Benzinnel locsolták le a ketrecben lévő kutyakölyköket – videó!

Las Vegas – Minden ok nélkül, elképesztő könyörtelenséggel próbált végezni két elvetemült ember egy kisállat kereskedésben 27 kutyával. Gloria Lee és a barátja, Kirk Billse elhatározta, hogy elevenen elégetik a ketrecekbe zárt ebeket. A kereskedés biztonsági kameráján jól látható, amint a csuklyás férfi minden egyes kutyát lelocsolt üzemanyaggal. A mindenre elszánt férfit és nőt a kiskutyák vonítása sem hatotta meg, pillanatokon belül lángra lobbantották az üzlet padlóját. ) Szerencsére azonban a boltban felszerelt biztonsági locsolórendszer azonnal működésbe lépett, így a 27 eb szinte sértetlenül megúszta a kínhalált. A gyanúsítottakat nem engedte szabadlábra a bíróság, így ők a börtönben várják az ítéletet. Az állatok pedig egy állatmenhelyen várják, hogy gazdit találjanak. Blikk-információ
Sokkoló dolog akad az asszony villájára – durva fotóval

Egy harmincas amerikai nő kis híján elhányta magát, mikor meglátta, hogy házhoz szállított salátájába, mi került. Az asszony azonnal fotódokumentációt készített a gusztustalanságról. Egy harmincas amerikai nő kis híján elhányta magát, mikor meglátta, hogy házhoz szállított salátájába, mi került. Az asszony azonnal fotódokumentációt készített a gusztustalanságról. Jó darabig nem fog ételt rendelni a 31 éves Robin Sandusky. Az asszony salátát hozatott egyik kedvenc helyéről, amiben undorító dologgal találta szemben magát. Ahogy turkált villájával az ételben egy különös, zöld dologra lett figyelmes. Jobban megvizsgálta mielőtt a szájába vette volna. Ez volt a szerencséje, ugyanis az ételben egy levágott gyíkfej volt – írja a NY Daily News. – Azt hittem elhányom magam. Soha ilyen visszataszító dolgot nem láttam. Először azt hittem egy darab spárga, de ahogy jobban megnéztem, megláttam rajta a szemeket. Azonnal felhívtam a helyet, ahonnan rendeltem. Felajánlották, hogy kicserélik a salátát, de én inkább azt kértem fizessék vissza a pénzemet – számolt be az esetről az asszony. Az étterem igazgatója, bár nagyon sajnálja a történteket, azt állítja, mikor az étel visszaérkezett hozzájuk, a gyíkfej már nem volt a dobozban. forrás: borsonline.hu
73 CENTIS BICEPSZE VAN, AZ ÉLETÉVEL JÁTSZIK

A tökéletes testre hajtott egy brazil férfi, de végül beérte azzal, hogy övé legyen az ország legnagyobb bicepsze. Arlindo de Souza tudja, hogy az életével játszik, mégis rendszeresen fecskendez karjaiba fura egyveleget. A fejébe vette a 43 éves Arlindo de Souza, hogy az övé lesz a világ legnagyobb bicepsze. A férfi karjának körmérete jelenleg majdnem 74 centi, de az eredménye a sok edzés ellenére nem természetes adottság, hanem a doppingszerek és egy különleges injekció keveréke. Souza ugyanis közvetlenül a bőre alá, a karjába ad be egy babaolajból, alkoholból, vízből és egyéb gyógyszerekből álló keveréket, és ettől az elegytől napokon belül óriásira duzzad a karja. A brazil férfi többek között babaolajat és alkoholt fecskendez a karjába. Így növeli a bicepszét. Bár az injekcióktól akár halálos fertőzést is lehet kapni, a muszkliembert az sem érdekli, hogy bármelyik pillanatban elvesztheti a karját. – Akármikor beszúrom az injekciót, mindig többet és többet akarok. Nincs határ számomra. Ha beteg leszek, vagy érzem, hogy ég a karom, akkor elmegyek orvoshoz. Ez benne van a pakliban – mesélte a Barcroft TV-nek Souza. A férfinak egy barátja már belehalt az életveszélyes injekciókúrába, de ez sem tántorítja el a céljától. Jelenleg négy centi választja el a Guinness-világrekorder Musztafa Iszmailtól, akinek 78 centi felkarjának a körmérete. Ráadásul Souza állítja, mióta gigászi karjai lettek, szülővárosa, Olinda egyik legnagyobb nevezetessége lett, és a nők is imádják a bizarr külsejét. forrás: borsonline.hu
