Cseresznyefa nőt a tüdejében a férfinak!

Döbbenetes dolgot fedeztek fel Hans Glemme tüdejében egy rutin vizsgálat során, egy cseresznyefa kezdett el növekedni benne! A Svéd férfi orvosai egyelőre értetlenül állnak az eset előtt, azonban azt feltételezik, hogy miután lenyelt véletlenül  egy cseresznyemagot az a légcsövén át később a tüdejébe került. Mivel a cseresznyemag  a tüdőben megkapta a kellő oxigént illetve folyadékot a fejlődéshez, így volt képes növekedni.   Az orvos csoport 8 órás műtét során távolította el az idegen szöveteket és azóta az orvos tudományi múzeumban őrzik mint különlegességet.  

Rejtélyes kódot talált egy rajongó Drum and Bass zenében!

John Newman-t, a Rudimental front emberét, érdekes dologgal zaklatja az egyik rajongója. A rajongó szerint a brit együttes kódolt üzeneteket közvetít a zenéjükön keresztül. Állítása szerint ő megfejtette eme üzenetet. Állítólag a kódolt üzenet, azt az információt tartalmazza, mely szerint John Newman egy másik naprendszerből származik, és akinek sikerül megfejtenie a zenéiben közölt üzenetet, az méltóvá válik arra, hogy egy idegen civilizáció tagja legyen. Ergo a következő hazaútján, magával viszi a szerencsés illetőt az űrhajóján. Néhány összeesküvés-elmélet hívő kapott az alkalmon, és elemezni kezdték a zenekar zenéit, és sorra osztják meg az interneten a kétes felfedezéseiket. Állításuk szerint, több hasonló zenét játszó előadónál fedeztek fel rejtett kódokat. A hasonló rejtett üzeneteket egyébként „szublimális üzeneteknek” hívják, amelynek funkciója az, hogy a kódolt üzenetet úgy rejtse el bizonyos médiumokba, hogy a zenét hallagató egyén tudatosan ne vegye észre az információt – csak a tudatalattijával. Hazánk egyik hasonló zenekara a Swagga Step, és az alábbi videóban mi is fürkészhetünk hasonló kódok után: Szerkesztőségünk egyelőre nem talált olyan kódot, mely szerint a Swagga Step egy másik naprendszerből származna! 🙂

Nyers és kegyetlen: Kínában élő teknősöket hordanak kulcstartóként- Videóval!

A kínaiak újabb dolgot találtak fel: élő állatokat csomagolnak be kulcstartó gyanánt. A turistáknak mindig valami újat kell felmutatni és ebben a kínaiai világelsők, mint sokminden másban. Ázsiai folyókból kihalásszák majd egy speciális oldatba helyezik a teknősöket – amiből oxigént és táplálékot nyernek. Akár két hónapig is képesek elélni egy ilyen zárt rendszerben,-igaz szenvedve, kínok között. Biztos nem hiszitek el, de itt van ez a videó ami bizonyítja az állításunkat.

Sikeres ember klónozás Kínában

Kínában egyre rohamosan fejlődik az elektronikai és informatikai ipar és ennek köszönhetően már az orvos tudományban is sokkal előkelőbb helyen áll mint például az Amerikai Egyesült Államok. Pár éve robbanásszerűen megnőtt a Kína által kitanított informatikai – orvos – biológusok száma, mivel nagyon nagy fizetésekkel kecsegtet ez a szakma. Most egy világon egyedi és titkos technológiával sikeresen klónoztak embereket addig nem hozzák nyilvánosságra a részleteket ameddig sikeresen le nem védették. Nobel díj gyanús lenne ez a felfedezés, de a Kínában élő emberek nem kaphatják meg ezt a kitüntetést. forrás: szarvasember.org

Egy földönkívüli lényt találtak Budapesten

Egy budapesti házaspár egy nagyon fura lényre lett figyelmes tegnap este, földönkívüliek voltak. A házaspár azt mondta, hogy fényképet is készítettek a lényről, de ahogy meglátta a lény a fényképezőgépet, megfogta, majd lenyelte. A földönkívüliek igenis léteznek, de a FIDESZ eltitkolja az idegenek létezését, és megtiltja, hogy a tévé közzétegye az evvel kapcsolatos híreket. A házaspárnak annyit mondott a földönkívüli, hogy nagyon vigyázzanak a magyarok magukra, mert előbb-utóbb elfoglalják az egész országot, és hamarosan egész Európát. A nő sokkot kapott, miután ilyeneket mondott az idegen, jelenleg is pszichológus kezeli. Az számunkra is kérdés – és nem tudtuk meg utólagos nyomozás elvégzése után sem, hogy milyen nyelven beszéltek az asszonnyal. forrás: szarvasember.org

