A cukor-Tanmese!
“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött: – Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot. Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta: – Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta: – Ne egyél cukrot! Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő: – Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. Gandhi azt válaszolta: – Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.” Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. forrás: http://szamszara.blog.hu
Túl sok ösvény-Tanmese!
Yang Zi mester szomszédjának elkóborolt a báránya, kiküldte hát összes emberét a bárány keresésére, és megkérte Yang Zi szolgáját, tartson ő is velük. – Micsoda! – rikácsolt Yang Zi. – Ennyi emberre van szükséged, hogy megkeress egy bárányt? – De hisz annyi ösvény van itt, ki tudja, merre ment – magyarázkodott a szomszéd. Amikor a szolga visszatért, Yang Zi megkérdezte: – No, megtaláltátok a bárányt? A szolga azt felelte, nem. Akkor Yang Zi megkérdezte, hogyhogy nem tudták megtalálni. – Túl sok az ösvény – felelte a szolga. – Egyik ösvény beletorkollik a másikba, nem tudtuk eldönteni, melyiket válasszuk, így aztán visszafordultunk. Yang Zi gondolkodóba esett hosszú ideig nem szólt semmit, egész nap el se mosolyodott. Tanítványait meglepte a viselkedése. – Egyetlen bárány nem a világ – vigasztalták mesterüket –, meg aztán nem is a tiéd volt. Miért lettél hát ilyen szótlan és komor? Yang Zi nem válaszolt, és tanítványai tanácstalanok voltak. Egyikük, Mengsheng Yang megpróbálta kifejteni, mi játszódhat le a mesterben. – Ha túl sok az ösvény – mondaná a mester –, az ember nem találja meg az elkóborolt bárányt. Ha egy tanítványnak túl szerteágazó az érdeklődése, elaprózza az idejét. Minden tudás ugyanazon forrásból ered, de a tudáshoz sokféle módon lehet eljutni. Ha tévútra lépsz, csak úgy kerülhetsz a helyes ösvényre, ha visszatérsz a kiindulóponthoz, az igazság forrásához. Mivel Yang Zi tanítványa vagy, tőle akarod megszerezni a tudást, add neki át magad teljes mértékben, különben soha nem fogod megérteni a mestert. forrás: http://szamszara.blog.hu
Szabad akarat vagy sorsszerűség?
Egy férfi felkereste Dzsunnaidot, a szúfi misztikust és megkérdezte: – Mi a véleményed az eleve elrendelésről, a kiszmetről, a sorsról és az ember szabadságáról? Az ember szabadon teheti, amit csak akar, vagy csupán dróton rángatott bábu egy ismeretlen bábjátékos kezében? Dzsunnaid a világ legcsodálatosabb misztikusa. Rákiáltott a férfira: – Emeld fel az egyik lábad! A kérdező dúsgazdag ember volt, és ezt Dzsunnaid tudta is róla. Valamennyi tanítványa, az egész iskola tisztában volt ezzel – ám Dzsunnaid mégis hangosan és durván reccsent rá: „emeld fel az egyik lábad!” A gazdag ember soha életében nem követte senki parancsait, és el sem tudta képzelni, hogy bárki ilyen erőszakolt, a tárgytól elrugaszkodott válasszal álljon elő a kérdésére. Azonban amikor egy Dzsunnaidhoz hasonló emberrel néz szembe, egyszerűen követnie kell. Felemelte hát az egyik lábát. Mire Dzsunnaid így szólt: – Ez nem elég. Most emeld fel a másikat is! A férfi bizony zavarba esett, és egyben fel is dühödött. – De hát te képtelenségeket kérsz! – mondta. – Azért jöttem, hogy feltegyek egy fontos kérdést, mire te egyszerűen válasz nélkül hagyod a kérdésemet, és arra kérsz, hogy emeljem fel az egyik lábam. Most meg hogy emeljem a másikat is?! Mit akarsz? Hogy emelhetném fel mindkét lábamat? – Értsd hát meg a lényeget: amikor arra kértelek, hogy emeled fel az egyik