Más országokból is jeleztek a magyar gabonatáblában látott jelenséghez hasonlókat.
Azt mesélte: „Szisztematikusan meg vannak hajlítva és törve az árpaszálak, de egyik szár sem halott. Mindegyik árpaszálon három törés, és a töréseknél gumó van. Ez egészen biztos, hogy mesterséges” – mondta. Hozzátette: tudja, hogy a sérült árpaszálak ilyen gumókkal regenerálódhatnak, de szerinte furcsa, hogy több százezer szál regenerálódott így.

Az árpaföld tulajdonosa szerint egyszerű szélkárról van szó.
Siki András azonban úgy gondolja: Somogyban is annak a jelenségnek lehetünk szemtanúi, amelyekről nemrég látott videókat több más országból. A Múlt-kor történelmi portál cikke alapján az Index is azt gyanítja, arról van szó, hogy „ha egykori épületek alapfalai, falmaradványai rejtőznek a talajban, a tápanyagháztartás különbségének köszönhetően a fölöttük növő, belőlük táplálkozó növényzet eltérést mutat. Fejletlenebb lesz, alacsonyabbra nő, előbb érik be, illetve kevesebb vizet képes felvenni és ellenállóbbá válik a viharokkal, viharos széllel szemben”. Vagyis feltehetően nem jöttek földönkívüliek, de izgalmas leletek lehetnek a földben arrafelé.
forrás: index.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek