Az orosz haderőnek sikerül kijátszania az amerikai lehallgatást

Noha az amerikai kémműholdak februárban megfigyelték az ukrán határ közelében végrehajtott orosz csapatmozgásokat, az elemzőket meglepte a Krím elfoglalása, mert nem sikerült elfogni olyan kommunikációt, amelyben az orosz vezetők, parancsnokok vagy katonák szóba hozták volna az invázió tervét – írta hétfői számában a The Wall Street Journal. Az amerikai hírszerzés illetékesei arra megállapításra jutottak, hogy az orosz katonai tervezőknek sikerült kijátszaniuk az amerikai lehallgatást és megvédelmezniük a kommunikációjukat. Noha voltak figyelmeztető jelek, az amerikaiak nem tudták, hogy pontosan mi fog történni. Szakértők szerint az oroszok az amerikai megfigyelési módszerek ismeretében léptek, de azt még nem sikerült megállapítani, hogy pontosan milyen módszerekkel titkolhatták el terveiket a hírszerzés elől. Vagy egyáltalán nem kommunikáltak az invázióról, vagy megtalálták a műszaki megoldást a titkosításra. „Az Obama-kormány nagyon ideges. Ez egy feltáratlan terület” – nyilatkozott egy, a neve elhallgatását kérő illetékes. A lap értesülései szerint az Egyesült Államok kémszolgálatai és hadereje jelenleg gyorsított ütemben dolgozik oroszországi, ukrajnai és a balti államokkal kapcsolatos műholdas megfigyelő és kommunikáció-elfogási kapacitásainak megerősítésén, hogy a jövőben képes legyen figyelmeztetni Washingtont az orosz vezetés lehetséges szándékairól. Mike Rogers, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy tévesen értelmezték-e az amerikai hírszerző szolgálatok Vlagyimir Putyin orosz elnök terveit. „Válságkezelő üzemmódba helyeztük magunkat” – jelentette ki egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő. A kémszolgálatok még decemberben jelezték Washingtonnak, hogy Putyin elnök megpróbálhatja megszerezni a Krímet, aminek hatására Washington kudarcba fulladt diplomáciai nyomásgyakorlásba kezdett. Az invázió idején az amerikaiak figyelme az orosz területen állomásozó csapatokra összpontosult, ám egyes katonai egységek már megkezdték a félsziget megszállását, mire az amerikai hírszerzésnél felfogták, hogy voltaképpen mi is történik. A The Wall Street Journal úgy tudja, hogy Oroszország és Ukrajna fölött az inváziót megelőző napokban valamelyest intenzívebbé vált az amerikai műholdas tevékenység, ám a katonai vezetés nem tudott túl sok eszközt átcsoportosítani Afganisztán, Észak-Korea, Irán és más krízisövezetek felől. A lap forrásai szerint a Krímbe benyomuló orosz egységek „rendkívüli fegyelmezettséget” tanúsítottak mobiltelefonos és rádiókommunikációjukban. Több amerikai katonai és hírszerzési tanácsadó szerint kétséges, hogy az Egyesült Államok az orosz tervek pontosabb ismeretében vajon képel lett-e volna megakadályozni a Krím bekebelezését. Forrás: MTI

Megint jön a világvége, de most nem a maják mondják!