ÖSSZEESÉSIG KOLDULTATTA A KISFIÚT A NŐ

Egy lengyel asszony nem volt tekintettel – saját – gyermekeire sem, hiszen az egyiket a babakocsihoz kötött ki, úgy járta az utcákat. A kisfiúnak össze kellett rogyni ahhoz, hogy a járókelők és rendőrök is közbelépjenek. Letartóztatta a rendőrség azt a lengyel asszonyt, aki két gyereket kihasználva koldult Kaliszban – írja a Daily Mail. A nő le fel járkált a kicsikkel, miközben a járókelőktől próbált pénzt szerezni. Mint kiderült, a már járni tudó gyereket egy madzaggal a babakocsihoz kötötte, hogy ne tudjon elmenni tőle. A szerencsétlen kisfiú akkor tűnt fel az utcán az embereknek, amikor többször összeesett a fáradtságtól. Egy járókelő ezt mobillal rögzítette is, és értesítette a rendőröket, így bizonyíték is volt ellene. A hatósági szóvivő szerint a nő valóban pénzt kért az emberektől, és hogy még inkább sajnálják és szánják, ezért vitte magával a gyerekeket. „A kisfiú valóban iszonyúan fáradt volt, vélhetően az egész napi járkálás miatt” – tette hozzá a a rendőr. A felvételen látszik, hogy a gyereket, mint egy rongybabát rángatja magával az asszony, hogy szépen gyalogoljon a kocsi mellett, amihez rendesen hozzá van kötve. A helyi családsegítő és gyerekjóléti szolgálat elvette a nőtől a gyerekeket, és csak annyit erősítettek meg a médiának, hogy az nő valóban lengyel. Arról nem adta ki információt, hogy a saját gyerekeivel tette ezt vagy sem. Vélhetően az előbbi, hiszen kevesen adják kölcsön koldulni a gyereküket. forrás: borsonline.hu
A sötét anyag lett a dinoszauruszok végzete?

Egészen meglepő elmélettel állt elő két elméleti fizikus a dinoszauruszok kihalásáról. Az elméletben van sötét anyagból álló korong, emiatt kialakuló masszív aszteroidazápor és még a Naprendszer peremén állítólag megbújó Halálcsillag, amely néha kisbolygókat küld a Nap felé. Nem is foglalkoznánk az egésszel, ha az erről szóló cikk nem egy neves szaklapban, a Physical Review Lettersben jelenik meg. Lisa Randall és Matthew Reece, a Harvard Egyetem két elméleti fizikusa azt állítja, hogy közvetve a sötét anyag tehet a dinoszauruszok kihalásáról. Elméletük szerint egy vékony sötét anyagból álló lemez fut keresztül a Tejútrendszeren, ez a lemez lehet a felelős a földtörténetből ismert több masszív kihalásért, például a dinoszauruszok kipusztulásáért is. A modell egy tavalyi elméletükre épül, amely több kozmikus rejtélyt is megpróbál megmagyarázni. A kiindulópontot az jelenti, hogy a Földet elég gyakran megszórják meteorfelhők. Harminc évvel ezelőtt a fizikusok azt feltételezték, hogy az aszteroidák támadása ciklikusan történik, így valamilyen kozmikus oka kell lennie. Az egyik igazán eredeti ötletük az volt, hogy a Napnak van egy még nem ismert ikertestvére, amelyre Nemesisként vagy Halálcsillagként hivatkoztak, és ez a titokzatos csillag küldi az Oort-felhőn túlról az aszteroidákat a Naprendszer belseje felé. Ma már azért sejtjük, hol sántít ez az elmélet. A téma azonban nem hagyja nyugodni a csillagászokat, így Lisa Randall és Matthew Reece a nemrég közzétett tanulmányukban is arra próbál választ adni arra, hogy néha mintha több aszteroida csapódna a Földbe, mint máskor. Ők egy olyan anyagot húztak elő a kalapból, amelyről igencsak