19 kép, hogy egy életre elvedd a gyerek kedvét a húsvéttól!

Érdekes képek a múltból, és egyben egy kis összeállítás ha azt szeretnéd hogy a gyereked ne traktáljon azzal hogy szerezz neki húsvéti nyuszit. 🙂
A Waverly Hills szanatórium kísértetei

Mi is lehetne félelmetesebb egy elhagyatott kórháznál? Ma éppen egy ilyen történetet hoztunk nektek a Kentucky államban található Waverly Hills szanatóriumról. A Waverly Hills 1910-ben nyitotta meg kapuit, amely 40-50 tuberkulózisos beteget tudott befogadni. Az 1900-as évek elején Kentucky államban tombolt a TBC, ezért is fektettek be egy új kórházba. A helyet 1962-ben zárták be, hiszen a betegség visszaszorult. A Wavery Hills a Ghost Hunters című műsor hatására lett népszerű, mivel a műsor besorolta a helyszínt a legkísértetiesebb kórházak közé. Érdekes tény, hogy négycsillagos hotellé szeretnék átalakítani a helyet, amely valószínűleg vonzani fogja a borzongásra vágyókat. Az egyik legfélelmetesebb része az épületnek az 502-es szoba. A helyi legenda szerint az 502-es szobában öngyilkos lett egy nővér, de az is lehet, hogy meggyilkolták. A nővér a szanatórium tulajdonosától esett teherbe, akivel viszonyt folytattak. A lány későn tudta meg terhességét, ráadásul folyamatosan beteg emberek között volt, így felakasztotta magát a szobában. Némely mendemonda szerint 63 ezer ember halt meg a szanatóriumba. A vezetők szerint egy évben a legmagasabb halálozási szám 152 ember volt. Ezek szerint „csupán” nyolcezer ember hunyhatott el a falak között. A halálalagút a legnépszerűbb része a szanatóriumnak, ahol számos képet készítettek kísértetekről. Ezen az alagúton keresztül távolították el a testeket a kórház területéről. Állítólag sikolyokat is lehet hallani az épület falai között. forrás: bizzariummagazin
Kísérteties fotók egy elhagyatott gyárból

Egy Reddit felhasználó úgy döntött, hogy beoson egy elhagyatott gyárba, és felfedezi. Vitt magával egy fényképezőt is, és mivel nem látott, belefotózott vakuval a korom sötétbe. Ez volt a képen: Egy szliuett, amitől majdnem összepisilte magát. Egy miniszívroham után úgy döntött, hogy odamegy felderíteni a terepet… Valaki szerette volna megviccelni a kéretlen látogatókat. forrás: megablog.hu
Ettől a lénytől rettegnek a városban – videó!

Különleges teremtményt sikerült videóra venni a braziliai Sao Gonçalo de Campos városában. A felvétel készítője szerint a horrortörténetekből ismerős vérfarkasról van szó. A filmfelvételen annyi látható, hogy egy beazonosíthatatlan lény mászkál a város parkjában. A rejtélyes videót egy Pingo néven ismert helyi férfi készítette, aki azt állítja, hogy a teremtmény korábban egyszer már nekirontott de szerencsére sikerült elmenekülnie. A férfi szerint az állat nem más mint egy körülbelül másfél méter magas vérfarkas. Persze az emberek először gúnyolódtak rajta de később kiderült, mások is találkoztak már a szörnnyel. A sokadik bejelentés után a kormányzati hivatal este kilenc után kijárási tilalmat rendelt el a városban. forrás: blikk.hu
HÁTBORZONGATÓ: SZELLEM JELENT MEG A KOCSMÁBAN – VIDEÓVAL

Egy angol puban a biztonsági kamera vérfagyasztó jelenetet vett fel. A hely dolgozói szerint szellem kísért a bárban. Félnek bemenni a munkahelyükre egy brit kocsma dolgozói, mert a napokban egy szellem jelent meg a pult mögött – írja a Mirror. A hely üres volt, mikor az alak felbukkant a kocsmában, csak a biztonsági kamera látta. A kocsma tulajdonosa reggel vette észre, hogy törött üvegek vannak a földön, ezért nézte meg a videofelvételt, amin szembe találta magát a jelenéssel. A férfi kocsmája egyébként 1251 óra működik, így ez a negyedik legrégebbi pub az országban. – Régebben mondták már nekem, hogy kísértet jár ezen a helyen, de kinevettem ezeket a szóbeszédeket. Most egy kicsit elbizonytalanodtam. Úgy tűnik tényleg szellemek járnak a báromban – mondta a riportereknek a hely tulajdonosa.
ETTŐL KAPNA SZÍVINFARKTUST MINDEN ANYA – SOKKOLÓ VIDEÓ