lábad, egyaránt szabadságodban állt a jobb és a bal lábadat választani. Senki sem rendelte el, hogy melyiket emeld fel; te magad választottad a jobb lábadat. Mihelyt azonban a jobb lábad mellett döntöttél, a balt már nem választhattad. A szabadságod rendelte el a rabságod tényeit. A bal lábad immár béklyóba volt kötve. Az ember fele részben szabad, fele részben rab, de a kettő közül a szabadság az első. Rabságát pedig épphogy a szabadsága határozza meg – az, hogy miként él a szabadságával. Senki sem ücsörög odafent azzal bajlódva, hogy előre bevésse a sorsod a fejedbe, vagy vonalakat rajzoljon a tenyeredre. Még egy mindenható Isten is belefáradt volna mostanra, ha ilyen ostobasággal kellett volna foglalkoznia, hogy vonalakat rajzoljon az emberek tenyerére? Nem Isten felelős a tetteidért. Isten nem létezik. Ezek csak a mi stratégiáink arra, hogy másra hárítsuk át a felelősséget. Szabad emberi lény vagy, azonban a szabadság minden egyes megnyilvánulása felelősséggel jár – és ez jelenti rabságodat. Egyaránt nevezheted a dolgot rabságnak, ami nem valami tetszetős szó – vagy felelősségnek – jómagam így szoktam nevezni. Szabadság és következmény Megválasztasz bizonyos cselekedeteket – ebben áll a szabadságod. Azonban a további következményekért neked kell vállalnod a felelősséget. Tökéletesen egyetértek azzal a tudományos elképzeléssel, hogy ok és okozat elválaszthatatlanul összefonódik. Ami az okot illeti, szabad vagy. De aztán nem szabad megfeledkezned róla, hogy az okozatról te magad határoztál az okod révén. Voltaképpen ebben a tekintetben is szabad vagy; az okozat a te szabadságod folyománya. Fogd fel az életet igen egyszerűen, minden teológiától mentesen, és meg fogsz lepődni: a problémáid tovatűnnek! Az élet egy rejtély, nem egy probléma. Probléma az, amit meg lehet oldani; rejtély az, amit át lehet élni, megoldani azonban soha. A meditáció pedig nem egyéb, mint e rejtély felfedezése – nem a magyarázata, nem is a megoldására irányuló kutatás, hanem a felfedezése? Hogy lassanként feloldódj a rejtélyben, ahogyan egy hullámfodor olvad vissza az óceánba; ez a fajta beolvadás az egyetlen vallásosság, melyet ismerek. Minden egyéb badarság? (Részlet Osho Végzet, szabadság és lélek című könyvéből) forrás: astronet.hu
ÉBREDJ EMBERISÉG! – vagy inkább tovább alszol?
Úgy érzed a világgal nem stimmel valami? Látod a sok szörnyűséget, és nem érted a világvezetői, az emberiség miért hagyja ezt? Értetlenül állsz azelőtt, hogy a tömegek miért képesek követni olyan ideológiákat, vezetőket, egyházakat, akik nyilvánvalóan hamis ígéretekkel csábítanak? -Arra kérek minden kedves olvasót, hogy a további sorokat úgy olvassa el, hogy közben próbáljon félre tenni minden gyűlölködést, előítéletet, engedje el a félelmeit… nyissa meg a racionalitását! A jelenkori ember gyakran esik hibába, mikor azt képzeli hogy szellemileg már magasabb szinten állunk, mint például az őskor embere. Technikai civilizáció, okos-telefonok, szuper számítógépek ide, vagy oda… az emberek zöme még mindig épp olyan primitív tudatilag, hogy jó eséllyel nem találná fel még a kőbaltát – még útmutatóval se… –Lehangoló sorok tudom, de sajnos ez az igazság. Mikor egy nőt ráncigálnak a villamos megállóban szaros 300 forint miatt, vagy mikor különböző kamu vallási erkölcsök miatt ütnek bottal nőket, akkor ne higgyük azt, hogy mi – a jelenkor embere szellemileg magasabb szinten állunk, mint a történelmünk során bármelyik ősünk. Mikor a politikusok a kényük-kedvük szerint uszítanak egymásnak minket, hogy addig se a saját