Soha nem látott ősi vírust találtak és keltettek életre

Egy soha nem látott méretű ősi vírust nyertek ki és keltették újra életre a szibériai 30 000 éves állandóan fagyott altalajból. Hihetetlen módon a génjeinek 60 százaléka a Földön jelenleg ismert gének egyikére sem hasonlít. A vírus, amely olyan nagy, hogy egy mikroszkóp alatt is látható, a mamutok, a neandervölgyiek és a korai emberek korából származik. És most újjáélesztették, ami azt a félelmet hívta életre, hogy más potenciálisan veszélyes kórokozók is kiszabadulhatnak a szibériai tundra megolvadásának hatására. A vírus, a Pithovirus sibericum, amely a görög nagy amforát jelentő „pithos” szó után kapta a nevét, az amőbákra nézve fertőző, de nem olyannak tűnik, mint ami az emberi sejtekre is veszélyes volna. A Kelet-szibériai-tenger közelében fekvő Csukotka part menti tundrájának állandóan fagyott talajából vették a mintát kb. 30 méteres mélységből, a részletes megállapítások pedig a Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban jelentek meg. A szibériai fagyott talaj feltárása várhatóan fokozódni fog, mivel úgy vélik, hogy a világ olajtartalékainak, aranylelőhelyeinek és egyéb más fontos ásványi anyagainak a 30 százaléka ott található. Fennáll annak a veszélye, hogy olyan vírusok szabadulhatnak ki a jégből, amilyenekkel azelőtt még sosem találkoztunk, és amivel szemben nincs immunitásunk. „Az olyan vírusok újraéledése, amelyeket kihaltnak hittek – mint például a himlő –, amiknek a replikációs folyamata hasonlít a Pithovíruséhoz, többé nem korlátozódik a tudományos-fantasztikum birodalmára.” – jelentette ki Jean-Michel Claverie professzor a Tudományos Kutatás Nemzeti Központjában, aki Chantal Abergel-lel, kutatótársával és feleségével élesztette újra a vírust. – „Annak a kockázatát, hogy egy ilyen forgatókönyv megtörténhessen a való életben, reálisnak kell tekinteni.” De talán a kutatás leginkább forradalmi aspektusa az a tény, hogy az nem hasonlít semmilyen egyéb, Földön megtalálható vírusra. A modern vírusok parányiak és csupán kevés génnel rendelkeznek. Azonban, a Pithovirus sibericum 500 hihetetlen gént tartalmaz, amely az új vírusóriás kategóriájába helyezi őt, egy olyan családba, amit Megaviridae-ként ismerünk. „A géntartalmának 60 százaléka nem hasonlít semmire a Földön” – közölte Dr. Abergel. A BBC Radio 4 Today programme rádióinterjújában Claverie professzor elmagyarázta, hogy a nemrégiben felfedezett óriásvírus másfajta genetikai anyagból készült, mint a jelenleg ismert, ami arra utal, hogy „közös történet” híján van. „Amikor egyre több és több ilyen óriásvírust találunk, akkor úgy tűnik, hogy az az élet többféle, s nem csupán egyetlen gyökerének bizonyos fajtájára hívja fel a figyelmet, mivel az óriásvírusok teljen eltérő genetikai anyagból állnak bizonyos tekintetben, és ezért valóban kíváncsiak vagyunk arra, hogy ez a fajta vajon honnan származik. Nem látunk semmilyen közös történelmi nyomot.” A következtetések hatalmasak: amennyiben az életnek „többféle gyökere van”, melyek ezek? És honnan erednek? Forrás: boldognapot.hu
VODKÁVAL ITATTA LE A 12 ÉVES KISLÁNYT AZ ANYA

