SOKKOLÓ FOTÓK: ÍGY TESZ ZOMBIVÁ A DROG EGY CSINOS NŐT

Rendőrségi fotókon mutatták be, mit tesz egy emberrel a huzamos ideig tartó amfetamin-, heroin- vagy kokainhasználat. Elborzasztó látni, hogyan válnak fiatal emberekből élőhalottak. A fényképek néhány hónap vagy év elteltével készültek kábítószerfüggőkről, férfiakról és nőkről, akik kemény drogokat fogyasztanak. A rendőrség látóterébe persze azért kerültek, mert a függőségük miatt rendszeresen összeütközésbe kerülnek a törvénnyel. De a bűnözés még hagyján, ami az igazán megrázó a Mirror honlapján közölt fotókban, az a borzalmas rombolás, amit az anyag a használó arcán és szervezetében végez. A fotó aktja eredetileg az Oregon állambeli Multnomah seriffhivatala tette közzé egy drog- és alkoholellenes kampány keretében, hogy megmutassák, mire számíthat az, aki egyszer rabjává válik a pusztító szereknek. forrás: borsonline.hu
MAGYAR LÁNY MÉHÉT ETTE MEG A ROSZTOVI RÉM

Bár a sorozatgyilkosok áldozatok száma szerinti listáján “csak” hatodik, Andrej Romanovics Csikatilo minden idők legbrutálisabb mészárosa volt. Húsz éve végezték ki a szörnyeteget, aki azért ölt meg több, mint ötven embert, mert nem bírta megemészteni impotenciáját. A 19 éves Varga Ilona a negyvennegyedik áldozata volt. A rosztovi rémként elhíresült, korábban tanárként dolgozó férfi 56 gyilkosságot ismert be, de csak 53-at tudtak rábizonyítani. Az ukrán származású Csikatilo – akiről X Polgártárs címen filmet is készítettek, aminek egyes jeleneteit a hatvani vasútállomáson vették fel – a kihallgatások alatt többször elmondta, testvérét az ukrán éhínség alatt megették a falubeliek, de erre később semmiféle bizonyítékot nem találtak. Állítása szerint nem csak ez, hanem agresszív édesanyja is nehezítette gyerekkorát, de kiverekedte magát, és tanár lett Rosztovban. Egéz életében súlyos potenciazavarokkal küzdött, ami kora előrehaladtával egyre frusztráltabbá tette. Két gyermekük is született, de Csikatilo szerint – mivel nem volt képes erekcióra – kézzel juttatta felesége vaginájába a spermát. Szemtanúk szerint Csikatilo látványosan élvezte a tárgyalást. Tetszett neki, hogy végre rivaldafényben lehet Elsőként, 1978-ban egy kislányt fojtott vízbe, ami miatt egy másik embert végeztek ki helyette. Saját bevallása szerint ez a rémtette volt a legnehezebb, utána fokozatosan érzett rá a gyilkolás ízére, és elfogásáig nem is tudta abbahagyni. Elkapni nem csak a szovjet hatóságok szerencsétlenkedése miatt volt nehéz, hanem azért is, mert áldozatai leginkább az alsóbb rétegekből, prostik, árvák és otthonról elszökött gyerekek közül kerültek ki, akiknek hozzátartozóit nehezebb volt megtalálni, hogy értékes információkkal szolgáljanak. A kiszemelttel minden esetben kedves volt, áldozatát rendszerint az erdőbe csalta, ártalmatlanná tette, megkínozta, majd ráejakulált a holttestre. Csikatilo tehát nem csak pedofil és szadista, hanem nekrofil is volt. Csikatilónak a kihallgatás alatt részletesen be kellett mutatnia, hogy végzett áldozataival. Nem okozott neki gondot Kiskorú áldozatai – akik közt nem csak lányok, fiúk is voltak – nemi szervét megcsonkította, a mellbimbókat és a heréket nem ritkán megette. A 19 éves Varga Ilona 44. áldozata volt. Az egykori Szovjetúnióban tanuló magyar diáklányt a buszon csábította el, egy Rosztov közelében levő faluba csalta, és ott végzett vele. Miután megölte, evett a méhéből. Varga Ilonának kisgyermeke is volt. A kint tanuló Varga Ilona 19 éves volt. Szörnyű kínokat élt át, mielőtt Csikatilo megölte Csikatilo gyilkosságait eleinte nem kapcsolták össze, később viszont külön nyomozócsoportot állítottak rá, de így is hosszú évekbe telt elkapni. Ez végül 1990-ben sikerült, két évre rá pedig halálra ítélték 53 ember meggyilkolása miatt. A tárgyalásról készült felvételek megrázóak, az áldozatok hozzátartozói közül többen rosszul lettek, de volt olyan is, aki meg akarta lincselni a rosztovi rémet. Nem véletlen, hogy a tárgyaláson is rács mögött volt. Andrej Romanovics Csikatilót 1994. február 14-én, 57 éves korában végezték ki. Szörnyű rémtettei alatt mindvégig családjával élt, de felesége sosem sejtett semmit. forrás: borsonline.hu
ILYEN SZÉDÜLETESEN FÉLELMETES KÉPEKET MÉG NEM LÁTOTT