Szakértők szerint néhány évtizeden belül bekövetkezik a ma ismert civilizáció elkerülhetetlen bukása. És ezek a szakértők most nem a maják, hanem egy a NASA által finanszírozott tanulmányszerzői, akik szerint az iparra és a fogyasztásra épülő társadalmak hatalmas nyersanyag-szükségletük miatt bukásra vannak ítélve, és csak idő kérdése, hogy mikor üt be a katasztrófa. A tanulmány vezetője, Safa Motesharri az alkalmazott matematika professzora, a kutatás mögött pedig a Goddard Űrrepülési Központ állt. Motesharri szerint a felemelkedés és összeomlás folyamata egy megújuló folyamat, amire számos példát láthatunk a történelem során. A források fenntarthatatlan fokozatú kiaknázása, a javak egyenlőtlen elosztása és a túlfogyasztás az ipari társadalmak összeomlásához vezethet, akár néhány évtized alatt is, figyelmeztet az Ecological Economics nevű lapban megjelenő tanulmány. A kutatók szerint a történelmi példákból az is látszik, hogy még a jól szervezett, fejlett birodalmak is törékenyek és átmeneti jellegűek, hiszen a Római Birodalom sem tartott örökké. Az okok általában megegyeznek: a jóléti rétegződés mintázata (vagyis a gazdagok és a szegények közti különbségek) és a természeti kincsek és egyéb források erőltetett kiaknázása mindig szerepet játszott egy-egy társadalom bukásában. A tanulmány szerzői szerint a bukás elkerüléséhez fontos, hogy a javakat igazságosabban osszuk el, hogy drámaian csökkentsük a természeti kincsek kitermelését, de a népességnövekedést is fékezni kellene.  forrás: index.hu

Ferenc pápa fő vádlott emberkereskedelemben!

A Katolikus Ferenc Pápát nevezték meg fő vádlottként a katolikus árvák embrekereskedelmét érintő ügyben. Az árva gyerekek és az eltűnt politikai foglyok esetének tárgyalását 2014 március 31-ére tűzte ki a brüsszeli nemzetközi bíróság. Egy tanú beleegyezett, hogy feladja rejtőzködését Spanyolországban, és tanúskodik Ferenc Pápa ellen. Az argentin köztisztviselő átfogó jegyzeteket készített a jelenlegi Ferenc Pápa és a junta katonai tisztviselői között történt találkozókról. Ferenc Pápa gyors felemelkedése az argentin Katolikus Egyház fejévé gyaníthatóan a közte és a katonai junta közötti megállapodás eredménye, miszerint gyermekeket adtak el a Katolikus árvaházakból. A nemzetközi esküdtszék megállapította, hogy a bennszülött gyerekeket megerőszakolták, megkínozták és megölték az egész Kanadában működtetett bentlakásos iskolákban, melyek többsége Katolikus fenntartású intézmény volt. A 80 iskola a kanadai kormány, Erzsébet Királynő, a Katolikus, az Anglikán és a Kanadai Egyesült Egyház közös tulajdonában volt. A Katolikus Pápa, a kanadai kormány és Erzsébet Királynő nem voltak egyedül a hátrányos helyzetű gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekben. Az eltűnt 50.000 bennszülött gyermekről megállapították, hogy tágyai voltak illegális CIA agykontroll kísérleteknek, beleértve a kábítószer teszteket is. Kapcsolódó videó: forrás: examiner.com

