MEGIVOTT EGY RED BULLT, MAJD MEGHALT A 33 ÉVES FÉRFI

Az eset még 2011-ben történt, a család viszont most perelte be a cég. Az ügyvédjük 85 millió dolláros kártérítési pert indított a Red Bull ellen. Állítólag a New York-i Cory Terry halálát az okozta 2011-ben, hogy megivott egy energiaitalt – írja az ausztrál News. A férfi kosárlabdázás közben fogyasztotta el a Red Bull, nem sokkal később a pályán összeesett és meghalt. A férfinek egy 13 éves kamasz fia volt, aki a mai napig nem dolgozta fel apja halálát. Terry családja pedig most úgy döntött, beperlik a céget és 85 millió dolláros – 18 milliárd forint összegű – kártérítést kérnek a családapa haláláért. A család ügyvédje, Ilya Novofastovsky bízik benne, hogy megnyerik a pert, mert állítása szerint az energiaitalban jóval több stimuláns van, mint egy csésze kávéban, és ezek sokkal veszélyesebb anyagok, mint hogy az a cég állítja. A boncolás után kiderült, a férfi szíve leállt. A család állítólag nem a pénzre hajt, hanem azt szeretnék elérni, hogy minél több emberben tudatosodjon, a Red Bull fogyasztása veszélyes is lehet. A cég szerint azonban ez őrültség, ugyanis 25 év alatt nem haltak meg tömegével az emberek, holott azóta van forgalomban az energiaital. forrás: borsonline.hu

DÖBBENET: A GOOGLE LEKAPTA JÉZUS ÉS MÁRIA MEGJELENÉSÉT – FOTÓVAL

Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy mit fotózott a Google Earth kamerája. A képen úgy tűnik mintha két alak lebegne a felhők között, a látvány pedig nagyon emlékeztet arra, ahogy Jézust és Máriát ábrázolni szokták. Egy svájci országút szélén készült az a kép, melyre eddig senkinek nem sikerült ésszerű magyarázatot adnia – írja a Mirror. A Google fényképezőgépe által készített fotó két embernek tűnő alak vonul az égen. Sokan úgy vélik Jézus látható rajta édesanyja, Mária társaságában. Valóban, a képen egy magasabb, sötét alak látható, egy alacsonyabb, rózsaszín ruhát viselő oldalán. forrás: borsonline.hu

HORROR: KIÁSTA MAGÁT SAJÁT SÍRJÁBÓL A MEGERŐSZAKOLT KISLÁNY

Csoda, hogy életben van az pakisztáni 13 éves lány, akivel két felnőtt férfi brutálisan elbánt. A gyereket támadói kegyetlenül megerőszakolták, majd élve a földbe temették. A lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy kiássa magát. Siddique Mughal azt követően tett feljelentést a rendőrségen, hogy két férfi brutálisan megkínozta 13 éves lányát – írja az Outlook India. A gyerek hittanórára ment, mikor a férfiak elragadták és egy kietlen helyre vitték a közeli erdőben. A fák között több alkalommal mindketten megerőszakolták, majd gödröt ástak neki és élve eltemették. Valószínűleg nem számítottak arra, hogy a kislányt kemény fából faragták. A gyerek élni akarása annyira erős volt, hogy több óra szenvedés után sikerült kiásnia magát a sírból. Egy járókelő vette észre a gyereket, aki alig állt a lában, ő vitte a közeli kórházba. Szüleit az orvosok értesítették. (A kép illusztráció) Az esetet követően az apa feljelentést tett a rendőrségen, ahol először elutasították kérelmét, hogy nyomozzanak a tettesek után. Később a fővárosi bíróság kötelezte a város rendőrségét a nyomozás elindítására. Pakisztánban az elmúlt időben egyre brutálisabb gyerek molesztálásról szóló történetek kerülnek napvilágra. Vélhetően ennek az oka, hogy elterjedt babona az ország számos részén, hogy ha egy HIV pozitív férfi szűz lánnyal közösül, akkor kigyógyul a betegségből. forrás: borsonline.hu

ROMÁN VENDÉGMUNKÁSOK ÖLTÉK MEG A KOCOGÓ NŐT?