Nem riad vissza a kihívásoktól Vagyim Mahorov és Vitalij Raszkalov. A két orosz fotós január végén titokban megmászta a még építés alatt álló Sanghaj Tornyot és lélegzetelállító felvételeket készített. Két orosz fotós biztosítókötél nélkül, két óra alatt mászta meg a világ második legmagasabb épületét, a Sanghaj Tornyot azért, hogy fentről szenzációs képeket készítsen a nagyvárosról. Vagyim Mahorov saját honlapján számolt be a fantasztikus kalandról. – A kínai holdújév ünneplése miatt nagyon sokan elutaztak a városból, még a torony építőmunkásai is, ez pedig tökéletes alkalom volt arra, hogy éjszaka, az őröket kicselezve felmásszunk a toronyba, és a fölé magasodó darura. Két óráig mentünk folyamatosan felfelé, de még órákat kellett várnunk a magasban, amíg eltűntek az égről a felhők. A képeket nézve: minden perc megérte – írja Mahorov. Mahorov és Raszkalov órákat várt, hogy e felhők eltűnjenek a város fölül, és eléjük táruljon a panoráma A két orosz összesen tizennyolc órát töltött több mint hatszáz méter magasban, és több mint huszonnégy órán keresztül nem aludt. Fáradozásuk eredményeként a kínai metropolisz összes magas épületéről készítettek képeket. A fotósoknak nem ez volt az első ilyen akciójuk, korábban meghódították a párizsi Eiffel-tornyot, és a Notre Dame-ot, valamint a gízai piramisokat is. forrás: borsonline.hu
ELKÉPESZTŐ: SOHA NEM EVETT MÉG SEMMIT A LÁNY

Nagyon ritka gyomorbetegségtől szenved egy indiai nő. A vele született rendellenesség miatt nem ehet semmilyen szilárd ételt ezért csak folyadékon él. A 25 éves Manju Dharra még soha életében nem kóstolt szilárd ételt – írja az Oddity Central. A lány egy ritka betegséggel jött világra, melynek következtében gyomorszája nem nyílik ki rendesen és ha darabos étel megy le a torkán, akkor nyelőcsöve elzáródik és heves hányás tör rá. A betegét már születésekor felfedezték az orvosok, így csecsemő kora óta védve van az ételektől. Kizárólag folyadékkal táplálkozik. Mivel családja nagyon szegény, ezért a lány csak tejet, teát, tejszínt és vizet fogyaszt, nagyon ritkán pedig gyümölcslevet. A lány már számos orvosnál járt, akik különböző gyógymódokkal próbálkoztak, azonban nem sikerült meggyógyítaniuk. Ennek ellenére Dharra bízik benne, hogy egy nap majd megkóstolhatja az ínycsiklandó ételeket melyeket minden nap lát. forrás: borsonline.hu
UFO a Düsseldorfi repülőtéren? [VIDEÓVAL!]