A szovjetek elfelejtett csodafegyvere

A szovjetek hetvennégy évvel ezelőtt már megcsinálták azt, amire a világ modern hadseregei még csak készülődnek: távirányítású egységeket küldtek harcba egy nagyon is valóságos harcmezőn, olyan ellenség ellen, ami vissza is lőtt. A Teletank nevű találmány nem volt összetett dolog: a szovjet hadmérnökök egy nagy halom hidraulika és egy rádió-adóvevő segítségével egyszerűen távirányításúvá szereltek át egy T–26-os könnyű harckocsit. Az irányítónak azonban csak annyival volt könnyebb dolga, hogy nem a tankban kellett ülnie, a vezetéshez ugyanis nem analóg joystickot kellett használni, hanem minden funkcióra egy külön gombot egy nagy panelről. Mindezt azonban csak úgy, hogy semmilyen szenzoros jel nem érkezett vissza a tanktól, nem volt kamera, nem volt mikrofon, az egyetlen automatizmus az volt a gépben, hogy a rádiójelek hatósugarán kívülre érve a tank az utolsó parancstól függetlenül fél perc után megállt és mozdulatlanul várta, amíg újra utasítást nem kapott. A Teletankot a finn-orosz háborúban vetették be, a kevés rendelkezésre álló adat szerint a summai csatában mindenképp, de más ütközetekben is megjelenhetett. A távirányított harckocsi szerepe főleg a rászerelt lángszóró használatában merült ki, és a lényege is ez volt: a személyzet kockáztatása nélkül alkalmazhatták a használójára is igen veszélyes fegyvert. Finnország és a Szovjetunió 1940. március 13-án fegyverszünetet kötöttek, és ez nemcsak a háború végét jelentette, de hosszú időre a távirányítású fegyverek használatáét is. Bár a szovjetek hamarosan egy sokkal brutálisabb háborúba kezdtek, a Teletank ott már nem kapott szerepet. A T–26-os felett nagyon hamar átlépett a haditechnika, sem a páncélzata, sem a fegyverzete nem tudott lépést tartani a német tankok diktálta ütemmel, az igazat megvallva már a finnek tankelhárító ütegei ellen sem volt képes megvédeni magát. A modern orosz hadsereg sem feltétlenül az ember nélküli megoldásairól híres, a közelmúlt konfliktusaiban soha nem kaptak szerepet a drónok, a légi csapásokat hagyományos, ember irányította gépek hajtották végre. Ez azonban most változhat, a hírek szerint az orosz repülőgépgyárak közül többen is olyan szerződéseket nyertek, amik keretein belül harci drónokat kell tervezniük és gyártaniuk. A Szuhoj például egy 20 tonnás monstrumon dolgozik, a tervek szerint 2018-ra kell elkészülniük. Szakértők szerint egyértelmű, hogy az oroszok erőltetett menetben próbálják utolérni a világot a távirányítású és önműködő hadi eszközök területén, az orosz védelmi minisztériumnak külön programja is van a témakörre. A Teletank öröksége sem veszett kárba teljesen. Bár soha senki nem mondta, hogy az eszköz valós akcióban is bevetésre kerül valaha, az MRK–27 BT egy létező robot. A lánctalpas robotra a moszkvai Bauman Műszaki Egyetem munkatársai komoly fegyverzetet pakoltak: van rajta géppuska, gránátvető és lángszóró is. Az MRK–27 valószínűleg pontosan ugyanazt a szerepet tölti majd be, amit nyugati társai. Elméleti szinten bármikor bevethető lenne, de valójában csak laboratóriumi körülmények között kap lehetőséget. forrás: index.hu

Tudtán kívül CHIP-et rejtettek a férfi szemébe!

Különös panaszokkal fordult orvoshoz a Cseh származású Orosz férfi, Jaroslav Turnoj, miután amerikai utazásáról tért vissza hazájába. Állítása szerint a new york-i JFK international reptéren készülődött a beszállásra, ahol két fekete öltönyös férfi odalépett hozzá, kitessékelte a sorból, és később egy szobába kísérte. Beszámolója ennél a pontnál kissé ködössé válik, ugyanis azt állítja hogy ezután elbódították, és bizonyos ideig nem is volt eszméleténél. A rejtély fokozza, hogy ezután a repülőgépen ébredt fel, ami ekkor már félúton volt Oroszország felé. Hetekkel ezután kezdődtek a panaszai, mellyel később orvoshoz fordult. Az egyik szemében szúró fájdalmat kezdett érezni, és a könnycsatornái felduzzadtak kissé. A szemész főorvost Dr. dr. Ivan Naumovot, sokkolta a röntgen felvétel amelyet a férfiról készített, ugyanis a szemben lévő üvegtest részben (szem mozgató izmok között) egy apró elektronikus tárgyat fedezett fel – ahhoz hasonló chip-et amelyeket a kutyákba ültetnek be. Az apró elektronikus eszközt később átküldték az orosz nemzetbiztonsági szerveknek, akik egyelőre nem adtak ki nyilatkozatot az ügyben. Vélhetően nem is fognak tenni, ha kiderül hogy egy NSA által fejlesztett kém berendezésről van szó.  

Felrobbant a Mars! – A tudósok titkolják?