A felvételen látható gyereknek valószínűleg nincs tériszonya, de a 9. emeleti ablak párkányán játszó srácot még nézni is rossz. Sokkoló videót tett közzé a kuvaiti Al Anba nevű lap. Az amatőr felvételen az látható, ahogy egy 5-6 év körüli gyermek kimászik a 9. emeleti lakás ablakán, visszamegy, majd újra kijön és kiül a párkány szélére. Bár a végén egy láthatatlan – valószínűleg szülői – kéz berántja a tudta nélkül is az életével játszó gyereket, jogosan merül fel a kérdés: hogy nem vették észre, mi történik majdnem 3 percen keresztül az ablakban? Azt pedig már a videó készítőjétől kérdeznénk meg, a kamerázás helyett miért nem tett valamit gyorsan? forrás: borsonline.hu
Rejtélyes lényt kameráztak egy Orosz lakótelepen! [VIDEÓVAL]

Érdekes felvétel kering az interneten, amelyet Orosz fiatalok készítettek pár hete egy lakótelepi lakás ablakából! A felvételen jól látható, amint a bizonyos „lény” úgy mászik a ház falán mint egy pók, azonban a pókkal ellentétben; csak négy lába van. A több méteres lény lassú, láthaóan stabil mozdulatokkal képes mászni bármilyen felületen. Nem ez az egyetlen beszámoló, többen látták már hídon mászni, illetve erdőkben is. Vajon csak trükk felvételről van szó?
Emberhús kapszula az új divat

Bár kacsa lenne a horrorisztikus hír, de sajnos nem az. Elhalt magzatok és halott csecsemők pirított maradványaiból készült kapszulák terjednek a világban! A Kínából kicsempészett készítmények ellen a dél-koreai rendőrség évek óta küzd sikertelenül, mára azonban nem csak ennek az országnak gyűlt meg a baja a kapszulákkal. A világméretű botrány akkor tört ki, amikor 2012-ben hatalmas mennyiségű emberhúskapszula akadt fenn a repülőtéri ellenőrzésen Dél-Koreában. Sajnos azóta sem történt komoly előrelépés a nyomozásban, pedig idén is rengeteg szállítmányt fogtak el a vámosok. A hatóságok Kína északkeleti részéig tudták visszakövetni a csempészáru útját, de a gyárig egyelőre nem jutottak el. A kínai hatóság érzékenyen reagált az országukat ért vádakra, és Deng Haihua kormányszóvivő határozottan visszautasította a feltételezést, miszerint a helyi laza egészségügyi (és temetkezési) szabályok megkönnyítik az emberhúskapszula gyártását. „A maradványok bármilyen szintű kezelése szigorúan szabályozott.” – jelentette ki a BBC hírcsatorna kérdéseire a szóvivő. Hozzáfűzte, hogy a kínai hatóságok is nagy erőkkel nyomoznak az ügyben. A kapszulák vásárlóinak többsége nem tudja, hogy az általuk alternatív Viagrának, vagy betegségeket gyógyító csodaszernek gondolt „gyógykészítmény” valójában horrorisztikus módon készül. Ráadásul nemhogy hatástalan, de egyenesen káros az egészségre: a kapszulákban ugyanis több esetben veszélyes kórokozókra, szuper baktériumokra bukkantak a vizsgálatokat végző labor kutatói. forrás: donna.hu
SOKKOLÓ DOLGOT TETT KUTYÁIVAL A FALUSI DRAKULA

A férfi három évvel ezelőtt még normális életet élt, aztán valamiért úgy döntött, hogy családapából inkább vámpír lesz. Döbbenetes mészárszéket fedeztek fel annak az egyiptomi férfinak a lakásán, akit helyi lakosok “köptek be” a rendőrségen – írja az Emirates 24/7 című lap. Az állatkereskedőről kiderült, hogy kutyáit és macskáit megcsonkította, majd megitta a vérüket. A férfi már korábban gyanús volt a helyieknek, félelmük aztán beigazolódott: a házkutatás során fellógatott kutyára, állatbőrökre és állati koponyákra találtak a megdöbbent zsaruk. Testvére szerint a kétgyermekes családapa 3 éve még teljesen normális volt, aztán fokozatosan elvadult. Felesége és gyerekei el is hagyták, mert szabályosan féltek tőle. Azt, hogy miért döntött a családapaság helyett amellett, hogy inkább vámpír lesz, egyelőre nem tudni. forrás: borsonline.hu
Ijesztő árnyak egy elmegyógyintézetben!

A HorrorZone c. műsorunk által olykor mi is belógtunk elhagyatott épületekbe, olykor kórházakba is, ezért első kézből van tapasztalatunk arról, hogy a hasonló helyek tényleg elégé nyomasztóak, és ijesztőek tudnak lenni. Herbert Baglione, Brazil streetart művész tovább gondolta ezt a dolgot, és egy elhagyatott elmegyógyintézetben hagyta kéznyomát – 1000 árnyék címmel. A művész alkotását az ihlette, hogy a folyósokon járva érezni kezdte az „árnyak” jelenlétét. Éjjel járva ezeket a folyósokat, biztos egy élmény lehet! 🙂