Félelmetes hangokat rögzítettek a Naprendszeren kívül – videó
Közzétette azt a hangfelvételt a NASA, amelyet a Voyager-1 űrszonda készített a Naprendszeren kívül. A félelmetesnek is nevezhető hangok tulajdonképpen a sűrű csillagközi plazma, azaz az ionizált gáz vibrációi. A NASA csütörtökön erősítette meg, hogy – az első ember építette szerkezetként – a Voyager-1 elhagyta a Naprendszert. Az űrügynökség az űrszonda által a csillagközi térben rögzített hangokat is közzétette. A Voyager-1 2012 októbere és novembere, illetve 2013 áprilisa és májusa között érzékelte ezeket a hangokat. Az amerikai űrkutatási hivatal mindeddig nem foglalt hivatalosan állást a hónapok óta tartó vitában arról, hogy az 1977-ben útnak indított űrszonda valóban átlépett-e már a csillagközi térbe. Ed Stone, a Voyager-csapat és a kaliforniai műszaki egyetem, a Caltech tudósa most azonban megerősítette az Iowai Egyetem tudósainak a Science tudományos folyóiratban újabb adatok alapján megjelenő eredményét, amely szerint az űrszonda 35 évi utazás után 2012 augusztusában elhagyta a Naprendszert. A Voyager-1 1977. szeptember 5-én indult útnak, testvére, a Voyager-2 két héttel korábban. Az ikrek tudományos célja Naprendszer külső bolygóinak – a Jupiternek, a Szaturnusznak, az Uránusznak és a Neptunusznak – a megfigyelése volt. Eredeti küldetésüket 1989-ben befejezték, de azóta is száguldanak tovább. A Voyager-1 60 ezer kilométer per órás sebességgel száguld, jelenleg mintegy 19 milliárd kilométerre jár. A rendkívüli távolság miatt az általa küldött rádiójelek több 17 óra alatt teszik meg az utat. A valamivel lassabban és más irányban haladó Voyager-2 jelenleg 15 milliárd kilométerre van a Földtől. forrás: hvg.hu
Barbadosi mozgó koporsók
A kutatók több mint kétszáz éve keresik a magyarázatot a rejtélyes barbadosi mozgó koporsókra. Hátborzongató eseményeknek voltak tanúi azok, akik a Chase család temetéseire jártak, ugyanis akárhányszor felnyitották a sírboltot, abban állandóan elmozdultak a rendezett koporsók. Az esetekre senki se talált ésszerű magyarázatot, hiszen behatolásnak soha nem volt semmi jele. A történet 1807-ben kezdődött, amikor is Thomas Chase, barbadosi ültetvényes és rabszolgatartó, megvásárolt egy sírboltot, a sziget délnyugati részében található, Krisztus Egyház temetőben. A faragott kőből készült építményt, hatvan centis betonfal vette körül. A bejáratot nehéz márványlap zárta el, tehát komoly fizikai erő kellett ahhoz, hogy valaki elmozdítsa a helyéről. Alig, hogy megvásárolta Chase a sírboltot, máris megtörtént az első temetés, ugyanis ugyanabban az évben elhunyt Thomasina Goddard, az egyik női rokon, akit fakoporsóban helyeztek örök nyugalomra. Őt követte egy év múlva Chase két éves kislánya. Mary Annet már ólomkoporsóba temették el. 1812-ben megtörtént az újabb tragédia, amelyben Chase másik lánya, a tizenkét éves Dorcas hunyt el. A szóbeszéd szerint ő öngyilkos lett, mert nem bírta tovább az apja kegyetlenségét. Az ő földi maradványait is ólomkoporsóba tették, és úgy helyezték el a kriptában, hogy a ő koporsójára tették a húgáét. Egy hónappal később állítólag Thomas Chase öngyilkosságot követett el. Az ő ólomkoporsóját csak nyolc rabszolga bírta el. S itt kezdődött a máig érthetetlen eseménysorozat! A családfő temetésére összegyűlt gyászolók rémülten nézték a felnyitott sírboltban uralkodó káoszt, ugyanis a koporsók nem egymás mellett feküdtek, hanem Mary Anne-é fejjel lefelé, a falhoz volt támasztva. Az esetet még hátborzongatóbbá tette, hogy behatolásnak, titkos járatoknak semmi jele sem volt. A koporsókat újra sorba helyezték a földön, és lezárták. 