nyomorunkkal foglalkozzunk, hanem a szomszédunknak, testvérünknek támadjunk mindenféle hamis ideológia miatt, addig nem lesz ébredés ezen a földön. Mostanában egyre több „hang” harsogja, hogy itt az idő az ÉBREDÉSRE, és rendszerint orrunk elé dugnak valamiféle bűnbakot. Hibás az életünkért a zsidó média, a cigányok, a multicégek, a celebek, a nácik, a politikusok, a szomszéd aki lehugyozza a virágainkat – MINDENKI HIBÁS! – Mindenki szeret gyűlölködni, ez egy ősi dolog az emberiség történelmében, és a vezetők jól tudják ezt. Az emberek félelmét kihasználva használják a gyűlöletkeltés fegyverét – manipulálnak. Vagy olyan embereket emelnek fel példaképnek, akik a sekélyes életre buzdítanak… Mindkettő hamis értékrendszert táplál az emberekbe. Nehéz helyzetben vagyok, ugyanis ahhoz, hogy ösztökéljelek a boldog élet – illetve elégedett élet felé – nem használhatok olyan frázisokat, hogy üsd a buzikat, gyújts fel cigány családokat, ölj meg minden zsidót, égess fel minden bevásárló központot, büntess halállal minden szélsőjobbost… Nem hathatok a gyűlölet szenzoraidra, mert akkor nem tennék mást, mint azok – akik folyton manipulálni akarnak téged. Be kell látnunk, az emberek nem mernek szembenézni az igazsággal, és ezért történik ennyi szörnyűség a világban. Senki nem szívesen hallja, hogy valójában ő maga hibás azért, ami zajlik körülötte. „-Miért vagyok én a hibás????” Azért, mert nem látod be, hogy a sorsodért te magad vagy a felelős. Ne mástól várd el hogy tegyen érted, és ne mástól várd a megoldást! Ne mást okolj a sikertelenségeidért! Főleg akkor ne, ha közben az életmódoddal te magad ásod alá a boldog élet alapjait! Ugye milyen rossz érzés ez? Nem tudsz kit utálni, nem tudsz kire számítani… Magadnak kellene cselekedni, nagyon nagyon rossz érzés – neked kell felébredni. Szidod a multi-cégeket a facebook-on, kezedben egy iPhone-al… Boldog kapcsolatokra vágysz, közben meg az álmaid nője egy szilikon mellű pláza picsa… – vagy Normális pasit akarsz, közben meg nem hagyod el azt, aki megver, megcsal, le se szar… Hogyan ébredhetsz fel? Most jön a keserű rész, amelyen a történelem során lényegében mindig elbukott az emberiség. Gyakran voltak az emberiségnek mártírjai, rendszerint a tömeg mindig likvidálta őket, ugyanis nem akartak felébredni. Ugyanúgy megették a hazugságokat, ugyanúgy szerettek gyűlölködni ugyanúgy nem változott semmi, talán csak annyi, hogy az emberiség még mélyebbre csúszott a butaság mocsarában. Sajnos a boldog élet lemondásokkal jár… Le kell mondanunk azokról a dolgokról, amelyek gátolnak a szellemi fejlődésben – a boldog élet elérésében. Le kell mondanunk arról, hogy mást hibáztassunk! Le kell mondanunk arról, hogy mástól várjuk a megoldást! Le kell mondanunk arról, hogy felesleges dolgokat halmozzunk fel! Le kell mondanunk a vágyainkról amelyek folyton tévútra visznek minket! Esélytelen igaz? Nem gyűlölhetjük a zsidókat, cigányokat, nácikat, libsiket, komcsikat, buzikat, polikusokat, multikat, senkit sem… Nem akarhatjuk a legújabb, legszebb kocsikat, telefonokat, ruhákat – csak azért hogy „menőbbnek” lássanak minket a szintén sekélyes embertársaink… Szőrnyű!!! Nem várhatjuk istenektől, űrlényektől, tündérektől, jó szándékú gazdag nagybácsitól hogy segítsen nekünk… Ne üljünk fel a hamis ígéreteknek, senki más nem fog tenni érted semmit! Az egyházak, a vallások, a polikiai pártok, mindenféle szervezetek a saját pecsenyéjüket sütögetik… A félelmeid kihasználva kínálnak hamis alternatívákat. NEKED KELL MEGTENNED A LÉPÉST! Ébredsz, vagy inkább visszaalszol?
