Hogyan kerültek ufóábrák a gabonatáblába?

Bonnya — Ufók üzentek, vihar pusztított, vagy ősi romokat rejt a föld, esetleg, ahogy a helyi polgármester mondta: egyszerűen csak „megdőlt cseppet sávokban az árpa”? – két napja tartják lázban az országot a titokzatos bonnyai gabonanégyzetek. A rejtélyre S. András (41) hívta fel az index.hu figyelmét. – Száz méter széles és egy kilométer hosszú sávban rajzolódnak ki a teljesen szabályos formák. Olyan, mintha egy összefüggő rendszer lenne az egész – mondta a Blikknek András, aki meg is örökítette a látványt. – Amikor megláttam, hogy az árpaszálak mindegyike három helyen, harmincfokos szögben megtört, már biztosan tudtam: sem emberi kéz, sem természeti erő nem képes ilyesmire! Linszter Árpád, a Magyar Ufókutató Hálózat tagja szerint egyértelmű, hogy ufók tették tiszteletüket Somogyban. – Döbbenetesen szabályos alakzatok, hatalmas terület, gömböcskék az árpaszálak töréseinél: tipikusan az idegen civilizációk üzeneteire jellemző ismérvek. Ráadásul nemzetközi szinten is megfigyelhető, hogy a májustól októberig tartó csúcsidőszakban észlelik legtöbbször ezeket a jelenségeket! – magyarázta Linszter. Orlóczy László botanikus azt mondta: bár sem jég, sem pedig szél nem képes szabályos alakzatban pusztítani, biztosan van magyarázat a rejtélyre. – Hallottunk már hasonlóan titokzatos jelenségekről, azoknál a megoldás sokkal inkább földhözragadt, mintsem földöntúli volt: helikopterrel permetezték a területet, és a landoló gép talpa hagyott „üzenetet” a gabonatáblában. Szabó Mátét légi régészként ugyancsak izgalomba hozzák a gabonaföldeken fel-felbukkanó furcsa alakzatok, ám ő ufók helyett a történelemben sejti a megoldást. Marcz Konrád polgármester szerint egyszerű a magyarázat. – Ilyen mindig is volt: a vihar miatt sávokban megdőlt az árpa. Nekünk ugyan senki nem üzent semmit! – summázta a falu első embere. forrás: www.blikk.hu
Felrobbant egy UFO az USA felett? – VIDEÓ

Különös jelenséget örökített meg egy sacramentói férfi az Egyesült Államokban. Egyes feltételezések szerint egy UFO robbant fel a levegőben; a hatóságok még nem adtak magyarázatot a történtekre. Elijah Prychodzko egyik nap késő délután épp az eget kémlelte távcsövével, amikor egyszercsak egy vakító villanásra lett figyelmes. Gyorsan a teleszkóp keresőjéhez tette a telefonját, és videóra vette a nem mindennapi jelenséget. „Olyasmit láttam, amit azelőtt még soha. Egy UFO-nak látszó objektum egyszerűen felrobbant a levegőben, mígy egy másik idegen objektum keringett felette” – mondta a férfi. Az amatőr csillagász felvételén hallani is, amint azt mondja: „…te jó Isten, ez a valami felrobbant.” Prychodzko felkereste a helyi tévétársaságot, és átadta nekik a felvételt. A CBS 13-as csatornájának munkatársai kinagyították és lelassították a képsorokat. „Megvizsgáltuk a felvételt, és nagy valószínűséggel tényleg egy robbanás látszik rajta” – mondta a tévétársaság egyik ismert munkatársa. Cody Stark ezután elküldte a videót egy profi csillagásznak, az „Astronomy for Dummies” híres szerzőjének. Stephen P. Maran az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA számos projektjében részt vett, és egyben az Amerikai Csillagászati Társaság sajtótitkára. Azt nyilatkozta a CBS 13-nak, hogy véleménye szerint nem csillagászati jelenségről van szó, hanem valami más állhat a háttérben. A hivatalos szervek közül még senki nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben – írja a Huffington Post internetes magazin forrás: www.blikk.hu
Tudtad e?

