Simon Parkes azt állítja egy földönkívüli szülte őt

Igazi UFO-hívő a brit Simon Parkes, aki ránézésre teljesen normális földi ember, sőt, ő a Munkáspárt egyik képviselője, miközben azt állítja: egy nyolcujjú zöld lény szülte őt, és neki is van félidegen gyereke. A munkáspárti képviselő akkor azt állította, hogy ő csak félig emberi származású, mert az anyja valójában egy földönkívüli lény, aki zöld színben pompázik és nyolc ujja van, az anyai rokonai el is vitték néhányszor „kirándulni” őt, amikor még gyerek volt. Most további részleteket osztott meg a történetéből. Az eltelt néhány hét alatt úgy látszik, vagy újabb emlékképek törtek elő a politikusból, vagy felbátorodott a történet további részét illetően, mindenesetre most további részleteket osztott meg a széles nyilvánossággal. Az 53 éves férfi azt állítja, hogy nemcsak őbenne csörgedezik idegen vér – vagy valami hasonló folyadék -, de a hibrid géneket tovább is örökítette, amikor nemi kapcsolatot létesített egy űrlény-nővel, és tőle gyereke is született, akit Zarka névre kereszteltek. Az anyát egyébként következetesen Cicakirálynőként emlegeti. A Channel4 dokumentumfilmjében Parkes azt mondta, azért vallja be a kalandját az idegenekkel, valamint a származását, mert bármennyire is őrültségnek hangzik minden, szeretné, ha az emberek tisztában lennének az igazsággal. „Rengetegen vannak, akik hozzám hasonló helyzetben vannak, mégis úgy döntöttek, nem állnak ki, hogy elmondják mindezt, mert attól rettegnek, hogy tönkremegy a karrierjük” – indokolta a különös vallomást a képviselő. Most abban bízik, hogy lépésével a nyílt feltárulkozásra ösztönzi a sorstársait.

Szenzációs felvétel! Landoló UFO-t filmeztek le (videóval)

Rendkívüli képsorokat készített egy lebegõ, majd leszálló csészealjról egy amerikai autós Új-Mexikóban.   A felvétel bejárta az internetet. Hihetetlen ez az ufós képsor! Sokak szerint egy ügyes számítógépes trükköt láthatunk a videón. Önök szerint? Vagy az igazság megint odaát van?  