Érdekes videó terjed pár napja az interneten, a leírás alapján a felvételen azt láthatjuk amint egy rejtélyes jármű a bolygó felé haladva rálő arra, ami eztán felrobban. A videó 0:30 másodpercnél lesz érdekes, ahol a becsapódás történik, illetve a szétrobbanás kezdődik.   Olvasóinkra bízzuk a döntést, hogy eldöntsék a felvétel hitelességét. Mi elégé szkeptikusok vagyunk a videóval kapcsolatban. 🙂  

Megint világvége volt, és nem is tudtuk?

A rossz hír: ma a Nap sugarai elfeketednek, a világ víz alá merül, meghal a viking mitológia számos főszereplője (köztük Odin, Thor, Heimdall és Loki istenek), és két túlélő ember kivételével a világ összes lakója. A jó hír: a katasztrófa után a világ kiemelkedik a vízből, a föld termőbb lesz mint valaha, néhány isten túléli az apokalipszist, és a két túlélő ember ismét benépesíti a világot. A vikingek valahogy így képzelték el az egészet: Itt az látszik, ahogy kiemelkedik a tengerből Midgard, az óriáskígyó. Általában is elég nagy szerepet játszanak az állatok a viking apokalipszisben. Például a kígyó kiemelkedése után a Napot egy óriási farkas falja fel. Sőt, maga az apokalipszis is állattal kezdődik, mert a nagy láncreakció, amiben az istenek lemészárolják egymást, azzal indul, hogy megszökik Fenrir, a farkas. A Viking mitológia szerint ma, 2014. február 22-én van a Ragnarök napja, ami azt jelenti, hogy „Istenek bukása”. Aki semmiképp nem szeretne lemaradni a világ végéről, megnézheti Az istenek alkonya (Götterdämmerung) című Wagner-operát, ami pont ezt a történetet dolgozza fel. forrás: index.hu

