Odafigyelés, de mire?
Mire figyeljünk oda? Ez is hasonló kérdés, de némiképp eltérő módon vizsgálható meg. Próbáljuk ki, és lássuk az eredményt. Ha kiválasztunk valamit, amit követni akarunk, mindig felvetődik a kérdés: miért pont ezt? Ha nem veszünk tudomást a problémáról, hanem valamilyen oknál fogva egyszerűen csak kiválasztunk bármit, és ragaszkodunk hozzá, a figyelem tárgyát előbb vagy utóbb annak fogjuk látni, ami: örökké változónak, múlékonynak, minden más részének. A másik alternatíva, ha nem vagyunk hajlandók semmit kiválasztani, és mindennek azonos figyelmet szentelünk. Mind az összes, sok miriádnyi mentális tartalom felvonul és eltűnik, és látjuk, hogyan röppen el sebesen, és kapcsolódik egymáshoz, emelkedik ki és hull alá újra meg újra. Úgy tűnik, az eredmény ugyanaz, akár egyetlen gondolatot kezdünk el figyelni, akár az összesre ügyelünk. Az egyik stratégia, amelyet igen hasznosnak találtam a mindennapi életben, az, ha úgy birkózunk meg bármely problémával, hogy mindenre egyformán figyelünk oda, mint én a meditáció során. Folyamatosan ezt tenni nehéz, de nem lehetetlen. Könnyebb és nagyon hasznos trükk az, ha ezt mindig olyankor tesszük, amikor a figyelmünket valami megragadja. A másik trükk, amelyet használtam az, hogy mindig ezt tettem a vécén, vagy ahányszor valami felzaklat, vagy ahányszor egy bizonyos tárgyat látok. Azt hiszem, nincs nagy jelentősége annak, melyik trükköt vetjük be, ha amúgy eszünkbe juttatja, hogy figyeljünk oda. Íme egy példa. Mentem az úton valamelyik nap, és észrevettem egy férfit magam előtt, aki ugyanoda ment, ahová én. Nem örültem a látásának, még hátulról sem, és gonosz gondolatokat kezdtem forralni róla. Folytathattam volna ezt tovább, sőt, ami még valószínűbb, átválthattam volna abba, hogy önmagamat vádolom, amiért ilyen rémes vagyok. De ehelyett azt történt, hogy valami eszembe juttatta: figyeljek – nyíljak ki az egész múlékony jelenet előtt. Rengeteg minden volt, amire odafigyelhettem – a jelentéktelen, állandóan változó gondolatok, az általuk felkavart érzelmek, a tovatűnő épületek, a lépdelő lábak, az aranyló, az utcai lámpák fényében csillogó nyálkás őszi falevelek a nedves járdán. Mindezekre odafigyeltem, anélkül hogy bármelyiket elkülönítettem volna a többitől. A gondolatok és az ítéletek szertefoszlottak, és minden kitisztult. Úgy éreztem magam, mintha a jelenbe csöppentem volna; békés, állandóan változó jelen ez végül is, a mindennapi élet bármelyik pillanatában mindig elérhető. A gonosz gondolatok nem élték túl az odafigyelés világosságát.
Másnak és ugyanannak lenni?