[dropcap]A szavak inkább eltakarják, mint megmutatják a valót A gondolaterők viszont minden akadályon áthatolnak.[/dropcap] A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek – mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme: Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni. Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja? Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el. Tudod-e, hogy emberben mindig azon a ponton rejtőznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát? Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek? Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja? Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól? Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tűnő keserű harag, vagy ingerült sértődöttség? Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtő erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd őt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?
UFO-k jártak Somogyban?

Más országokból is jeleztek a magyar gabonatáblában látott jelenséghez hasonlókat. A Somogy megyei Bonnya község árpamezőjében Siki András fedezte fel a furcsa lenyomatokat körülbelül 150 méter széles és egy kilométer hosszú szakaszon. Az Indexnek küldött fotóin nem szabályos körök, hanem nonfiguratív motívumok láthatók. a vetésben. Azt mesélte: „Szisztematikusan meg vannak hajlítva és törve az árpaszálak, de egyik szár sem halott. Mindegyik árpaszálon három törés, és a töréseknél gumó van. Ez egészen biztos, hogy mesterséges” – mondta. Hozzátette: tudja, hogy a sérült árpaszálak ilyen gumókkal regenerálódhatnak, de szerinte furcsa, hogy több százezer szál regenerálódott így. Az árpaföld tulajdonosa szerint egyszerű szélkárról van szó. Siki András azonban úgy gondolja: Somogyban is annak a jelenségnek lehetünk szemtanúi, amelyekről nemrég látott videókat több más országból. A Múlt-kor történelmi portál cikke alapján az Index is azt gyanítja, arról van szó, hogy „ha egykori épületek alapfalai, falmaradványai rejtőznek a talajban, a tápanyagháztartás különbségének köszönhetően a fölöttük növő, belőlük táplálkozó növényzet eltérést mutat. Fejletlenebb lesz, alacsonyabbra nő, előbb érik be, illetve kevesebb vizet képes felvenni és ellenállóbbá válik a viharokkal, viharos széllel szemben”. Vagyis feltehetően nem jöttek földönkívüliek, de izgalmas leletek lehetnek a földben arrafelé. forrás: index.hu
Titkos fegyverek teszik tönkre az időjárást

