Articles You Might Like

Share This Article

szennyezett levegő

Most először mondták ki: rákkeltő a szennyezett levegő!

Szennyezett levegő: évente negyedmillió halott!

Első ízben rákkeltőnek minősítette a szennyezett levegőt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynöksége.

A lyoni központú Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) szerint a világon 2010-ben 223 ezren haltak meg szennyezett levegő okozta tüdőrákban, és meggyőző bizonyítékok vannak arra is, hogy a légszennyezettség növeli a húgyhólyagrák kockázatát is. 

szennyezett levegő
Az IARC korábban csak a szennyezett levegő egyes összetevőit minősítette rákot okozónak, például a dízelmotorok füstjét, de ez az első eset, hogy a szennyezett levegőt összességében karcinogénnek nyilvánította. Kutatások szerint az elmúlt években jelentősen növekedett a légszennyezettségnek való kitettség mértéke a világ egyes részein, különösen a nagy népességű, gyorsan iparosodó országokban, például Kínában.

„Most már tudjuk hogy a szabadtéri szennyezett levegő nem csupán általában jelent magas kockázatot az egészségre nézve, hanem vezető környezeti rákkeltő tényező is” – húzta alá Kurt Straif, az IARC rákkeltő anyagok kiértékelésével foglalkozó részlegének vezetője. Mint hozzátette, a szennyezett levegőt mára a passzív dohányzásnál is jelentősebb környezeti rákkeltő tényezőként tartják számon. Az ügynökség szerint az egyik legnagyobb kockázati tényezőt az jelenti, hogy a levegőben lévő finomszemcsés anyagok (szálló por) mélyen elraktározódhatnak a tüdőben.

Az IARC által szervezett egyhetes szakértői találkozót követően napvilágot látott közlemény szerint az ügynökség ezentúl a szabadtéri levegőt és az egyik legfőbb összetevőjének számító finomszemcsés anyagokat is a bizonyítottan humán karcinogének közé sorolja. Ebben az első számú csoportban több mint száz másik ismert rákkeltő anyag, illetve tényező található, köztük az azbeszt, a plutónium, az ultraibolya sugárzás és a dohányfüst.

smog2
Az IARC illetékes részlegének munkatársaként dolgozó Dana Loomis szerint több mint ezer tanulmány áttekintését követően a szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a légszennyezettségnek kitett emberek esetében jóval fokozottabb a tüdőrák kialakulásának kockázata.

Annak ellenére, hogy a szennyezett levegő összetétele és mértéke jelentősen eltérhet az egyes területek között, az IARC szerint a mostani minősítést a világ minden tájára vonatkozóan kell értelmezni. Az ügynökség igazgatója, Christopher Wild szerint a szabadtéri szennyezett levegő rákkeltőnek minősítése fontos lépés volt afelé, hogy felhívják a kormányok figyelmét a probléma veszélyeire és a lehetséges költségekre.

MTI

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Érdekesség

Vajon beteljesülnek Nostradamus sötét jóslatai 2017-ben?

Ha azt hittük, hogy Nostradamus minden jóslatát ismerjük, akkor nagyot tévedtünk. A legújabb értelmezések szerint elképesztő dolgok várnak ránk 2017-től kezdődően… Nostradamus (Michel de Nostredame) az egyik legismertebb európai látnok a XVI. század óta. IX. Károly francia király udvari orvosa, pestisdoktor, gyógyszerész, asztrológus és látnok volt. Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatait a “Les Propheties” – A

Tovább a cikkre »
Életmód

A MEGETETETT TÁRSADALOM

    Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire “kakaóitalt” iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz,az fűrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba “váladékát” kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok “köpik ki”, a savanyú a mikroorganizmusok “izzadmánya”. Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szerveződött maffia,

Tovább a cikkre »
Egyéb

VÉRT IVOTT AZ ÉLETBEN MARADÁSHOZ A HAJÓTÖRÖTT

16 hónapot töltött a Csendes-óceánon hánykolódva egy mexikói tengerész. A férfi elkeseredésében állatok vérével táplálkozott, hogy életben tartsa magát. Jose Ivon 2012 szeptemberében szállt hajóra, hogy egy társával El Salvadorba utazzanak, azonban az óceánon hajótörést szenvedtek. Ivon több mint egy éven keresztül sodródott a vízen egy csónakban, mire csütörtökön egy

Tovább a cikkre »