KIDERÜL AZ IGAZSÁG A SZELLEMEKRŐL

Az emberek az idők kezdete óta hisznek a kísértetek vagy a holtak szellemeinek létezésében. A kísértetjárta helyek alapja főleg a folklór, de ma is sok úgynevezett szellemvadász próbálja gyakran bonyolult berendezésekkel felszerelkezve bizonyítani, hogy kísértetek léteznek. A szellemekkel kapcsolatos tapasztalások és jelenségek könnyen megmagyarázhatók – legalábbis ez derül ki a Rejtélyek szigete portál összeállításából a helyekről, melyek a kísértetvadászok legkedveltebb célpontjai. Érdekes mód a legtöbb közülük nem Angliában, hanem Amerikában található. Mackenzie-ház (Kanada) A kanadai felkelő-államférfi William Lyon Mackenzie (1795–1861) történelmi jelentőségű torontói háza több mint tíz éven át kísérteties jelenségeknek lehetett tanúja. A lépcsőkön titokzatos lépések hallatszottak, és egy frakkot viselő férfi alakja jelent meg. 1972-ben, miután alaposan megvizsgálták a házat, minden kiderült. A lépcsőház mellett egy irodaépület áll, a Mackenzie-ház felőli falon, vaslépcsővel. Az éjszakai takarító személyzet szolgáltatta a „szellemek” ­lé­pé­sei­nek hangját, ami a házban, az éjszakai csendben sokkal intenzívebben hallatszott. A kísérteties zongoraszó is a szomszédból hallatszott az egyik különc család házából. Ami a jelenést illeti, azt a házmester felesége tapasztalta, álmából felébredve látta a férfi alakját az ágya felett. A leírása alapján ez „éber álom”, vagyis egyszerű hallucináció lehetett, amit sokan tapasztalunk a mély alvás és az ébredés közötti átmeneti állapotban. Clement Hall (Tennesse) Nyugat-Tennessee egyik legnépszerűbb kísértetlegendája a fiatal diáklány története, aki öngyilkosságot követett el a kollégium legöregebb hálótermében. A kísértet létezését számtalan hátborzongató esemény erősíti meg. A szakértők által lefolytatott alaposabb vizsgálat azonban már korántsem találta annyira meggyőzőnek a kísérteties jelenségeket. Egy női alkalmazott például villogó árnyékot látott, amelyről kiderült, hogy egy hibás izzó okozta. Egy férfi, aki a padláson mozgó ­árnyak­ról számolt be, később önként bevallotta, hogy „az egész talán csak a képzelet műve volt”, és azt is hozzátette, ő színezte ki a történetet az évek alatt. Az is kiderült, hogy a híres öngyilkosság egyáltalán nem is történt meg. Alcatraz (San Francisco) A szigeten lévő erőd előbb katonai börtön, majd állami börtön lett. Számos szellemhistória kering róla. Az Alcatrazról szóló történetek is a kideríthetetlen eredetű „azt mondják”, „úgy hallottam” kategóriába tartoznak. Azok az állítások, hogy a szigeten Geiger–Müller-számlálókkal és hasonló eszközökkel érzékeltek kísérteteket, egyértelműen áltudomány, a „földöntúli sikolyok” pedig – amiket időnként hallanak – nem egyéb, mint a fókák kiáltozása. Fox Cottage Site (New York) Mára csak a feltárt alapkövek maradtak, de ez volt a mai modern spiritualizmus szülőháza. 1848-ban két iskolás lány, Maggie és Katie Fox azt állította, hogy ezen a helyen teremtett kapcsolatot egy meggyilkolt házaló szellemével. Titokzatos kopogó hangok, amelyek állítólag a szellemtől származnak (egy koppanás azt jelentette: nem, két koppanás: igen), válaszoltak a kérdésekre, amelyek segítségével sikerült megtalálni a pincében elásott holttestet. A lányok hamarosan más közlékeny szellemekkel is kommunikálni kezdtek, és a spiritualizmus meghódította a világot. Négy évvel később azonban a nővérek nyilvánosan beismerték, hogy az egész csak szemfényvesztés, trükk volt. Noha a testvérek közönség előtt bemutatták, hogyan produkálták a koppanó hangokat (lábukat kicsúsztatva a cipőből és lábujjaikat mozgatva), a hívők tömege ekkor nem hitt nekik. A csontvázat amúgy egy helyi lakos „otromba vicc” gyanánt helyezte el. Mirtuszültetvény (Louisiana) A kísértetek által egyik leggyakrabban látogatott hely Amerikában a Mirtusz, amely romantikával ötvözi a meggyilkolt rabszolga, Chloe történetét, hogy beleborzongjon a látogatók és éjszakai vendégek hátgerince. Különféle jelenségekről számoltak be, és a televízió szellemvadászai le is filmeztek egy hátborzongató eseményt az ültetvény rabszolgájának kunyhójában. Valójában a rabszolga, Chloe egy kitalált személy, és meggyilkolásának története a legnagyobb kamu. A helyszínen tapasztalható furcsa jelenségeket minden természetfeletti erő segítségül hívása nélkül meg lehet magyarázni. A titokzatosan lengő ajtó például azért lengett, mert nem középen volt felakasztva, az éjszaka hallható dörömbölő hangok pedig egy laza zártól származtak. A „rabszolgakunyhó” nemrég épült, és soha nem lakott benne egyetlen rabszolga sem. A Vér Háza (Atlanta, Georgia) 1987. szeptember 8-án egy idős házaspár otthonában állítólag vér folyt a falakból, és szökőkútszerűen vér tört elő a padlóból. A helyszínre kihívott rendőrök fényképfelvételeket készítettek, hamarosan azonban megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, és lezárták az ügyet. Idővel különféle elméletek születtek, és az eseményt egy kópé szellemnek, egy úgynevezett poltergeistnek kezdték tulajdonítani. 1991-ben egy törvényszéki szakértő bebizonyította, hogy a vért kívülről fröcskölték a falakra. Aranybárány (Ohio) Ohio legrégebben működő fogadója, amely tíz elnököt látott vendégül. Manapság a hotelt egészen más célból keresik fel a látogatók: a kísértetek miatt. Egy kislány szelleme a forrása a vérfagyasztó jelenségeknek – például képek billegésének a múzeum egyik szobájában. 2002-ben az egyik éjszakai portás elárult egy titkot a kísértetjárással kapcsolatban. Mivel látta, hogy a személyzet mennyire babonás és hiszékeny, nem tudta megállni, hogy éjszakánként felosonjon a lépcsőkön és elfordítson néhány képet, hogy „megzavarja az elméjüket. Salzburgi kastély (Ausztria) A Kísértetjárta Helyek Nemzetközi Katalógusában Dennis William Hauck egy állítólagos „szellem” fotóját közli, amit egy amerikai turista készített 1986-ban. A képen egy fehér sáv látszik, amit a kísértetvadászok energiának vagy ektoplazma szellemnek neveznek. Az igazság az, hogy a kamera vakujának fénye vetődhetett vissza valamiről, ami a lencse elé került. Gyakori „szellemek” a képeken a porszemcsék. A fotón, ami a salzburgi kastélyban készült, ugyanazon a helyen, ahol a turista készítette különös képét, a „szellem” a fényképezőgép vállpántja. Kapcsolódó videó: forrás: borsonline.hu

