Feltalálták az érzelmek leplezésére alkalmas szemüveget
A szemüvegnek köszönhetően akár nyitott szemekkel lehet szundikálni a munkahelyi számítógép előtt. Az emberi érzelmeknek a szem által történő kifejeződését leplező szemüveget talált fel egy japán kutató: a lencséken látható műszemek pont az ellenkezőjét mutatják, mint amit az agy gondol. Az AgencyGlass nevű művével Oszava Hirotaka kétségkívül beírja magát a fura és bonyolult találmányok történelemkönyvébe, amelyekről Japán amúgy is híres. A szemüveg prototípusának két, a beszélgetőpartner felé fordított organikus képernyője (OLED) van. A fej, illetve beszélgetőpartner mozdulatai nyomán két kidülledő szem jelenik meg a képernyőn, amelyek különböző érzelmeket – figyelmet, örömöt, megkönnyebbülést vagy unalmat – fejeznek ki. Oszava Hirotaka, a neves Cukuba egyetem munkatársa olyan emberek számára találta fel a csalárd szemüveget, akiknek akkor is meg kell őrizniük a nyugalmukat, ha agyafúrt emberekkel találják szemben magukat, például a kezelhetetlen diákokkal foglalkozó tanároknak vagy az idegesítő utasokat kiszolgáló légi utaskísérőknek. A találmány mögött az a japán társadalmi norma állhat, amely szerint az ember soha nem hagyhatja eluralkodni magán a rossz hangulatát vagy túlzó érzelmeit a társas kapcsolataiban. forrás: nlcafe.hu
Érdekes jelenségek: Szakadások térben, és időben!
Nyilvánvaló térbeli elmozdulásnak voltak tanúi Nagy-Britanniában a bedfordshire-i család tagjai – anya, apa és két fiatal lány – 1992. augusztus 8-án. Bevásárló körútra indultak, és vidáman daloltak az autóban, amikor hirtelen valamennyiüket valami furcsa, nyomasztó érzés kerítette őket hatalmába. Mindannyian elnémultak, és magukba fordultak, miközben a külvilágban megszokott zajok is eltűntek, és néma csend borult rájuk. Ezzel egy időben az autót sűrű ködtorlasz vette körbe, a látótávolság is jelentősen lecsökkent. A következő emlékképe a családnak már csak az volt, hogy nincs köd, és minden visszatért a normális kerékvágásba. Csakhogy onnan nyolc mérföldre találták magukat, mint ahol a ködbe ütköztek. Ezt követően teljesen bódult állapotban érkeztek meg a legközelebbi településre, és a gyerekek még órákig letargikus hangulatban voltak. A szülők fájdalmat éreztek, és a kezükön vörös kiütések jelentek meg, és mindannyiuk testmozgása koordinálatlan volt órákon keresztül. Mintha nem lettek volna szinkronban a valósággal. Egy másik esetben az idő “viselkedett furcsán”, amikor 1995-ben, szintén Nagy-Britanniában egy négy fős társaság a kertben grillezett a Calder-völgyben. Váratlanul a légkör nagyon furcsa lett, és egy elektromos töltéssel telített szürkés felhőszerűség rájuk nehezedett. Az időt úgy érzékelték, mintha az események összesűrűsödtek volna. Ráadásul tárgyak is elkezdtek maguktól vándorolni egyik helyről a másikra. Minden megszokott hang elnémult itt is, és furcsa elszigeteltséget éreztek. A társaság néhány percnyire saccolta ezt a furcsa állapotot, ám amikor megnézték az órájukat, ámulva látták, hogy órák teltek el. A következő napokban mindannyian nagyon fáradtak voltak, izomfájdalmat és bizsergő érzést észleltek, és ketten vörös kiütéseket is kaptak. forrás: rejtelyekszigete.com
Készül az első digitális élőlény
Senki sem szereti a férgeket, mert mindegyik csak bajt okoz. A paraziták az egészségünkre vannak rossz hatással, a számítógépes férgek pedig a digitális rendszereinket teszik tönkre. Az idegtudományokat kutató Stephen Larson azonban az élő és számítógépes férgek leginkább elviselhető kombinációját akarja létrehozni: a világ első digitális élőlényét. Az OpenWorm projektben megépítenek egy működő számítógépes fonalférget, amely éppen úgy mozog és viselkedik majd, mint a valódi Caenorhabditis elegans. Stephen Larson csapata nemcsak a féreg biológiai működését másolja le, hanem a mögötte álló fizikát is, hogy a szimulációkban ugyanazt az eredményt kapják, amit a valóságban kapnának. Larson azért a C. elegans fajt választotta, mert ez a legnépszerűbb modellszervezet, és már három különböző Nobel-díj kapcsolódik a rajta elvégzett kísérletekhez. Egyébként vannak már szimulált élőlények, de messze nem olyan összetettek, mint ez a féreg. A Mycoplasma genitalia baktériumnak például már elkészült a számítógépes modellje, de ennek a parányi lénynek csak 525 génje van, egyike a világ legegyszerűbb élőlényeinek.Szimulált élőlényekre azért van szükségünk, mert ha valóban minden szempontból sikerül lemásolni egy élő organizmust, akkor jelentősen leegyszerűsödhet többek közt a gyógyászati hatóanyagok tesztelése. Arról nem is beszélve, hogy sokkal többen tudják majd az élőlények boncolását gyakorolni, ráadásul sokkal kevesebb testnedvvel és egyéb gusztustalan dologgal érintkezve. forrás: index.hu
Noé bárkája elsüllyedt volna?
