Rémtörténet – A Great Eastern szelleme
Korának Titanicja volt a hajó, amely hátborzongató események főszereplője lett. Ha hajókkal kapcsolatos ijesztő történetek kerülnek napirendre, akkor a legtöbbünknek a Titanic jut az eszébe, pedig van egy másik óceánjáró, amelynek a múltja sokkal hátborzongatóbb. A Great Eastern története 1858-ban kezdődött, ugyanis akkor bocsátották vízre Nagy-Britanniában. Az óceánjáró korának a legnagyobb vízi járműve volt. Ehhez hasonló hajót évtizedekig nem épített senki. A Great Eastern azonban nem okozott sok örömöt az embereknek. Eleve az első vízre bocsátása nem járt sikerrel, ugyanis 1857. november 3-án egy csörlőkezelő meghalt munka közben. Az első próbálkozás után, még kétszer kísérelték meg vízre tenni a Great Eastern-t. Végül 1858. január 31-én sikerült a rámpáról a Temzébe juttatni a gőzöst, de ez sem volt teljes siker, hiszen az indítómotor megakadt és megállt. A hajó további egy évig a kikötőben rostokolt, és ezzel megkezdődtek az anyagi problémák, amik állandósultak, ugyanis a Great Eastern építése kétszer annyiba, azaz 732 ezer fontba került, mint azt eredetileg tervezték. A gőzöst a Great Ship Társaság fejezte be, és a Great Eastern végre elindulhatott az első útjára, ám inkább maradt volna ott, ahol volt, hiszen a balesetek és a szerencsétlenségek végigkísérték a sorsát. A Great Eastern építésének utolsó fázisában például eltűnt egy férfiakból álló csoport, köztük a hajóács mester is. A gőzös 1859. szeptember 8-án futott ki először a kikötőből, és Holyhead felé vette az irányt. Négy nappal később bekövetkezett az újabb tragédia, ugyanis az egyik kazán felrobbant, aminek következtében több ember meghalt. Amikor ez történt, akkor Isambard Kingdom Brunel betegen feküdt Londonban, mert nem sokkal a Great Eastern kifutása előtt szélütést kapott. Amikor meghallotta, hogy milyen szörnyűség történt a hajón, annyira rosszul lett, hogy szeptember 15-én meghalt. Az elátkozott óceánjáró ennyi halállal nem érte be, mert a szerencsétlenségek folytatódtak. A következő halott a kapitány volt, aki egy hosszabb úton veszett a tengerbe. A Great Eastern viharba került a negyedik útján. A csúnyán megsérült hajót Corkban javították, nyolc hónapon át, ami 60 ezer fontba került. 1862-ben három utat tett meg a gőzös. Ezek közül az utolsó megint balesettel ért véget, ugyanis a New York-i kikötő megközelítése közben vihar tombolt, amiben a Great Eastern egy hatalmas sziklának ütközött. A szikla 2,7 méter széles, 25 méter hosszan szakította fel a hajótestet, de szerencsére az utasoknak nem esett baja, sőt, meg sem érezték a balesetet, hála a kettős héjnak. Miután az óceánjárót megint megjavították, 1863-ban újra vízre került, ám két út után végleg csődbe ment a Great Eastern tulajdonosa. Ezt követően a hajó nem indult többé hosszabb útra, hanem tengeralatti távírókábelek lefektetésében nyújtott segítséget. A Great Eastern által 48 ezer kilométernyi vezeték került a tengerekbe, valamint hat újabb kábelt fektetett Európa és Amerika között, egyet pedig az Indiai-óceánon keresztül, illetve közreműködött két régebbi vezeték kijavításában. A Great Eastern tragédiáit nem lehet a véletlenre, vagy a balsorsra fogni, ugyanis több utas is arról számolt be, hogy furcsa dörömbölő, ismeretlen forrásból származó hangot hallottak a messzebb eső fedélzet alatt. A személyzet pedig arról beszélt, hogy még az erős szélviharok alatt is hallani lehetett a kísérteties hangot, ami állandóan felébresztette a békésen alvó tengerészeket. S, hogy mi okozta a zajt? Az 12 évvel később derült ki, ugyanis akkor adták el vashulladéknak a gőzöst, ami évek óta rozsdásodott a kikötőben. Amikor szétszedték a Great Eastern-t, akkor a két hajótest között megtalálták annak a hajóácsmesternek és egy másik férfinak a csontvázát, akik a hajó építése közben tűntek el rejtélyesen. A tragédiákért, tehát valószínűleg az elhunytak nyughatatlan lelke volt a felelős. (Forrás: noiportal.hu)
SZELLEMHAJÓN TŰNT EL NYOMTALANUL A FIATAL LÁNY
Szülei nem adják fel a reményt, hogy az Új-Zéland és Ausztrália közötti tengereken eltűnt lányuk nyomára bukkannak. Danielle-nek rejtélyes körülmények között egy hajóval és legénységével együtt veszett nyoma. Tavaly júniusban veszett nyoma a Nina nevű hajónak, amelyen a Los Angeles-i lány és hat másik ember vitorlázott. A Csendes-óceánnak azon a részén hatalmas vihar tombolt akkoriban, de utána még érkezett egy üzenet a hajóról, amelyen azt írták, hogy tönkrementek a vitorláik, tehát nem süllyedtek el a viharban. Azóta viszont semmi hír felőlük, de a 19 éves Danielle Wright szülei töretlenül hisznek benne, hogy a hajó utasai nem haltak meg, hanem hajótöröttként egy lakatlan szigeten élnek valahol, vagy a hajón sodródnak, és megmentőikre várnak. Reményüket alátámaszthatja egy műholdfelvétel, amelyen egy hasonló rejtélyes hajó látható az óceánon – szeptemberben. Igaz, bizonyíték nincs rá, hogy ez a Nina volna. A szülők mindenesetre Los Angelesből átköltöztek Ausztráliába, hogy onnan kutassanak a lányuk után, miután a hatóságok egy ideje már feladták a keresését. A házaspár addig nem megy haza, amíg biztosat nem tudnak gyermekük sorsa felől. Az apa most tanul repülőt vezetni, hogy személyesen repülhessen ki a Csendes-óceán fölé megkeresni a lányát . „Nem adjuk fel a reményt, hét hónap után is hiszünk benne, hogy Danielle él, nyers halat és kókuszt eszik, és arra vár, hogy valaki rátaláljon” – mondják a szülők, akik matróz túlélők hasonló történeteiből erőt merítve úgy gondolják, reményük egyáltalán nem alaptalan. forrás: borsonline.hu
AZ ÓCEÁN TÖNKREMENT?