keveset tudnak a fizikusok, amely közvetlenül nem is figyelhető meg és amelynek jelenlétére egyelőre csak következtetnek a tudósok. Ez pedig a sötét anyag. Szerintük a galaxist kettészeli egy sötét anyagból álló lemez, mintha kettévágnánk egy zsemlét és a sötét anyag a benne lévő sonka lenne. A Naprendszer ugye a Tejútrendszer egyik nyúlványában van. Az elmélet szerint a Nap felfelé és lefelé irányuló mozgása miatt néha keresztezi ezt a lemezt (sonkát). Ennek a találkozásnak a gravitációs hatása miatt az Oort-felhőből több aszteroida indul útnak a Naprendszer belseje felé. Az elmélet alapján nagyjából 35 millió évente jönnek ezek az üstökösviharok. A sötét anyagról szinte semmit nem tudnak a tudósok, de az eddigiek alapján az az elmélet, hogy nagyon gyenge kölcsönhatásban van bármi mással, így nem is képes ilyen lemezeket alkotni. A két fizikus azonban ezt úgy hidalja át, hogy kis mennyiségben a sötét anyag teljesen máshogy képes viselkedni. Az Európai Űrügynökség Gaia küldetése segíthet közelebbit megtudni a sötét anyagról, de legalábbis a galaxisban lévő gravitációs mezőről. A Gaiát tavaly indították útnak, azóta már megérkezett a tervezett pályájára: másfél millió kilométerre kering a Földtől, a Napot a Földdel összekötő egyenes mentén a Föld pályáján kívül levő L2-es Lagrange-pont körül. A kutatók ellenőrizték ezt a 35 millió éves periódust, ehhez megvizsgálták a 20 kilométernél nagyobb és 250 millió évesnél fiatalabb krátereket. Azt találták, hogy nagyjából helytálló ez a ciklikusság, legalábbis 3 az 1-hez, hogy a modell helytálló. Coryn Bailer-Jones, a Max Planck Institute for Astronomy asztrofizikusa szerint a 3:1-hez arány annyira gyenge lábakon áll, hogy szóra sem érdemes. A modell ráadásul figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Oort-felhőnél jóval közelebbi aszteroidák is okozhatnak krátereket. Hasonlóan szkeptikus egy másik csillagász, Adrian Melott, a Kansas Egyetemtől azt mondja, hogy a sötét anyag lehet egyfajta magyarázat, de nem világos, hogy megmagyaráz-e bármit is. forrás: index.hu
UFO és rejtélyes esetek, melyeket sosem cáfoltak meg – A brazil UFO katasztrófa

A kérdés, hogy létezik-e élet a Földön kívül, a kezdetektől foglalkoztatta az emberiséget. Az olyan megmagyarázhatatlan esetek, mint a titokzatos gabonakörök vagy az azóta is összeesküvés-elméletek tucatjainak alapjául szolgáló azonosítatlan repülő tárgyak lezuhanása 1947-ben Roswell mellett, pedig csak erősítik a kíváncsiságot – még akkor is, ha egyik-másik esetről azóta kiderült: csupán olcsó trükk volt. A tudósok nem vetik el a lehetőségét annak, hogy élnek rajtunk kívül is értelmes lények az univerzumban, de a megmagyarázhatatlan esetek legnagyobb részére van elfogadható tudományos válaszuk. Kivéve néhányat, melyeket idáig még cáfolni sem tudtak. A varginha-i UFO incidens 1996-ban egy figyelemre méltó eset történt Brazíliában. A közvéleményt megosztotta, hogy csak a média átveréséről volt-e szó vagy valami hiteles dologról, de ugyanakkor felbukkant több szemtanú és otthoni videó. Először egy UFO-t láttak az égen, majd nem sokkal később furcsa lények rótták az utcákat. Az egyik idegent a hadsereg tisztjei lelőtték és foglyul ejtették, míg a másikra három fiatal lány bukkant rá. Szerintük a lény 160 cm magas volt, hatalmas fejjel és nagyon sovány testtel, V-alakú lábbal, barna bőrrel és hatalmas vörös szemekkel. Reszketegnek, bizonytalannak tűnt, és a lányok szerint megsérült vagy beteg volt. Azt is hozzátették, hogy a lény