Az egyik leglátogatottabb német hírportál, a Bild.de is csak találgat, hogy vajon mi lehetett az a szivar alakúnak tűnő ismeretlen eredetű repülő objektum, amelyet a világ egyik legforgalmasabb légikikötője felett vettek videóra néhány nappal ezelőtt. A felvételt, amelyen az egyik kifutópályán guruló repülőgép felett az égen egy hosszúkás, lassan haladó tárgy látszik, a düsseldorfi légikikötő több száz állandóan működő kameráinak egyike rögzítette. A kamera képét az interneten bárki élőben követheti, így rögzítette valaki. A legnagyobb videomegosztóra feltöltött felvételt már közel harmincezren látták, de – ahogy az lenni szokott – alaposan megosztja a nézőket. Van, aki szerint az UFO csupán egy optikán mászó apró bogár, míg mások ezt azzal cáfolják, hogy ez esetben nem lenne éles a tárgy kontúrja. A Bild megkereste Thomas Köttert, a reptér szóvivőjét, aki nevetve válaszolt kérdésére: „UFO riadó? Nekünk erről nem szólt senki”. A környéken nem ritka, hogy azonosítatlan repülő tárgyakat videóznak, a szóvivő ugyanakkor hozzátette, nem zárható ki, hogy valóban egy szivar alakú repülő tárgy látható a felvételen, egy nemrég üzembe állított hatalmas Zeppelin ugyanis a reptéri irányítótornyok általános engedélyével repülhet a körzetben. forrás: ittvannak.hu
VÉGIG NÉZTE LIFTBE SZORULT ANYJA LEFEJEZÉSÉT A KISFIÚ

Két és féléves gyereke szeme láttára halt szörnyet egy fiatal asszony Oroszországban. A nőt egy lift fejezte le. Tragikus liftbalesetet szenvedett egy húszéves orosz nő – adta hírül a Daily Mail. A fiatal anya éppen bölcsődés gyerekével tartott hazafelé. A lakóházukba érve a nő beszállt a liftbe, majd kisfiát is be akarta emelni, azonban a szerkezet elindult felfelé. A nőnek éppen annyi ideje volt, hogy gyerekét biztonságos távolságba lökje, azonban ő beszorult az ajtóba. A megállíthatatlan lift szó szerint lefejezte az asszonyt, akinek holttestét darabokban találták meg a szomszédok. forrás: borsonline
KI AKARJA IRTANI CSALÁDJÁT A 10 ÉVES KISFIÚ

Egy új-mexikói anyuka őszintén beszélt a CNN televíziós csatornának örökbe adott fia problémáiról. Jennifer Cristini állítja, hogy a kis Gianni bipoláris zavarai miatt már négyéves kora óta öngyilkossággal fenyegetőzik, de újabban már a család többi tagját is azzal rémisztgeti, hogy megöli őket. – Anya, meg akarom ölni magam. Nem bírom tovább, egyszerűen meg akarok halni. Elmegyek az erdőbe és megölöm magam. Kivinnél engem oda kocsival? – idézi fel, akkor négyéves, örökbefogadott fia szavait Jennifer Cristini. Az Albuquerque-ben élő nő arról beszélt a CNN hírcsatornának, hogy Gianninak már egészen fiatal kora óta személyiségzavarai vannak, és az állapota a gyógyszerektől nem javult, hanem tovább romlott. A tízéves gyerkőc mostanra már a szüleit és testvéreit fenyegeti azzal, hogy megöli őket. Aludni egyáltalán nem tud és folyamatosan hangokat hall a fejében, valamint kezelhetetlen dührohamai vannak. Gianni a jelenlegi diagnózis szerint bipoláris zavarban szenved és bár egy speciális iskolában foglalkoznak vele, szülei tehetetlenül nézik, ahogy fiuk a kezelés ellenére egyre rosszabbul lesz. – Mi lesz, ha már nagykorú lesz, és magasabb és erősebb lesz mindannyiunknál? nagyon aggódunk érte, és szeretnénk, ha megoldást tudnánk találni a viselkedészavaraira. De egyelőre csak várunk és várunk, pedig segítségre lenne szükségünk. Vajon létezik egyáltalán gyógyszer, amivel meg lehetne fékezni őt? – mondta a végső elkeseredettségében a médiához forduló Cristini.
RETTENETES DOLGOT TETTEK BARÁTNŐJÜKKEL A SÁTÁNISTA TINIK