Sokat beszéltem az átalakulásról és a változásról. Az odafigyelés megváltoztatja az embert, aki nem ugyanaz többé. De ennek is megvannak a maga paradoxonjai. Könnyű elszánni magunkat, és azt gondolni, hogy „meg akarok változni. Jobb, együtt érzőbb emberré akarok válni. Jó buddhista akarok lenni” – de ez így nem fog menni. A cél az, hogy „én” váljak jobb emberré. Ám ha én egyáltalán nem vagyok maradandó valami, akkor világos, hogy ez nevetséges. Az akarás csak megerősíti a sóvárgó ént, és nem hogy nem csökkenti, hanem fokozza a vágyat. Az odafigyeléssel mindez megkerülhető. Most teszem meg, rögtön. Nem a jövőben tervezem, nem kötöm valamilyen más helyhez. Odafigyelés ez most rögtön, akármilyen most rögtönről van szó. Ennyi az egész. Bármilyen átalakulás megy végbe, magától történik. Azért olyan ijesztő ez, mert valóban nincs mihez ragaszkodni. Csak a jelen van, és az már tova is tűnt. Mindazonáltal, paradox módon, ez a módja a félelemtől való megszabadulásnak is. Az odafigyelés gyakorlásával eljutunk ahhoz a bizonyossághoz, hogy mindig van egy most, amelyben jelen vagyunk. Minden múlt és minden jövő az elme konstrukciója. Ha gondolkodom felőlük, gondolattá válnak az odafigyelésben. Ha nem gondolkodom róluk, nincsenek. Ha minden jelen pillanat elviselhető, ha nincsenek akadályok a gondolat előtt, mert megtanultam mindenre odafigyelni, akkor igazából nincs miért félni. Minden „most”, amelyet a világ elém lök, jó lesz. Ez a bizonyosság azt jelenti, hogy nyitottabbak lehetünk mások iránt, és kevésbé leszünk elfoglalva saját énünkkel. Nem szükséges azt akarnunk, hogy jobb emberré váljunk, sem rettenetesen törekednünk arra, hogy jót tegyünk másoknak. Ez valójában csak táplálná a jó és a rossz ellentétét, és ahogyan a falban lévő kis papírdarab Maenllwydnél figyelmeztet, „Amikor ellentétek támadnak, a Buddha-értelem elveszett”. Az odafigyelés azt jelenti, hogy most rögtön ott vagyunk, ahol valakinek szüksége van ránk. Gyanítom, hogy ez biztosabb módja az együttérző cselekedetnek, mint bármekkora adag akarat a jóra. És itt akkor most megállok, mert elbizonytalanodtam. Számtalan komplex dolog látszik létezni, amely könnyen összezavarhat, ha megpróbálom végiggondolni. Amit mondtam, a saját korlátozott gyakorlati tapasztalatomra alapoztam, és valójában nem tudom, mi volna a következő megtanulni való. Csak azt mondhatom, hogy úgy tűnik, az odafigyelés, amint a csan tanítja, megéri a kemény munkát és megéri a rémületet, amelyet kelt. Az odafigyelés a legkeményebb dolog, amit ismerek, de még csak nem is én vagyok az, aki csinálja. Mert ahol valóban tiszta odafigyelés van, ott nincs én. Ennek ellenére nem összeegyeztethetetlen ez a tanítás a mi összetett nyugati életünk élésével. A csan inspiráció az élethez, és én mélységesen hálás vagyok azért, hogy rátaláltam. Mert most már folytatni fogom az odafigyelést, minthogy azt gyanítom, nincs más teendő.
Birtokolni és nem akarni
Sok éve már annak, hogy először hallottam a vágy nélküli létezés botrányos eszméjéről. Rémesnek tűnt – teljesen élettelennek és értelmetlennek. Hogyan lehet valaki emberi és eleven és vidám és boldog, ha nincsenek vágyai? És hogyan lehetnek tárgyak a birtokában? Nem képtelenség-e, hogy valakinek legyen mosogatógépe meg ezer könyve, új CD-lejátszója és faxkészüléke, szép kertje és elektromos fűnyírója, anélkül hogy vágyna rájuk? Én meg tudom érteni a szerzetesi eljárást, a lemondást minden tulajdonról mint a vággyal való megküzdés módját – de ez nem a világi zen gyakorlóinak az útja. Nekünk gyakran igenis van mosogatógépünk és faxkészülékünk, kertünk és drót nélküli sövénynyírónk. Nemrégiben új trükköt kezdtem el tanulni a vágyakkal kapcsolatban. Szerelmes lettem. Csodálatos volt és izgató és csupa gyönyör, boldogság és öröm. De az új szeretőm messzire lakott, és gyakran maradtam ott nélküle. Sóvárogtam