Szabad nem muszlim nőket és gyerekeket foglyul ejteni?
Szabad közösülni velük, akár még a serdületlen lányokkal is?
El szabad adni vagy ajándékozni őket?
Igen.
– mondja az Iszlám Állam szájbarágója, melyet fegyveresek osztottak szét Moszulban. Az iromány címe „Kérdések és válaszok a női rabszolgákról és a szabadságukról”.
A CNN-nek azt mondta egy helyi lakos, hogy az emberek kis csoportokba verődve azonnal elkezdték átbeszélni a brosúra tartalmát. „A legtöbb embert megdöbbent, de nem tudunk mit tenni” – mondta a saját biztonsága miatt névtelenül nyilatkozó férfi.
Nem lehet mindkettőjüké
A dokumentumot októberben és novemberben nyomtatták, online is elérhetővé tették. Bár a benne foglaltak nem meglepőek a terrorszervezet korábbi tetteinek fényében, mégis ritka, hogy feketén-fehéren megfogalmazzák nézeteiket.
Nőket akkor szabad szerintük foglyul ejteni, ha hitetlenek. „A női rabszolgák azok a nők, akiket a muszlimok az ellenségeiktől zsákmányolnak” – írják.
Ha szűz, a tulajdonosa közösülhet vele, amint a tulajdonába kerül. Ha nem szűz, meg kell tisztítani a méhét (a menstruációját ki kell várni, hogy bebizonyosodjon: nem terhes).
Azt is részletezik, hogy ha két férfinak közös rabszolgája van, nem közösülhetnek mindketten vele. Szintén tabu a férfiaknak a feleségük rabszolganője. Serdületlen lánnyal akkor szabad közösülni, ha „már érett rá”, amíg ez nem következik be, „tulajdonosa közösülés nélkül élvezkedhet vele”.
Az iromány szerint a fogva tartó úgy bánhat a rabszolgákkal, mint bármilyen tulajdonával: „eladhatja, veheti, elajándékozhatja foglyait és rabszolgáit, mivel egyszerű tulajdontárgyak”. Az is kiderül, hogy a rabszolganők fizethetnek a felszabadításukért.
A rabszolgák felszabadítása akkor is szóba kerül, amikor a bűnösök bűnbocsánatáról van szó: a hitszegők, gyilkosok rabszolgák felszabadításával bűnbocsánatot nyerhetnek. De nem ez az egyetlen mód: böjtölhetnek két hónapig, vagy etethetnek éhezőket ugyanilyen céllal.
Álszent és történelmietlen
A dokumentum szerint a női foglyokat és kisgyerekeiket nem szabad elszakítani egymástól, és a teherbe esett foglyokat nem szabad eladni. Meg szabad verni a női rabszolgákat – de csak büntetésként, „élvezetből” nem. A legnagyobb bűn, amit a foglyok elkövethetnek, az, „ha elszöknek gazdájuktól”.
„Az Iszlám Állam ókori közel-keleti és mediterrán-térségbeli szokásokból szedi mindezt” –magyarázta a CNN-nek Abbas Barzegar, a Georgia State University valláskutatója, hozzátéve:
Muszlim vezetők és hívők világszerte elítélik az Iszlám Állam Iszlám-értelmezését, mely groteszk és rémisztő. Sajnos a bukott államok és polgárháborúk kontextusában gyakran elnyomják az épeszű hangokat.
„Álszent és megdöbbentően történelmietlen, az Iszlám birodalom korszakába nyúló történetekből táplálkozó férfifantáziák szülötte” – mondta Bernard Freamon, a Seton Hall Egyetem jogászprofesszora az Iszlám Állam jogértelmezéséről, mely szerinte
a helyesen gondolkodó muszlimok meggyalázása, az iszlám törvénykezés, és annak fő forrása, a Korán megcsúfítása.
Korábban egy 17 éves lány beszámolt arról, hogy milyen körülmények között tartják fogságban a jazidi nőket az Iszlám Állam szélsőségesei. A lányt augusztus 3-án rabolták el Észak-Irakban, elsőre hihetetlen, de mobilon adott interjút, történetéről mi is beszámoltunk.
Kinevetnek minket, mert azt hiszik, legyőzhetetlenek. Azt mondták, mondjuk el részletesen a szüleinknek, mit tesznek velünk, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak. Szívtelenek, még a kisgyerekes anyáknak sem kegyelmeznek meg.
forrás: index.hu
Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, hihetetlen hírek, magazin Tudomány, földönkívüliek, ufo, szellemek, történetek, hihetetlen, hírek, érdekes képek, ijesztő képek, paranormális jelenségek, érdekes történetek, ijesztő történetek, magazin, hihetetlen, hihetetlen hírek