Kísérteties, elhagyatott helyek a nagyvilágban

  Elsüllyesztett ősi város, kihalt vidámpark, luxus lakópark, amit sosem fejeztek be, és még sorolhatnánk a látványos és hátborzongató elhagyatott helyeket. Ilyeneket bárhol a világban találunk! Némelyiket elátkozottnak tartják, míg másokat egyszerűen csak elfelejtettek. Utazz velünk, képzeletben ezekre a helyekre… Víz alatti ősi város egy kínai tóban A kínai Zhejiang tartományban található Shi Cheng városát korábban Oroszlánváros néven ismerték. Elnevezését az Öt oroszlán-hegységről kapta, amelynek völgyében a települést még az első hosszabb ideig uralkodó császári dinasztia alapította 2200 évvel ezelőtt. Amikor azonban 1959-ben a kínai kormány egy vízi erőmű és egy új gátrendszer építésébe kezdett, a területet elárasztotta a víz, az ősi kínai város maradványait pedig elnyelte a mesterségesen kialakított tó. A város romjai ma az Ezer sziget tavaként is emlegetett Qiandao-tó mintegy 25-40 méteres mélységében fekszenek. A víz alatti városról hosszú időre elfeledkeztek. Csak a kétezres években fedezték fel újra, azóta azonban valódi búvárparadicsom lett. Elhagyott gyémántváros Namíbiában Namíbia déli részén, a kietlen sivatag belsejében helyezkedik el a világ egyik legérdekesebb szellemvárosa. Egy munkás 1908-ban gyémántot talált ezen az akkoriban még német gyarmatként nyilvántartott vidéken. És ezt észlelted már?  Különös anomáliák az időjárási radarokon A német kormány rövid időn belül lezáratta a területet, majd német bányászok betelepítése után megkezdte a gyémánt kiaknázását. A homokból elképesztő gyorsasággal nőttek ki egymás után az elegáns, német stílusú házak. Az 1920-as évekre már egy közel 1200 fős kisváros létezett itt. Kolmanskop története aztán amilyen váratlanul kezdődött, úgy is ért véget. Az I. világháborút követően a bányák kiürültek, a lakók pedig elköltöztek. Az épületek többségét le sem bontották. Mára hátborzongató látványt nyújt a kihalt kísértetváros, ahol a romba dőlő házak helyét lassan visszahódítja a sivatag. Gulliver’s Kingdom vidámpark Japánban A japán Gulliver-birodalom csupán négy évig, 1997-től 2000-ig üzemelt, aztán csődbe ment. A látogatói érdeklődés hiányát a szerencsétlen helyszínválasztás számlájára írják: a vidámpark a félelmetes hírű Öngyilkosok erdeje (ahol évente több tucatnyian vetnek véget az életüknek) és Kamikuishiki kisváros között helyezkedett el. Utóbbi település arról vált híressé, hogy a világvége-hívő szekta itt gyártotta a szaringázt a híres tokiói metrós merénylethez. A park fő attrakciója, az 50 méteres, fekvő Gulliver-szobor a regény híres jelenetéből azóta a graffitisek és az amatőr sziklamászók kedvelt célpontja. És ezt észlelted már?  Újabb gyanús repülő tárgy az 51-es körzet felett UFO házak – San Zhi, Tajvan Tajvan északi partvidékén San Zhi-ban épült, UFO-ra vagy óriás Smarties cukorkákra hasonlító épületeket eredetileg luxus nyaraló központnak tervezték. Bár klasszikus értelemben nem nevezhető elhagyatott helynek, mivel soha nem készült el. Az 1970-es évek végén egy gumigyártó cég tervei alapján készültek el az első házak, ám a 80-as évek energiaválságában tönkremenő cég nem tudta befejezni az építkezést. A mai napig is számos történt kering arról, hogy pontosan mi lehet az oka annak, hogy az építkezést nem fejezték be. A legnépszerűbb történet szerint néhány rejtélyes halálos baleset áll az ügy mögött. A helyiek úgy tartják, hogy a meghalt munkások szellemei azóta is kísértenek az üdülőközpontban és a nyugtalan lelkeket nem jó zaklatni. Gigantikus kőfejtő kráter Szibériában Mirny városa hajdanán meghatározó szovjet bányászváros volt, az ipari negyedében található a világ második legnagyobb külszíni kőfejtő krátere, több mint 1 km széles és 550 méter mély, ahol többek közt gyémántot termeltek ki, csakhogy közben magát a tájat végzetesen elcsúfították. És ezt észlelted már?  Kétszer ment le a nap… egymás után! Most egy 2020-ig tartó beruházás keretében a meglehetősen ronda lépcsőzetes struktúrából egy élhető és modern kertvárost szeretnének létrehozni a földfelszín alatt, a mélyben a lépcsőkön kialakított farmok mellett teraszos lakóövezeteknek is jutna hely, a központba pedig erdőket telepítenének. Willard Elmegyógyintézet – New York A Willard Asylum 1867-ben épült a krónikus, mentális betegségekben szenvedő emberek számára. Az elmegyógyintézet lakói közül sokan meghaltak a kezelések alatt, így vált szállóigévé, hogy a Willard csak egy fadobozban hagyható el. Az ápoltakat súlyosan elmebetegnek nyilvánították, így esélyük sem volt arra, hogy valaha visszakerüljenek a társadalomba. Sokakat közülük elhagyott a családja, így holttestüket mindenféle ceremónia nélkül, ott helyben, jelöletlen sírokba temették. A helyet 1995-ben zárták be. A helyi legendák szerint a lakók közül senki nem hagyta el a Willardot még halálában sem, és őrült, nyugtalan szellemeik még mindig kísértenek a folyosókon, beleértve a túlzsúfolt bonctermeket is.     forrás: napiufo.hu