Két amerikai tinédzsert őrizetbe vett a rendőrség, akiket azzal vádolnak, hogy brutális módon megölték egyik osztálytársukat. A gyilkosságra egy sátánista szertartás közben került sor. A rendőrség letartóztatta a 17 éves Jose Reyest és egy 16 éves barátját, mert elrabolták egyik osztálytársukat, akit megerőszakoltak és brutálisan megöltek – írja a Dreamin Demon. A sátánista fiúk múlt szerdán elcsalták a lányt egy üres lakásba. Ott megkötözték és meztelenre vetkőztettek. A tini hasba késsel egy fordított keresztet vágtak vallási tárgyakkal rakták körül, megerőszakolták majd agyonverték. Az eset után Reyes egyik rokonának bevallotta, mit tettek, így szerzett tudomást a gyilkosságról a rendőrség. A fiúk jelenleg előzetes letartóztatásban várják, hogy hétfőn megkezdődjön a bírósági tárgyalásuk. forrás: borsonline.hu
EMBERHÚST ÁRULTAK AZ ÉTTEREMBEN

Egy nigériai étterem több különleges fogást is tartott étlapján. Ám kiderült, hogy az ínycsiklandozó ételek helyett rengeteg alkalommal emberhúst szolgáltak fel vendégeiknek. Tizenegy embert, köztük egy kannibál étterem tulajdonosát tartóztatták le a napokban Nigériában. A hatóságok névtelen feljelentés alapján razziáztak a vendéglátó helyiségben, ugyanis a gyanú szerint sült emberhúst kínáltak ebéd vagy vacsora gyanánt. A kép illusztráció! Összesen hét férfi, köztük az étterem tulajdonosa, valamint négy nő került rács mögé a vizsgálat után. A rajtaütés során fegyvereket, lőszereket is lefoglaltak, valamint két műanyag zacskóban még friss, vérben úszó emberfejeket is találtak. – Nagyon magasnak találtam a számlát, majd miután ezt szóvá tettem, közölték velem, hogy emberhúst ettem. Sokkot kaptam – mesélte a rendőrségnek egy nevét nem vállaló helyi lelkész. Nigériában korábban is előfordult már kannibalizmus, ám ez az első alkalom, hogy egy egész éttermet zártak be emberhús árusításáért. forrás: borsonline.hu
17 ÉVES LÁNY HÚSÁVAL ETETTÉK A SZOMSZÉDOKAT

Hússal töltött táskát, azaz empanadast árult a letartóztatott brazil házaspár és a férfi szeretője a szomszédoknak. Mint arról beszámoltunk, azzal vádol három embert a brazil rendőrség, hogy legalább három nőt megöltek, majd ettek belőlük. A horrorisztikus eset Pernambuco tartományban, Garanhuns városban történt. A letartóztatottak – az 51 éves Jorge Beltrao Negromonte da Silveira és neje, Isabel Cristina Oliveira da Silva, illetve a férfi 25 éves szeretője Bruna Cristina Oliveira da Silva – egy kannibál szekta tagjai és azt állítják, a „hang” mondta nekik, hogy meg kell ölniük a rosszéletű nőket és enniük kell a húsukból. Az egyik áldozat a 17 éves, Jessica névre hallgató lány, akinek bőrét lenyúzták és vágtak a húsából, majd tálalták. Mint kiderült, nem csak a három gyanúsított evett belőle. Da Silveiráék ugyanis empanadast készítettek a lány húsából és árulták a szomszédoknak, akik vettek és ettek is belőle. Mint megírtuk, a rendőrség múlt szerdán vette őrizetbe a gyanúsítottakat. A házban másnap már nem sok bizonyíték maradt, mert a szomszédok felgyújtották a házat. forrás: borsonline.hu