Articles You Might Like

Share This Article

Megmagyarázhatatlan fotó! Tényleg időutazó van a képen?

Nemcsak UFO-kat és kísérteteket sikerült már megörökíteni: néha felbukkan egy-egy időutazó is.

Az emberiséget mindig is foglalkoztatták a természetfeletti dolgok és a tudományok azon részei, amelyekbe a hétköznapi emberek nem nyerhetnek bepillantást. Ezek általában remek alapjául szolgálnak egy-egy fantasztikus filmnek, és bizonyos fotókból vagy bármilyen kiszivárgott információból arra következtetünk, hogy ezek a dolgok nem csak a mozivásznon léteznek. Ilyen például az időutazás: a következő fényképek állítólag egytől egyig jövőből érkezett turistákat ábrázolnak. Te egyetértesz?

idoutazo_telefon

1938-ban készült egy videó egy massachusettsi gyár dolgozóiról, amint kilépnek a munkahelyükről. A képkockák szerint az egyik nő éppen mobiltelefonon beszélget. Nemrégiben a képen szereplő asszony egy ismerőse azzal magyarázta a jelenséget, hogy a nő itt éppen egy kísérleti fázisban lévő vezeték nélküli telefont tesztelt – ezzel kevés embert győzött meg.

idoutazo_chaplin

A videón jobban látható:

 

Charlie Chaplin 1928-as, A cirkusz című filmjének kezdő képkockáin is egy mobiltelefonnak látszó tárgy buktatja le az állítólagos időutazót. Az érdekességet egy rendező vette észre néhány évvel ezelőtt.

idoutazo_ferfi

A fenti fotó a negyvenes években készült egy hídavatáson, és a Virtual Museum of Canada elnevezésű weboldalon található. Nemrégiben azonban valaki figyelmes lett egy apró részletre: a képen szereplő napszemüveges férfi ruházata egyáltalán nem illik oda, ráadásul mintha egy fényképezőgépet tartana a kezében.

idoutazo_haj

Szintén a képen szereplő férfi frizuráját és ruházatát észrevételezték az összeesküvés-elméletek hívei: a múlt század elején készült képen a többieken ugyanis egytől egyig hosszú ujjú felső van, a legtöbben kalapot viselnek, a felnyírt frizura pedig nem volt jellemző erre a korszakra.

ido_nagy

2003-ban New Yorkban csalás miatt letartóztattak egy Andrew Carlssin nevű férfit, mert nagyon gyorsan hatalmas vagyont halmozott fel a Wall Streeten. Andrew elmondása szerint 2256-ból érkezett ide, ezért voltak nyerő tippjei a tőzsdén.

idoutazo_kisfiu

Egy amerikai ügyvéd, Andrew D. Basiago azt állította, hogy gyerekként részt vett egy szigorúan titkos időutazási kísérletben, és ezt fotóval is alá tudja támasztani. Állítólag ő az a kisfiú, aki az 1863-as kép közepén szerepel.

forrás: femina

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

A JÖVŐKUTATÓK SZERINT EZ VÁR A FÖLDRE

A BBC jövőkutató rovata tudományos értekezések és tanulmányok alapján elkészítette a Föld bolygó lehetséges jövőképét. Az alábbi ábrákon látható, hogy mi vár ránk az elkövetkezendő ezer, tízezer, százezer és több százmillió év múlva. Ahogy a történésekből is látszik, sok-sok baj áll még előttünk, amit jó eséllyel már egyikünk sem fog

Tovább a cikkre »
Kávészünet

7 tuti módszer, hogy úgy érezd magad a lakásodban, mintha mindig nyaralnál!

A nyaralással, kikapcsolódással a leggyakoribb “probléma”, hogy túl hamar eltelik, hiszen csak pár napig élveztük a kényelmes szobát, a tájat, a finom ételeket. Fotó: Pixabay.com Hogy egész évben “nyaralhassunk”, most elárulunk 7 remek módszert, amely segít abban, hogy a hétvégéken, vagy szabad napjainkon igazi luxusszállodává varázsoljuk otthonunkat, ahol csak lazítunk,

Tovább a cikkre »
Egyéb

AKIK 1980 ELŐTT SZÜLETTEK, AZOK VALÓDI HŐSÖK! :)

Akik 1980 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, az 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.

Tovább a cikkre »