Anyai szeretet nélkül

Egy anya, 3 lány és 2 fiú. 2 lány meghal, csak azért mert fiatalok, mert szépek és mert az anyjuk elmebeteg. Sacramento, California 1983 Suesan Knorr 16 éves volt és reszketve lépett be családja otthonába. 2 lánytestvére Sheila és Terry is rettegetésben élt. Theresa Norr éveken át bántalmazta a lányait, mentálisan és fizikailag is, megalázta és mindenféle szajhának hordta el őket. „Csikket nyomott el a hátamon, fegyvert szorított a fejemhez, kést nyomott a torkomhoz, megbilincselt és megvert.” Theresa a két fiát sosem bántotta, de arra bíztatta őket, hogy segítsenek kínozni a húgaikat. Robert és Wiliam Az asszony féltékeny volt a lányaira, nem szerette a nőket, ezért élvezte, hogy uralkodhat a gyerekein. Robert, az egyik báty, Suesan mögé állt, hogy lefogja. A lány menekülni próbált, mire Teresa elővett egy fegyvert és lelőtte. Candice Delong.: „Teresa hallucinált és paranoiás volt, azoknak, akik érzékcsalódástól szenvednek és paranoiásak nem kellene gyereket nevelniük.” Theresa skizofrén volt. Ez nem más, mint egyfajta genetikai hiba, az agy biokémiai zavara.. A tünetek kezeléssel csökkenthetők, de Thersát nem kezelték, így nála a tünetek egyre hosszabbak és gyakoribban jelentkezők voltak. Úgy vélte a lányai fiatalsága és szépsége tönkreteszi őt. Azt gondolta, hogy a lánya, Suesan megátkozta őt és ez okozza a hízását. Teresa szerint Suesan maga volt az ördög, ezért úgy gondolta egy golyó véget vethet az átoknak. Megpróbálta elhitetni a többiekkel, hogy látta, amint szarvak nőnek ki Suesan homlokából. Amikor belelőtt a lányba, a golyó beépült a lány hátába, de nem halt meg, viszont súlyosan megsebesült. Az anyja úgy döntött életben maradhat, de nem hívott hozzá orvost. Egyszerűen kijelentette, hogy semmi szükség rá, hogy a lányát bevigye a kórházba. Suesan a kádban feküdt vérzett és oda volt bilincselve. Két héten át feküdt a fürdőkádban, hogy meggyógyuljon. Meglepő módon felépült, ám ez az eset mindennél jobban ösztönözte arra, hogy elhagyja brutális anyját. Suesan könyörgött az anyjának, hogy engedje őt elmenni, azt mondta bármit tesz, amit csak akar. Az anyja azt mondta: ha megengeded, hogy kivegyem a golyót, elengedlek. Suesan szabadságának az ára, egy, az anyja által otthon elvégzett műtét volt. Egyértelműen azért szerette volna eltávolítani a golyót, mert nem szerette volna, ha az a jövőben előkerül. Attól tartott, hogy akkor nyomozás indulna ellene és letartóztatnák. Szabadság helyett azonban Susan súlyos beteg lett. A konyhai műtét következtében olyan fertőzése keletkezett, amitől kómába esett. Theresa így összeszedte a lánya holmiját, őt magát pedig rájuk fektette, lelocsolta benzinnel és meggyújtotta. Suesan kómában volt, tehát még élt, mikor az anyja elégette őt. 17 éves volt… Suesan (17) Suesan halála után Theresa figyelme a másik lánya, Sheila felé fordult. Theresa erőszakkal etette őt, és ha a lány rosszul lett, akkor sem hagyta abba, mindent megetetett vele, még azt is, amit kihányt. Az anyát súlyos téveszmék gyötörték, miszerint a lányai miatt egyre csúnyább lesz.  A fiatalságuk, a szépségük, szó szerint fizikai fájdalmat okozott neki. Terrynek a legfiatalabb lánynak a kegyetlen kínzásokat mind végig kellett néznie. 1985 nyarán az anya egy szekrénybe zárta Sheilat. Több mint 1 hétig volt ott, élelem és víz nélkül. Egy este Terry és Sheila egyedül voltak otthon. Sheela azt mondta a fény felé tart és könyörgött, hogy a testvére adjon neki inni. Terry félt, mert az anyja sosem maradt el sokáig. Kivett a hűtőből egy doboz sört és azzal próbálta itatni nővérét, de a lány vizet kért. Azonban mielőtt kaphatott volna, az anyjuk hazaért, Terrynek ott kellett hagynia a testvérét, akit az anyja megkötözött és megvert, a lány pedig belehalt a sérüléseibe. 20 éves volt… Sheila (20) Terry végül felkereste a hatóságokat, de a történetét annyira bizarrnak találták, hogy senki nem hitt neki. John Fitzgerald nyomozó viszont nem engedte, hogy lezárják az ügyet, ugyanis kezdte összerakni 2 megoldatlan gyilkosság darabkáit, a lány meséje alapján. Egy összeégett holttestet találtak nem messze az autópályától, egy fiatal nőét, a másik alkalommal pedig egy bedobozolt halott fiatal nőét a tótól nem messze. Ők voltak Terry nővérei. Tersát és két fiát letartóztatták. Robertet 3 év börtönre ítélték, William felfüggesztettet kapott. Theresát bűnösnek találták mindkét gyilkosság esetében. Mentális problémái nem befolyásolták az ítéletet; jelenleg is többszörös életfogytiglani börtönbüntetését tölti. forrás: hotdog.hu