Egy tudós, akinek megváltoztatta az életét az agyvérzés! (VIDEÓVAL!)
Jill Bolte Taylor olyan kutatási lehetőséget kapott, melyet kevés tudós kívánna önmagának: masszív agyvérzést kapott, és megfigyelte, amint agyfunkciói: mozgása, beszéde, és öntudata, egymás után kapcsoltak ki. Megdöbbentő történet. A videót magyar felirattal itt tekintheted meg:
Nem minden kísértetfotó, ami fénylik!
Ma küldte egy olvasónk ezt a képet, szeretett volna információt kapni róla, hogy miképp kerülhetett oda az az áttetsző alak a tűz mellé. Ami elsőre feltűnik a képen, hogy a nő a jobb oldalon hasonlóképpen van elmosódva mint a „szellemalak”. Balatoni nyaralásunk során készítettem ezt a képet egy este arról ahogy a szomszéd éget a jobb oldalt a kocsifelhajtón látható ember aki lehajol a szomszéd. És bal oldalon kb az út közepén látható a „szellem”. Láthatóan átlátszó és csámpásan áll és a felsőteste kb a deréktájtól homályos lesz. Nem tudtuk mivel magyarázni. Egy a biztos az égetőn és rajtam kívül senki nem volt az utcán hajnali 2-kor, ráadásul direkt akkor fényképeztem le a tüzet amikor nem ment arra senki. Elkértem ezután emailben az eredeti fotót, mert a facebook-on átküldött képről leszedi az oldal az információkat, hogy milyen beállításokkal készült a kép, milyen típussal, stb. Nézzük meg a beállításokat (jobb sarok) Ezután kíváncsiságból elővettem a fotó masinámat (Finepix S4000), és ugyanezekre az értékekre állítottam. Ime az elkészült kép, amit nagyjából hasonló erősségű fény mellett fotóztam a monitorom előtt: Mint látható, elégé nagy a hasonlóság. Nagyjából annyit kell tenni egy ilyen fotó elkészítéséhez, hogy a rekesz időt magasabbra kell állítani, és így a mozgó tárgyak (esetemben a kezem) áttetszőek lesznek. Nem csak a digitális fényképezőkkel lehet ezt megcsinálni, és nem is egy új találmány ez. A fotózás őskorában percekig kellett állni a fényképező előtt mozdulatlanul, különben szintén ilyen elmosódott alakok jelentek meg a képen. A fentebbi képen is jól látható, ahogy a nénike nem bírta kivárni hogy elkészüljön a kép, és amint elsétált a helyéről, máris áttetsző lett. Éppen úgy, ahogy a bácsika mozgó keze is. Szóval nem is kell Photoshoppot használni egy „élethű kísértet fotó”-hoz, olykor elég egy jó beállítás!