erős, kellemetlen szagot árasztott. A fura teremtmény tetemét két nappal később találták meg. Úgy vélik, hogy a Sao Paolo-i Egyetem egyik biztosított laborjában boncolást hajtottak végre mindkét lényen, mielőtt az USA-ba szállították volna őket egy jelzés nélküli gépen. Egy katona, aki jelen volt az egyik idegen elfogása során, néhány héttel később ismeretlen eredetű bakteriális fertőzésben elhunyt. A Shag Harbour-eset 1967. október 4-én éjjel ismeretlen tárgy csapódott a tengerbe a Kanadához tartozó Új-Skócia déli partjainál fekvő apró halászfalu, Shag Harbour mellett. Legalább 11 szemtanú látta, hogy egy alacsonyan repülő, fényes objektum fejjel lefelé zuhan a kikötő felé, majd hangos robaj és éles fényvillanás kíséretében a vízbe esik. Mivel először repülőgépnek hitték, azonnal értesítették a kanadai rendőrséget, akik közül három tiszt 15 percen belül a helyszínre is ért. Így ők is szemtanúi lehettek, ahogy sárgás-fehér fény lebeg a víz felszínén, de mire segítséget kérhettek volna a tárgy kimentésére, az eltűnt a vízben. A fél óra múlva a helyszínre érkező mentőalakulatok már csak furcsa habot találtak a tenger felszínén, mely 80 méteres szélességben és közel fél mérföld hosszan lebegett a vízen, ott, ahol vélhetően a tárgy lezuhant. A baleset kivizsgálása azonnal megkezdődött. A roncsok keresésébe és az eset körülményeinek feltárásába minden fontosabb kanadai szerv bekapcsolódott, a rendőrségtől a haditengerészetig – ám eredménytelenül. Sem roncsokat, sem más maradványokat nem találtak. Mivel hamarosan kiderült, hogy egyetlen légitársaság egyetlen gépe sem tűnt el azon a napon, a kanadai katonai parancsnokság és a tengerészet ufó-ügyként kezdte kezelni a balesetet – a kanadai kormányzati dokumentumokba is mint azonosítatlan repülő tárgy balesete került rögzítésre az eset. A hivatalosan is dokumentált ügyet azóta is több hivatalos szerv vizsgálta Kanadán belül és kívül, magyarázatot azonban máig nem találtak. A Kelly-Hopkinsville Találkozás A Kelly-Hopkinsville Találkozást szintén számos dokumentum rögzíti, és máig nincs egyértelmű magyarázat az esetre. Tucatnyi szemtanúja volt, közöttük katonák és rendőrök, az eset kapcsán indult nyomozásba pedig az amerikai légihadsereg is bekapcsolódott. A különös esemény 1955. augusztus 21-én, az esti órákban kezdődött, amikor az egyesült államokbeli Kentucky egyik kisvárosában, Kelly-ben, valamint ugyanebben az időben szintén a kentucky-i Hopkinsville-ben két család is különös lények jelenlétére lett figyelmes a házuk előtt. A kelly-i Sutton-család körülbelül három méter magas, egyenes, hegyes fülű, rendkívül vékony és hosszú kezekkel, valamint lábakkal rendelkező lényekről számolt be, melyek valamilyen ezüstös színű fémet viseltek magukon, és nem hatott rájuk a gravitáció: imbolyogva mozogtak, kissé lebegve a föld felett. A házba nem léptek be, csupán az ablakon keresztül látta őket a család, ám a látvány így is hisztérikus őrjöngést váltott ki. Azonnal a helyi rendőrőrsre menekültek segítséget kérni, és rövidesen már Russel Greenwell sheriff, valamint 20 további fegyveres rendőr kíséretében tértek vissza. A házból, melyet addigra megrongáltak, különös fények és zajok szűrődtek ki. Hamarosan a rendőrök is szembesültek a félelmetes lényekkel, ám hiába próbáltak rájuk lőni, a fegyverek hatástalanok voltak velük szemben. A közeli Hopkinsville-ben a Taylor-családnak néhány óra múlva hasonló élményben volt része. Ők is, valamint a helyszínre hívott rendőrök ugyanolyan lényekről