Az angliai University of Leicester kutatói azt állítják, hogy Noé bárkája valóban nem süllyedt volna el 70 ezer állattól, ha a Bibliában megadottak szerint építik meg. Abban viszont nem biztosak, hogy az összes teremtmény sérülés nélkül bele lehetett volna préselni. A mesterhallgatókból álló kutatócsoport a Teremtés könyve 6:13-22 alapján számolták a bárka pontos méreteit. A Biblia szerint isten arra utasította Noét, hogy építsen (bibliai mértékegységek alapján) 300 könyök hosszú, 50 könyök széles és 30 könyök magas bárkát. Építőanyagnak héberül גפר-t javasol, ami angolul gopher fa. Hogy ez mi, azt igazából senki sem tudja, a legtöbben meg sem próbálják lefordítani. Egyesek szerint egyszerűen deszkát jelent. A hallgatók átlagolták az egyiptomi és a héber könyök (cubit) mértékegységeket, ezzel 48,2 centimétert kaptak. A bárka így 144 méter hosszú lehetett. Ezután vették az állatok átlagos súlyát, összevetették Arkhimédész vízkiszorítási törvényével, és arra jutottak, hogy a bárka nem süllyedne el. Korábbi kutatások alapján 35 ezer fajt kellett Noénak magával vinnie, ezzel számoltak a kutatók. Mindenből kettőt, így jön ki a hetvenezres szám, és az ebből kiszámolt megközelítőleges össztömeg. A tanulmány megjelent a referált Journal of Physics Special Topics című lapban, amit az egyetem ad ki. forrás: index.hu
Egy időutazás, amire máig nincs magyarázat?
Tizenkilencedik századi ruhákban és pénzekkel a zsebében jelent meg egy férfi 1951-ben New Yorkban, majd rövidesen elütötte egy autó. A nyomozás során kiderült: 1876-ban tűnt el. Mi a megoldása a történetnek? A történet szerint 1950 júniusában a Times Square-en sétálók különös incidensnek lehettek tanúi: egy 19. századi ruhákat viselő, szemmel láthatólag zavart férfi bukkant elő a semmiből, majd rövid nézelődés után pánikszerű rohanásba kezdett. Pechjére azonnal elütötte egy kocsi. Amikor a rendőrség átkutatta a halott ruházatát, a zsebében még különösebb dolgokat találtak: többek között egy Rudolph Fentz névre szóló névjegykártyát és 19. századi bankjegyeket. A név és a cím alapján elindított vizsgálat során bukkantak rá ifjabb Rudolph Fentz özvegyére, akitől megtudták, hogy apósa, idősebb Rudolph Fentz 1876-ban nyomtalanul eltűnt. A rendőrök először nem akartak hinni az azonosságban, de egy nyomozó végül rálelt a korabeli iratok között az eltűnt férfi személyleírására, és annak ruházata egyezett az 1950-ben elütött férfi öltözékével. Bár a sztorihoz nem ritkán még ma is csatolják az “egy valós történet, amire máig sincs magyarázat” címkét, igazából van magyarázat a különös időutazásra. Méghozzá az, hogy ez egy városi legenda, ami egy 1951-es fiktív műből mutálódott. Az eredeti írás szerzője Jack Finney amerikai sci-fi szerző volt, az I’m Scared című szöveget itt olvashatjátok (Update: a Facebookon jeleztétek, hogymagyarul is megvan) . Hogy miként lett belőle városi legenda, azt Chris Aubeck kétrészes, a forrásokat visszafelé felfejtő nyomozása derítette ki. Aubeck szerint Finney írását 1953-ban az okkultista Borderland nevű társasághoz tartozó Ralph Holland újra kiadta, méghozzá valós történetként beállítva a novellában leírtakat. Írását aztán a paranormális jelenségek európai kutatói is átvették, évtizedeken át próbálva megfejteni a rejtélyt. Nekik nem voltak olyan jó adatbázisaik, mint Aubecknek, de talán nem is akartak volna effajta magyarázatról hallani. forrás: urbanlegends.hu