Rosszkedv a konzervből: önsajnálat, mint mindennapi betevő
Bizonyosan mindannyian ismerünk embereket, akiknek a szájából nagyon gyakran hangzanak el olyan tartalmú mondatok, mint hogy „Ilyen is csak velem történhet”, „Én olyan szerencsétlen vagyok, úgysem találok rendes párt/munkát/lakást, stb.”, „Mindenkinek sokkal jobb/könnyebb az élete”, „Nem ezt érdemeltem volna”, és sorolhatnánk. Ki lehet-e lépni az örökös önsajnálatból? Nincs olyan ember, még a legszerencsésebbeknek tartottak között sem, akivel nem fordulna elő olykor, hogy valami nem úgy alakul, ahogy ő azt elképzelte. Aki mindig mindent megkapna, amit akar. Aki ne érezné magát néha becsapottnak, csalódottnak. Mégis, vannak, akik ezeken a történéseken könnyebben felülemelkednek, és továbblépnek, nem hagyva, hogy életük (és érzelmeik) alakulását jelentősen befolyásolják, míg mások hajlamosak megrekedni a siránkozásban, és az őket ért veszteségek, sérelmek alapján (negatívan) meghatározni magukat is, mint örök veszteseket, áldozatokat. Az önsajnálat, mint minden negatív érzelem, leginkább annak árt, aki ragaszkodik hozzá. Mert megakadályozza a reális gondolkodásban, a fejlődésben, a továbblépésben, a megoldás megtalálásában. Nem a jövőbeni változásokra koncentrál, hanem a múltra tekint vissza, valamire, ami nagyon rossz (volt) nekünk, de valójában változtatni már nem lehet rajta. Beéri a siránkozással, a panaszkodással, a folyamatos, világgal szembeni váddal, de nem vezet ezeken túl, nem kínál semmilyen kiutat. Miért van mégis, hogy bár ezt sokan megértik, mégis annyira ragaszkodnak az adott állapothoz és az önsajnálathoz? Hogy akármennyire rossz is nekik valami (a helyzet is, és saját, azzal kapcsolatos érzéseik is), nem akarnak megválni tőle, szinte kapaszkodnak a bajaikba, és ha a változásnak akár csak a lehetősége is felmerül, fejvesztve menekülnek előle? Olykor azért, mert annyi időt fordítottak már az adott seb nyalogatására, annyi energiát öltek már bele, hogy szinte veszteségnek élnék meg, ha fel kellene vele hagyniuk – ráadásul nem is kapnak helyette semmi más alternatívát, amivel betölthetnék ezt az űrt. Tegyük fel, hogy valaki például éveken keresztül azt hajtogatja magáról (másoknak is, magának is), hogy borzalmas gyerekkora volt, ezért van, hogy most aztán ez meg az nem működik az életében, ezért érzi rosszul magát a bőrében, ezért magányos, ezért keres keveset, ezért nem alszik jól, stb. És tegyük fel azt is, hogy valóban így volt; szörnyű gyerekkora volt. Ami persze sok mindenre kihat a jelenében is. De ha ez a valaki még ötvenéves korára is csak kesereg és sajnálja magát, soha nem lesz rá lehetősége, hogy begyógyítsa és maga mögött hagyja a vele történt szörnyűségek nyomait, hiszen mást sem csinál, mint hogy naponta többször előveszi és leporolja őket; és így arra sem lesz lehetősége, hogy a jelenét, jövőjét más érzések tölthessék be. Vannak, akik azért ragaszkodnak a számukra kellemetlen dolgokhoz és önsajnálatukhoz, mert ez jelenti a kapcsolatot számukra a külvilággal. Ezzel kommunikálnak másokkal. „Képzelje, milyen rossz nekem, mert…” És mert sokan vannak, akik negatív érzelmeiket használják a kapcsolataik megalapozására, fenntartására, ilyenkor gyakran beindul a licit, a másik azonnal rávágja: „Ó, az semmi, képzelje, nekem meg…” És már kész is a „beszélgetés”. A gond ezzel az, hogy az efféle beszélgetésekben az önsajnálatra hajlamos emberek mindig ugyanazt a lemezt játsszák le. És mivel folyamatosan negatív érzéseikről beszélnek, újra és újra átélik a fájdalmakat, sérelmeket, állandó jelleggel fenn is tartják ezt az állapotot, folyamatosan cipelik magukkal múltjuk minden nehéz, vádakkal teli csomagját, és csak a panaszokra találnak alkalmakat. Az efféle beszélgetésekben az emberek egyáltalán nem kíváncsiak a másikra, netán a kiútra, a megoldásra, csakis az a fontos számukra, hogy elmondhassák valakinek sirámaikat, és valaki meghallgassa őket. Ha egy ilyen beszélgetésbe belecsöppenne egy önsajnálatra nem kalibrált ember, és pusztán segítő