Másnak és ugyanannak lenni?
Sokat beszéltem az átalakulásról és a változásról. Az odafigyelés megváltoztatja az embert, aki nem ugyanaz többé. De ennek is megvannak a maga paradoxonjai. Könnyű elszánni magunkat, és azt gondolni, hogy „meg akarok változni. Jobb, együtt érzőbb emberré akarok válni. Jó buddhista akarok lenni” – de ez így nem fog menni. A cél az, hogy „én” váljak jobb emberré. Ám ha én egyáltalán nem vagyok maradandó valami, akkor világos, hogy ez nevetséges. Az akarás csak megerősíti a sóvárgó ént, és nem hogy nem csökkenti, hanem fokozza a vágyat. Az odafigyeléssel mindez megkerülhető. Most teszem meg, rögtön. Nem a jövőben tervezem, nem kötöm valamilyen más helyhez. Odafigyelés ez most rögtön, akármilyen most rögtönről van szó. Ennyi az egész. Bármilyen átalakulás megy végbe, magától történik. Azért olyan ijesztő ez, mert valóban nincs mihez ragaszkodni. Csak a jelen van, és az már tova is tűnt. Mindazonáltal, paradox módon, ez a módja a félelemtől való megszabadulásnak is. Az odafigyelés gyakorlásával eljutunk ahhoz a bizonyossághoz, hogy mindig van egy most, amelyben jelen vagyunk. Minden múlt és minden jövő az elme konstrukciója. Ha gondolkodom felőlük, gondolattá válnak az odafigyelésben. Ha nem gondolkodom róluk, nincsenek. Ha minden jelen pillanat elviselhető, ha nincsenek akadályok a gondolat előtt, mert megtanultam mindenre odafigyelni, akkor igazából nincs miért félni. Minden „most”, amelyet a világ elém lök, jó lesz. Ez a bizonyosság azt jelenti, hogy nyitottabbak lehetünk mások iránt, és kevésbé leszünk elfoglalva saját énünkkel. Nem szükséges azt akarnunk, hogy jobb emberré váljunk, sem rettenetesen törekednünk arra, hogy jót tegyünk másoknak. Ez valójában csak táplálná a jó és a rossz ellentétét, és ahogyan a falban lévő kis papírdarab Maenllwydnél figyelmeztet, „Amikor ellentétek támadnak, a Buddha-értelem elveszett”. Az odafigyelés azt jelenti, hogy most rögtön ott vagyunk, ahol valakinek szüksége van ránk. Gyanítom, hogy ez biztosabb módja az együttérző cselekedetnek, mint bármekkora adag akarat a jóra. És itt akkor most megállok, mert elbizonytalanodtam. Számtalan komplex dolog látszik létezni, amely könnyen összezavarhat, ha megpróbálom végiggondolni. Amit mondtam, a saját korlátozott gyakorlati tapasztalatomra alapoztam, és valójában nem tudom, mi volna a következő megtanulni való. Csak azt mondhatom, hogy úgy tűnik, az odafigyelés, amint a csan tanítja, megéri a kemény munkát és megéri a rémületet, amelyet kelt. Az odafigyelés a legkeményebb dolog, amit ismerek, de még csak nem is én vagyok az, aki csinálja. Mert ahol valóban tiszta odafigyelés van, ott nincs én. Ennek ellenére nem összeegyeztethetetlen ez a tanítás a mi összetett nyugati életünk élésével. A csan inspiráció az élethez, és én mélységesen hálás vagyok azért, hogy rátaláltam. Mert most már folytatni fogom az odafigyelést, minthogy azt gyanítom, nincs más teendő.