utána. Kívántam. Odafigyeltem erre, és mire jutottam? Természetesen arra, hogy mindezek a vágyak csupán újabb mentális tartalmak, egyszerűen további gondolatok és érzés, hozzáadandók a sok másikhoz abban a nagy térben. Voltak fájdalmak a szívem tájékán, rángások a végtagjaimban, üresség és epekedés a lábam között, csillapíthatatlan vágy, hogy levelet írjak neki. De mindezek csupán újabb megjelenései voltak ugyanannak – mind, mind részei az érzéseknek, hangoknak, sóhajoknak és gondolatoknak, amelyekre egyformán kellett ügyelnem. Ez teljesen átalakította a vágyakat. Nem foszlottak szét. A szeretőm utáni vágy nem tűnt el, de nem is volt szükséges a számomra, hogy most rögtön kielégüljön. Ahelyett az érzés helyett, hogy ha azonnal nem láthatom, boldogtalan leszek, azon kaptam magam, hogy üldögélek a vággyal együtt. Jó volt így. Még ez az óriási nagy sóvárgás is csupán egy újabb örökké változó pillanat lett. Ugyanez áll minden vágyra. Újabb adag csokoládépuddingot szeretnék. Valójában vagy maradt számomra elegendő belőle, vagy nem. A vágy vagy beteljesül, vagy nem. Attól függően, hogy az egyik vagy a másik történik, én vagy a teli, csokoládétól megcsömörlött bendőre figyelek oda, vagy a valamivel üresebbre, amelyben csak egy adag van. A kettő közül bármelyik jó lesz. Odafigyeléssel az a furcsaság áll elő, hogy mintha valójában minden jónak tűnne, akár teljesülnek a vágyak, akár nem. Az ilyen fajta közelítés fokról fokra átalakítja a vágyakat. Nem tűnnek el, de nem hajszolják az embert többé. Mintha az odafigyeléstől egyszerűen elvesztenék az erejüket. És nem kevésbé, hanem annál inkább elevennek érezzük magunkat.
Tudtad e?
[dropcap]A szavak inkább eltakarják, mint megmutatják a valót A gondolaterők viszont minden akadályon áthatolnak.[/dropcap] A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek – mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme: Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni. Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja? Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el. Tudod-e, hogy emberben mindig azon a ponton rejtőznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát? Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek? Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja? Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól? Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tűnő keserű harag, vagy ingerült sértődöttség? Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtő erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd őt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?
Az emberré válás szabályai
1. Kapsz egy testet Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd. 2. Tanulsz Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket. 3. Nincs balsiker, csak tanulság A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A „sikertelen” kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az „eredményesek”. 4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz. 5. A tanulásnak soha nincs vége Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort. 6. Semmivel sem jobb „ott”, mint „itt” Mire eljutsz „oda”, az „amott” még vonzóbbnak tetszik. 7. Mások pusztán éned tükörképei Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz. 8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, hogy használod őket. Tiéd a választás joga. 9. A válaszokat magadban találod. Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni. [dropcap]10. Mindezt úgyis elfelejted.[/dropcap]
Kik irányítják a világot a háttérből?