Fél évre börtönbe kerül az a fiatal anya, aki egy pizsamaparti keretében vodkát itatott egy gyereket. A brit nő azzal védekezett a bíróság előtt, hogy a kislány anyja megengedte neki, hogy alkoholt adjon a gyereknek. Hat hónapra rács mögé kerül Hazel Aitchison, mert leitatott egy hatodik osztályos lányt – írja a Mirror. Az asszony ottalvós bulit rendezett lánya barátaink az egyik gyerekek pedig olyan közeli viszonyba került, hogy együtt ivott vele. A rendőrségi jelentés szerint Aitchison egy negyed üvegnyi vodkát itatott meg a kislánnyal. Mikor az ügy a törvényszék elé került Aitchison azzal próbált védekezni, hogy volt engedélye a gyerek anyjától arra, hogy alkoholt adjon a lánynak. A bíróság végül fél év börtön ítélt meg az asszonynak, aki jelenleg terhes, így a büntetését a szülés után kell majd letöltenie. forrás: borsonline.hu
Tudtán kívül CHIP-et rejtettek a férfi szemébe!

Különös panaszokkal fordult orvoshoz a Cseh származású Orosz férfi, Jaroslav Turnoj, miután amerikai utazásáról tért vissza hazájába. Állítása szerint a new york-i JFK international reptéren készülődött a beszállásra, ahol két fekete öltönyös férfi odalépett hozzá, kitessékelte a sorból, és később egy szobába kísérte. Beszámolója ennél a pontnál kissé ködössé válik, ugyanis azt állítja hogy ezután elbódították, és bizonyos ideig nem is volt eszméleténél. A rejtély fokozza, hogy ezután a repülőgépen ébredt fel, ami ekkor már félúton volt Oroszország felé. Hetekkel ezután kezdődtek a panaszai, mellyel később orvoshoz fordult. Az egyik szemében szúró fájdalmat kezdett érezni, és a könnycsatornái felduzzadtak kissé. A szemész főorvost Dr. dr. Ivan Naumovot, sokkolta a röntgen felvétel amelyet a férfiról készített, ugyanis a szemben lévő üvegtest részben (szem mozgató izmok között) egy apró elektronikus tárgyat fedezett fel – ahhoz hasonló chip-et amelyeket a kutyákba ültetnek be. Az apró elektronikus eszközt később átküldték az orosz nemzetbiztonsági szerveknek, akik egyelőre nem adtak ki nyilatkozatot az ügyben. Vélhetően nem is fognak tenni, ha kiderül hogy egy NSA által fejlesztett kém berendezésről van szó.
BOTRÁNY: A részeg Dicaprio megvert egy civilt!

Miután véget ért az Oscar díj átadó,szemtanúk szerint Leonardo DiCaprio HollyWood utcáin a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) közelében részegen megvert egy civilt. Bizonyára DiCaprio nem tudta feldolgozni a kudarcot mivel Jelölték már Oscar díjra, de sosem kapta meg, eddig csak Golden Globe-ot kapott.Az egyik szemtanú szerint a részeg színészt három biztonsági őr alig tudta leszedni a civilről, aki saját kérésére nem adta meg a személyazonosságát. A szemtanúk elmondása szerint t egy bárból jött kifelé, amikor meglátta Dicapriot, aki az utcán eléggé illuminált állapotban volt és csak annyit mondott neki, hogy „ne aggódj öcsém majd jövőre”. Erre a színész ideges lett és nekiesett. Többször fejbe, és orrba vágta civilt, amikor elesett, a földön is belerúgott vagy háromszor. Segítségért kiabált, mire a bárból kirohanó biztonságiak szedték le róla a részeg színészt.
Lelkész követeli: ne hordjanak bugyit a nők

Alsónemű nélkül járhatnak csak templomba Nairobiban a női hívek. Az egyik lelkész ugyanis megtiltotta, hogy a szent helyen melltartót vagy bugyit viseljenek. Melltartó és bugyi nélkül kell templomba járniuk egy kenyai lelkipásztor kérése miatt a női hívek Nairobiban. Az atya szerint ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szabad legyen a testük és a szellemük egyaránt. Aki vét a „törvénye” ellen az állítólag komoly retorzióra számíthat – írja a Daily Post. A lelkész azt tanácsolta a templomba járó anyáknak, hogy ellenőrizzék lányaik mielőtt elhagyják a házat vasárnap. Szerencsére nem minden kenyai templomban elvárás a hiányos öltözet, csak egyben, ami ráadásul a világ egyik legszennyezettebb területén van. A fórumozók legtöbbje szerint a lelkész vélhetően egy másik bibliát forgat, illetve az sem kizárt, hogy egy perverzzel van dolguk. forrás: borsonline.hu
Anthony Hoppkinsnak köze van a sátánizmushoz?