számoltak be, mint amilyeneket a Sutton-család írt le, és amelyek ellen éppen olyan hatástalanok voltak a lőfegyverek. Az Egyesült Államok légiereje komolyan vette a szemtanúk és a rendőrök állítását, és vizsgálni kezdte az ügyet, de nem talált ésszerű magyarázatot az eseményekre. Az eset máig a megmagyarázhatatlan címkét viseli a hivatalos szervek dokumentumai között. Különös esetek sora a Clapham-erdőben A Clapham-erdő az angliai Sussex megye nyugati részén található. Több haláleset és megmagyarázhatatlan jelenség helyszíne, legfőképpen az 1960-as évek óta. Ekkoriban számoltak be ugyanis először különös lények észleléséről, valamint megmagyarázhatatlan érzésekről, melyek különösen erősen a hatalmukba kerítették azt, aki az erdőben járt. Egyeseket erős hányinger fogott el egyik pillanatról a másikra, mások egy láthatatlan erőt éreztek, ami egyre csak tolta ki őket az erdőből. Olykor foltokban szürke ködöket láttak megelevenedni közvetlenül az erdei utak felett, melyek éppen olyan gyorsan el is tűntek, mint ahogy megjelentek. Egyszer egy Geiger-számlálóval térképezték fel az erdőt, ami meglepő módon rendkívül erős sugárzást mutatott ki – miközben az erdő meszes területen található, melynek sugárzása általában alacsony. Számos személy állítja, hogy különös lények körvonalait is látta már az erdőben, mely nem mellesleg több haláleset helyszíne is volt – a körülmények a mai napig nem tisztázottak. Az első 1972 júniusában történt: Peter Goldsmith rendőr az erdőben tett túrája során tűnt el, holttestét hat hónap múlva találták meg. Leon Fosterre 1975 augusztusában találtak, három hét keresés után került elő. A harmadik áldozat a tiszteletes, Harry Neil Snelling volt, Clapham egykori plébánosa, aki 1978 októberében tűnt el – testét csak három évvel később találták meg. A halottkémek egyik esetben sem jutottak egybehangzó véleményre a halálok tekintetében – és arra sincs magyarázat, hogy honnan kerülhetett elő a tiszteletes holtteste három év után. forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu/
Rettenetes dolgot tett a pár az értelmi fogyatékos asszonnyal

Brutálisan kegyetlenül bánt egy amerikai házaspár egy szellemi sérült nővel és annak kislányával. Az asszonyt és gyerekét éveken keresztül kínozták és rabszolgaként tartották. A rendőrség letartóztatta a 27 éves Jordie Callahant és élettársát, mert fogságba ejtettek egy értelmi fogyatékos egyedülálló anyát, gyerekével együtt. A NY Daily New információi szerint a pár abban lelte örömét, hogy kínozták a nőt és ötéves kislányát. Jordie Callahan és felesége két éven keresztül tartottak fogva egy szellemi fogyatékos nőt és lányát Anyát és gyerekét a pincébe zárták, ahol kegyetlenül verték őket, több alkalommal pedig kígyókkal és kutyákkal ijesztgették áldozataikat. Az asszonyt arra kényszerítették, hogy végezze el a házimunkát, több alkalommal megerőszakolták és azzal fenyegették, ha nem tesz eleget minden kérésüknek, akkor megölik a lányát. Végül a rendőrök szabadították ki a pincéből a baja esett asszonyt és gyerekét, a házaspárt pedig azonnal őrizetbe vették. forrás: borsonline.hu
Szörnyű helyen talált rá eltűnt kislányára az apa

Sokkoló felfedezést tett egy amerikai férfi, mikor rájött, hol van 11 éves lánya, akinek hetekkel ezelőtt nyoma veszett. A gyerek egy pedofil házában kötött ki A NY Daily News információi szerint a kislányt egy 30 éves pedofil csábította el a közösségi oldalon. Rávette a gyereket, hogy találkozzon vele és költözzön hozzá. A rendőrségi jelentésből kiderült, a férfi, a lánnyal töltött hetek alatt többször megerőszakolta a gyereket. A férfit a rendőrég őrizetbe vette, ügye márciusban kerül a bíróság elé. forrás: borsonline.hu