Tudnak olyan házról a környéken, ahol román munkásokat szállásoltak el? Ezzel kereste meg két gyilkossági nyomozó a Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina férjét. Először a környéken élő bűnözőnek tűnő emberekről kérdeztek, majd román munkásokról, akik a közelben élhettek albérletben – magyarázta lapunknak az egy hete történteket Kardos Lajos, a meggyilkolt asszony férje. Szavaiból kiderült, este nyolc óra felé jelentek meg náluk a nyomozók, épp az idő tájt, amikor a gyilkosság történt. Miután a rendőrök elmentek, a férfi autóval elhajtott a gyilkosság helyszínéhez. – Három rendőrségi mikrobusz jelent meg a kerékpárút elejénél. Kettőből rendőrök ugráltak ki, az egyik zseblámpával világított – mondta a férfi. – A harmadik busz kitolatott, majd padlógázzal elviharzott a földúton a Duna-part felé, mintha valakit üldöztek volna. Kardos Lajos szavaiból kiderült, a felesége megölése óta gyakorta kijár a gyilkossággal megegyező időpontban a helyszínhez. Azóta többször látott arra rendőröket kutyákkal. – Több okból érdeklődhettek a rendőrök a román munkások után – nyilatkozta Kovács Lajos egykori gyilkossági főnyomozó. – Lehet, hogy a helyszínelők a holttest környékén találtak egy olyan tárgyat, amin akár vérszennyeződés is lehetett, és valamiért, akár egy román nyelvű felirat miatt nyomoznak román elkövetők után. Korábban megírtuk, hogy információink szerint több tettest keres a rendőrség a szeptember 25-i brutális em­ber­ölés­sel összefüggésben. Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben kapták el, durván bántalmazták, mielőtt végeztek vele. A tettes szemből ölte meg az asszonyt, egy speciális csomót kötött a nyakára. Kovács Lajos szerint a rendhagyó csomózás nem a tettes vagy tettesek nemzetiségére, hanem adott esetben a foglalkozásra, hobbira utalhat. A vadászok, tengerészek, de a horgászok is más-más jellegzetes csomót szoktak kötni. A BRFK nem nyilatkozik az ügyben. forrás: borsonline.hu

Megvannak az arcvonásokért felelős gének!

A tudósok kezdik érteni, hogy miként alakulnak ki az emberek arcvonásai, miért különbözünk egymástól. Egereken legalábbis sikerült azonosítani a DNS-nek azt a néhány ezer szakaszát, amely hatással van az ábrázat fejlődésére. Egyben azt is kimutatták, hogy a DNS módosításával módosítani lehet az arc formáját. A Science tudományos lapban publikáló kutatócsoport abban bízik, hogy megismerhetik az arcot érintő születési rendellenességek okait. Bár a Lawrence Berkeley National Laboratory munkatársai állatokon tanulmányozták az arcvonások génjeit, szerintük ugyanezek a mechanizmusok alakítják az emberi arcvonásokat is. Az egerek DNS-ében több mint négyezer szakasz befolyásolja az arc fejlődését. Hogyan vizsgálták az egerek arcvonásait, amikor mindegyik olyan egyformának tűnik? Részletes CT-felvételeket készítettek a koponyáikról, hogy nagyon pontosan össze tudják hasonlítani azok formáját. A változáson nagyon minimálisak voltak, de látható volt, hogy bizonyos egereknek rövidebb vagy hosszúkásabb lett a fejük, míg másoknak keskenyebb vagy szélesebb lett az arcuk. Ha megértik a gének és az arcvonások kapcsolatát, talán ki lehet majd szűrni a kellemetlen rendellenességeket, amelyek bizonyos esetekben nagyon megnehezítik a gyermek etetését, a beszéd elsajátítását, vagy legrosszabb esetben a légzést is. A legdurvább módosulásokat általában komoly műtétekkel állítják helyre, de a kisebb hibáknak is káros pszichológiai hatásuk lehet. Azt viszont nem tartják valószínűnek a kutatók, hogy a közeljövőben képesek leszünk pusztán a DNS alapján megjósolni a születendő gyermek pontos arcvonásait. forrás: index.hu

Tengeri angyalt filmeztek a víz alatt – videó!

A grönlandi bálna fő eledele csupasz testű tengeri pillangó, azaz a clione limanica, amit angyalnak is becéznek. A kis tengeri állatka alig 5 cm hosszú, és szárnyaival és különleges kis fejével kimondottan úgy fest, mint egyérdekes kis angyalka gyerekkorunk mesekönyveiből. Úszóikkal le-fel tudnak csapkodva közlekednek, innen kapták nevüket: tengeri pillangók, esetleg angyalok. Nem szeretik a figyelmet, hiszen ha a mozgásuk során valamilyen élőlény meglöki őket, azonnal behúzzák az úszóikat és a tengerfenékre süllyednek. Elegánsan, mégis könnyedén mozognak, ezért számos állatkertben szívesen tartják őket.   forrás: neon.hu

Helyreigazítás: A képen látható férfi nem állatkínzó!