Tavaly ilyenkor, ha nem is fecskében ettük a hekket a Balaton-parton, de legalábbis igény volt a rövidnadrágra. Most meg az esőkabátra. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én ma reggel alig bírtam kivánszorogni az ágyból. Pedig aludtam az éjjel, bizisten. Az előbb pedig a Hír24 egyik képszerkesztője ásított bele hangosan a kávéjába, pedig nem is bulizott tegnap este Mark Zuckerberggel. A májusban szokatlanul rossz időjárás, úgy tűnik, erősen megviseli az emberek szervezetét. Tavaly ilyenkor, ha nem is fecskében toltuk a pofánkba a hekket a Balaton-parton, de legalábbis igény volt a rövidnadrágra. Most meg az esőkabátra. Mi történik velünk???!!! Az internet remek gyűjtőhelye a konspirációs teóriáknak, az összeesküvés-elméleteknek. Ezek egyik ága az úgynevezett: „háttérhatalmak kontra nép” típusába tartozik. Az időjárásfegyverek utáni kutatásunk is innen indul. Rövidke keresés után arra is választ kaphatunk, hogy kik állnak a májusi esős idő mögött, miért kell hullafáradtan kelnünk reggelente, miért nincs nyár elején egy fikarcnyi napsugár sem, és különben is, hogyan akarják befolyásolni a világot a gonosz háttérhatalmak. Figyelem! Ebben az anyagban sok lesz a „HOPPÁ!”. Az időjárásfegyverekkel kapcsolatos hisztéria origója az amerikai HAARP (High Frequency Active Auroral Research Program), magyarul „nagyfrekvenciás aktív ionoszféra-kutató program”. A HAARP egyik finanszírozója a DARPA nevű ügynökség, amely az amerikai védelmi minisztérium felső vezetésének van alárendelve, semmi másnak. Összesen 240 munkatársa van, éves költségvetése 3,2 milliárd dollár. HOPPÁ! A HAARP hivatalos (jelzem, hivatalos) célja a magas légkör vezetőképességének vizsgálata. Nem hivatalosan pedig… HOPPÁ! …az időjárás manipulálására szolgál. A Kit érdekel blog összefoglalója szerint az orosz vezetés figyelmét már régóta felkeltette ez az amerikai kutatóbázis. Azt állítják, hogy a HAARP aktivitásának kezdete óta világszerte hatványozódik a természeti katasztrófák száma. Egy kanadai közgazdászprofesszor, Michel Chossudovsky értekezésében a HAARP-ot egy olyan eszközként írja le, ami képes aszályok, szárazságok, hurrikánok, szökőárak előidézésére, de használata még nem kifinomult, és valószínűsíti, hogy a természeti katasztrófák növekvő száma az eszköz finomhangolásának tudható be. A Terra Incognita nevű blog még tovább megy. Ők azt írják, hogy a HAARP nemcsak egy sokoldalú időjárásfegyver, amellyel elő lehet idézni földrengéseket, esőzéseket, elektromos kisüléseket, hanem még az emberi agyhullámok befolyásolására is alkalmas. Sőt, mi több: ha jön a csillagháború (és miért ne jönne?), akkor egy bolygópajzsot is lehet generálni vele. HOPPÁ! (Megjegyzem: hasonló időjárásfegyvere állítólag Oroszországnak, Kínának és talán az EU-nak is van. Az utóbbi nem biztos.) Az időjárásfegyverek tényét a blog egy Rosali Bertell nevű tudós kijelentéseire is alapozza. Bertell azt mondta: „Az USA katona tudósai fegyverként használható, az időjárással összefüggő rendszerekkel dolgoznak. Az elképzelés a viharok erejének megnövelését, a magas légkörben kiszórt anyagok révén pedig aszályok, valamint az áradások kiváltását foglalja magában a megcélzott területen…” Orbán Viktor és a nagymagyar retorika óta tudjuk, hogy a magyarság egy kiválasztott nép, nálunk van a Föld szívcsakrája, a magyar az egyetlen fennmaradt ősi nyelv, miegymás. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a HAARP-programmal az amerikai kormány a világhatalmi törekvéseit – Kína és Oroszország igába hajtásán túl – a magyar nép gúzsba kötésével kívánja elérni. HOPPÁ! A kitűnő Tudatra ébresztés blog ad is egy kis ízelítőt a mikéntből. A „HAARP halálsugár Magyarországon?” című bejegyzésben a szerző a március 15-ei durva hóviharral kapcsolatban értekezik. Bevezetőként ezt írja: „Holisztikusan gondolkodóként eltűnődtem a „hókatasztrófa” és az országunk nemzeti ünnepe között lévő esetleges összefüggéseken. Mivel tudom, hogy véletlenek nincsenek, és mindennek oka van, így mögé néztem egy kicsit a történéseknek és több gondolatébresztő kérdés is felmerült bennem.” Mint kiderült, a bloggernek feltűnt, hogy a nemzeti ünnep előtt feltűnően sok „mindenféle nemzetiségű” repülőgép repkedett Debrecen felett. A következtetés: „Nem véletlenül cirkálnak felettünk éjjel-nappal a ‘terroristák’ tulajdonában lévő repülőgépek árasztva magukból a tudatmódosító anyagot.” A blogger következtet: a repülők, a HAARP és a háttérhatalmak gonosz munkálkodásának célja megakadályozni egy „forradalmian új változást” Magyarországon. HOPPÁ! Hasonló konklúzióra jut a Nemzeti Internetfigyelő is. Némi háttérhatalmi bankármaffia, az MSZMP kreálta mesterséges pártok, illetve a gyarmatosító Európai Unió emlegetése után egy, a HAARP-programmal fenyegető olvasói levél kapcsán ezt írják: „A döntés az Olvasóra van bízva, mennyire fogadja el, vagy sem ezt a lehetőséget, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Magyarország lakosságának demoralizálását ilyen eszközökkel is (amennyiben működőképesek) el kívánja érni az a világuralomra törő háttérhatalom, melynek célja Magyarország megsemmisítése és a Kárpát medence teljes gazdasági és demográfiai összetételének megváltoztatása.” De miért teszik mindezt? – kérdi most ön tök jogosan. Egy szó (kettő): Új Világrend. A háttérhatalmak ezt akarják ugyanis. Visszakanyarodva az alapos Terra Incognitához, kiderül, hogy a háttérhatalmak egy jobban ellenőrzött és jobban irányítható emberiséget akarnak elérni. Az elit még jobban elit akar lenni, és emiatt el akarja nyomni a tömegeket. Ezért esik tehát májusban az eső. Vagy csak úgy. forrás: www.hir24.hu
Villanykörte Összeesküvés