A fejszés gyilkos

Meglehet, hogy Lizzie Borden neve sokaknak nem mond semmit. Pedig az amerikai bűnügyek történetében az egyik leghíresebb megoldatlan eset főszereplője volt. „Lizzie Borden fejszét fogott Az anyjának húszat adott, Szörnyű tettén elrémülve Az apját is agyon verte.” – gyermekmondóka, melyet minden iskolaudvaron kántálat a gyerekek. Tegyünk egy időutazást és menjünk vissza a XIX. század közepéig. 1860. Fall River , Second Street 92. Lizzie Borden megszületik. Az apjával való kapcsolata már születésekor megpecsételdött, hiszen az apa fiút szeretett volna, így a lány az Elizabeth Andrew nevet kapta. A kislány anyja 2 év múlva meghalt, az apa pedig újra házasodott. Új felesége a 37 éves Abby Durfee Gray egy közönséges, házsártos, nagydarab nőszemély. Borden úr vagyonos ember volt, aki ingatlanban utazott, mégis zsugori volt, így a család rosszabbul élt, mint sok városi munkás. A férfi szinte semmit sem költött a házukra, a gyermekeire pedig még annyit sem. Mint általában az ilyen „mesékben” Lizzie és a mostohaanyja kapcsolata sem volt felhőtlen. A lány először csak neheztelt új anyjára, később pedig megvetette. Szentül meg volt győződve róla, hogy csak is az apja pénze ami a családjukba vonzotta őt. Nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni vele és csakis Borden asszonyságnak szólította. Lizzie csendes, befelé forduló lány volt, rendszeresen templomba járt, szabadidejében pedig horgászott vagy varrogatott. 32 éven keresztül élt így. Lizzie nővére Emma vidéki barátaihoz költözött, annyira nem bírta már az otthon szeretet nélküli légkörét és a nyomorúságos körülményeket. Lizzie gyomorrontással feküdt otthon, és az ő feje felett is csak gyűltek és gyűltek a sötét fellegek. Mikor megtudta, hogy zsugori apja a mostohanővérére akarja költeni vagyona egy részét, dührohamot kapott.  Mostohaanyja szobájába rontott és elvitt pár olcsó ékszert, később pedig azt állította betörők jártak a házban. Az apja hamar rájött, hogy a lány volt a tettes. Kis idővel később valóban betörtek a telek végén álló melléképületekbe. Borden úr biztos volt benne, hogy Lizzie kedvenc galambjai miatt jöttek, ezért kegyetlenül lefejezte a madarakat. 1892. augusztus 4-én, azon a végzetes reggelen Lizzie borús lelkiállapotban ébredt. A nap a szokásos módon kezdődött; reggeli után Borden úr az üzleti ügyei után indult, Borden asszonyság takarított, Bridget Sullivan, a jólelkű ír szolgálólány pedig az ablakokat mosta. Valamivel fél 10 után Borden asszonyság négykézlábra ereszkedve takarította a vendégszobához vezető lépcsőt. Húsz alkalommal sújtottak le rá egy fejszével; ebből tizenkilencszer a fejére. Mr. Borden 11 órakor ért haza, majd ledőlt pihenni, akárcsak a szobalány. Néhány perc múlva, Bridget,  Lizzie vad sikoltozására ébredt: -Gyere le! Gyere le! – kiabálta – apa meghalt! Bejött valaki és megölte! A tett színhelye A szobalány azonnal az orvosért szaladt, aki később megállapította, hogy Mr. Bordent pontosan ugyanúgy ölték meg, ahogy feleségét. A férfit tíz fejszecsapás érte, főként a fején, az orrára és a szemére célozva. Az orvos letakarta a holttestet, amikor megjelent a szomszéd; Adelaide Churcill, aki Lizzit szerette volna megnyugtatni, azonban a lány semmilyen érzelmet nem mutatott. Ezt akkor a megrázkódtatásnak tulajdonították. Mrs. Churchill megkérdezte, hogy hol a mostohaanyja, mire a lány így felelt: – Igazán nem tudom. Hagyott egy cédulát, hogy elmegy meglátogatni egy beteget. De nem tudom, hogy nem-e ölték meg őt is, mert mintha hallottam volna, hogy megjön. Néhány perc múlva rátaláltak a másik holttestre is, amely vértócsában hevert a lépcsőn. A Second Street-i ház, melyről gy tartják, kísértetjárta Az első gyanúsított John Morse volt, az első feleség bátyja, aki a gyilkosság reggelén nem volt otthon. Azt állította, hogy mikor hazaért, nem ment be rögtön a házba, hanem hátra ment a kertbe néhány gyümölcsért. Az alibi szilárdnak bizonyult. A nyomozók azonban biztosak voltak benne,hogy a gyilkosságokat házbeli követte el.  A szolgálólány hamar tisztázta magát, neki nem volt semmiféle indítéka a gyilkosság elkövetéséhez; Andrew Borden végrendeletében nem szerepelt,  a házban pedig nem tartottak készpénzt. Már csak Lizzie Borden maradt.  Amikor Bridget megkérdezte hol volt, amikor megtámadták az apját, azt mondta, hogy kint volt az udvaron, Mrs. Churchillnek pedig azt állította, hogy a fészerben volt, ahol 3 körtét evett meg. A nyomozók viszont nem találtak körtcsutkát a fészerben. A lány állítása szerint, nem látta mostohaanyja holttestét, mikor üdvözölte hazaérkező apját. Az egyik szomszéd elmondta a rendőröknek, hogy előző nap Lizzi arról beszélt neki, hogy félti az apját, mert ellenségei vannak, azonban a nyomozók nem találtak semmit, ami erre utalt volna. Az azonban kiderült, hogy a gyilkosság előtt néhány nappal Lizzie ciánsavat (hidrogén cianid) vásárolt a patikában, aminek okára nem tudott különösebb magyarázatot adni. Lizzie Borden A gyilkosságot követő hetekben minden újság, amely meg volt győződve a lány bűnösségéről, ezen csámcsogott, hiszen nagy sztori volt; „a vénlány bosszút áll zsarnoki apján és a gonosz mostohán”. A nyomozók titokban letartóztatási végzést kértek Lizzie ellen, azonban várni akartak vele a bírósági meghallgatások végig. Abban reménykedtek, hogy Lizzie majd elszólja magát. És ez így is volt: Amikor a lány a tanúk emelvényére lépett, azt állította, hogy nem tartózkodott odafent, amikor apja hazaérkezett. Ezzel azt a kérdést próbálta meg elkerülni, hogy hogy nem vette észre a lépcsőn heverő mostohaanyja holttestét. (Más források szerint a nő holtteste az egyik vendégszobában volt) Lizzi azt mondta: – Úgy emlékeztem odafent voltam, de most már tudom, hogy a konyhában voltam. Utólag visszatekintve arra a szörnyű napra, sokkal világosabban tudom felidézni a dolgokat.” A vizsgálat után Lizzie Bordent vád alá helyezték Andrew J. Borden és Abby Borden született Gray előre megfontolt meggyilkolásáért.  Azonban mire az eset a következő év júniusában bíróság elé került a kisvárosi Amerika szembefordult a sajtóval. A szívtelen apa, istenfélő, tiszta életű leányát immár együtt érzés vette körül. Az emberek hittek benne, hogy Lizzie, a jámbor vasárnapi iskolai tanítónő nem követhetett el ilyen szörnyűséget. Mr. Borden szétzúzott koponyája A lány ügyvédje George Robinson, azelőtt Massachusetts állam kormányzója volt, igazi főnyeremény Lizzie számára. Annak idején az ügyvéd nevezte ki a három törvényszéki bíró egyikét, aki Robinson kérésére úgy döntött, hogy elutasít minden ügyészi kérdést a ciánvásárlással kapcsolatban. A tárgyalás tíz napig tartott és ahogy telt az idő egyre jobban meginogni látszott a vádindítvány. Lizzie egyszer el is ájult a vádlottak padján, amivel együttérzést keltett az esküdtszékben. Az ügyvéd védőbeszédét a következőkkel zárta: „Ahhoz, hogy őt bűnösnek találják, azt kell hinniük, hogy maga