Birtokolni és nem akarni
Sok éve már annak, hogy először hallottam a vágy nélküli létezés botrányos eszméjéről. Rémesnek tűnt – teljesen élettelennek és értelmetlennek. Hogyan lehet valaki emberi és eleven és vidám és boldog, ha nincsenek vágyai? És hogyan lehetnek tárgyak a birtokában? Nem képtelenség-e, hogy valakinek legyen mosogatógépe meg ezer könyve, új CD-lejátszója és faxkészüléke, szép kertje és elektromos fűnyírója, anélkül hogy vágyna rájuk? Én meg tudom érteni a szerzetesi eljárást, a lemondást minden tulajdonról mint a vággyal való megküzdés módját – de ez nem a világi zen gyakorlóinak az útja. Nekünk gyakran igenis van mosogatógépünk és faxkészülékünk, kertünk és drót nélküli sövénynyírónk. Nemrégiben új trükköt kezdtem el tanulni a vágyakkal kapcsolatban. Szerelmes lettem. Csodálatos volt és izgató és csupa gyönyör, boldogság és öröm. De az új szeretőm messzire lakott, és gyakran maradtam ott nélküle. Sóvárogtam utána. Kívántam. Odafigyeltem erre, és mire jutottam? Természetesen arra, hogy mindezek a vágyak csupán újabb mentális tartalmak, egyszerűen további gondolatok és érzés, hozzáadandók a sok másikhoz abban a nagy térben. Voltak fájdalmak a szívem tájékán, rángások a végtagjaimban, üresség és epekedés a lábam között, csillapíthatatlan vágy, hogy levelet írjak neki. De mindezek csupán újabb megjelenései voltak ugyanannak – mind, mind részei az érzéseknek, hangoknak, sóhajoknak és gondolatoknak, amelyekre egyformán kellett ügyelnem. Ez teljesen átalakította a vágyakat. Nem foszlottak szét. A szeretőm utáni vágy nem tűnt el, de nem is volt szükséges a számomra, hogy most rögtön kielégüljön. Ahelyett az érzés helyett, hogy ha azonnal nem láthatom, boldogtalan leszek, azon kaptam magam, hogy üldögélek a vággyal együtt. Jó volt így. Még ez az óriási nagy sóvárgás is csupán egy újabb örökké változó pillanat lett. Ugyanez áll minden vágyra. Újabb adag csokoládépuddingot szeretnék. Valójában vagy maradt számomra elegendő belőle, vagy nem. A vágy vagy beteljesül, vagy nem. Attól függően, hogy az egyik vagy a másik történik, én vagy a teli, csokoládétól megcsömörlött bendőre figyelek oda, vagy a valamivel üresebbre, amelyben csak egy adag van. A kettő közül bármelyik jó lesz. Odafigyeléssel az a furcsaság áll elő, hogy mintha valójában minden jónak tűnne, akár teljesülnek a vágyak, akár nem. Az ilyen fajta közelítés fokról fokra átalakítja a vágyakat. Nem tűnnek el, de nem hajszolják az embert többé. Mintha az odafigyeléstől egyszerűen elvesztenék az erejüket. És nem kevésbé, hanem annál inkább elevennek érezzük magunkat.
Tudtad e?
[dropcap]A szavak inkább eltakarják, mint megmutatják a valót A gondolaterők viszont minden akadályon áthatolnak.[/dropcap] A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek – mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme: Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni. Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja? Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el. Tudod-e, hogy emberben mindig azon a ponton rejtőznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát? Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek? Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja? Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól? Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tűnő keserű harag, vagy ingerült sértődöttség? Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtő erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd őt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?
Az emberré válás szabályai
1. Kapsz egy testet Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd. 2. Tanulsz Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket. 3. Nincs balsiker, csak tanulság A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A „sikertelen” kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az „eredményesek”. 4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz. 5. A tanulásnak soha nincs vége Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort. 6. Semmivel sem jobb „ott”, mint „itt” Mire eljutsz „oda”, az „amott” még vonzóbbnak tetszik. 7. Mások pusztán éned tükörképei Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz. 8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, hogy használod őket. Tiéd a választás joga. 9. A válaszokat magadban találod. Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni. [dropcap]10. Mindezt úgyis elfelejted.[/dropcap]