Egy ausztrál vitorlás versenyző döbbenetes beszámolója szerint tíz év alatt szinte kihalt a Csendes-óceán. Először a nyomasztó csend hökkentette meg Ivan Macfadyan newcastle-i vitorlásversenyzőt, aki nem először tette meg az utat Melbourne és Oszaka között Funnel Web nevű vitorlásán. A hullámok természetesen locsogtak, ahogy a hajótestnek ütköztek, és tompa puffanások és kopogások is hallatszottak, amikor valamilyen törmelékdarabnak ütközött a hajó. Hiányzott azonban az élőlények, elsősorban a tengeri madarak ricsaja. Nem volt madár, mert nem volt hal sem, amelyre vadászhattak volna – mesélte Macfadyan a Newcastle Heraldnak. Tíz évvel korábban ugyanezen a 28 napig tartó úton mindennap fogtak méretes halat, elég volt csak egy csalival ellátott horgászzsinórt dobni a vízbe. Most csupán két halat fogtak társával az egész úton. Nem voltak halak, nem voltak madarak, Macfadyan szerint alig látták jelét az életnek. Az Egyenlítőtől északra, Pápua Új-Guinea felett egy hatalmas halászhajót láttak, amely egész nap és éjjel lámpafénynél is dolgozott egy zátony felett. A hajóról azután egy motorcsónakot küldtek a vitorláshoz, amitől kissé meg is rémültek, mert ezeken a vizeken nem ritkák a kalóztámadások. Szerencsére csak melanéziai halászok érkeztek, akik többek közt öt nagy, halakkal teli cukroszsákot hoztak ajándékba. Mindenféle jó nagy hal volt köztük. Mikor mondták, hogy ezt ők nem tudják elfogyasztani, akkor a halászok azt válaszolták, akkor dobják a tengerbe. Ők is ugyanezt tennék velük, mert őket csak a tonhal érdekli. „És ez csak egyetlen hajó a sok közül, amely a tengert szipolyozza ki. Nem csoda, hogy a tenger halott” – mondta az utazó. A következő sokk az Oszakából San Francisco felé tartó szakaszon érte Macfadyant. „Miután elhagytuk Japánt, olyan érzés volt, mintha maga az óceán volna halott” – mondta a vitorlázó. „Egyetlen bálnát láttunk, annak is mintha egy nagy tumor lett volna a fején. Sok-sok mérföldet tettem meg már az óceánon életemben, és rendszerint láttam teknősöket, delfineket, cápákat és halakkal táplálkozó, nagy madárrajokat. Ezúttal azonban 3000 tengeri mérföldön keresztül egyetlen élőlényt sem láttam.” „Ennek egy része a Japánt néhány éve sújtó cunami következtében került az óceánba.” A szemét nagy részét azonban sárga műanyag bóják, szintetikus kötelek, halászhálódarabok és milliónyi polisztiroltörmelék tette ki. Ezenkívül mindenütt olaj- és benzinfoltok úsztak. Hawaii fölött, ahol mélyre le lehetett látni a vízbe, látták, hogy a felszín alatt is mindenféle méretű műanyagszemét úszik, a műanyagpalackoktól kezdve az autó méretű hulladékig. Ivan Macfadyan még mindig az utazás sokkja alatt áll. „Az óceán tönkrement” – mondta. A világ nagy részének azonban még mindig alig van fogalma a probléma nagyságáról. Macfadyan keresi a lehetőségeket, hogy felhívja a kormányok és a szervezetek figyelmét a part felé sodródó katasztrófára. Arra a kérdésére, miért nem küldenek flottákat a törmelék eltakarítására, eddig azt a választ kapta, hogy a tisztítóakció közben elégetett üzemanyaggal nagyobb kárt csinálnának, jobb, ha a szemetet otthagyják. Lehet, hogy a vitorlázó elbeszélése első hallásra túlzónak tűnik, de a túlhalászás pusztító hatása és acsendes-óceáni szemétsziget növekedése tagadhatatlan tény… Forrás: origo.hu