BOSSZÚBÓL ÖLTE MEG AZ ANYA KÉT GYÖNYÖRŰ KISFIÁT

Elhidegült partnerén akarhatott ilyen szörnyű, tragikus módon bosszút állni az a fiatal anyuka, aki otthon meggyilkolta kisebbik fiát, majd a nagyobbikkal a nyakában leugrott egy 30 méter magas szikláról. Borzalmas családi tragédia ügyében nyomoz a devoni rendőrség: egy 24 éves fiatalasszony a gyerekével együtt levetette magát egy szikláról, az otthonában pedig a másik kisfia holttestét is megtalálták. Katharine Hoopert minden szomszédja csinos, vidám, közvetlen nőnek ismerte, aki sokat játszott a szabadban a gyerekeivel, és szívesen csacsogott az ismerősökkel – írja a Daily Mail. Ezért is döbbentett meg mindenkit a tragédia, bár az elmúlt néhány hétben már voltak aggasztó jelek. Ismerősök elmondása szerint korábban óriási veszekedés volt a nő és közel harminc évvel idősebb párja, az 52 éves Neil Patterson között. A kapcsolat megromlása nagyon megviselte a nőt, akinek két gyerekkel egyedül maradva anyagi gondjai is voltak. Az egyik szomszéd elmesélte, hogy az anyuka megkérte, viselje gondját a macskájának, mert ő már nem engedheti meg magának, hogy állatot tartson. „Két héttel ezelőtt úgy tűnt, már jobban van, és elkezdte újraépíteni az életét – meséli az egyik ismerős. – A gyerekek nagyon cukik voltak, igazi édes kisgyerekek, a kisebbik most kezdte volna az óvodát. Mindnyájunkat sokkolt, ami történt, még fel sem fogtuk.” A legtöbben azt feltételezik, hogy a fiatal anya a volt párján akart bosszút állni kétségbeesett tettével. Senki nem sejtette, mire készül, amikor nagyobbik fiával, az ötéves Joshuával a dartmoori nemzeti park egyik kedvelt kirándulóhelyére indult. Szemtanúk szerint fent a sziklán a nyakába vette a kisfiút, úgy ugrott le. Még kórházba vitték őket, de ott mindketten meghaltak. Ekkor a másik gyerek, a kétéves Samuel már holtan feküdt otthon, azt nem tudni, vele hogyan végzett az édesanyja, aki nem hagyott búcsúlevelet. forrás: borsonline.hu