A C-vitamin gyógyítja a rákot, de leszarják a gyógyszergyárak!

Már a 70′-es években kimutatták, hogy az intravénás C-vitamin kezelés hatékonyan pusztítja a rákos sejteket, azonban a gyógyszergyáraknak nem érdekük eme módszer elterjedése – ezért is nem folytak tovább a kutatások. A Kansasi egyetem kutatói azonban napjainkban arra jutottak, hogy az injekcióban beadott C-vitamin úgy pusztítja el a rákos sejteket, hogy sértetlenül hagyja az egészséges sejteket, illetve csökkenti a kemoterápia mellékhatásait is. A rák ellenes kutató intézetek nehéz helyzetben vannak, ugyanis a kutatásaik finanszírozásának nagy részét a gyógyszeripartól kapják. A gyógyszeriparnak azonban nem áll érdekében az, ha C-vitaminnal lehet kezelni a rákos megbetegedéseket, ugyanis a C-vitamint már nem tudják szabadalmaztatni. Tehát, hogy egyértelműbb legyen, a gyógyszeriparnak inkább éri meg, ha sok-sok hatástalan, de méregdrága gyógyszerrel tömi magát a beteg – addig amíg rövid időn belül meg nem hal akár. Ennek tükrében felmerül az is, hogy vajon mi lehet az a sok szemét, amit magunkba tömünk gyógyszer címén? Illetve ha a gyógyszeripar hagyja emberek millióit meghalni az anyagi haszon miatt, akkor felmerülhet egy újabb kérdés is: Vajon megtennék e azt, hogy a gyógyszerekkel tesznek betegebbé minket? Ha belegondolunk abba, hogy egyszerű fejfájás-csillapító gyógyszernek is annyi a káros, illetve veszélyes mellékhatása van, hogy a leírása megfelel egy esti olvasmánynak is – már sejthetjük a választ. Kapcsolódó videó:

Valódi bizonyíték több idegenekhez köthető elrabláshoz!