1816-ig nem is nyúlt hozzá senki, de akkor kétszer megint fel kellett nyitni. A gyászolókat újra ugyanaz a kép fogadta. A koporsók össze-vissza voltak. Most Thomas Chase, rettenetesen nehéz, koporsója állt a falnak támasztva. Természetesen az emberek újra elrendezték a koporsókat, és remélték, hogy többé nem fordult elő a bizarr eset. A rémes események sora idővel olyan tömeget vonzott, hogy már maga a kormányzó is kíváncsi lett, hogy mi folyik a sírboltban, ezért a következő -1819-es – temetésre ő is elment. A helyzet megint ugyanaz volt. Lord Combermere ekkor úgy döntött, hogy a végére jár az ügynek. Miután újra rendet tettek a kriptában, a kormányzó őröket rendelt a sírbolthoz, felszóratta homokkal a földet, a márványlapot bevakoltatta, és titokban Lord Combermere pecsétjét is elhelyezték a bejáraton. Sajnos az elővigyázatosságnak semmi értelme sem volt, ugyanis 1820. április 18-án mozgolódást lehetett hallani a sírboltból, amit azonnal felnyitottak. A koporsók most is kaotikus állapotban hevertek, de érintetlen maradt mindegyik „riasztórendszer”. A család megmaradt tagjai ekkor döntöttek úgy, hogy többé nincs szükségük a sírboltra, és szeretteiket inkább elvitették onnan a Crist Church temetőbe. Az eseményekre már sok-sok magyarázat született, de igazából egyik sem állta meg a helyét. Egyes vélemények szerint a rabszolgák álltak bosszút a családon. Ez azért valószínűtlen, mert a rabszolgákat szabályosan kényszeríteni kellett, hogy a sírbolt közelébe menjenek. Egy másik, tudományosabb, elmélet az ólomkoporsókban látja a megoldást, ugyanis ezek légmentesen zárnak, tehát a bomlásnak indult testekből nem tudnak szabadulni a gázok, és ezért mozogtak a koporsók. Természetesen a természetfeletti világban hívő embereknek is megvan a maguk magyarázata, amely szerint Dorcas és Thomas lelke nem tudott nyugodni, hiszen nem természetes halált haltak. Az ijesztő történetről csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a mai napig nem találtak rá kellően ésszerű magyarázatot. forrás: costadelsolmagazin.com
Vérszomjas vallásként ismerték a vudut! +18!
Borzalmas gyerekgyilkosság tette hírhedtté a vudu vallást, amiről ma sokaknak a tűvel szurkált, elátkozott babák és a zombik jutnak eszébe. Emberáldozat, kannibalizmus, orgiák – ezek terjedtek a keresztény világban a vudu vallásról a 19. században. A Hispaniola szigetére látogató utazók primitív, vérszomjas és kígyóimádó vallásnak tartották, és úgy vélték, a népszerűsége egyértelmű bizonyíték arra, hogy a fekete köztársaság nem nevezhető civilizáltnak. Ezt támasztotta alá az az 1863-ban elkövetett gyilkosság, melynek a vádlottjait rövid időn belül ki is végezték. Az „affaire de Bizoton” néven elhíresült esetről jegyzőkönyvek híján kevés a megbízható információ. A legrészletesebb leírás Sir Spencer St John brit hivatalnoktól származik, ami nagy szerepet játszott abban, hogy Haitit egy brutális és elmaradott helyként ismerték. Ez a szemlélet még a 2010-es hatalmas földrengés idején is tartotta magát, egyesek ugyanis az ördöggel való szövetkezést okolták a természeti katasztrófáért. Megölték, megfőzték, megették A gyilkosság a főváros, Port-au-Prince szomszédságában lévő Bizoton faluban történt, ahol egy férfi a saját unokahúgát áldozta fel annak reményében, hogy a vudu istenek megsegítik. St John beszámolója szerint a munkásként és szolgálóként dolgozó Congo Pelé elégedetlen volt a helyzetével, ezért vudu pap bátyjához fordult segítségért. 1863 decemberében Jeanne és Congo megegyeztek, hogy az új év elején áldozatot mutatnak be a kígyóistennek. Congo azonban nem érte be egy fehér kakassal vagy egy fehér kecskével, hanem egy „szarvatlan kecskét”, vagyis egy embert szeretett volna feláldozni. Testvére a húguk 12 éves lányát, Claircine-t választotta. December 27-én meg is hívta magához a húgát és Claircine-t, akit anyja távollétében elfogtak, és egy közeli templom oltárja alá rejtettek el. A szertartásra négy nappal később, szilveszter éjjel került sor. St John beszámolója rendkívüli részletességgel írja le a hátborzongató esetet. A lányt megfojtották, majd lefejezték, a vérét pedig összegyűjtötték. Megnyúzták, húsát pedig levágták a csontokról, és a fejével együtt megfőzték. Ezt követően mindannyian ettek a húsból, és reggelig ittak és táncoltak. Az esetnek szemtanúja volt egy szomszéd helyiségben rejtőző nő és egy lány is, akiket másnap reggel áthívtak, hogy egyenek együtt a maradékból. Utólag kiderült, hogy nem véletlenül rejtőztek a szomszédban: a nő azért vitte oda a lányt, mert úgy tervezték, hogy