MACSKÁNAK NÉZTE ANYJÁT, KIVÁGTA A SZEMEIT +18

A floridai nő lámpát és súlyokat használt fegyverként, aztán jött a kés. Mikor a rendőrök kiérkeztek, minden úszott a vérben. Nem tudni, a 34 éves Ferna Quesner miért tette, amit tett, de amikor a rendőrők – a névtelen bejelentés után – a helyszínre értek, a nő csupa vér volt, 59 éves anyja, Blonia Quesner pedig öntudatlanul hevert a földön – írja a The Dreamin’ Demon. Agya bevérzett, orra és alkarjai el voltak törve, szemgolyói pedig a konyhapadlón hevertek. “Nem akarok börtönbe menni” – mondta az ismeretlen szellemi fogyatékosságban szenvedő Ferna. “A macskát akartam megölni és ő volt a macska” – tette hozzá. A nő először lámpaállvánnyal és súlyokkal verte anyját, aztán jött a kés, amivel kivágta a szemeit. A rendőrség letartóztatta, szerencsétlenül járt édesanyja kritikus állapotban van. forrás: borsonline.hu

Fejével együtt emlékeit is újranövesztheti az örvényférgek egy csoportja

A Tufts Egyetem kutatói kísérletileg igazolták, hogy egyes emlékek mindent képesek túlélni, akár a fej elvesztését is. Az örvényférgek közé tartozó planáriák közismerten kiváló regenerációs képességekkel rendelkeznek, egy nemrég megjelent tanulmány szerint azonban ez nem csupán a szervek újranövesztésének szintjén valósul meg: a kutatók által vizsgált állatok fejük levágása után képesek voltak a benne tárolt ismeretek bizonyos elemeit is regenerálni. A szakértők a planáriák emlékezőképességét olyan módon vizsgálták, hogy lemérték, mennyi ideig tart az állatoknak egy előre elrendezett terepen az élelem megtalálása. A férgek alapvetően nem kedvelik a nyílt tereket és a túl fényes környezetet, de a kísérleti állatokat megtanították arra, hogy ezeket figyelmen kívül hagyják táplálékuk gyorsabb megtalálása érdekében. Miután az állatok fejét, és a benne található agydúcokat eltávolították, a férgek vártnak megfelelően rövidesen újranövesztették fejüket. A kísérlet következő szakaszában a kutatók újra idomítani kezdték az állatokat az általuk kevéssé kedvelt környezetben való haladásra, és a szakértők legnagyobb meglepetésére az előzőleg betanított, majd levágott fejű egyedek sokkal gyorsabban sajátították el ezt a tudást, mint azon társaik, akik első alkalommal estek át az okításon. A levágott fejű példányok számára egyetlen lecke is elég volt ismereteik felfrissítésére, és onnantól a korábbi hatékonysággal és gyorsasággal közelítették meg a táplálékot, nem véve tudomást a környezetről. Egyelőre senki sem tudja, hogyan lehetséges mindez. Bár a planáriák központosított dúcidegrendszerrel rendelkeznek, amelynek fő irányító szerve a fejben található agydúcpár, elképzelhető, hogy emlékeik egy része nem a fejben tárolódik. A másik felmerülő lehetőség, hogy az állatok eredeti agydúcai a tanulás hatására módosításokat eszközöltek az idegrendszer más pontjain, ezek pedig az amputációt követően visszahatottak az új agydúcok fejlődésére is. A kutatók szerint mindenképpen további vizsgálatokra van szükség annak kiderítése érdekében, hogy ténylegesen mi történik a planáriák idegrendszerében. A szakértők azt remélik, hogy a férgek emlékezőképességének és tanulási folyamatainak alaposabb megismerése révén az emberi agy működéséről is többet tudhatnak meg. Ez első hallásra talán meglepő felvetésnek tűnhet, hiszen egy emberinél sokkal egyszerűbb idegrendszerről beszélünk, ugyanakkor bizonyítottan léteznek párhuzamok: az örvényférgeket évek óta sikeresen használják például a drogfüggőség és az elvonási tünetek idegi hatásainak kísérleti tanulmányozására. forrás: ipon.hu