Ezek után hinni fogsz a csodákban – fotó arról, hogyan tűnt el 3 hónap alatt 70 tumor egy férfi testéből
A brit Ian Brooks nyirokmirigyeit támadták meg a rákos sejtek, amikor diagnosztizálták a betegségét, már 70 tumort találtak benne. Heteket jósoltak neki. Semmilyen kezelés nem hozott javulást, ezért kisérleti jelleggel kipróbálták rajta az ún. Brentiximab Vedotin módszert, ami a rákos sejteket belülről pusztítja el. A gyógymód hihetetlen sikerrel járt, bár a férfi orvosai hangsúlyozzák, hogy csak kísérleti jelleggel alkalmazták, mivel kifogytak a hagyományos módszerekból. Nekünk azért elég meggyőzőnek tűnik a kép 🙂 forrás: megablog.hu
Egy új szer felrobbantja az agydaganatot
Az egyik leghalálosabb agydaganat lehetséges ellenszerét találták meg a stockholmi Karolinska Intézet kutatói. Több mint ezer különféle molekula közt találtak egyet, amely szó szerint felrobbantja a glioblasztóma (GBM) sejtjeit, miközben az egészségeseket békén hagyja. A Cell című tudományos lapban publikált tanulmány szerint még csak egerek sejtjein vizsgálták a módszert, szóval még sok vizsgálatot el kell végezni, hogy embereken is alkalmazható legyen. Nem szabad halogatni a kísérleteket, mert a GMB az egyik leghalálosabb rákos megbetegedés. Most a páciensek átlagosan 15 hónapot élnek túl vele, és csak a páciensek 5 százaléka él három évnél tovább. A Vacquinol-1 néven ismert új molekulával azonban óvatosan kell bánni, mert oly módon öli meg a rákos sejteket, amilyent még soha senki nem látott. A hatóanyag lekapcsolja a rákos sejt forgalomvezérlő képességét, amely azt szabályozza, hogy mi kerülhet át a sejtfalon. Az anyag hatására a sejtek elkezdenek megtelni mindenféle anyaggal, majd megtelnek és egyszerűen szétrobbannak. A rákos sejtet körülvevő egészséges sejtek azonban épek maradnak, tehát úgy tűnik, a kezelés valóban csak a GBM-re hat. Persze ami a Petri-csészében működik, az nem mindig ugyanúgy zajlik le egy élő szervezetben. A kutatók ezért élő egereket öt napon át etettek az anyaggal, és azt vették észre, hogy a tumor elkezd visszahúzódni, és a végén el is tűnt a kísérleti állat szervezetéből. Súlyos mellékhatást nem tapasztaltak. A nyolc állatból hat 80 napig élt, nagyjából 50 nappal hosszabb ideig, mint a semmilyen kezelést nem kapó kontrollcsoport. Most olyan dolgokat kell tisztázni, hogy milyen mennyiségű gyógyszer bevitele szükséges ahhoz, hogy az el is jusson a rákos sejtekig. Elképzelhető, hogy nagyobb mennyiség bevitelével már mellékhatások is megjelennek.
A sötét anyag lett a dinoszauruszok végzete?
