Articles You Might Like

Share This Article

Óriási űrhajó Moszkva felett – Videóval!

[dropcap]Hihetetlen videofelvételek járják a világot – a napokban egy hatalmas UFO-t filmeztek le, ami órákig lebegett a Kreml fölött.[/dropcap]

ufo-russiaOroszország évtizedek óta próbálja leelőzni Amerikát az űrkutatásban – eddig mindhiába. Azonban úgy tűnik, hogy először a bajkonuri tudósoknak sikerült kapcsolatot teremteniük a földönkívüliekkel. Legalábbis Moszkvát látogatta meg egy óriási űrhajó a napokban. A hatalmas objektum órákig lebegett a Kreml fölött, százakat vonzva ezzel a Vörös térre, pedig az éjszaka nem a legkellemesebb hely az időtöltésre. A szemtanúk szerint a különleges jármű nem csinált semmit, csak apróbb mozdulatokat tett. Sokak úgy írták le a jelenséget, mint Darth Vader Birodalmi Cirkálóját a Star Warsban. A légi jármű olyan hirtelen el is tűnt, ahogy jött, de azóta már milliók látták a róla készült felvételeket.

A tudósok először természetesen átverésre gyanakodtak, de a különböző szögekből felvett videókon látszik, hogy eredeti volt az égi csoda. A ballon, illetve más légtéri kísérletek is teljességgel kizárhatóak, mert a hatóságok nem adtak ki ilyenre engedélyt, és egy több kilométer kerületű objektumot azért nehéz lett volna titkolni a fellövés pillanatában. Az orosz parlament, vagy a rendőrség még nem adott ki hivatalos közleményt a történtekről.

forrás: storyonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Az igazság az idegenekről…

UFO, Alien, Idegenek, földönkívüliek, rengeteg cikk, hamis kép, és találgatás folyik ezzel a témával kapcsolatosan, évente több száz UFO jelenések, a világ minden részéről, tehát mi is az igazság? Az emberek az idegeneket úgy képzelik el, mint nagyfejű lények, alacsony termettel, nagy fekete szemekkel, szürke bőrrel. És többek között ez

Tovább a cikkre »
Életmód

Hátborzongató képek egy szerb elmegyógyintézetből

George Georgiou fotós 1999 és 2001 között ellátogatott Koszovóba, hogy itt különböző pszichiátriákon fotózza le a betegeket. Fekete-fehér képei nagyon kifejezőek, gyengébb idegzetűeknek akár sokkolóak is lehetnek, főleg azért, mert a leborotvált fejek és az élhetetlen körülmények miatt kész munkatábornak tűnnek a pszichiátriák. forrás: offline.hu   Ez is érdekelhet még:Először

Tovább a cikkre »
Egyéb

Tudtad e?

[dropcap]A szavak inkább eltakarják, mint megmutatják a valót A gondolaterők viszont minden akadályon áthatolnak.[/dropcap] A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek – mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme: Minden gyógyulás arkánumát egyedül a

Tovább a cikkre »