A történetünk 1976-ban Newportban kezdődött. A walesi városba költözött egy négy fős család. Mr. jones, Mrs. Jones, Katie az idősebbik lánytestvér, és Ralf a kisebbik fiútestvér. Egy elég nagy házat vettek. A mendemondák szerint Sir Anthony Hoppkins ősei laktak abban a házban, akik köztudottan gyakorolták a sátánizmust. Állatokat áldoztak, a vérüket ontották , és mindezt, a háznak a pincéjehelységében. késöbb Hopkins családja egyre jobban kezdett megőrülni, később már embereket is áldoztak. Egyre több volt az eltűnés a városban, és a városi lakosság természetesen rájuk gyanakodott. Egy idő után elszakadt a cérna, és egyik éjjel , rátámadtak családra, vasvillákkal , lapátokkal , és kiélezett farudakkal. A családot álmukban kapták el és ölték meg brutálisan, majd kivonszolták a hullákat, a ház előtti kertbe és ott külön-külön elégették őket. A helyi lapok szerint , a család szellemei azóta is kisértenek a házban. Természetesen ez Jonesék nem tudták ,csak annyit ,hogy Hopkins őseié volt a ház, de azt sosem értették ,hogy miért volt ennyire olcsó. Körülbelül 2 hetet laktak úgy a házban ,hogy semmi parajelenségekre utaló nyom nem volt. De késöbb Mrs. Jones eggyik éjjel gyereksírás halott a házból , azt hitte , az egyik gyerek sír , ezért elment és utánnanézett a dolognak. De a gyerekek mélyen aludtak. Ez így ment napról napra , hétről hétre . Egyre többször hallották a sírást, sőt később már olyan hangokat is hallottak „mintha egy nagy gerendát húznának végig a padlón”. Mr. és Mrs Jones nem akarták elhinni , hogy ilyen megtörténhet, azt hitték ,hogy ők őrültek meg, ezért gondolták , meghívják a barátaikat és ismerőseiket, egy házavató bulira, és kíváncsiak lesznek ,hogy ők is tapasztalni fogják-e a jelenséget. A buli alatt legalább 30-an voltak a házban , kezdett beesteledni és amikor egyszer csak ugyanúgy hallották a gyereksírást és azt a hangot is ami úgy hangzott mintha gerendát húznának a padlón. Mindenki pánikba esett. És azon nyomban felszívódott az a körülbelül 30 ember. Tehát bebizonyosodott ,hogy nem csak Jones-ék képzelődtek. Téli évszak volt Newportban , ezért elég nagy hó is esett. Másnap reggel Mr. Jones az erkély előtt állt az ablakban, és a reggeli kávéját szürcsölgette. Pont az erkély ajtó előtt látott két mezítláb lábnyomot ahová nem esett a hó , közelebb lépet az ajtóhoz , és az ajtó ablakánál egy kis részben nem volt befagyva mintha belehetek volna az üveget. na ekkor úgy döntöttek ,hogy eladják a házat, de addig is kiköltöznek és kivesznek egy hotelszobát. Elkezdtek összecsomagolni, és beültek a kocsiba , majd elindultak. A háztól néhány kilométerre találták meg a hatóságok a kocsijukat egy árokban , a család sehol. Semmi nyom nem maradt utánuk. A házat lezárták , hogy senki ne költözhessen be. Sir Anthony Hoppkins nem volt hajlandó a kamerák elé állni és nyilatkozni az üggyel kapcsolatban! írta: Szabó Viktor
EGY 13 ÉVES LÁNYT EJTETT TEHERBE A TUDÓS

