Kezdőoldal / Egyéb / FELÉBREDT A KÓMÁBÓL, AZT HITTE, 1996 VAN
FELÉBREDT A KÓMÁBÓL, AZT HITTE, 1996 VAN

FELÉBREDT A KÓMÁBÓL, AZT HITTE, 1996 VAN

A 35 éves nő súlyos autóbalesetet szenvedett, az orvosok úgy gondolták, belehal. Ám két hónap után magához tért a kómából, s azt hitte: másfél évtizeddel korábban van.

Candence Emptage 2010-ben Toyotajával frontálisan ütközött egy mentőautóval és életveszélyes sérüléseket szenvedett – erről ő maga mesélt most a hétvégén a The Sun című brit lapnak. Orvosai már lemondtak róla, de a fiatal nő túlélte a balesetet, két hónapnyi kóma után magához tért – de azt hitte, 1996-ot írunk.

– Láttam egy idősebb nőt, aki az anyámra emlékeztetett, meg apámat megöregedve, valami olyan kütyüvel a kezében, amiről fogalmam sem volt, mi lehet – mesélte a lapnak az első újratalálkozást szüleivel, és egy iPhone-nal.

3,w=650,c=0.bild

Candence nem tudta, hogy a mamáék elváltak, saját tinédzser lányát sem ismerte meg, sőt arra sem emlékezett, hogy gyermeke van. – Iszonyú volt, hogy ott állt az ágyamnál egy helyes kamasz, és nem tudtam anyaként érezni iránta – panaszolja a szerencsétlenül járt nő, aki párját, Teddyt sem tudta szeretni, pedig hat éve jártak már együtt.

Sokként érte, hogy Michael Jackson és Diana hercegnő is meghalt. Candence olyan volt akkoriban, mint egy kisgyerek, rengeteg mindent kellett újra megtanulnia. Ugyan szerelmi kapcsolata ráment erre a küzdelemre, de gyermekével újra tud normális anya-lány kapcsolatban élni, és néhány hónapja újra van jogosítványa is. Ám a félelem örökké benne marad, ha kocsit lát közeledni szemből, mindig elveszi lábát a gázpedálról…

forrás: borsonline.hu

A felhasználók hozzászólásáért az oldalunk nem vállal felelőséget!

live webcam girls
Scroll To Top