Marslakókat rejteget az amerikai kormány a híres-hírhedt 51-es körzetben? Átverés volt a Holdra szállás? Rémhír a globális felmelegedés? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ új könyvében Timothy Melley, a Miami Egyetem professzora. A könyvből a Scientific American folyóirat válogatott ki érdekes részeket. Az összeesküvés-elméleteket sok társadalomtudós szélsőséges csoportok holdkóros látomásainak tekinti, amelyeket gyakran az amerikai politika „paranoid stílusa” is inspirál, írja Melley Az összeesküvés birodalma (The Empire of Conspiracy) című könyvében. Ez a nézet sok kutatót arra ösztönzött, hogy az összeesküvés-elméletek hívőit paranoiásoknak bélyegezze. A közvélemény-kutatások szerint azonban nem csak a paranoid kisebbség hisz ezekben az elméletekben. Az amerikaiak 37 százaléka hiszi például, hogy a globális felmelegedés kacsa. 21 százalékuk gondolja úgy, hogy az amerikai kormány eltitkolja az idegen lények létezésének bizonyítékait, és 28 százalékuk meg van győződve arról, hogy egy globalista tervet dédelgető titkos elit erő sző világuralmi összeesküvést. Alig néhány órával a bostoni robbantások után már megjelentek a különféle összeesküvés-elméletek, kezdve attól, hogy a merényletek „belső munkák” voltak egészen addig, hogy a YouTube-ra feltöltött egyes videók azt állították, hogy az egész esemény csak kacsa volt. Egyesek szerint az ember nem is járt a Holdon Miért hisz tehát annyi ember az összeesküvés-elméletekben? A legújabb tanulmányok néhány figyelemre méltó megfigyelésre és lehetséges magyarázatra hívják fel a figyelmet. Ismert például, hogy azok az emberek, akik hisznek valamelyik összeesküvésben, hajlamosak hinni több másikban is. Azt várnánk, hogy kevesen hisznek egymásnak ellentmondó elméletekben, ennek azonban éppen az ellenkezője igaz. Sokan hisznek például abban, hogy Oszama bin Laden még él, de ugyanezek közül többen azt is el tudják képzelni, hogy a terrorista már a látványos kommandóakció előtt halott volt. Ebben nem sok logika van, hiszen Bin Laden nem lehet egyszerre halott és élő. Az összeesküvés-elméletekben való hitet a közelmúltban összekapcsolták a tudomány elutasításával. Stephen Lewandowsky és munkatársai a Psychological Science folyóiratban megjelent cikkükben a tudomány elfogadását és az összeesküvés-hívők gondolkodásmódját elemzik. Eredményeik arra utalnak, hogy akik több összeesküvés-elméletben hisznek, jelentős hányadban elutasítják a jelentős tudományos következtetéseket, például a globális felmelegedést vagy azt, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz. A nevadai 51-es körzetben sokak hite szerint földönkívülieken kísérleteznek A British Journal of Psychology folyóiratban megjelent másik közelmúltbeli tanulmány azt mutatja, hogy azok, akik többet foglalkoznak az összeesküvés-elméletekkel, hajlamosak elszakadni a jelentős politikai és társadalmi témáktól. Kimutatták például, hogy akik olyan információkat kaptak, amelyek szerint a globális felmelegedés csak félrevezetés, kevésbé voltak hajlandók az egyéni viselkedésük megváltoztatására, például a szénlábnyomuk csökkentésére. Melley szerint ezek az eredmények azért riasztóak, mert azt mutatják, hogy az összeesküvés-elméletek terjesztik a társadalmi bizalmatlanságot, és elvonják a figyelmet a fontos tudományos, politikai és társadalmi kérdésekről. Nem vitás, hogy a közvéleménynek hiteles és érthető információkat kell követelnie a kormánytól, és egészséges szkepticizmussal kell kezelnie a közleményeket – írja Melley. Az összeesküvés-elméletek azonban többet is kínálnak. Igyekeznek magyarázattal szolgálni a fontos társadalmi események alapvető okára, sokszor úgy, hogy erős egyének vagy szervezetek titkos szövetségét vonják be a magyarázatba. Az összeesküvés-elméletek hajlamosak minden eseményt „szándékosnak” és „tervezettnek” beállítani, így alábecsülik a sok politikai és társadalmi megmozdulásban rejlő véletlenszerűséget. Egyszerűbb kitalációnak tartani a globális felmelegedést, mint elhinni Egyes korábbi tanulmányok (például amelyik a Political Psychology folyóiratban jelent meg) azt is kimutatták, hogy az