Articles You Might Like

Share This Article

Megint világvége volt, és nem is tudtuk?

A rossz hír: ma a Nap sugarai elfeketednek, a világ víz alá merül, meghal a viking mitológia számos főszereplője (köztük Odin, Thor, Heimdall és Loki istenek), és két túlélő ember kivételével a világ összes lakója.

A jó hír: a katasztrófa után a világ kiemelkedik a vízből, a föld termőbb lesz mint valaha, néhány isten túléli az apokalipszist, és a két túlélő ember ismét benépesíti a világot. A vikingek valahogy így képzelték el az egészet:

5575388_89d4cbb7a9f23401f0a61f76e3d136eb_wm

Itt az látszik, ahogy kiemelkedik a tengerből Midgard, az óriáskígyó. Általában is elég nagy szerepet játszanak az állatok a viking apokalipszisben. Például a kígyó kiemelkedése után a Napot egy óriási farkas falja fel. Sőt, maga az apokalipszis is állattal kezdődik, mert a nagy láncreakció, amiben az istenek lemészárolják egymást, azzal indul, hogy megszökik Fenrir, a farkas.

A Viking mitológia szerint ma, 2014. február 22-én van a Ragnarök napja, ami azt jelenti, hogy „Istenek bukása”. Aki semmiképp nem szeretne lemaradni a világ végéről, megnézheti Az istenek alkonya (Götterdämmerung) című Wagner-operát, ami pont ezt a történetet dolgozza fel.

forrás: index.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

VISSZAFORDÍTHATJA AZ ÖREGEDÉST EGY ÚJ VEGYÜLET

Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület – derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteiből. A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az idő múlásával egyre kevésbé működik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható. A kutatók az öregedés tökéletesen új mechanizmusát azonosították, majd vissza is fordították

Tovább a cikkre »
Egyéb

ISMERETLEN ÁLLATOT LŐTTEK LE A RENDŐRÖK

Rendőrök megölték, majd eltűntették egy jeti holttestét – ezt állítják azok, akik hisznek abban, hogy nem medve járt John Winesickle kertjében. A hatóság tagadja a vádakat. A legutóbbi jetiláz május 14-én indult útjára, amikor John Winesickle, az aprócska Somerset városának egy lakósa azzal hívta fel a rendőrséget, hogy hatalmas lábnyomokat

Tovább a cikkre »
Egyéb

Életre kelt kobra a rizsborban!

Kínában meglepő kígyómarásos esetet dokumentáltak. A helyi jellegzetes rizsborban tárolt kígyó az üveg kinyitása után megmarta áldozatát. A kobra kijött az üvegből, amikor a kínai hölgy még több bort akart rátölteni (ebből kitűnik, hogy az üvegben levegő is volt). A pác ekkor már 3 hónapos volt. Kínában úgy tartják, hogy

Tovább a cikkre »