3 bizonyíték a telepátia létezésére

A telepátia jelensége megosztja az embereket. A tudományos álláspont szerint nem bizonyított létezése, ezért sokan szkeptikusak vele kapcsolatban, pedig néhány kutatás és történelmi tény arra utal, hogy létező dologról van szó – írja a femina.hu. A telepátia két személy között az érzékszervek és hangok használata nélkül létrejövő összeköttetés. A gondolatok és érzések megosztása nem a beszéd vagy a nonverbális kommunikáció segítségével történik, hanem valamilyen más, ismeretlen tudati síkon. A kommunikációban részt vevő személyek ráhangolódnak egymás frekvenciájára. Ilyenkor két ember ugyanabban a pillanatban, egymástól távol ugyanazt gondolja. A portál megjegyzi, hogy a telepátia létezésének magyarázatát egyelőre nem találják a kutatók, a szkeptikusoknak azonban már a huszadik század egyik legnagyobb pszichológusa, C. G. Jung is azt üzente, hogy felesleges túlzottan belebonyolódniuk szubjektív tudatosságukba. Jung úgy vélte, miközben az ember mindenhatónak érzi magát a természet jelenségeivel szemben, éppen a saját pszichéje működését nem ismeri. Jung szerint a telepátia a kollektív tudattalan segítségével működhet. Ez egy úgynevezett központi tudatalatti csatorna, mely olyan információkat tárol és továbbít, melyek az emberiség múltjával és ezáltal jövőjével is kapcsolatosak lehetnek. Nem lehet véletlen Egy brit tudós, Rupert Sheldrake a telepátia létezését vizsgálta. A tudós szerint túl gyakran fordul elő az a jelenség, hogy gondolunk valakire, és az illető hamarosan felhív. Sheldrake szerint ez annyira gyakori, hogy nem lehet véletlen. Kutatása során arra kísérleti alanyait, hogy adják meg négy rokonuk vagy ismerősük nevét és telefonszámát. Később a kutató találomra felhívott egyet a négy közül, és megkérte, hogy telefonáljon az érintett személynek. A kísérletben részt vevő személytől a telefon csörgésekor megkérdezték, mit gondol, ki keresi. A kísérlet során a válaszok találati arányának 25%-osnak kellett volna lennie – mivel összesen négy nevet adtak meg az alanyok. Ennek ellenére az eredmény azt mutatta, hogy a vizsgálati alanyok 45%-os gyakorisággal meg tudták mondani, ki keresi őket telefonon. A szakember szerint ez kizárja annak eshetőségét, hogy az egész a véletlen műve lenne, így a kutatás eredménye bizonyítja a telepátia létezését. Sheldrake úgy gondolja, hogy ez egy morfogenetikus mező által valósulhat meg, mely a telepátia szempontjából nem különbözik Jung kollektív tudattalanjától. Különös kapcsolat az ikrek között Közismert, hogy különösen az egypetéjű ikrek között rendkívül szoros lelki kapcsolat van Gyakran előfordul, hogy telepatikus képességeiket szinte a gondolatolvasás szintjére fejlesztik. Megtörténik, hogy egymástól távol, más városokban élve is megérzik a másik fájdalmát vagy örömét. Ugyanilyen telepatikus kapcsolatra képesek néha az édesanyák is a gyerekeik esetén. A spirituális tanok hívei szerint ennek magyarázata, hogy az energiaadó olyan tudati kapcsolatba lép a másik személlyel, melynek eredményeképpen ez utóbbi aktivizálja rejtett energiáit. Katonai célokra is használják Az Egyesült Államok kormánya is alkalmazott úgynevezett távolbalátó embereket a Star-Gate nevű titkos katonai akció során. A telepatikus képességekkel bíró személyek feladata az volt, hogy titkos katonai bázisok helyét határozzák meg a világ másik felén. A program főhadiszállása Marylandben volt. A távolbalátónak ugyanakkor a túszok egészségi állapotára vonatkozó információkkal is szolgálniuk kellett a CIA számára. A telepátia ilyen irányú alkalmazása azt mutatja, hogy a jelenséget érdemes komolyan venni – jegyzi meg a cikk. forrás: filantropikum.com