összeesküvés-elméletekben való hit a tehetetlenség, a bizonytalanság érzésével párosul, és ezek az elméletek az összetett társadalmi folyamatokra adott egyszerű magyarázataikkal segítenek az embereknek abban, hogy értelmet kapjon számukra a világ. Ily módon helyreállítják a szabályozottság és a megjósolhatóság érzését. Jó példa erre a klímaváltozás. Míg a legújabb nemzetközi tudományos összefoglalások zöme egyetért abban, hogy az ember által kiváltott globális felmelegedés zajlik, a klímaváltozás következményei gyakran annyira aggasztóak és elszomorítóak, hogy az emberek nehezen tudnak megbirkózni ezzel mind értelmileg, mind érzelmileg. Így sokkal egyszerűbb, megnyugtatóbb és kényelmesebb ahhoz az állításhoz folyamodni, hogy a globális felmelegedés pusztán fantazmagória. Sajnos azonban az igazság nem mindig kényelmes, így ezekben az esetekben sokat ártanak az összeesküvés-elméletek, amelyek hamis biztonságérzetet keltenek, és megnyugvást adnak az emberek egy részének. Forrás: Index.hu
Eckhart Tolle – Az emberi létezés legfontosabb dimenziója
Feszült vagy? Annyira leköt a jövővel való foglalkozás, hogy a jelent lecsökkented az ittléted eszközévé? A feszültséget az okozza, hogy ’itt’ vagy de ’amott’ akarsz lenni. Más szavakkal itt vagy a jelenben, de valójában a jövőbe akarsz lenni. Ez egy hasadék, ami belül kettészakít téged. Sok figyelmedet leköti a múlt? Gyakran beszélsz és gondolsz rá pozitívan vagy negatívan? A nagyszerű dolgokra amiket elértél, a felfedezéseidre, a megtapasztalásaidra, az áldozat történeteidre, a borzasztó dolgokra amik történtek veled, vagy talán amiket te tettél másokkal? A gondolkozási folyamatod az ami többek közt teremt bűntudatot, büszkeséget, neheztelést, dühöt, haragot, megbánást vagy éppen önsajnálatot. Azzal, hogy létrehoztad és felhalmoztad a múltat a pszichédben, te nem csak megerősíted ezt a hamis érzést, de szintén elősegíted a tested öregedési folyamatát is. Tovább erősíted ezt magadban, mikor felfedezel magad körül olyanokat akiknek szintén erős hajlama van ragaszkodni a múlthoz. Halj meg a múltnak minden pillanatban. Nincs szükséged rá. Csak akkor gondolj vissza rá, amikor feltétlenül fontos és kapcsolódik a jelenhez. Érezd ennek a pillanatnak az erejét és a Lét teljességét. Érezd a saját jelenléted. Gyakran aggódsz? Sok ’mi lesz ha’ gondolatod van? Azonosulsz az elméddel, amelyik kivetíti önmagát ebbe a jövőbeni szituációba és ezáltal az félelmet idéz elő. Nincs rá szükség, hogy felülkerekedj az ilyen fajta szituációkon, mert ezek nem is léteznek. Ezek csak mentális fantomok. Képes vagy megállítani ezt az egészséget és életet roncsoló őrültséget, csupán azáltal, hogy elismered a jelen pillanatot olyannak amilyen az. Légy tudatában a légzésednek. Érezd a levegő be és kiáramlását a testedben. Érezd a belső energia tered. Az összes dolog amivel valaha is foglalkoznod kellett a valódi életben – ami ellentétes a képzeletbeli elme kivetítéseivel – az a jelen pillanatban történt. Kérdezd meg magad ’Milyen problémám van most?’ Nem jövőre, nem holnap, vagy öt perc múlva. Mi a probléma ebben a pillanatban? A Mosttal mindig tudsz boldogulni, viszont a jövővel soha – és nem is kell. A válasz, a helyes reakció vagy megoldás ott lesz amikor szükséged lesz rá, nem előbb, de nem is később. Várakozó típus vagy? Mennyi időt töltesz az életedben várakozással? Én ’rövid távú várakozásnak’ nevezem például a sorban állást a postán, a közlekedési dugóban, a repülőtéren, várakozni amíg valaki megérkezik, befejezni a munkát stb. A ’hosszú távú várakozás’ várni a következő szabadságot, egy jobb munkát, gyerekek felnövését, egy igazán tartalmas kapcsolatot, sikerességet, több pénzt, fontossá válást, vagy épen megvilágosodottá válást. Ez a várakozás állapota egyáltalán nem szokatlan az emberektől, akik arra várva töltik az egész életüket, hogy végre majd