HIHETETLEN: EMBERKÉNT JÁR A CUKI KISBÁRÁNY

Kínában az internet szenzációja lett az a mellső lábak nélkül született bárány, amely a hátsó lábain jár, akár egy ember. Egy rákbeteg fiatalember belőle merít erőt. A mozgássérült kis állat augusztusban született Kínában, és mindenkit elképesztett azzal, hogy megtanult két lábon járni, számolt be a Mirror. A sérült állat eredeti tulajdonosa elmondta, hogy amikor a születése után meglátta a kisbárányt, biztos volt benne, hogy hamarosan elpusztul, ám legnagyobb meglepetésére az állat egy hónap elteltével megtanult járni a hátsó lábain. A különleges bari híres lett a környéken, és egy 31 éves rákbeteg férfi szép summát fizetett érte, hogy az övé lehessen. Új gazdája így mesélt az állatról: „A betegségem ellenére próbáltam pozitív maradni, de amikor egyedül voltam, mindig rám tört a depresszió. Aztán megláttam ezt a kis teremtményt, hogy milyen ügyesen megtanult túlélni a nehéz sorsa ellenére, és úgy éreztem, ez a kis bárány erőt adhat nekem a gyógyuláshoz. Amióta velem van, nem vagyok egyedül, valódi társammá vált” – mondta el Xiu Wang. forrás: borsonline.hu

A kisfiú, aki pontosan emlékszik előző életére és halálára!

A hatéves Cameron ránézésre nem különbözik a vele egykorú gyermekektől. Azonban a kisfiú érdekes dolgokat mond a szüleinek. Pontosan emlékszik az előző életére. Két éves korától fogva arról beszél, hogy korábban egy másik családdal lakott, akiket Robertsonnak hívtak. Nagyon pontosan leírja a tájat és azt a fehér házat is, ahol korábban lakott. Ez a ház a skóciai Barra szigetén található, amely mostani lakhelyétől, Glasgowtól mintegy 200 mérföldre fekszik. Cameron nagyon részletesen leírja azt az egyszintes, nagy fehér házat, ahol lakott. A kedvenc helye a tengerpart volt, ahol fekete-fehér kutyájával és testvéreivel játszott. Beszél az édesapjáról is, akiről azt állítja, meghalt egy autóbalesetben. A házból a kis partra látnak és messzebb látják, ahogy repülők szállnak le. Cameronnak hiányoznak a szülei és testvérei. Állandóan azt mondja, hogy „én egy barrai fiú vagyok, el kell mennem Barrára”. Amikor mostani édesanyja megkérdezi, melyik anyukát szereti jobban, azt mondja Cameron, hogy mindkettőt egyformán szereti. Mivel Cameron nem hagyja abba és ragaszkodik a történetéhez, édesanyja nyugtalankodni kezd és megpróbál valami racionális magyarázatot találni rá. Több pszichológussal is beszél. Dr. Karen Majors szerint Cameron nem úgy beszél ezekről a dolgokról, mint általában a többi, fantáziáló gyerek. Nagyon részletesen meséli el a történetét újra és újra a szomszédoknak, barátoknak, rokonoknak, anélkül, hogy változtatna rajta. Végül a Virginiai Egyetem pszichiáterével, Dr. Jim Tuckerrel is találkoznak, aki az elmúlt negyven évből több mint 500 ilyen esetet gyűjtött össze. A gyerekek korábbi életeivel foglalkozik. Általában 2-3 éves korukban kezdenek elbeszélni róla és 6-7 éves korukban halványodnak az emlékek. Az egyik legérdekesebb esete Gus Tayloré volt, aki állítása szerint korábban saját nagyapja volt és halála után kapott egy jegyet istentől, amivel visszajöhetett az életbe. Ő is részletesen mesél el olyan dolgokat a nagyapáról, amikről nem is tudhatna. Dr. Tuckerrel eindulnak, hogy meglátogassák a kb. ezer lakost számláló Barra szigetét. Cameron azt állítja, sok helyet és részletet felismer a szigeten, de a házukat nem találják. Elmennek a helyi múzeumban, ahol minden múltbeli földhivatali és hivatalos iratot tartanak. Végül megtalálják a Robertsoncsaládnevet és az ingatlant is, amelyik a sziget északi részén található. A 60-as, 70-es években lakott ott a Robertson család. Cameront megviseli a ház látványa és magába süpped. Sikerül megtalálni a Robertson család egyetlen élő tagját is, Gillie Robertsont, aki már idős és elméletileg Cameron lánytestvére. Az ő fotóalbumában láthatjuk Cameront is az előző életében. Azonban a sok döbbenetesen pontos részleten túl vannak olyan fontos dolgok is, amelyek nem egyeznek meg. Gillie szerint nem úgy hívták édesapjukat, ahogy Cameron állítja és tudomása szerint senki sem halt meg a családban autóbalesetben. forrás: xn--fogykra-o0a8d.info

Élet lehet a Jupiter egyik holdján!