szándékkal azt mondaná, „Ez valóban szörnyű lehet, akkor most mit tesz, hogy változzon a helyzet?”, netán magáról kezdene el beszélni, az önsajnáló azonnal menekülőre fogná – az ő forgatókönyvében szó sincs megoldásról vagy a másikról, csak a saját panaszairól. Természetesen mindenkinek szüksége van arra, hogy olykor elsírhassa panaszait, csalódottságát vagy fájdalmait. A probléma akkor van, ha valaki számára ebben merül ki minden társas kommunikáció, vagy hosszasan ragad bele ebbe az állapotba, hiszen magának árt vele a legtöbbet. A kilépés, változás legfontosabb pillérei az elfogadás és a saját érzelmeinkért, helyzetünkért való felelősségvállalás. Hogy „valóban rettenetes gyerekkorom volt, elég is volt belőle, most lássuk, mit tehetek, hogy a jövő másmilyen legyen”. Mindenkinek vannak jogos vádjai, olyan negatív érzései, amelyek kiváltóin már nem tud változtatni. Az egyetlen, amin változtatni tud, hogy hogyan éli meg ezeket. Ha örök áldozatként, örök vesztesként tekint magára, és csak az önsajnálatig, panaszkodásig jut el, csak konzerválja mindazokat az érzéseket, állapotokat, amelyektől olyan régóta szenved. Ha vállalni tudja a felelősséget azért, hogyan él meg bizonyos helyzeteket (amelyeket esetleg nem tudunk befolyásolni), azzal nem csak a negatív érzéseknek veheti elejét, de megtette az első lépést a helyzet megváltoztatására, javítására is. forrás: sonline.hu [dropcap]kapcsólódó videó:[/dropcap]
Az élet egy öreg bácsi naplójából
Egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után. Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták. Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban. Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült. És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot. A fura öreg Kinek gondoltok, amikor rám néztek? Mit láttok? Kit láttok, nővérek? Egy fura öreget, nem annyira bölcset, Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már. Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok, Hogy „Próbálja meg!” – választ sem kaptok. Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne, Eltűnik mindig a zoknija, cipője… Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát, Fürdetés, etetés tölti ki a napját. Ezt gondoljátok? És ezt látjátok? Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok! Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja… Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája, Szerető fészkében egyik fiókája. Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója, Szerelmes társának boldog bevárója. Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik Esküm emlékére, mit tartanom illik. Huszonöt évemmel, magam is apaként Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén. Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek! Téphetetlen szálak minket összefűznek. Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek, De marad a párom, így nem hullanak könnyek. Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak, Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak. Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt. Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt. Gyermekeim most már nélkülem megállnak. Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak. Most már öreg vagyok. Kemény a természet. Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet. A test, a kellem, erő széthullik, elillan, Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van. Ám az éltes testben ott belül fiatal Vagyok még. Tépett szívem duzzad: A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad. Újraélem szerelmünket, hosszú életünket, Túlságosan gyorsan elszállt éveinket. Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik. Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén: Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!! (Ford. Barsi Boglárka) Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk! (Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.) A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!