A Tervezett Elavulás története Ohio Shelby nevű városkájában 1895 körül készült az a villanykörte, amely a Livermore-i tűzoltóállomáson 1901 óta folyamatosan ég. A feltatláló, Adolpher Chaillet olyan izzószálat alkotott, amely nagyon sokáig tud világítani. Hogy ezt mivel érte el, örökre titok maradt. 1924 karácsonyán Genfben megalakult az első világméretű kartell, amelynek célja azt volt, hogy teljesen irányítása alá vonja az villanyégők gyártását. A Phoebusnak nevezett társulás tagjai felosztották egymás között a világpiacot. Legfőbb érdekük az volt, hogy a fogyasztók minél gyakrabban cseréljenek izzót, nem pedig az, hogy egyre jobb minőségű, örökké működő termékeket dobjanak piacra. Ezért úgy döntöttek, hogy le kell rövidíteni az addig akár 2500 órát is bíró villanykörték élettartamát 1000 órára. Bizottságot is alakítottak, amelynek feladata az volt, hogy technikai úton biztosítsa, hogy a lámpák ne legyenek képesek 1000 óránál tovább világítani. forrás: http://www.jovo_technikaja.abbcenter.com
FÖLDÖNKÍVÜLI LÉNYT TALÁLTAK A MARSON – FOTÓVAL

Egy internetes ufófigyelő vette észre azt az eddig beazonosítatlan lényt, amit a Mars Curiosity megfigyelője örökített meg. Amatőr tudósok szerint egy gyíkféle lehet, a NASA viszont még nem nyilatkozott az ügyben. Hatalmas érdeklődés övezi a Mars Curiosity útját. A felderítő eszköz lassan egy éve folyamatosan képeket küld a Földre, az idegen bolygóról és most úgy tűnik, sikerült végre egy élőlényt is lefotóznia – írja a Daily Mail. Egy kifejezetten földönkívüli jelenésekre szakosodott oldal egyik bloggere fedezte fel azt a képet, amelyen egy eddig nem azonosított lény látszik. Formájából ítélve hüllő lehet. Az oldal szerkesztője szerint nem lehetetlen, hogy élnek hidegvérű állatok a Marson. – Ha csak egy kevés víz is van a bolygón, akkor elképzelhető, hogy megjelennek sivatagi állatok – írja az amatőr űrkutató a blogján. Egyesek viszont ennél is messzebb mennek. Néhány otthonülő ufófigyelő szerint lehetséges, hogy az állatot a NASA küldte fel az űrbe, hogy megfigyeljék életben marad-e. Bár a fotók már március óta megtalálhatók az interneten a NASA még nem adott ki hivatalos közleményt arról, mi látható a képeken. forrás: borsonline.hu