A jeges felszín alól előtörő vizet találtak a NASA kutatói a Jupiter Europa nevű holdján a Hubble űrteleszkóp felvételein. A kitöréseket a hold déli pólusa körül fedezték fel, az eredményeket az Amerikai Geofizikai Egyesület San Franciscó-i ülésén jelentették be.  Az Europáról eddig is azt tartották, hogy a jeges felszín alatt folyékony vízóceánok lehetnek, a hold eddig is a földön kívüli élet keresésének egyik elsődleges célpontja volt. Ez a mostani eredmény az első alkalom, hogy a folyékony víz jelenlétére bizonyítékot találtak a kutatók. „A déli pólus körül talált vízpára megerősíti annak lehetőségét, hogy az Europán kialakulhatott az élet” – nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Lorenz Roth, a San Antonió-i Délnyugati Kutatóintézet munkatársa. „Ugyanakkor egyelőre nem tudjuk, hogy a pára valóban a jégfelszín alatti vízből származik-e.” A szakemberek szerint a vízpára valószínűleg a jégfelszín repedéseiből tör fel, de nem tudni, hogy a repedések leérnek-e a jég alatt hullámzó óceán felszínéig, vagy a pára a megolvadt jégből származik. A Hubble felvételei alapján az Europa a második hold a Naprendszerben, ahol vízpára jön létre. A Cassini űrszonda 2005-ben a Szaturnusz Enceladus nevű holdján talált vízpárát, szintén a hold déli pólusa körül. További hasonlóság, hogy a szakemberek szerint az Europán is csak akkor látható vízgőz, amikor az anyabolygójától a lehető legmesszebb kerül a keringés közben – ezt már az Enceladus esetében is megfigyelték. Ennek magyarázata az lehet, hogy a Jupiterhez (illetve az Enceladus esetén a Szaturnuszhoz) közel érve a gravitáció olyan nagy, hogy a repedések összehúzódnak. Az Europán egy 2012 decemberében készített megfigyeléssorozat fedte fel a vízpárát. A Hubble-ra szerelt spektrográf egy halvány ibolyántúli fényt vett észre a hold déli pólusa felett kialakuló sarki fényben. A sarki fény kialakulásáért a Jupiter erős mágneses mezeje felel, ami annyira felgyorsítja a hold felé tartó részecskéket, hogy azok felhasítják a felszín közelében lévő pára vízmolekuláit, az így felszabaduló hidrogén- és oxigénatomok könnyen azonosítható nyomait észlelte a spektrográf. A tanulmány társszerzője, Joachim Saur elmondta: a Hubble határait feszegetve sikerült bizonyítékot találni a jelenségre. Az igazi lehetőséget csak az űrtávcső legutolsó nagyjavítása adta meg, amit még a 2009-es STS–125-ös számú küldetés keretein belül végzett el az Atlantis űrsikló legénysége. Az Europa felé legközelebb 2022-re terveznek missziót, az Európai Űrügynökség JUICE nevű szondája a Jupiter három jeges bolygóját, a Ganimédészt, a Kallisztót és az Europát vizsgálja majd. forrás: index.hu

Erdei Démont fotózott egy turista?

Fura lényt fotózott egy mexikói házaspár utazásuk során, amikor az erdőben sétáltak. A képet azóta jó pár szakértő megvizsgálta, azonban egyik sem tudott közös nevezőre jutni abban, hogy vajon milyen lényt is láthatunk. Néhányan szkeptikusok a kép valódiságát illetően, azonban Edward Schilling a képet készítő turista a szakértőknek oda adta vizsgálatra a fényképezőjében lévő memóriakártyát, hogy azok megvizsgálhassák, hogy nem történt képmanipulációs eljárás (pl photoshop) a szóban forgó képen. A helyiek egyébként nem döbbentek meg a kép láttán, ugyanis olykor ők is látni vélték a lényt – akit erdei démonnak tartanak. A helyi közösség, illetve média elégé rákapott a témára, és ettől várják a turizmus fellendülését a szektorban. Gondoljunk csak a nevadai sivatagra, vagy Lochness-re amely helyek lényegében abból élnek, hogy helyi mítoszt teremtettek maguknak. Hogy mi is az igazság, döntse el ön!