Megerőszakolta 13 éves sógornőjét egy férfi Újdelhiben. A kislány most 2 hónapos terhes. Megerőszakolta és teherbe is ejtette saját sógornőjét, ráadásul a kislány még csak 13 éves. Ezekkel a vádakkal illették Shah Rukh Khant, aki egyébként tudósként dolgozik országában és akit eddig munkája miatt sokan elismertek környezetében – írja a NDTV. Az incidens Újdelhiben történt és az eddig eltitkolt szörnyűségre egy orvosi vizsgálat során derült fény. A kislányt kórházba vitte nővére, azaz a férfi felesége, mert a gyerek hasi fájdalmakra panaszkodott. Az orvosoknak hamar feltűnt, hogy valami nincs rendben. A rendőrök kérdéseitől megtört a kislány, és mindent elmesélt a bántalmazásokról. A további vizsgálatok során az is kiderült, a lány már 2 hónapos terhes az erőszakoskodó férfitól. forrás: borsonline.hu
Felrobbant a Mars! – A tudósok titkolják?

Érdekes videó terjed pár napja az interneten, a leírás alapján a felvételen azt láthatjuk amint egy rejtélyes jármű a bolygó felé haladva rálő arra, ami eztán felrobban. A videó 0:30 másodpercnél lesz érdekes, ahol a becsapódás történik, illetve a szétrobbanás kezdődik. Olvasóinkra bízzuk a döntést, hogy eldöntsék a felvétel hitelességét. Mi elégé szkeptikusok vagyunk a videóval kapcsolatban. 🙂
EMBERI SZÖVETEK 3D NYOMTATÁSSAL

Nem csak a NASA gondolkozik az emberi szövetek mesterséges előállításán. A Harvard Egyetem Wyss Biológia Inspirálta Mérnöki és Alkalmazott Tudományok Intézete egy bonyolult háromdimenziós szövetszerkezeten dolgozik különböző sejttípusokkal és parányi véredényekkel. A kutatás jókora lépés lehet a szövetmérnökök célkitűzéseiben, egy olyan mesterséges szövetet eredményezve, ami elég valós ahhoz, hogy gyógyszerkísérleteket végezhessenek velük. A módszer ezen felül egy korai, ugyanakkor rendkívül fontos lépés a sérült, vagy beteg szövetek pótlása felé. Ehhez a CT adatokból számítógépes tervezéssel (CAD) és 3D-s nyomtatással készítik el a szövetszerkezetet, amit a sebészek felhasználhatnak a sérült szövetek javítására vagy cseréjére. “Ez az első lépés a háromdimenziós élő szövet megalkotása felé” – mondta dr. Jennifer Lewis, a kutatás vezetője, aki az Advanced Materials szaklapban számolt be eredményeikről. A szövetmérnökök évek óta próbálkoznak érrendszerrel ellátott emberi szövetek laboratóriumi előállításával. A nyomtatás sem új keletű, eddig azonban csak vékony metszeteket sikerült készíteni. A vastagabb rétegek esetében mindeddig a sejtek nem jutottak elegendő oxigénhez és tápanyaghoz, valamint a széndioxid eltávolításban sem jeleskedtek, ezért megfulladtak és elhaltak. A természet ezt a problémát úgy oldja meg, hogy parányi, vékony falú vérerek hálózatával látja el a szöveteket, melyek táplálják a szövetet és eltávolítják a káros anyagokat, ezért Lewis és csapata ezt a kulcsfontosságú funkciót igyekezett lemásolni. A 3D nyomtatás rendkívül részletgazdag szerkezetek előállítására képes, jellemzően azonban élettelen anyagokból, például fémből vagy műanyagból. Korábban Lewis csapatának már sikerült kidolgoznia számos újszerű “tintát”, melyek hasznos elektromos és mechanikus tulajdonságokkal rendelkező anyagokba szilárdulnak. Ezek a tinták jó alapul szolgáltak a szövetek nyomtatásához, melyhez biológiai tulajdonságokkal felruházható bio-tintákra van szükség. Lewis tintáit szövetbarát anyagokká fejlesztette, amik magukba foglalták az élő szövetek legfőbb összetevőit. Az egyik tinta egyszerre tartalmazott extracelluláris mátrixot és élő sejteket, egyfajta kötőszövetet eredményezve. A vérerekhez egy külön tintát fejlesztettek ki, ami egy egészen szokatlan tulajdonságot kapott, képes hűtés hatására olvadni, ami lehetővé tette a rostok hálózatának nyomtatását. Az így nyomtatott anyagot lehűtve, majd a folyadékot kiszívva üreges csövek, vagyis erek hálózatát kapták. A Harvard kutatói ki is próbálták módszerük hatékonyságát és sokoldalúságát. Különböző architektúrákkal rendelkező 3D-s szövetszerkezeteket nyomtattak, egy bonyolult szerkezetbe rétegezve. Az így kapott szöveteket vérerekkel és három különböző sejttípussal sikerült felruházni, megközelítve a valódi szövetek összetettségét. Ezen felül emberi endoteliális sejteket fecskendeztek a vaszkuláris hálózatba, melyek újra növesztették a vérerek falait. A sejtek életben maradása és szaporodása a mesterséges szövetben egy fontos lépést testesít meg az emberi szövetek nyomtathatóvá tétele felé vezető úton. Lewis és csapata jelenleg olyan működő 3D szövetek előállítására összpontosít, ami elég valósághű a gyógyszerek biztonságosságának és hatékonyságának teszteléséhez. “Ez az a terület, ahol az azonnali potenciált látjuk” – tette hozzá Lewis. A nyomtatott szövetszerkezetek ezeken túl fényt deríthetnek az élő szövet azon tevékenységeire is, melyek összetett folyamatok egész sorát igénylik, ilyen a sebek begyógyítása, a vérerek növekedése és a daganatok kialakulása. “A szövetmérnökök jó ideje várnak ilyen módszerekre” – nyilatkozott Don Ingber, a Wyss Intézet alapító igazgatója. “A működőképes érhálózatok beültetés előtti létrehozása a 3D szövetekben nem csupán vastagabb szövetek kialakulását teszik lehetővé, de növelik az esélyét a hálózatok sebészi összekötésének a természetes érrendszerrel, elősegítve a beültetett szövet azonnali perfúzióját, ami nagyban növeli a beépülést és a túlélést”. Forrás: sg.hu
CSODA: MEGHALT, MAJD SZÓ SZERINT FELTÁMADT A FÉRFI