A vak leány
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának: – Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül. Egy napon valaki hozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is. A fiú megkérdezte: – Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül? A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút. A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: ‘Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek volta Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben. Az élet Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni. Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit enni. Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk. Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el a másvilágra. Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezessél, gondolj azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék. És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat. És amikor gyötrő gondolatok rosszkedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körül vesz! forrás: sgforum.hu
Mátrix elmélet
Hogyan próbálja meg lelebbenteni a fátylat egy mátrix kép a valóságról? A Mátrix az a film, amelyik bemutatta, hogy a körülöttünk lévő világ csak látszat és valami egész más a valóság. Ha megnézzük, nemcsak ez a film az első próbálkozás a szemek felnyitására, hogy valami nincs rendben a világgal. Már az ókori filozófusok is komolyan foglalkoztak azzal, hogy mi számít valóságnak. És az ember belül nyugtalan. Nincs kellő tudása. Nem tudja honnan jött és miért van itt. És így a művész is nyugtalan. Keresi a választ, és ha közelebb kerül az igazsághoz, akkor műveiben igyekszik tovább adni amit megtalált. A következő kép pontosan ennek példája. Igyekszik megláttatni azt, ami a színfalak mögött van. Íme teljes egészében: Mi köze a Mátrix világához annak, amit a kép közöl? Ahogy a film, ez sem annyira egy kellemes, lehetséges valóságot mutat be. Nem biztos, hogy tetszik, amit a kép mutat; nem kell egyetértened vele, hacsak nem te is így látod. Egy kiábrándító nézőpontot ad, ugyanakkor ábrázolja a kiutat is egy magasabb szint felé. Bár önmagában is megfejthető a kép összes mondanivalója, az alábbiakban egyes részletei és azok mögöttes tartalma is bemutatásra kerülnek. Amennyiben szeretnéd megfejteni saját magad, akkor csak a fenti képet nézd. Ha valamelyik részével nem boldogulsz, lentebb további mondanivalók várnak. Tegyük fel, hogy az emberből robotot csinálnak, aki csak díszleteket hajszol. Hiányoznak az élet valódi értékei, minden csak felszín, fény és csillogás. Ez a része a képnek azt is mutatja, hogy az ilyen dolgok bármikor összeomolhatnak, mert nincs alattuk stabil alap. Mivel sokan el vannak foglalva a felszínes dolgokkal, nem is látják a háttérben közeledő tüzet, ami a pusztulást jelképezi. A Mátrix filmben is elhangzik, hogy „az elme börtön a tudat számára”. Az ember, azon túl, hogy gépiesen kell élnie, mint egy robot, belül a saját gondolataiban is le van foglalva. A múltat nézi a most helyett, ahogy a fejben lévő belső TV szimbolizálja. Odafigyel a belső hangokra, amelyek azt sugallják, hogy nem képes elérni a dolgokat. Így nem bízik magában és nem hiszi el, hogy sokkal többre képes. A belső hangokat a TV két oldalán lévő hangszórók jelképezik. És valahol, tudata legmélyén arról álmodik, hogy ki tud szabadulni ebből a börtönből. Ezt jelzi a kulcs kezében. A képen megjelenik a gonoszság is. Valaki képes a színfalak mögül rejtett eszközeivel „távirányítani” másokat úgy, hogy azok úgy viselkedjenek, ahogy az neki megfelel. Ezért akit mások irányítanak, nem tudja a saját életét élni. A média befolyása is feltűnik, TV-hez láncolás formájában. Annyira meghatározza a média az emberek életét, és sokan annyira függenek tőle, hogy már mással nem is foglalkoznak. Rögtön révült tekintetek tapadnak a képernyőkhöz, amikor ott felhozzák a pénz témáját. Oly mértékben lefoglalják ezek a dolgok az embereket, hogy már nem is foglalkoznak azzal, hogy kiutat keressenek ebből a Mátrix állapotból. Hiába világít ott a kijárat (EXIT felirat). Azt gondolják, hogy ez is csak egy újabb manipuláció, meg sem vizsgálják. A tábla egy olyan irányba mutat, ahol hatalmas és korlátlan képességek várják azokat, akik elég bátrak ahhoz, hogy ne hallgassanak se másokra, se a belső hangokra, és megvizsgáljanak, kipróbáljanak minden lehetséges dolgot, ami szabadulást ígér a Mátrix börtönéből. A nagy színfalon túl sokkal ragyogóbb élet és sokkal nagyobb lehetőség képe jelenik meg. A mátrix kép végső mondanivalója ez: Ne add fel a kijárat keresését és vizsgáld meg becsületesen, mások véleményétől függetlenül azokat a lehetőségeket amiket találtál! Ki tudja, lehet, hogy az egyik valóban a kijárat lesz. forrás: festmenybolcsessegek.ewk.hu