MINDEN KÓRRAL VÉGEZ AZ ELME

A pozitív gondolkodás csodákat tesz az emberi testtel. Gyógyíthatatlannak tartott betegek sokasága épült fel gyógyszeres kezelés nélkül, csupán a hitnek köszönhetően. Az elme erősebb a medicinánál – vallja dr. Lissa Rankin nőgyógyász, a téma világhírű kutatója. A szellem mindenen segít, a legsúlyosabb betegek is meggyógyulnak, ha hisznek, mert az elme erősebb a medicinánál – állítja dr. Lissa Rankin, aki legújabb könyvében csodás gyógyulások sorával illusztrálva bizonygatja, hogy az egészséges, pozitív gondolkodás minden betegségen segít. Még negatív példák is bizonyítják ezt. A neves nőgyógyász részese volt egy kutatásnak, amelynek résztvevőit kemoterápiának hitt, közönséges infúziós kezelésben részesítették, egyharmaduk ennek ellenére elvesztette a haját. Az elme a medicina ­fö­lött (Mind over medicine) című könyvében Rankin doktornő több száz tanulmánnyal támasztja alá elméletét, mely szerint a szellem igenis gyógyítja a testet. Kutatásai során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gyógyszerezés nélküli gyógyulás nem csupán a páciens közérzetének javulásában nyilvánul meg, az objektív, klinikai kórkép is jelentősen javul. – Az elméletemet legelszántabban visszautasító orvosok is kénytelenek voltak a vizsgálatok után beismerni, hogy a pácienseim annak ellenére is tényleg meggyógyultak, hogy a tudományos logika szerint nem lett volna lehetséges. Ilyen esetekkel szembesülve valóban át kell értékelnünk mindent, amit a modern gyógyászatról tanultunk, és fel kell tennünk magunkban a kérdést: mi a testünk titka? Mi van akkor, ha saját magunkat szabotáljuk tagadva azt, hogy a test természetében az a normális, hogy mindent az agy irányít, és ha kell, gyógyít? Jó példa erre annak a rákos nőnek az esete, akit ­sugárterá­piával kezeltek és teljesen meggyógyult, aztán kiderült, hogy a sugárterápiát adagoló szerkezet hibás volt. Csupán az történt: a nő hitt abban, hogy kezelik, és rendbe jött – írja a doktornő. Az elme erejét azonban számos más „csoda” is bizonyítja. Nyakát törte egy nő, akivel a kórházban közölték, hogy csak a műtét mentheti meg az életét. A ­pá­ciens azonban visszautasította, azt mondta, tudja, hogy anélkül is meggyógyul, és hazavitette magát a kórházból. Egy hónappal később már futott. Teljesen lebénult férfi elutazott Lourdes-ba, ivott a gyógyvízből és saját lábán tért haza. Egy női páciens szervezetében utolsó stádiumban fedezték fel a rákos daganatot, mégis azt állította, nem lesz semmi baj, meggyógyul. Ennek már tíz éve, a nő él és egészséges. Sohasem kezelték. – Ilyen esetekkel szembesülve fel kellett tennem magamnak a kérdést: tényleg létezik olyan, hogy öngyógyulás? Mi más történhetett volna ezekkel az emberekkel? Elvégrea konvencionális gyógyászatban hasonló „csodákról” nem tanultunk – olvasható Lissa Rankin könyvében, amelyet azzal a nem titkolt szándékkal írt, hogy arra serkentse olvasóit: betegség esetén ne gyógyszerekért fussanak okvetlenül. A doktornő sok éven át dolgozott gyakorló orvosként, míg rádöbbent: az igazán beteg pácienseket képtelenség teljesen kikezelni, s ettől a tudattól frusztráltan, valósággal sokkolva hagyott fel a gyógyászattal.   – Azt mondják, amikor az életed szétesik, vagy te nősz fölébe, vagy pedig benned nő valami rossz. Szerencsém volt: az utolsó pillanatban túllépve a negatív gondolatokon eldöntöttem, hogy én növök a bajaim fölébe. Dr. Lissa Rankin felhagyott a konvencionális gyógyászattal, s most saját iskolájában az életre tanítja az ­embe­reket, s azt próbálja tudatosítani pácienseiben, hogy egészségügyi bajaikon maguk segíthetnek egyszerűen azzal, hogy megtanulnak derűlátóan gondolkodni.  – Mellesleg ennek a fordítottja is érvényes: könnyen megbetegedhet az ember úgy is, hogy a szervezetét semmi sem támadja meg, de ő negatívan gondolkodik – üzeni könyvében a doktornő. forrás: borsonline.hu