Egészen meglepő elmélettel állt elő két elméleti fizikus a dinoszauruszok kihalásáról. Az elméletben van sötét anyagból álló korong, emiatt kialakuló masszív aszteroidazápor és még a Naprendszer peremén állítólag megbújó Halálcsillag, amely néha kisbolygókat küld a Nap felé. Nem is foglalkoznánk az egésszel, ha az erről szóló cikk nem egy neves szaklapban, a Physical Review Lettersben jelenik meg. Lisa Randall és Matthew Reece, a Harvard Egyetem két elméleti fizikusa azt állítja, hogy közvetve a sötét anyag tehet a dinoszauruszok kihalásáról. Elméletük szerint egy vékony sötét anyagból álló lemez fut keresztül a Tejútrendszeren, ez a lemez lehet a felelős a földtörténetből ismert több masszív kihalásért, például a dinoszauruszok kipusztulásáért is. A modell egy tavalyi elméletükre épül, amely több kozmikus rejtélyt is megpróbál megmagyarázni. A kiindulópontot az jelenti, hogy a Földet elég gyakran megszórják meteorfelhők. Harminc évvel ezelőtt a fizikusok azt feltételezték, hogy az aszteroidák támadása ciklikusan történik, így valamilyen kozmikus oka kell lennie. Az egyik igazán eredeti ötletük az volt, hogy a Napnak van egy még nem ismert ikertestvére, amelyre Nemesisként vagy Halálcsillagként hivatkoztak, és ez a titokzatos csillag küldi az Oort-felhőn túlról az aszteroidákat a Naprendszer belseje felé. Ma már azért sejtjük, hol sántít ez az elmélet. A téma azonban nem hagyja nyugodni a csillagászokat, így Lisa Randall és Matthew Reece a nemrég közzétett tanulmányukban is arra próbál választ adni arra, hogy néha mintha több aszteroida csapódna a Földbe, mint máskor. Ők egy olyan anyagot húztak elő a kalapból, amelyről igencsak keveset tudnak a fizikusok, amely közvetlenül nem is figyelhető meg és amelynek jelenlétére egyelőre csak következtetnek a tudósok. Ez pedig a sötét anyag. Szerintük a galaxist kettészeli egy sötét anyagból álló lemez, mintha kettévágnánk egy zsemlét és a sötét anyag a benne lévő sonka lenne. A Naprendszer ugye a Tejútrendszer egyik nyúlványában van. Az elmélet szerint a Nap felfelé és lefelé irányuló mozgása miatt néha keresztezi ezt a lemezt (sonkát). Ennek a találkozásnak a gravitációs hatása miatt az Oort-felhőből több aszteroida indul útnak a Naprendszer belseje felé. Az elmélet alapján nagyjából 35 millió évente jönnek ezek az üstökösviharok. A sötét anyagról szinte semmit nem tudnak a tudósok, de az eddigiek alapján az az elmélet, hogy nagyon gyenge kölcsönhatásban van bármi mással, így nem is képes ilyen lemezeket alkotni. A két fizikus azonban ezt úgy hidalja át, hogy kis mennyiségben a sötét anyag teljesen máshogy képes viselkedni. Az Európai Űrügynökség Gaia küldetése segíthet közelebbit megtudni a sötét anyagról, de legalábbis a galaxisban lévő gravitációs mezőről. A Gaiát tavaly indították útnak, azóta már megérkezett a tervezett pályájára: másfél millió kilométerre kering a Földtől, a Napot a Földdel összekötő egyenes mentén a Föld pályáján kívül levő L2-es Lagrange-pont körül. A kutatók ellenőrizték ezt a 35 millió éves periódust, ehhez megvizsgálták a 20 kilométernél nagyobb és 250 millió évesnél fiatalabb krátereket. Azt találták, hogy nagyjából helytálló ez a ciklikusság, legalábbis 3 az 1-hez, hogy a modell helytálló. Coryn Bailer-Jones, a Max Planck Institute for Astronomy asztrofizikusa szerint a 3:1-hez arány annyira gyenge lábakon áll, hogy szóra sem érdemes. A modell ráadásul figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Oort-felhőnél jóval közelebbi aszteroidák is okozhatnak krátereket. Hasonlóan szkeptikus egy másik csillagász, Adrian Melott, a Kansas Egyetemtől azt mondja, hogy a sötét anyag lehet egyfajta magyarázat, de nem világos, hogy megmagyaráz-e bármit is. forrás: index.hu
KÉPES AZ AGY ÉRZÉKELNI AZ ESEMÉNYEKET, MIELŐTT AZOK MEGTÖRTÉNNEK?