Hátborzongató portrék egy 1869-es elmegyógyintézet képtárából

Néha azt gondolom, hogy kevesebb rémisztőbb dolog van az őrülteknél, aztán eszembe jut, hogy talán még rémisztőbb, ahogy velük bántak a történelem során. Gondolok itt leginkább a pszichiátria fejlődésére, arra a folyamatra, amely eljuttatta e tudományt a mai szintjére, egy olyan állapotból, mikor rendszeresen félrekezelték a betegeket tönkretéve azok életét. Gyanakvási mánia, monománia – és ehhez hasonló elavult kifejezések voltak használatosak a 19. századi pszichiátria mindennapjaiban. Az alábbi képeken szereplőket sokkal inkább kezelték betegségük címkéjeként mint emberként. A képek a West Riding Pauper Lunatik elmegyógyintézet képtárából valók. Az elmegyógyintézetet eleve úgy tervezték, hogy a bentlakókat teljesen elzárja a külvilágtól, így a területén működtetett pékséget, élelmiszerboltot és kertészeti szaküzletet is. A kórház 1995-ben zárt be.  forrás: newhorizon.hu

Megdöbbentő képeken egy indonéziai elmegyógyintézet borzalmai

Andrea Star Reese fotós 2011 és 2012 között beutazta Indonéziát, hogy felkutassa az ország elmegyógyintézeteit, azért hogy dokumentálja az ott zajló borzalmakat és megdöbbentő fotóival felhívja a világ figyelmét arra, hogy milyen embertelen körülmények között élnek a mentális betegségekkel küzdők az országban. A fotós szeretné ha végre gyökeres változások történnének és az indonéz kormány végre normális, emberi körülményeket és megfelelő szakembereket biztosítana a betegek számára, akiket sokszor kis ketrecekbe zárva tartanak vagy leláncolnak, és rosszabb körülmények között élnek mintha börtönbe kerültek volna. A mentális zavarok és betegségek Indonéziában tabunak számítanak és nem hajlandóak foglalkozni a problémával. Az ilyen betegek számára fenntartott “intézmények” legtöbbje alkalmatlan arra, hogy emberek éljenek bennük. A koszos, omladozó vagy épp beázó épületekben nincs fürdőszoba, a betegek kis szobákban vagy ketrecekben élnek, van amelyikük még ruhát sem kap és többségüknek ágya sincs, csak egy fából összeeszkábált, takaró nélküli fekvőhely, ami egyben a “fürdés helyszíne” is. De nem csak a higiénia hiánya okoz gondot, hanem a tiszta víz és az étel is kevés. A személyzetnek ráadásul általában nincs képesítése a mentális zavarokkal küzdők ellátására. A luxust az jelenti, ha valakinek a családja eleget fizet ahhoz, hogy ágyat kapjon, vagy befizetik egy spirituális kezelésre, ami tulajdonképpen az egyetlen kezelés az intézetekben. Andrea Star Reese elmegyógyintézetekben készült fotósorozatát 2013-ban mutatta be “Disorder” címmel. A fotós tovább folytatja a munkát, hiszen ha történnek is változások az intézményekben, azok rendkívül csekély mértékűek és lassan mennek végbe, pedig a probléma rendkívül égető. “Folytatom a munkámat, mert ezek az emberek továbbra is szörnyű körülmények között élnek, és ezen mindenképp változtatni kell” – mondta. A Wediodining Lawang Pszichiátriai Kórház Indonézia legjobb elmegyógyintézete, vagyis tulajdonképpen az egyetlen elfogadható intézmény az országban.   forrás: erdekesvilag.hu