Anno felraktunk egy cikket egy állatkínzó férfiról, aki több kutyát is tartott embertelen körülmények között, illetve csúzlival, és légpuskával lövöldözte az állatokat kedvtelésből. A cikk mellé mellékeltünk egy képet, amin éppen a helyszínre érkezett egyik állatvédő látható. Sajnálatos módon sok ember félre értette a képet, és úgy vélte hogy a képen látható úriember az állatkínzó férfi. Kapva kaptak az alkalmon bizonyos olvasók, jó magyar szokás szerint; ész nélkül gyűlölködni kezdtek, habzó szájjal – ahogy szokás manapság. (erről csak találgatni tudok, mert a cikket, illetve a beérkezett hozzászólásokat nincs kapacitásunk nézegetni minden nap – minden cikknél) A kép alá mi odaírtuk hogy az állatvédők szigorúan léptek fel az állatkínzó ellen – tévesen úgy gondoltuk hogy nyilvánvaló lesz az, hogy a képen nem az állatkínzó van, hanem egy állatmentő – hiszen a pólóján is ott volt az embléma erről. Persze, a lényeg mégis az, hogy sok ember félre érthette a cikket, illetve a képet és emiatt kellemetlensége származhatott Moravetz Mihálynak, akitől ezúton is elnézést kérünk. Sajnos – nem sajnos, az eredeti cikkünk már nincsen meg, mert úgy gondoltam hogy törlésre érdemes a vita helyett – viszont az személetes példa hogy a blikkben megjelent korábbi cikk hasonló paraméterekkel rendelkezik, ugyanúgy félreérthető véleményem szerint – mégse kevert nagyobb vihart. Nem konkrétan a témához kapcsolódik, de érdekes hogy az emberek milyen indulatokra képesek – pusztán attól hogy látnak egy fő címet, és egy képet. A normál betűs tartalmat nem olvassák el, de mégis indulatos – gyűlölködő véleményt képesek alkotni.

Felakasztotta magát, mert nem facebookozhatott

Egy 17 éves indiai tinédzser felakasztotta magát, mert a lány szülei nem engedték, hogy használja a mobiltelefonját és a Facebookot – írta az indiai NDTV.com. Az eset szerdán este történt, miután Aishwarya S. Dahiwal a szüleivel veszekedett azon, hogy mikor használhatja számítógépén a Facebookot. A vita után a lány a szobájába ment, búcsúüzenetet írt, majd felakasztotta magát. Az üzenetben az állt, hogy szülei folyamatosan gátolták abban, hogy használja a Facebookot. ” A Facebook annyira rossz lenne? Nem tudok élni ilyen kötöttségekkel, mint ahogyan nem tudok élni Facebook nélkül sem” – írta a lány. A Mumbaitól 500 kilométerre található parbhani rendőrség egyik tisztje azt mondta, hogy a szülei többször megtiltották a lánynak, hogy használja a közösségi oldalakat és azt, hogy telefonján cseteljen. „Mint minden szülő, így ők is csak azt akarták, hogy lányuk ne kallódjon el, azt tanácsolták, hogy koncentráljon inkább a műszaki tanulmányaira, és tartsa magát távol a cseteléstől és a Facebooktól” – mondta a rendőrtiszt. forrás: origo.hu

ÖRÖMÉBEN ÖLTE MEG FIÁT A RÉSZEG APA

Nyert a kedvenc csapata, ezért a férfi fél napon át tartó ünneplésbe kezdett. A végére annyira berúgott, hogy megölte a saját fiát. 30:3-ra győzte le a walesi rögbi csapat az angolokat – ez lett a veszte a 24 éves Joshuának. Édesapja, Neil Davies bulizni indult barátaival, miután kedvenc csapata győzedelmeskedett. Az ünneplés 12 órás maratoni piálásba torkollt, ami teljesen elvette a férfi ítélőképességét, írja a Mirror. A kocsmázás után Neil hazatért és összeszólalkozott fiával. A szomszédok is hallották a veszekedést, ami csúnya véget ért. A részeg férfi felkapott egy konyhakést és nyakon szúrta vele fiát. Miután az apa feleszmélt, mit tett, próbált segítséget kérni, de nem tudták megmenteni a fiú életét. Az apa mindent bevallott a bíróságon. forrás: borsonline.hu

FACEBOOKON GYÚJTOTTA FEL SAJÁT MACSKÁJÁT

A kegyetlen nő szerint nem történt állatkínzás, csak kicsit megpörkölte 15 éves kedvence bundáját. A kaliforniai Monica Ferrerit egy Facebookra kitett videó miatt tartóztatták le a hatóságok. A videón állítólag az volt látható, ahogy saját, 15 éves macskáját gyújtja meg – írja az American Daily News. Néhány felhasználó állítólag lájkolta is a közösségi oldalra kitett videót, de aztán a nő egyik ismerőse élesen kritizálta a szörnyű jelenetet. Erre Ferreri csak annyit reagált, hogy ő nem gyújtotta fel, csak kicsit megpörkölte a bundáját. Ezzel többek között a rendőrséget sem sikerült meggyőznie, állatkínzásért kell majd a törvény előtt felelnie. A videót azóta eltávolították. forrás: borsonline.hu