ő lesz a következő áldozat. A lányt el is fogták, és ugyanoda rejtették, ahova korábban Claircine-t. Claircine és a másik lány eltűnése azonban felkeltette egy rendőr figyelmét, aki az elkövetők házának közelében rátalált egy koponyára, és nem sokkal később a még életben lévő második lányra is. Horror a bíróságon Összesen nyolc embert állítottak bíróság elé, a tárgyalások mindössze két napig tartottak. St John leírása szerint a kihallgatások során a vádlottakból szó szerint kiverték a vallomást, ugyanakkor a valódiságukat a szomszéd szobából leskelődő két ember vallomása és egy frissen főtt emberi koponya is alátámasztotta. Hogy pontosan mi történhetett, azt senki sem tudja. Kate Ramsey, a Columbia Egyetem történésze szerint az is lehet, hogy a maradványok egy természetes okok miatt elhunyt embertől származtak. A vádlottakat végül fegyver általi halálra ítélték, de a kivégzésük vérfürdőbe torkollt, ugyanis a végrehajtók nem tudtak célozni, és St John szerint fél óra kellett a kivégzés végrehajtásához. Tényleg kannibálok? St John leírásán kívül csupán két másik közvetlen beszámoló ismert olyan vudu szertartásokról, amelyek kannibalizmusba torkolltak – írja a Smithsonian Magazin. Az egyik 1870-ből származik egy francia paptól, a másikat pedig Joseph J. Williams írta le egy évtizeddel később. Bár egyik sem igazolt, csupán gyanú, mégis mindkettő széles körben elterjedt St John beszámolójával egyetemben, és így erőteljesen hozzájárultak a vudu vallást körbelengő misztikus legendákhoz. Haiti történetét alapvetően meghatározza a vudu. A gyökerei Nyugat- és Közép-Afrikából erednek, a cukornád- és kávéültetvényekre idehurcolt rabszolgák vallásaiból származik. A francia Saint-Domingue gyarmat rabszolgáinak életét XIV. Lajos Fekete Törvénykönyve (Code Noir) szabályozta, mely az összes afrikai vallás nyílt gyakorlását megtiltotta, továbbá minden rabszolgatartót kötelezett, hogy a szigetre érkezést követően 8 napon belül kereszteljék meg a szolgáikat. Ezért a rabszolgák titokban hódoltak ősi, afrikai isteneiknek, és a vallásuk pedig több elemet átvett a kereszténységből, míg végül a több vallás keveredéséből kialakult a vudu. Zombik nem, babák igen Ma a lakosság 80 százaléka úgy tartja magát kereszténynek, hogy közben mindenki vudu hívő. A főisten Bondye, de őt elérhetetlennek tartják, ezért nem hozzá, hanem az úgynevezett loákhoz, a szellemekhez imádkoznak. A legjelentősebbek közülük Papa Legba, Erzulie Freda, Simbi, Kouzin Zaka és a Marasák, Bondye ikrei. A szertartásokat végrehajtó vudu papok és papnők foglalkoznak gyógyítással, jóslással és fekete mágiával is. A zombik, a lelketlen holtak feltámasztása gyakran megjelenik a vidéki haiti kultúrában, de valójában ez nem tartozik a valláshoz. A filmekben látható, kézzel készített babák azonban tényleg a vudu részei, és nemcsak rontás küldésére, megátkozásra használják, de vonzalom kialakítására is alkalmasak a hívők szerint. Forrongó ország A legjelentősebb vudu szertartást 1791-ben hajtották végre, amikor egy fekete disznót áldoztak Erzulie Dantor istennőnek, és a jelenlévők elkötelezték magukat a szabadságharc mellett. A szertartás forradalomhoz vezetett, ami felszabadította a rabszolgákat a franciák hatalma alól. 1804-ben Haiti lett az első ország, ahol betiltották a rabszolgatartást. Ugyanebben az évben elszakadtak Rómától, és így volt ez 1860-ig, amikor Fabre Geffrard elnök megegyezett a katolikus egyházzal, és állami vallássá tette a kereszténységet, abban bízva, hogy ez elősegíti az ország fejlődését. Az országban azonban állandóak voltak a felkelések, mígnem 1915 és 1934 között az Egyesült Államok megszállta az országot. 1957-től a diktátor Francois Duvalier vezette Haitit, az irányítása alatt több mint 30 000 embert végeztek ki politikai okokból. Halála után a fia váltotta az ország élén, őt azonban 1986-ban elüldözték. A diktatúrát követően az első szabad választásokra 1990-ben került sor. A helyzet azonban továbbra is érzékeny, az elnökök néhány évenként váltják egymást, és ENSZ békefenntartók állomásoznak az országban. forrás: origo.hu