Képes az agy érzékelni az eseményeket, mielőtt azok megtörténnek? Ez volt a lenyűgöző következtetése egy kísérletsorozatról írt 2012-es tanulmánynak, melyet hét független laboratóriumban végeztek az elmúlt 35 évben, és amely megállapította, hogy az emberi test “látszólag képes érzékelni véletlenszerűen érkező ingereket jövőbeli megjelenésük előtt 1-10 másodperccel.” A vizsgálatok során fiziológiai méréseket végeztek a résztvevőkön, akiket kiszámíthatatlan eseményeknek vetettek alá, melyek célja, hogy aktiválják a szimpatikus idegrendszert (például provokatív képek mutatásával), valamint “semleges eseményekkel”, melyek nem aktiválják az idegrendszert. Ezek az értékek azt mutatták, hogy az idegrendszer igazodott az esemény jellegéhez (aktiválódott/nem aktiválódott), mi több, az esemény előtti válasz nagysága megfelelt az esemény utáni válasz nagyságával. Egy még frissebb tanulmányban a kutatók kritikusan elemezték ezeket az eredményeket, figyelembe véve az eredmények lehetséges hétköznapi magyarázatait, és azt is, milyen következményekkel járnak az eredmények, ha valóban egy paradigmát megrázó felfedezésre mutatnak: A legfontosabb megfigyelés ezekben a vizsgálatokban az, hogy úgy tűnik, az emberi fiziológia képesnek látszik megkülönböztetni a kétértékű kiszámíthatatlan jövőbeli ingereket, mint például az érzelmi, vagy semleges képeket vagy hangokat, a csendet. Ezt a jelenséget előérzetnek nevezik (mint a “jövő megérzésénél”). Ebben a tanulmányban prediktív megelőző aktivitásnak hívjuk, vagy PAA-nak. A jelenség “prediktív”, mert meg tudja különböztetni a közelgő ingert; “megelőző”, mert fiziológiai változások történnek a jövőbeni esemény előtt, és “aktivitás”, mert magában foglal kardiopulmonáris, bőr, és/vagy idegrendszeri változásokat. Azt találták, hogy “úgy tűnik, sem megkérdőjelezhető kutatási gyakorlatok (elfogultság), sem a fiziológiai leletek nem képesek megmagyarázni a PAA-t”, és hogy “a bizonyítékok azt mutatják, hogy van egy időbeli tökrözés a fiziológiai megelőző és utóesemények között, így az eseményt követő fiziológiai válasz jellege összefügg a PAA adott eseménnyel kapcsolatos jellemzőivel.” A tanulmány szerzői rámutatnak a kutatás lenyűgöző aspektusaira is, mint például arra a tényre, hogy “a PAA egy tudattalan jelenség”, ami “úgy tűnik, hogy hasonlít a jövőbe látásra (tudatában lenni, hogy valami történni fog, mielőtt bekövetkezne), de a PAA konkrétan tudattalan fiziológiai reakciókra utal, szemben a tudatos előérzettel.” A következmény az, hogy “kell, hogy legyen szükségszerűség a PAA-ra, hogy tudattalan maradjon az idő nagy részében”, tekintettel arra, hogy “ha az idegrendszerünk egy része képes információkat szerezni az eseményekről másodpercekkel a jövő előtt, nem alakul ez az információ tudatossá.” Van egy szellemes, spekulatív vita, hogy egy ilyen jelenség hogyan lehetséges: Egy metafora segíthet, hogy intuitív megérzést nyújtson erre a hatásra – nézzünk egy folyót, amiben egy bot van leszúrva. A metafora a következőképpen működik: Képzeld el, hogy a víz jelenlegi folyásiránya a tudatos tapasztalás áramlása az időben (időbeli áramlás), és képzelj el egy behatolást ebbe az áramlásba (a bot), ez egy érzelmi, izgató, vagy más fontos esemény. A legnagyobb zavart a vízben a behatolás okozza (az előrehaladó idő irányában), amely hasonló a fontos eseményeknél tapasztalható tudatos rekcióhoz. De ha megvizsgáljuk a víz áramlását közel a bothoz, láthatóan megjelenik egy kis előtte lévő zavar, előre jelezve a behatolást az ellennyomás miatt. Ez általában nem része a tudatos éberségünknek, ahogy a zavar a víz áramlásában többségében a behatolás után a folyás irányában van. Ugyanakkor természetesen mint máskor, ezt a jelenséget is fenntartással szükséges kezelni. A szerzők legújabb tanulmánya óvatosságra int mindaddig, amíg a kiterjedtebb kutatások folynak. “Amíg tartanak a standard kísérletek számos laboratóriumban, pontosan ugyanazon eljárást, fiziológiai méréseket és statisztikai elemzéseket használva, addig továbbra is fennáll a lehetősége, hogy ezek a többszörös elemzések befolyásolhatják a PAA-t alátámasztó bizonyítékokat.” forrás: tudnodkell.info
