most közzétett videón ugyan ezt nem látni, de a nő kiharapott egy darabot a férfi szájából, majd a földre köpte azt. Erről még közvetlenül az eset után, még szeptember 29-én számolt be az Abendzeitung című müncheni lap. A cikk szerint a férfi szájából kiharapott darabot sikerült visszavarrni, míg a harmincéves nőt őrizetbe vették, súlyos testi sértés miatt. forrás: hir24.hu

Több gyereket is kínoztak Szigetszentmiklóson

A szakember szerint a szülők is áldozatok lehettek. Őket is érhette valamilyen megrázkódtatás gyerekkorukban. A Blikk úgy tudja, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal most indult vizsgálata részletesebb lesz, mint a nyomozás volt a szigetszentmiklósi gyerekkínzó szülők ügyében. A pár mind a hét gyerekének sorsáról gyűjtenek adatokat, a rendőrség csak a legutóbbi áldozatokkal foglalkozott. A már egy évtizede állami gondozásba került gyerekeket is meghallgatja pszichológus, mert valószínűleg a szülők beteges hajlamai már korábban is megvoltak. Ezek oka feltehetően az lehetett, gyermekkorukban maguk is elszenvedtek valamilyen megrázkódtatást – nyilatkozta a lapnak kriminálpszichológus. A gyerekeket éheztető, kínzó, rendszeresen megerőszakoló pár sohasem védekezett, 7 gyerekük született, a nyolcadikkal volt terhes az anya, amikor előzetes letartóztatásba vették, de azt nem árulják el a rendőrök, megszült-e időközben az asszony – olvasható a lapban. Korábban a Blikk azt írta, hogy az elmeorvos szerint az anya pszichés zavarai miatt valószínűleg nem volt tudatában, mit tesz, apjáról ez nem mondható el. Az iskolában egyébként látták, hogy baj van, 4 évükbe telt, mire elérték, hogy állami gondozásba vegyék a gyerekeket. forrás: hir24.hu