elkezdhessenek valamikor élni. A várakozás az egy elmebéli állapot. Alapvetően azt jelenti, hogy akarod a jövőt és nem akarod a jelent. Te nem akarod azt amid van, azt akarod amid nincs. Minden fajta várakozással tudattalanul teremtesz belső konfliktust magad és a Most között – ahol te nem akarsz lenni és a kivetített jövő között, ahol lenni akarsz. Ez nagyon lecsökkenti a mostani életednek a minőségét azáltal, hogy nem a jelenben élsz. Például, sok ember várakozik a jólétre. Ez nem tud eljönni a jövőben. Mikor becsületes, elismerő vagy és teljesen elfogadod a jelen pillanatod valóságát – ahol vagy, aki vagy, amit most csinálsz – hálás vagy ezért, mindazért ami van, hálás magáért a létezésért. Hálát adsz a jelen pillanatnak és az élet teljességének, ez maga a teljes jólét. Ez nem tud eljönni a jövőben. Majd idővel ez a jólét manifesztálódni fog különböző módokon az életedben is. Ha elégedetlen vagy azzal amid van és ez még frusztrál és dühhit is, akkor ez motiválhat téged abban, hogy gazdaggá válj. De tud, még akkor is ha milliókat keresel, továbbra is a belső állapotod hiányosságait fogod tapasztalni és még mélyebbre kerülsz, ezáltal pedig továbbra is azt fogod érezni, hogy nem teljes az életed. Lehet sok izgalmas tapasztalatod amit pénzen megtudsz venni, de ezek a dolgok jönnek és mennek. Viszont egy üresség érzést hagynak maguk után benned, valamint egy igényt a még több fizikai és pszichológia vágyaid kielégítésére. Így nem fogsz a létezésben tartózkodni, nem fogod érezni a Most teljességét, ami az igazi, egyedüli jólét. Ad fel a várakozás állapotát, mint elmebéli állapotot. Mikor azon kapod magad, hogy várakozol vágd ki magad ebből az állapotból. Légy jelen. Csak legyél és élvezd ennek az állapotnak a létezést. Ha jelen vagy, akkor nincs benned semmilyen igény arra, hogy bármire is várjál. Ha legközelebb valaki azt mondaná neked ’Elnézést, hogy megvárakoztattalak.’ te válaszolhatsz így: ’Rendben van, de nem várakoztam. Csak itt álltam és jól éreztem magamat.’ Ez csak egy az elme szokványos stratégiáinak, amik részei az átlagos tudattalanságnak, hogy megtagadják a jelen pillanatot. Könnyen elkerülhetik a figyelmed, mert ezek annyira részei a megszokott életnek, ami – az örökös elégedetlenség háttér állapota. Minél többet gyakorlod a belső mentális-érzelmi állapotod figyelését, annál könnyebben veszed majd észre, mikor esel a múlt vagy a jövő csapdájába – amit tudattalanságnak nevezünk – és ilyenkor feltudsz majd ébredni az idő csapdájából a jelen pillanatba. De vigyáz: A hamis, boldogtalan önmagam, az elme alapvető azonosulása az időn él. Ő tudja, hogy a jelen pillant a halálát jelentené és ettől nagyon megijed. Mindent megfog tenni azért, hogy távol tartson téged ettől az állapottól és megpróbál majd az idő csapdájában tartani. Bizonyos szempontból a jelenlét állapota összehasonlítható a várakozással. De a jelenlét minőségben különbözik a várakozástól, mert az megköveteli a teljes éberséged. Néha ez előbukkanhat bármelyik pillanatban és ha ekkor nem vagy teljesen éber, csendes vagy nyugodt, akkor elvétheted azt. Ebben az állapotban a teljes figyelmed a Mostban van. Ilyenkor egy részednek sem szabad elkalandoznia az álmodozásban, gondolkodásban, emlékezésben vagy éppen a várakozásban. Ebben az állapotban nincs feszültség, félelem, csak az éber jelenlét. Te jelen vagy a teljes létezéseddel, a tested minden sejtjével. Ebben az állapotban a ’te’ ami a múltad és a jövőd, a személyiség aki vagy, nincs többé. Nincs semmi értékes amit elveszítettél volna. Te még teljesen önmagad vagy. Tény azonban, hogy sokkal teljesebb önmagad vagy, mint azelőtt korábban valaha is, vagy mondhatjuk úgy is, inkább csak most vagy igazán önmagad. A múlt nem tudja túlélni a jelenléted. Bármi legyen is az amit tudod kell a tudattalan múltadról, a jelen kihívásai felszínre fogják azt