A szovjetek elfelejtett csodafegyvere

A szovjetek hetvennégy évvel ezelőtt már megcsinálták azt, amire a világ modern hadseregei még csak készülődnek: távirányítású egységeket küldtek harcba egy nagyon is valóságos harcmezőn, olyan ellenség ellen, ami vissza is lőtt. A Teletank nevű találmány nem volt összetett dolog: a szovjet hadmérnökök egy nagy halom hidraulika és egy rádió-adóvevő segítségével egyszerűen távirányításúvá szereltek át egy T–26-os könnyű harckocsit. Az irányítónak azonban csak annyival volt könnyebb dolga, hogy nem a tankban kellett ülnie, a vezetéshez ugyanis nem analóg joystickot kellett használni, hanem minden funkcióra egy külön gombot egy nagy panelről. Mindezt azonban csak úgy, hogy semmilyen szenzoros jel nem érkezett vissza a tanktól, nem volt kamera, nem volt mikrofon, az egyetlen automatizmus az volt a gépben, hogy a rádiójelek hatósugarán kívülre érve a tank az utolsó parancstól függetlenül fél perc után megállt és mozdulatlanul várta, amíg újra utasítást nem kapott. A Teletankot a finn-orosz háborúban vetették be, a kevés rendelkezésre álló adat szerint a summai csatában mindenképp, de más ütközetekben is megjelenhetett. A távirányított harckocsi szerepe főleg a rászerelt lángszóró használatában merült ki, és a lényege is ez volt: a személyzet kockáztatása nélkül alkalmazhatták a használójára is igen veszélyes fegyvert. Finnország és a Szovjetunió 1940. március 13-án fegyverszünetet kötöttek, és ez nemcsak a háború végét jelentette, de hosszú időre a távirányítású fegyverek használatáét is. Bár a szovjetek hamarosan egy sokkal brutálisabb háborúba kezdtek, a Teletank ott már nem kapott szerepet. A T–26-os felett nagyon hamar átlépett a haditechnika, sem a páncélzata, sem a fegyverzete nem tudott lépést tartani a német tankok diktálta ütemmel, az igazat megvallva már a finnek tankelhárító ütegei ellen sem volt képes megvédeni magát. A modern orosz hadsereg sem feltétlenül az ember nélküli megoldásairól híres, a közelmúlt konfliktusaiban soha nem kaptak szerepet a drónok, a légi csapásokat hagyományos, ember irányította gépek hajtották végre. Ez azonban most változhat, a hírek szerint az orosz repülőgépgyárak közül többen is olyan szerződéseket nyertek, amik keretein belül harci drónokat kell tervezniük és gyártaniuk. A Szuhoj például egy 20 tonnás monstrumon dolgozik, a tervek szerint 2018-ra kell elkészülniük. Szakértők szerint egyértelmű, hogy az oroszok erőltetett menetben próbálják utolérni a világot a távirányítású és önműködő hadi eszközök területén, az orosz védelmi minisztériumnak külön programja is van a témakörre. A Teletank öröksége sem veszett kárba teljesen. Bár soha senki nem mondta, hogy az eszköz valós akcióban is bevetésre kerül valaha, az MRK–27 BT egy létező robot. A lánctalpas robotra a moszkvai Bauman Műszaki Egyetem munkatársai komoly fegyverzetet pakoltak: van rajta géppuska, gránátvető és lángszóró is. Az MRK–27 valószínűleg pontosan ugyanazt a szerepet tölti majd be, amit nyugati társai. Elméleti szinten bármikor bevethető lenne, de valójában csak laboratóriumi körülmények között kap lehetőséget. forrás: index.hu