Articles You Might Like

Share This Article

SÚLYOS BETEG LETT A VÉDŐOLTÁSTÓL A KISFIÚ

Harrison Kershawnak jót akartak szülei, amikor beoltatták a sertésinfluenza elleni védőoltással. Ám a kisfiú az oltástól beteg lett és azóta naponta hétszer alszik, mert képtelen ébren maradni.

A nyolcéves Harrison Kershaw ugyanolyan kisfiú volt, mint a többi kortársa, ám az élete egyik napról a másikra megváltozott, amikor narkolepsziát és katalepsziát diagnosztizáltak nála orvosai. A gyermek az injekció óta naponta hétszer alszik, és sokszor a legváratlanabb pillanatokban zuhan álomba. Ráadásul amikor ébren van, akkor is olyan, mintha alvajáró lenne.

85022

– Rá sem ismerek a fiamra, amióta megkapta a sertésinfluenza elleni védőoltást. Egy hónappal az injekció után vettük észre, hogy sokkal fáradékonyabb és rengeteget alszik, sőt, az ébrenléte alatt is sokszor vannak önkéntelen izomösszehúzódásai. Már csak tolószékben tud közlekedni, mert a nap bármelyik pillanatában álomba zuhanhat. Ráadásul ha alvás után felébred, akkor úgy érzi magát, mintha napok óta ébren lett volna, és emiatt nagyon nehéz kezelni a hangulatingadozásait. – nyilatkozta az aggódó anyuka, Leanne a Daily Mailnek.

Nagy-Britanniában már nem ez az első eset, hogy egy gyermek a sertésinfuenza elleni védőoltástól lett beteg. A vakcinákat gyártó GlaxoSmithKline-t Kershaw-ékon kívül további 37 szülő perelte be, ugyanis az ő csemetéik is hasonló, narkolepsziás tüneteket produkálnak. A cég közleményében azt ígérte, megvizsgálják, milyen összefüggés mutatható ki az oltás és a megbetegedések között.

forrás: borsonline.hu

Articles You Might Like

Share This Article

További hasonlóan érdekes cikkek

Egyéb

Levegőből rabszolgaság!

Sokan beszélnek manapság arról, hogy fel kell ébrednünk. Forradalmár kutatók, tudósok, írók, előadók -sok-sok nagy ember. (Én nem gondolom magamat nagynak, de ha „kicsi” is vagyok, talán néhány ember pont az én írásaimnak köszönhetően ébred fel, és ha ez így lesz, akkor már volt értelme megírni ezt a bejegyzést. IS.)

Tovább a cikkre »
Életmód

7 ok, amiért túl gyorsan zsírosodik a hajad

Biztosan veled is előfordult már, hogy egy fontos eseményre készülve már előző nap megmostad és elkészítetted a frizurádat, de másnap mégis zsírosnak hatott, így meg kellett ismételned a műveletet. Cikkünkben ezúttal azokat az okokat hoztuk el, amik előidézik fürtjeid gyors zsírosodását, segítségünkkel pedig megelőzheted a hibák újbóli elkövetését. 1. Túl

Tovább a cikkre »
cinkes

Báránykás pizsama buk­tat­ta le a rablóbandát

Kent – Terry Sullivan (24) mókás pizsamanadrágja egy teljes rablóbanda letartóztatásához vezetett az angliai városban. Az öt fegyveres  férfi hét közértet és egy magánlakást fosztott ki, több mint ötmillió forintnak megfelelő angol fontot zsákmányolva, és 3,5 milliónyi értéktárgyat tulajdonítottak el. A meglepően erőszakos cselekmények elkövetésekor maszkokat viseltek, a rendőrségnek mégis

Tovább a cikkre »