3 bizonyíték a telepátia létezésére
A telepátia jelensége megosztja az embereket. A tudományos álláspont szerint nem bizonyított létezése, ezért sokan szkeptikusak vele kapcsolatban, pedig néhány kutatás és történelmi tény arra utal, hogy létező dologról van szó – írja a femina.hu. A telepátia két személy között az érzékszervek és hangok használata nélkül létrejövő összeköttetés. A gondolatok és érzések megosztása nem a beszéd vagy a nonverbális kommunikáció segítségével történik, hanem valamilyen más, ismeretlen tudati síkon. A kommunikációban részt vevő személyek ráhangolódnak egymás frekvenciájára. Ilyenkor két ember ugyanabban a pillanatban, egymástól távol ugyanazt gondolja. A portál megjegyzi, hogy a telepátia létezésének magyarázatát egyelőre nem találják a kutatók, a szkeptikusoknak azonban már a huszadik század egyik legnagyobb pszichológusa, C. G. Jung is azt üzente, hogy felesleges túlzottan belebonyolódniuk szubjektív tudatosságukba. Jung úgy vélte, miközben az ember mindenhatónak érzi magát a természet jelenségeivel szemben, éppen a saját pszichéje működését nem ismeri. Jung szerint a telepátia a kollektív tudattalan segítségével működhet. Ez egy úgynevezett központi tudatalatti csatorna, mely olyan információkat tárol és továbbít, melyek az emberiség múltjával és ezáltal jövőjével is kapcsolatosak lehetnek. Nem lehet véletlen Egy brit tudós, Rupert Sheldrake a telepátia létezését vizsgálta. A tudós szerint túl gyakran fordul elő az a jelenség, hogy gondolunk valakire, és az illető hamarosan felhív. Sheldrake szerint ez annyira gyakori, hogy nem lehet véletlen. Kutatása során arra kísérleti alanyait, hogy adják meg négy rokonuk vagy ismerősük nevét és telefonszámát. Később a kutató találomra felhívott egyet a négy közül, és megkérte, hogy telefonáljon az érintett személynek. A kísérletben részt vevő személytől a telefon csörgésekor megkérdezték, mit gondol, ki keresi. A kísérlet során a válaszok találati arányának 25%-osnak kellett volna lennie – mivel összesen négy nevet adtak meg az alanyok. Ennek ellenére az eredmény azt mutatta, hogy a vizsgálati alanyok 45%-os gyakorisággal meg tudták mondani, ki keresi őket telefonon. A szakember szerint ez kizárja annak eshetőségét, hogy az egész a véletlen műve lenne, így a kutatás eredménye bizonyítja a telepátia létezését. Sheldrake úgy gondolja, hogy ez egy morfogenetikus mező által valósulhat meg, mely a telepátia szempontjából nem különbözik Jung kollektív tudattalanjától. Különös kapcsolat az ikrek között Közismert, hogy különösen az egypetéjű ikrek között rendkívül szoros lelki kapcsolat van Gyakran előfordul, hogy telepatikus képességeiket szinte a gondolatolvasás szintjére fejlesztik. Megtörténik, hogy egymástól távol, más városokban élve is megérzik a másik fájdalmát vagy örömét. Ugyanilyen telepatikus kapcsolatra képesek néha az édesanyák is a gyerekeik esetén. A spirituális tanok hívei szerint ennek magyarázata, hogy az energiaadó olyan tudati kapcsolatba lép a másik személlyel, melynek eredményeképpen ez utóbbi aktivizálja rejtett energiáit. Katonai célokra is használják Az Egyesült Államok kormánya is alkalmazott úgynevezett távolbalátó embereket a Star-Gate nevű titkos katonai akció során. A telepatikus képességekkel bíró személyek feladata az volt, hogy titkos katonai bázisok helyét határozzák meg a világ másik felén. A program főhadiszállása Marylandben volt. A távolbalátónak ugyanakkor a túszok egészségi állapotára vonatkozó információkkal is szolgálniuk kellett a CIA számára. A telepátia ilyen irányú alkalmazása azt mutatja, hogy a jelenséget érdemes komolyan venni – jegyzi meg a cikk. forrás: filantropikum.com