Orvosi magyarázatot egyelőre senki nem tud adni: Walter Williams szerdán váratlanul elhunyt, csütörtökön újra élt. Temetés helyett nagy bulit szerveznek a boldog rokonok. A Williams család példája azt mutatja: csodák igenis létezhetnek. Már csak azért is írhatjuk le mindezt, mert egyelőre az orvosok sem tudnak mást mondani az érintetteknek. A tisztességben megőszült Walter Williams, akit a szerettei „Hógolyónak” becéztek, szerdán hetvennyolc éves korában elhunyt. Dexter Howard igazságügyi orvos szakértő hivatalosan is megállapította a halál beálltát. Egy nappal később már azt kellett papírra vetnie, hogy Williams papa újra él. Williams bácsi egyre jobban van, amit orvosai nem értenek A férfi családja Isten ajándékának tartja visszatérését. – Miután megvizsgálták, megállapították, hogy meghalt, a testét pedig hullazsákba tették – mondta a férfi unokaöccse, Eddie Hester. Két órával később a család kapott egy telefonhívást a temetkezési vállalkozótól. – A férfi azt mondta a vonal végén, nem ért egyet az orvosokkal, szerinte az édesapám lába mozgott – mondta „Hógolyó” lánya, Martha A. Lewis. A család azonnal a kórházba sietett, Walter papa akkor már kifejezetten fitt és üde volt. Orvosi magyarázat nincs. A halált diagnosztizáló Dexter Howard is erről beszélt. – Biztosan több élete lehet – mondta a lánya. – Nem tudom, meddig marad még velünk, de most nagyon hálásak vagyunk a sorsnak – magyarázta. A család temetés helyett hatalmas bulit szervez. forrás: borsonline.hu