15 hátborzongató hely, amit LÁTNOD KELL!

Vannak helyek a Földön, amik túlvilági hangulatot ébresztenek bennünk, szinte libabőrösek leszünk tőlük. Ilyenek pl. elhagyatott kórházak, szigetek, vidámparkok… A következő 15 helytől még a hideg is kiráz, főleg, hogy bizonyítottan kísértetek látogatják őket!   1. Pripyat Kórház, Ukrajna     2. Elmegyógyintézet, Cochester, England     3. El Hotel del Salto, Kolumbia     4. Denbigh elmegyógyintézet, Észak-Wales, Anglia     5. Beelitz-Heilstätten Szanatórium, Németország     6. Vidámpark, New Orleans, USA     7. Chateau Miranda, Belgium     8. Island of the Dolls, Mexico     9. Hasima, Japán     10. Hoia Bacui erdő, Románia     11. Willard elmegyógyintézet, New York, USA     12. Vidámpark, Dadizel, Belgium     13. Aniva Rock világítótorony, Oroszország     14. Gonjiam Pszichiátriai Kórház, Gyeonggi-do, S. Korea     15. Gulliver’s Kingdom, Aokigahara, Japan     HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS! FORRÁS: GUGLI

Egy félelmetes városi legenda! +18

Néhány fiatal nagyon jó barátságot ápolt egymással, egy nap viszont minden megváltozott mikor James át hívta az egyik lány barátjukat, Esther-t hozzájuk egy délután. Mikor a lány meglátta, hogy hol laknak a barátai, nagyon ledöbbent.. Egy lakótelepi emeletes ház volt, ami már kezdett omladozni, volt ahol már fal és ablak sem volt.   A ház lakói nagyon meg ijesztették Esther-t, mivel mindegyik lakó elme beteg volt. A fiú mondta a lánynak hogy várja meg őt a kapuban amíg felmegy, és megkérdezi az anyját hogy fel viheti e. Amíg  Esther egyedül lent várakozott, addig egy elmebeteg a szeme láttára akasztotta fel magát. Ez nagyon lesokkolta, James ezután 1-2 perc múlva oda ért Esther-hez, elmondta neki mit látott de ő ezt már kicsit sem találta furcsának. Felmentek a fiú lakására, mikor a  folyosón végig mentek,  Esther úgy érezte mintha figyelnék minden lépését, pedig senki nem volt a folyosón rajtuk kívül. Beértek a lakásba, ahol ott volt a lány legjobb barátnője is, megbeszélték, hogy menjenek el valamerre mert a lány már kicsit rosszul van ettől a közegtől ami lent van az udvaron, és folyton csak az ordibálást hallgatja. Elindultak, felszálltak egy helyi buszra. Amíg Esther elaludt a buszon, addig valamelyik „barátja”, érzéstelenítőt adott be neki, utána rátett a hasára egy ember evő százlábút. Egyből a hasába mászott és a petefészkéig ásta be magát, ahol elkezdett lepetézni. A lánynak ez fel sem tűnt, mivel még az érzéstelenítő hatása alatt volt. A buszról megláttak egy lányt az úton heverni. Leszálltak és segíteni próbáltak neki. Az úton fekvő lány elmondta, hogy egy féreg van a hasában és érzi ahogy rágják belülről.  A többiek meg kérdezték tőle, nem tudja e hogy került oda?! A lány csak annyit mondott,  hogy semmit nem érzett, és nem érti ő sem hogy került a hasába a féreg. Nagyon sírt, és kérte, hogy segítsenek neki kiszedni belőle mert nem akar meghalni, de így is, úgy is az lett a volna a vége. A fiatalok elkezdték felvágni a hasát és meglátták hogy százával nyüzsögnek benne az emberevő lárvák. Esther eddig végig a buszon feküdt, míg nem, már kezdte érezni magában a mocorgást, sejtette hogy benne is ez a féreg van, mivel ugyan azok a panaszok jelentkeztek nála is.  Érezte, hogy rágják belülről. Nagyon megijedt. Nem is szólt a többieknek, mert látta rajtuk, hogy mennyire tetszik nekik az, hogy látják szenvedni a lányt és élvezettel boncolják fel őt élve, semmiféle segítőszándék nélkül. Minden jel arra utalt, hogy ők is súlyos mentális zavarban szenvednek,  ezért inkább elmenekült előlük egy erdőbe mikor a többiek nem figyelték. Az erdőben meglátott egy kis faházat, be futott, és az emeleten talált egy pisztolyt amivel fejbe lőtte magát. James és a többi barátja, elkezdték keresni Esther-t hogy mégis hol lehet, kezdtek már nagyon idegesek lenni mivel semmi pénzért nem hagyták volna ki azt, hogy őt is felboncolhassák. Csakhogy a buszról egy utas kihívta a mentőket és a rendőröket, akik végül bevitték őket a kapitányságra, és kihallgatták őket. Majd miután vihogva és semmi szemrebbenés nélkül vallották be  a rendőröknek, hogy élve  felboncoltak egy lányt, a másikat meg a halálba kergették és emberevő férgeket tettek a testükbe, a rendőrök kivizsgáltatták  őket szakemberekkel,és miután kiderült hogy mentálisan zavart az elméjük,  elmegyógyintézetbe záratták őket. Ahogy azt meg is érdemelték.   Egyesek szerint még ma is ott kísért a szellemük, a rájuk jellemző vihogások zajában.

Ijesztő árnyak egy elmegyógyintézetben!

A HorrorZone c. műsorunk által olykor mi is belógtunk elhagyatott épületekbe, olykor kórházakba is, ezért első kézből van tapasztalatunk arról, hogy a hasonló helyek tényleg elégé nyomasztóak, és ijesztőek tudnak lenni. Herbert Baglione, Brazil streetart művész tovább gondolta ezt a dolgot, és egy elhagyatott elmegyógyintézetben hagyta kéznyomát – 1000 árnyék címmel. A művész alkotását az ihlette, hogy a folyósokon járva érezni kezdte az „árnyak” jelenlétét. Éjjel járva ezeket a folyósokat, biztos egy élmény lehet! 🙂

SOKK: 13 NAPPAL TEMETÉSE UTÁN ÉLVE JELENT MEG AZ ASSZONY

Megfagyott a vér abban a gyászoló családban, akik megható gyászszertartást rendeztek egyik rokonuknak, aki két héttel a temetés után, makkegészségesen bukkant fel. Egyelőre nem tudni, kit temettek el helyette. A philadelphiai Sharolyn Jacksont augusztus elején nyilvánította halottnak a rendőrség. Az asszony testét azt követően találták meg, hogy a család bejelentette eltűnését. A Daily Mail információi szerint a zsaruk rábukkantak egy holttestre, amely annyira hasonlított Jacksonra, hogy még a családtagok is megerősítették, ő az. A gyászoló család megható temetést rendezett váratlanul elhunyt rokonuknak, melyre az asszony minden ismerősét meghívták. A szertartást követően 13 nappal, azonban döbbenetes hírt kaptak. Egy helyi elmegyógyintézetből telefonáltak a nő testvérének, hogy húga náluk van, ráadásul remekül érzi magát és kérik, hogy a család minél hamarabb vigye haza. A sokkos állapotban lévő férfi azonnal elment Jacksonért, majd értesítette a hatóságokat arról, hogy rossz embert temettek el. A rendőrség jelenleg vizsgálja, kinek a holtteste került a földbe Jacksoné helyett. Azt, hogy az asszony holt volt és miként került a pszichiátriára, egyelőre nem tudni. forrás: borsonline.hu