KLÓNOZZÁK A 39 EZER ÉVES MAMUTBÉBIT

Jokohamába érkezett az a harminckilencezer éves, gyapjas nőstény bébimamut, amelyet májusban találtak a szibériai jég alatt. A japán városban szeptemberig láthatják az érdeklődők a különleges leletet. – Nagyon meglepődtünk, hogy gyapjasan, izomszövetekkel és vérrel rendelkező mamuttetemre bukkantunk. Ez a legjobb állapotban fennmaradt állat az őslénytan történetében – mondta Szemjoj Grigorjev, a szibériai Mamut Múzeum vezetője. Az orosz szakemberek még vérmintát is tudtak venni a mamutból, és ennek segítségével feltámaszthatják a több mint háromezer évvel ezelőtt kihalt őslényt. forrás: borsonline.hu

Szörnyű! A kutya embert szült!

A helyiek szavai szerint az Ukrajna déli részén található városban néhány napja egy kutya-embert hozott a világra egy keverék kutya – írja a Karpatinfo.net. A kétéves kutyának négy normális és egy “mutáns” kölyke született, amelyek közül a mutáns állat halva jött a világra – írja a Karpatinfo.net internetes oldal. A torzszülött teljesen csupaszon jött a világra, a lábai pedig inkább az emberi végtagokra jellemző módon helyezkedtek el a testén. A környékbeliek csodájára jártak az állatnak. forrás: facebook

Ők lesznek a Föld utolsó lakói

Brit kutatók számítógépes modellje alapján a Föld utolsó élőlényei a mélyen a föld alatt élő mikrobák lesznek, de végül ezek is elpusztulnak. Több milliárd év múlva a Nap egyre nagyobb átmérőjű csillaggá, egy úgynevezett vörös óriássá dagad. A folyamat valószínűleg elnyeli a legbelső bolygókat (Merkúr, Vénusz), a Földön pedig elpusztítja az életet. Jack O’Malley James, a St. Andrews Egyetem kutatója és munkatársai számítógéppel modellezték, milyen lesz a Földnek e távoli jövője. A brit Nemzeti Asztronómiai Gyűlésen előadott eredményeik szerint nagyon kevés lesz az oxigén, így az utolsó élőlényeknek szinte oxigénmentes, nagy nyomású és – az óceánok elpárolgása miatt – rendkívül sós környezetben kell boldogulniuk. Erre csak a szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott (extremofil) mikrobák (baktériumok és archeák) képesek. A folyamat kezdetén, az óceánok elpárolgása során a mostaninál sokkal több vízgőz kerül az atmoszférába. Mivel a vízgőz üvegházhatású gáz, ez a folyamat öngerjesztővé válik, és a földi hőmérséklet 100 Celsius-fokkal vagy akár még többel is megemelkedik. Ez – a csökkenő oxigénszinttel kombinálva – a növények és a nagyobb élőlények gyors kipusztulásához vezet. Nem sokkal ezután már csak az úgynevezett extremofil mikrobák maradnak életben. Ezek a mikroorganizmusok ma is megtalálhatók a Földön, és képesek megbirkózni egészen szélsőséges körülményekkel is. A kutatók szerint ezek néhány típusa kibírja majd a jövőbeni Föld forró, száraz és mérgező atmoszféráját. Úgy vélik, hogy valószínűleg az utolsó vízcseppek körül fognak csoportosulni a föld mélyén. Végül azonban a körülmények olyan rosszra fordulnak, hogy az élet utolsó nyoma is eltűnik majd bolygónkról. forrás: origo.hu