Napjaink egyik legelterjedtebb összeesküvés-elmélete, az emberrabló idegenekről szóló történetek sokakban keltenek szorongást. A világ minden táján élnek olyan ártatlan férfiak, nők és gyerekek, akiknek az életét szabályosan tönkretették a furcsa eltűnési esetek. Váratlanul és erőszakosan távolították el őket otthonukból, az idegenek járművére vagy bolygójára szállították őket, ahol szörnyű kísérleteket végeztek rajtuk. A legfélelmetesebbé a tökéletes reménytelenség és a segítség teljes hiánya teszi ezeket az eseteket. Az áldozatok élete teljes mértékben a rejtélyes idegenek jó szándékától függ, kényük-kedvük szerint végzik ijesztő, orvosi jellegű kísérleteiket az embereken. Az eltűnések A kutatók megpróbálták kategorizálni az eltűnéseket az általánosan megfigyelt ismertetőjegyek alapján, melyekről az állítólag elraboltak számoltak be. A típusok között előfordul egyszerű eltűnés, amikor az áldozatok a nyugodtság érzésére emlékeznek. Az ufókutatók szerint a szállítás történhet hajókkal, de használhatnak dimenziók közötti kaput is. Véleményük szerint szintén gyakori az úgynevezett bioenergia-elszívás: az elraboltak energiáját vagy tudatát földönkívüli technológiával szippantják ki a testükből. Egyes elméletek továbbá azt állítják, hogy léteznek telepatikus álmok, melyekben egyértelmű az elrablás, ugyan nem a személy fizikai valójában, mint egy tényleges elrablásnál, de legalább annyira hatásosan és veszélyesen jelenik meg. A szürkék A szürkék bukkannak fel leggyakrabban az eltűnéses ufótörténetekben. Apró teremtmények dinnyeforma fejjel, nagy, fekete, ferde szemmel, akik a többi, földönkívüliekkel kapcsolatos elméletnek is gyakori szereplői. Jelenleg meglehetősen eltérő az érintettségük megítélése a különböző, emberrablásokkal foglalkozó összeesküvés-elméletekben: attól az optimista véleménytől, hogy valójában saját leszármazottainkról van szó, akik visszajöttek az időben, hogy megóvják a Földet az elpusztítástól, egészen addig a sokkal sötétebb rémképig, hogy csak ivarsejtekért jönnek, mert a saját fajukat akarják megóvni a kipusztulástól. Az Egyesült Államok kormánya Az összeesküvés-elméletek szerint a Majestic-12 – azaz az MJ-12 – erős árnyékszervezet az Egyesült Államok kormányzatán belül, mely összedolgozhat a szürkékkel, és hagyja, hogy azok technológiai információk fejében folytassák kísérleteiket. Sok áldozat katonai személyzetre és berendezésekre emlékszik, gyakran egyetlen földönkívüli nélkül. A mesteri félretájékoztatási taktikával felfegyverzett csoport könnyen hiteltelenné és nevetségessé teheti az ufóügyek kutatóit és minden mást, ami fényt deríthetne a rejtélyes szürkék létezésére. Az emberrabláshoz kötött kísérletek így nyugodtan folyhatnak, további ezrek életét keserítve meg, de folyamatos technológiai fejlődést hozva az Egyesült Államok kormányzatának. A delfinek Egyes elméletek szerint a szürkék lehetnek a delfinek jövőbeli tényleges leszármazottai vagy csupán genetikai leszármazottai is, akik saját gyalázatos céljaik miatt térnek vissza a mi korunkba. A szürkék és a delfinek között megfigyelhető hasonlóságok, a bőr textúrája, a szín és az ellenségek megzavarására alkalmas ultrahang-kibocsátás képessége mind olyan körülmény, amelyet érdemes figyelembe venni az ufókutatók szerint. Bár mindezt nem támasztja alá a delfinekről jelenleg rendelkezésre álló tudásunk, hiszen ezeket a tengeri emlősöket az ember irányában teljesen jóindulatú és barátságos élőlényekként ismerjük. Vajon kísérleteznek rajtunk? Az egymást követő emberrablásoknak áldozatul esettek apró fémeszközöket vettek észre testükbe ültetve, többnyire az orrüregükben, de gyakran más testrészeikben is. Az orvosok által sikeresen kioperált implantátumok eredetét sohasem sikerült tisztázni. A felhasznált fémek gyakran olyan anyagok, amelyeket a földi tudomány nem ismer, a tárgyak rendeltetése pedig megfejthetetlen. Az összeesküvés-elméletek hívei között komoly viták folynak arról, hogy vajon nyomkövetők lehetnek-e, vagy még annál is komolyabb műszerek. Idegenek áldozata (Communion) -sci-fi forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu