Két nap az égen! Hogyan lehet ez?

Kétoldali melléknapot lehetett megfigyelni a főváros térségében pénteken, a napfelkeltét követő 2-3 órában – írta az OMSZ, amely több fotót is közzétett a jelenségről és saját webkamerájával is megörökítette a látványt. A melléknap egy fénytörési jelenség, amely a Naptól oldalirányban 22-30 fok távolságra jelenhet meg. Belső oldala vörös, a külső pedig kékes, ám gyakran csak fehéres foltként látjuk. Sokszor csak a Nap egyik oldalán látható, gyakori, hogy egy elhaladó repülőgép kondenzcsíkján alakul ki, ha az megfelelő pozícióban van a Naphoz képest – tették hozzá a meteorológiai szolgálatnál. „Esetünkben a keleti égboltot vékony, összefüggő fátyolfelhőzet borította, a fátyolfelhők jégkristályai megtörték a fényt, létrehozva a melléknap jelenségét a Nap mindkét oldalán” – írták.   forrás: hvg.hu Fotó: met.hu

Egy öngyilkos pár utolsó pillanatai (megrázó képek)

Egy amatőr fotógráfus miközben próbálgatta kameráját, véletlenül megörökítette, ahogy egy öngyilkos pár véget vet az életének. Megrázó képsorozat! Az első képkocka, amit, a mit sem sejtő amatőr fotográfus megörökített: a pillanat, amikor a fiatal pár úgy dönt, hogy eldobják maguktól az életüket. Senkinek nem tűnt fel, hogy egy férfi a mélybe vetette magát. Az emberek hamarosan észrevették, hogy közvetlenül mögöttük nem is csak egy férfi, hanem egy pár vetett véget az életüknek. A Wuhan Yangtze folyónál történt az eset Wuhan-ban, Kína központjánál. Senki nem vette észre, hogy egy férfi készül leugrani a hídról, csak amikor már túl késő volt. Nem sokkal a férfi után a nő is követte szerelmét. forrás: erdekesseg.hu

Ha Kínában még nem utaztál volna vonaton, feltétlen nézd meg ezeket a sokatmondó életkép fotókat

A pekingi Wang Fuchun készített egy fotósorozatot a kínai vonatokon utazó emberekről. Wang eredetileg vasúti alkalmazott volt, de amióta fotósként dolgozik, sok rendkívül karakteres és egyedi képet készített a kínai vasútról. Persze nemcsak a vonatok külsejéről, hanem a belsejéről is, mint ahogy az alábbi fotókon is láthatjátok. A rendkívül sokatmondó fotókat jobban megnézve szinte kiolvashatóvá válnak emberi sorsok, történetek, álmok, boldogság, bánat. Próbáljátok ilyen szemmel nézni ezeket a képeket. forrás: erdekesseg.hu

Átgyalogolt Kínán, közben fotózta magát

Christoph Rehage 2007 November 9-én indult el gyalog Pekingből. 2008 októberében érkezett meg céljához, Ürümqibe. Összesen 4500 kilométert tett meg, az elejétől a végéig kizárólag gyalog (azok a fotók, amiken repülőn vagy csónakon ül, a túra szüneteiben készültek). Majdnem minden nap lefotózta magát, hasonló pózban, a fotókból pedig egy látványos timelapse videót állított össze. Christophot megkérdezték, hogy mire gondolt a monoton séta alatt. „Pont olyan érzés volt, mint egy átlagos napon. Egyszer gondolkodsz a dolgaidon, aztán csak sétálsz és nem gondolsz semmire. Egyszer aggódsz a veszélyek, a fájdalom és a szeretteid miatt, máskor pedig csak sétálsz és végtelenül dúdolsz a sivatagban. Néha unalmas, de legtöbbször békét érzel.” forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

17 hátborzongató orvosi eljárás a múltból

A történelem során az orvostudomány fejlődésével tudósok számos orvosi eljárást fedeztek fel különböző betegségek kezelésére. Egy Reddit felhasználó osztotta meg az alábbi képeket, melyeken évtizedekkel ezelőtt használt orvosi berendezés és eljárás látható. Csak annyit mondhatok, hogy a modern orvostudomány többé már nem is tűnik olyan ijesztőnek… 1. Chicago-ban, az Orphan Asylum kórházban szoláriummal segítik pótolni a babák D-vitamin hiányát a téli időszakban. 2. Walter Reed féle fizioterápia az 1920-as években 3. Olaszországban, az orvosi iskolákban evvel a modellel segítettek szemléltetni a diákoknak a szülést 4. Szégyenlős hölgy művégtagokkal (1890-1900) 5. Műtéti felszerelés a polgárháború alatt az 1860-as években 6. Dr. Clark féle gerinc gyógyító készülék (1878) 7. Lewis Sayre féle kezelés gerincferdülésre (1850-1900) 8. Antik szülőszék (1800-as évek) 9. Korai sebészeti beavatkozásoknál etil-étert használtak érzéstelenítésre és altatáshoz (1855-1860) 10. Radioaktív víz (1900-as évek) 11. Radiológiai ápoló szakember az első világháború idején, Franciaországban (1918) 12. Ideggyógyászati vizsgálat elektromos készülékkel (1884) 13. Fából készült kéz protézis (1800) 14. Arcon lévő bőrsérülésekhez használt pótlások (1900-as évek) 15. Régi láb protézis 16. Hagyományos vérátömlesztő üveg Angliából (1978) 17. Az orvosok pestis járvány ideje alatt olyan maszkot viseltek, melynek csőre meg volt töltve erős illatú levendulával (1600-as évektől) forrás: erdekesseg.hu

A sötét anyag lett a dinoszauruszok végzete?

Egészen meglepő elmélettel állt elő két elméleti fizikus a dinoszauruszok kihalásáról. Az elméletben van sötét anyagból álló korong, emiatt kialakuló masszív aszteroidazápor és még a Naprendszer peremén állítólag megbújó Halálcsillag, amely néha kisbolygókat küld a Nap felé. Nem is foglalkoznánk az egésszel, ha az erről szóló cikk nem egy neves szaklapban, a Physical Review Lettersben jelenik meg. Lisa Randall és Matthew Reece, a Harvard Egyetem két elméleti fizikusa azt állítja, hogy közvetve a sötét anyag tehet a dinoszauruszok kihalásáról. Elméletük szerint egy vékony sötét anyagból álló lemez fut keresztül a Tejútrendszeren, ez a lemez lehet a felelős a földtörténetből ismert több masszív kihalásért, például a dinoszauruszok kipusztulásáért is. A modell egy tavalyi elméletükre épül, amely több kozmikus rejtélyt is megpróbál megmagyarázni. A kiindulópontot az jelenti, hogy a Földet elég gyakran megszórják meteorfelhők. Harminc évvel ezelőtt a fizikusok azt feltételezték, hogy az aszteroidák támadása ciklikusan történik, így valamilyen kozmikus oka kell lennie. Az egyik igazán eredeti ötletük az volt, hogy a Napnak van egy még nem ismert ikertestvére, amelyre Nemesisként vagy Halálcsillagként hivatkoztak, és ez a titokzatos csillag küldi az Oort-felhőn túlról az aszteroidákat a Naprendszer belseje felé. Ma már azért sejtjük, hol sántít ez az elmélet. A téma azonban nem hagyja nyugodni a csillagászokat, így Lisa Randall és Matthew Reece a nemrég közzétett tanulmányukban is arra próbál választ adni arra, hogy néha mintha több aszteroida csapódna a Földbe, mint máskor. Ők egy olyan anyagot húztak elő a kalapból, amelyről igencsak keveset tudnak a fizikusok, amely közvetlenül nem is figyelhető meg és amelynek jelenlétére egyelőre csak következtetnek a tudósok. Ez pedig a sötét anyag. Szerintük a galaxist kettészeli egy sötét anyagból álló lemez, mintha kettévágnánk egy zsemlét és a sötét anyag a benne lévő sonka lenne. A Naprendszer ugye a Tejútrendszer egyik nyúlványában van. Az elmélet szerint a Nap felfelé és lefelé irányuló mozgása miatt néha keresztezi ezt a lemezt (sonkát). Ennek a találkozásnak a gravitációs hatása miatt az Oort-felhőből több aszteroida indul útnak a Naprendszer belseje felé. Az elmélet alapján nagyjából 35 millió évente jönnek ezek az üstökösviharok. A sötét anyagról szinte semmit nem tudnak a tudósok, de az eddigiek alapján az az elmélet, hogy nagyon gyenge kölcsönhatásban van bármi mással, így nem is képes ilyen lemezeket alkotni. A két fizikus azonban ezt úgy hidalja át, hogy kis mennyiségben a sötét anyag teljesen máshogy képes viselkedni. Az Európai Űrügynökség Gaia küldetése segíthet közelebbit megtudni a sötét anyagról, de legalábbis a galaxisban lévő gravitációs mezőről. A Gaiát tavaly indították útnak, azóta már megérkezett a tervezett pályájára: másfél millió kilométerre kering a Földtől, a Napot a Földdel összekötő egyenes mentén a Föld pályáján kívül levő L2-es Lagrange-pont körül. A kutatók ellenőrizték ezt a 35 millió éves periódust, ehhez megvizsgálták a 20 kilométernél nagyobb és 250 millió évesnél fiatalabb krátereket. Azt találták, hogy nagyjából helytálló ez a ciklikusság, legalábbis 3 az 1-hez, hogy a modell helytálló. Coryn Bailer-Jones, a Max Planck Institute for Astronomy asztrofizikusa szerint a 3:1-hez arány annyira gyenge lábakon áll, hogy szóra sem érdemes. A modell ráadásul figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Oort-felhőnél jóval közelebbi aszteroidák is okozhatnak krátereket. Hasonlóan szkeptikus egy másik csillagász, Adrian Melott, a Kansas Egyetemtől azt mondja, hogy a sötét anyag lehet egyfajta magyarázat, de nem világos, hogy megmagyaráz-e bármit is. forrás: index.hu

Valódi bizonyíték több idegenekhez köthető elrabláshoz!

Napjaink egyik legelterjedtebb összeesküvés-elmélete, az emberrabló idegenekről szóló történetek sokakban keltenek szorongást. A világ minden táján élnek olyan ártatlan férfiak, nők és gyerekek, akiknek az életét szabályosan tönkretették a furcsa eltűnési esetek. Váratlanul és erőszakosan távolították el őket otthonukból, az idegenek járművére vagy bolygójára szállították őket, ahol szörnyű kísérleteket végeztek rajtuk. A legfélelmetesebbé a tökéletes reménytelenség és a segítség teljes hiánya teszi ezeket az eseteket. Az áldozatok élete teljes mértékben a rejtélyes idegenek jó szándékától függ, kényük-kedvük szerint végzik ijesztő, orvosi jellegű kísérleteiket az embereken. Az eltűnések A kutatók megpróbálták kategorizálni az eltűnéseket az általánosan megfigyelt ismertetőjegyek alapján, melyekről az állítólag elraboltak számoltak be. A típusok között előfordul egyszerű eltűnés, amikor az áldozatok a nyugodtság érzésére emlékeznek. Az ufókutatók szerint a szállítás történhet hajókkal, de használhatnak dimenziók közötti kaput is. Véleményük szerint szintén gyakori az úgynevezett bioenergia-elszívás: az elraboltak energiáját vagy tudatát földönkívüli technológiával szippantják ki a testükből. Egyes elméletek továbbá azt állítják, hogy léteznek telepatikus álmok, melyekben egyértelmű az elrablás, ugyan nem a személy fizikai valójában, mint egy tényleges elrablásnál, de legalább annyira hatásosan és veszélyesen jelenik meg. A szürkék A szürkék bukkannak fel leggyakrabban az eltűnéses ufótörténetekben. Apró teremtmények dinnyeforma fejjel, nagy, fekete, ferde szemmel, akik a többi, földönkívüliekkel kapcsolatos elméletnek is gyakori szereplői. Jelenleg meglehetősen eltérő az érintettségük megítélése a különböző, emberrablásokkal foglalkozó összeesküvés-elméletekben: attól az optimista véleménytől, hogy valójában saját leszármazottainkról van szó, akik visszajöttek az időben, hogy megóvják a Földet az elpusztítástól, egészen addig a sokkal sötétebb rémképig, hogy csak ivarsejtekért jönnek, mert a saját fajukat akarják megóvni a kipusztulástól. Az Egyesült Államok kormánya Az összeesküvés-elméletek szerint a Majestic-12 – azaz az MJ-12 – erős árnyékszervezet az Egyesült Államok kormányzatán belül, mely összedolgozhat a szürkékkel, és hagyja, hogy azok technológiai információk fejében folytassák kísérleteiket. Sok áldozat katonai személyzetre és berendezésekre emlékszik, gyakran egyetlen földönkívüli nélkül. A mesteri félretájékoztatási taktikával felfegyverzett csoport könnyen hiteltelenné és nevetségessé teheti az ufóügyek kutatóit és minden mást, ami fényt deríthetne a rejtélyes szürkék létezésére. Az emberrabláshoz kötött kísérletek így nyugodtan folyhatnak, további ezrek életét keserítve meg, de folyamatos technológiai fejlődést hozva az Egyesült Államok kormányzatának. A delfinek Egyes elméletek szerint a szürkék lehetnek a delfinek jövőbeli tényleges leszármazottai vagy csupán genetikai leszármazottai is, akik saját gyalázatos céljaik miatt térnek vissza a mi korunkba. A szürkék és a delfinek között megfigyelhető hasonlóságok, a bőr textúrája, a szín és az ellenségek megzavarására alkalmas ultrahang-kibocsátás képessége mind olyan körülmény, amelyet érdemes figyelembe venni az ufókutatók szerint. Bár mindezt nem támasztja alá a delfinekről jelenleg rendelkezésre álló tudásunk, hiszen ezeket a tengeri emlősöket az ember irányában teljesen jóindulatú és barátságos élőlényekként ismerjük. Vajon kísérleteznek rajtunk? Az egymást követő emberrablásoknak áldozatul esettek apró fémeszközöket vettek észre testükbe ültetve, többnyire az orrüregükben, de gyakran más testrészeikben is. Az orvosok által sikeresen kioperált implantátumok eredetét sohasem sikerült tisztázni. A felhasznált fémek gyakran olyan anyagok, amelyeket a földi tudomány nem ismer, a tárgyak rendeltetése pedig megfejthetetlen. Az összeesküvés-elméletek hívei között komoly viták folynak arról, hogy vajon nyomkövetők lehetnek-e, vagy még annál is komolyabb műszerek. Idegenek áldozata (Communion) -sci-fi forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu

REJTÉLYES OBJEKTUMOT FOTÓZTAK A HOLD FELSZÍNÉN

Egy egészen bizarr dologra bukkant egy leleményes videografikus a Hold felszínén. Egyelőre senki sem tudja, hogy mi lehet a titokzatos háromszög. A Google ingyenes Earth, vagyis Föld nevű alkalmazásával bárki képes akár a székéből ülve bejárni a világ legkülönlegesebb tájait. Egy ideje már arra is lehetőség van, hogy a Holdat kémleljük a műholdak képeinek segítségével, egy kalandor felhasználó pedig egy érdekességet is felfedezett a bolygón. – Hosszú ideje a Holdat fürkésztem a Google Earth programmal, amikor is rábukkantam erre a furcsa dologra. Azt gondoltam magamban, hogy igen…végre találtam valamit! Tényleg ott van, nem manipulált a kép, de fogalmam sincs mi lehet, mert semelyik másik kráternél nem láttam hasonlót. – idézi a Wowforreeel nevű felhasználó szavait a New York Daily News. A Tech and Gadget News szerint egy háromszög alakú űrhajó egy darabjára hasonlít a kis pont, de az biztos, hogy nagyobb, mint bármilyen jármű, amit eddig a Földön építettek. A kérdés adott: valójában mi is lehet ez? Földönkívüliek vagy emberek által fenntartott bázis? Esetleg egy gigantikus idegen űrhajó? Vagy csak egy sima képhiba? forrás: borsonline.hu

Okoskontaktlencsét fejleszt a Google

Okoskontaktlencsét fejleszt a Google. Ahogy az egy informatikai cégtől elvárható, nem látásjavító eszköznek szánják, hanem egy, a cukorbetegeknek szánt kiegészítőről, amivel mérhetik a vércukorszintjüket. A kontaktlencsét egy apró, vezeték nélküli központi csippel építették egybe, valamint egy vércukorszintmérővel; ez utóbbit a kétrétegű kontaktlencse két héja közé építették be. A szenzor méri a szervezet vércukorszintjét, és egy apró, villogó leddel figyelmeztet, ha ez túl alacsony vagy túl magas lenne. A gyártók szerint még rengeteg munkára van szükség, mire a szerkezet mindennapi felhasználásra is alkalmas lesz. A témával foglalkozó blogbejegyzés szerint a fejlesztők is tudják, hogy egyelőre nem számíthatnak a kontaktlencse tömeges elterjedésére, de már több klinikai tesztet is végeztek, hogy finomítani tudják a prototípust. Remélik, hogy az eszköz előbb-utóbb megkönnyítheti a cukorbetegek életét. Érthető, hogy a Google az azonnali megtérülés reménye nélkül is belevágott a projektbe. A viselhető technológiák piaca az elmúlt években hatalmasat nőtt, és a becslések szerint öt éven belül 10-50 milliárd dollárosra duzzadhat. A gyártók közül sokan dolgoznak az egészségügyben használható eszközökön, így nem meglepő, hogy a Google is lát potenciált a dologban. forrás: index.hu